A Tenerife szigete fölé magasodó, lenyűgöző vulkanikus hegység veti a leghosszabb árnyékot a világon.
A tenger felől szemlélve, a Pico de Teide feltűnő színekbe burkolózik. Hóborította csúcsának fehérsége a vulkanikus hegyoldalak mélyvörösében folytatódik, alatta a fák és farmok buja zöldjét az óceán mélykékje szegélyezi.
Az útikönyvekben Tenerife, a Kanári-szigetek legnagyobb, mintegy fél Hollandia területű szigete úgy szerepel, mint hegyek borította, háromszög alakú földterület, melyet a Teide csúcsa koronáz. A valóságban azonban az egész sziget nem más, mint maga az impozáns hegy. A spanyol fennhatóság alatti Kanári-szigeteken a legmagasabbnak számító Pico de Teide 3718 m magas csúcsa alatt a vulkanikus előhegységek fenyő borította lejtői északon a völgyekben, délen a homokos tengerpartban folytatódnak.
A hegy nem csupán Tenerife tengerparti üdülőhelyeinek fenséges háttere, hanem egy egyedülálló táj csúcspontja, melyet heves vulkáni kitörések sorozata alakította ki. A kúp alakú csúcs 2000 m magasan a tengerszint felett, egy régi vulkán kráterében található, a homokkőből és horzsakőből álló hatalmas, természetes amfiteátrumban.
A 74 km hosszú fallal szegélyezett régi kráterből különféle színű – narancs, vörös, karmazsin, szürke, okkersárga – deformálódott sziklák fordultak ki. A kráter oldalát a folyékony láva által kivájt mélyedések és szakadékok (canadas) barázdálják. Napjainkban a terület a Las Canadas del Teide Nemzeti Parkkal azonos.
Természeti erők harcának nyomait mutatja maga a csúcs is. Meredek, sziklás oldalaiban mély, sötétlő hasadékok nyílnak, ahova a csúcson lévő kis kráterből folyt le a láva. E 30 m mély nyílásból még mindig kénes gázok törnek elő, s a hegy évszázadok óta ontja magából a lávát. 1705-ben szinte teljesen elborította Garachico kikötővárosát. Legutóbbi kitörésekor, 1909-ben mintegy 5 km hosszú lávafolyam ereszkedett alá a hegy északnyugati lejtőin.
Tenerife gaunche néven ismert szőke hajú őslakói a Pokol csúcsa nevet adták e hegynek, ami a XV. századi spanyol hódítók fordításában Pico de Teide lett. A gaunchék a pokol istenének, Guayotának a székhelyeként tisztelték e magaslatot. Mások jóságos atyához hasonlították, aki szüntelenül őrködik hét lánya – Tenerife és a Kanári-szigetek többi tagja, azaz La Palma, Hierro, Gomera, Gran Canaria, Fuerteventura és Lanzarote – felett.
Pirkadatkor a Teide varázslatos birodalom jellegét ölti magára; sötét tömege élesen elüt a kivilágosodó égbolttól, miközben a felkelő nap fénye végigpásztázza keleti lejtőit, míg a távolban a sziget többi része rózsaszínű felhőkben úszik. E csúcs talán legmegkapóbb vonása az az árnyék, melyet tiszta időben, kora hajnalban vet; a tengert 200 km hosszan elsötétítő óriási piramis a világ leghosszabb árnyéka. Napnyugtakor a sötét kúp bíborvörös fényben úszó háromszöggé válik, és csúcsán mintha ismét a tűz jelenne meg.
A Pico de Teide rendkívül fontos szerepet játszik Tenerife ökológiájában. Lejtőinek árnyékos, védett oldalain különféle növények virulnak, még a kráter kopár lávamezőin is, ahol méhek zümmögnek az illatos, rózsaszín és fejér rekettyék között, alattuk pedig mindenféle ibolyakék százszorszépek virítanak. Az alacsonyabban fekvő lejtőkön a mélyen szálló felhők nedvességét a farmerek öntözőcsatornába gyűjtik, hogy öntözhessék fincáikat (fallal körülvett birtokaikat), ahol az északkeleti passzátszelek oltalmában szőlő, paradicsom, burgonya és banán érlelődik a napon. Az északi völgy alján ódon sárkányfák, narancs- és mandulafák, babér, mirtusz, rózsa, mimóza és murvafürt (bugenvillea) virítanak.
