Nevét elülső szárnyának szakállszerű mintázatáról kapta. Kisméretű lepke, díszes rajzolatokkal és fémesen csillogó pikkelyekkel, melyek a szikrázó napsütésben messziről láthatók. Főként nappal aktív, de a mesterséges fény is vonzza. A rokon fajok hernyói általában fűfélék vagy más lágyszárúak szárában, gyökerében aknáznak.
Hazánkban a szakállasmolyoknak összesen tíz faja él. Ezek közül a budai szakállasmoly a legfeltűnőbb és egyben a legnagyobb. Fokozattan védett, Vörös könyves faj. Magyarországon írták le, még a 19. század elején, a mai Budapest területéről származó példányok alapján. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében őrzött példányok is csupán néhány gyűjtőhelyről származnak, s 1971-től több mint húsz éven át egyáltalán nem fogtak budai szakállasmolyt.
Sokáig úgy tűnt, hogy végleg eltűnt a hazai faunából ez a legendás molylepkefaj. Az utóbbi évek nagy felfedezése volt, hogy sikerült újra megfigyelni számos példányát a Budai-hegység és a Pilis domboldalain.
A faj ritkaságát mutatja, hogy hernyója és annak tápnövénye(i) mind a mai napig nem ismertek. A budai szakállasmoly populációinak gyeppel borított élőhelyét az erdősülés és a főváros terjeszkedése mindinkább fenyegeti, így egyre sürgetőbb volna e kincset érő, különösen díszes szárnyú molyritkaság megmentése, a faj életciklusának mind jobb megismerésén alapuló védelme.