A béka rövid, farok nélküli teste és hosszú, izmos hátsó lábai kiváló adottságok a távolugráshoz. Az amerikai ökörbéka, amely Észak-Amerika nyugati részén honos, testhosszának 9-szeresét is "megugorja", a kisebb méretű dél-afrikai hegyesorrú béka pedig a 40-szeresét. Egy távolugróbajnoknak 75 m-es ugrást kellene bemutatnia, amely ezzel egyenértékű.
Ha a béka leül a hátsófelére, hátsó lábait behajlítja, mellső lábait pedig kinyújtja. Ha nekikészül az ugrásnak, mellső lábaival felemeli teste elülső részét, bokáival pedig a hátsó lábait. "Felszálláskor" a hátsó végtagok kiegyenesednek és ellökik magukat a talajtól, mire a béka elindul 45°-os szögben előre és felfelé ívelő röppályáján. Szemét az ugrás közben úgy védi, hogy behúzza a fejébe. Földet éréskor a mellső lábak és a mellkas fogják fel az ütközést, és a test többi része követi őket. A lábak behajlanak, a szemek visszakerülnek eredeti pozíciójukba.