Bár a hideg Kanári-áramlás miatt a tengervíz hőmérséklete viszonylag alacsony – 18-22 C –, a Teide kiterjedt tömegének köszönhetően a tenger vize a szélcsendes oldalon – a sziget déli és keleti partjainál – viszonylag nyugodt. Ez gazdag tápanyagképződést tesz lehetővé; így az itteni tengerrész bálnák és delfinek, különösen a vezérbálnák pihenő- és tenyészhelyévé vált, s napjainkban turisták ezreit vonzza ide.
A szigetre merészkedő Viktória kori utazók felettébb kockázatosnak tartották a kráteren való átkelést. Olivia Stone angol írónő, aki 1883-ban megmászta a „lávabuckákat”, útleírásában így ír erről: „Egy négyzetcentiméternyi sima felületet se találni itt; apró, tűhegyes sziklák rengetege ez, mely cafatokra szaggat bakancsot és kesztyűt.” Maga a csúcs még több nehézséget okozott: „Néhány méteren át … elszántan és minden erőnket megfeszítve kapaszkodtunk felfelé, belesüppedve a laza, törmelékes talajba, majd zihálva leroskadtunk erőt gyűjteni a hegy oldalában.”
Minden holdfénynél történt, mert Mrs. Stone és férje a napfelkelte idejére akart felérni a csúcsra. Napjaink turistáinak már könnyebb a dolga. A Pico de Teide a sziget minden részéből megközelíthető autóúton, és nemzeti parkot behálózó sétautak olyan helyekre is elvezetnek, mint a 3350 m magasan fekvő jégbarlang, a Cuevo del Hielo, ahol a hó soha nem olvad el. A turistákat felvonó repíti a La Remletára, ahonnan fél óra alatt elérhető a csúcs.
A csúcsról lebámulhatunk a füstölgő, elfehéredett kráterbe, majd távolabb tekintve felfedezhetjük a többi szigetet. A pirkadatkor érkezők pedig maradéktalanul átélhetik Olivia Stone által „a Természet egyik legmagasztosabb művé”-nek tartott jelenséget – a napfelkeltét a Pico de Teidén.
Természeti erők harcának nyomait mutatja maga a csúcs is. Meredek, sziklás oldalaiban mély, sötétlő hasadékok nyílnak, ahova a csúcson lévő kis kráterből folyt le a láva.
A tenger felől szemlélve, a Pico de Teide feltűnő színekbe burkolózik. Hóborította csúcsának fehérsége a vulkanikus hegyoldalak mélyvörösében folytatódik, alatta a fák és farmok buja zöldjét az óceán mélykékje szegélyezi.
Az útikönyvekben Tenerife, a Kanári-szigetek legnagyobb, mintegy fél Hollandia területű szigete úgy szerepel, mint hegyek borította, háromszög alakú földterület, melyet a Teide csúcsa koronáz. A valóságban azonban az egész sziget nem más, mint maga az impozáns hegy. A spanyol fennhatóság alatti Kanári-szigeteken a legmagasabbnak számító Pico de Teide 3718 m magas csúcsa alatt a vulkanikus előhegységek fenyő borította lejtői északon a völgyekben, délen a homokos tengerpartban folytatódnak.
A hegy nem csupán Tenerife tengerparti üdülőhelyeinek fenséges háttere, hanem egy egyedülálló táj csúcspontja, melyet heves vulkáni kitörések sorozata alakította ki. A kúp alakú csúcs 2000 m magasan a tengerszint felett, egy régi vulkán kráterében található, a homokkőből és horzsakőből álló hatalmas, természetes amfiteátrumban.
A 74 km hosszú fallal szegélyezett régi kráterből különféle színű – narancs, vörös, karmazsin, szürke, okkersárga – deformálódott sziklák fordultak ki. A kráter oldalát a folyékony láva által kivájt mélyedések és szakadékok (canadas) barázdálják. Napjainkban a terület a Las Canadas del Teide Nemzeti Parkkal azonos.
 |
| A POKOL CSÚCSA A Pice de Teide hófödte csúcsát egy régebbi vulkán deformálódott sziklarögökkel teliszórt krátermezője övezi. |
Tenerife gaunche néven ismert szőke hajú őslakói a Pokol csúcsa nevet adták e hegynek, ami a XV. századi spanyol hódítók fordításában Pico de Teide lett. A gaunchék a pokol istenének, Guayotának a székhelyeként tisztelték e magaslatot. Mások jóságos atyához hasonlították, aki szüntelenül őrködik hét lánya – Tenerife és a Kanári-szigetek többi tagja, azaz La Palma, Hierro, Gomera, Gran Canaria, Fuerteventura és Lanzarote – felett.
Pirkadatkor a Teide varázslatos birodalom jellegét ölti magára; sötét tömege élesen elüt a kivilágosodó égbolttól, miközben a felkelő nap fénye végigpásztázza keleti lejtőit, míg a távolban a sziget többi része rózsaszínű felhőkben úszik. E csúcs talán legmegkapóbb vonása az az árnyék, melyet tiszta időben, kora hajnalban vet; a tengert 200 km hosszan elsötétítő óriási piramis a világ leghosszabb árnyéka. Napnyugtakor a sötét kúp bíborvörös fényben úszó háromszöggé válik, és csúcsán mintha ismét a tűz jelenne meg.
A Pico de Teide rendkívül fontos szerepet játszik Tenerife ökológiájában. Lejtőinek árnyékos, védett oldalain különféle növények virulnak, még a kráter kopár lávamezőin is, ahol méhek zümmögnek az illatos, rózsaszín és fejér rekettyék között, alattuk pedig mindenféle ibolyakék százszorszépek virítanak. Az alacsonyabban fekvő lejtőkön a mélyen szálló felhők nedvességét a farmerek öntözőcsatornába gyűjtik, hogy öntözhessék fincáikat (fallal körülvett birtokaikat), ahol az északkeleti passzátszelek oltalmában szőlő, paradicsom, burgonya és banán érlelődik a napon. Az északi völgy alján ódon sárkányfák, narancs- és mandulafák, babér, mirtusz, rózsa, mimóza és murvafürt (bugenvillea) virítanak.
Bár a hideg Kanári-áramlás miatt a tengervíz hőmérséklete viszonylag alacsony – 18-22 C –, a Teide kiterjedt tömegének köszönhetően a tenger vize a szélcsendes oldalon – a sziget déli és keleti partjainál – viszonylag nyugodt. Ez gazdag tápanyagképződést tesz lehetővé; így az itteni tengerrész bálnák és delfinek, különösen a vezérbálnák pihenő- és tenyészhelyévé vált, s napjainkban turisták ezreit vonzza ide.
A szigetre merészkedő Viktória kori utazók felettébb kockázatosnak tartották a kráteren való átkelést. Olivia Stone angol írónő, aki 1883-ban megmászta a „lávabuckákat”, útleírásában így ír erről: „Egy négyzetcentiméternyi sima felületet se találni itt; apró, tűhegyes sziklák rengetege ez, mely cafatokra szaggat bakancsot és kesztyűt.” Maga a csúcs még több nehézséget okozott: „Néhány méteren át … elszántan és minden erőnket megfeszítve kapaszkodtunk felfelé, belesüppedve a laza, törmelékes talajba, majd zihálva leroskadtunk erőt gyűjteni a hegy oldalában.”
 |
| ÁRNYÉKOSZTÓ HEGY A felkelő nap bearanyozza a Las Canadas de Teide Nemzeti Park szikláit. |
A csúcsról lebámulhatunk a füstölgő, elfehéredett kráterbe, majd távolabb tekintve felfedezhetjük a többi szigetet. A pirkadatkor érkezők pedig maradéktalanul átélhetik Olivia Stone által „a Természet egyik legmagasztosabb művé”-nek tartott jelenséget – a napfelkeltét a Pico de Teidén.
Természeti erők harcának nyomait mutatja maga a csúcs is. Meredek, sziklás oldalaiban mély, sötétlő hasadékok nyílnak, ahova a csúcson lévő kis kráterből folyt le a láva.