Egyszerű élelmiszer-gabonánál jóval több volt az aztékok számára az amaránt. Jelentős fehérjetartalma miatt termesztették; az uralkodóiknak ajándékba adták, ezenkívül a vallási szertartásaik során elfogyasztott bálványszobrocskákat is lisztjéből és mézből – s néha emberi vérből – gyúrták. A 16. századi spanyol hódítók az amarántban a barbár rituálék hozzávalóját látták, ezért betiltották termesztését. Idővel a növény szinte teljesen eltűnt Mexikóból, ám az amaránt ma újra virágkorát éli. Gluténmentes és magas a tápanyagtartalma, azért igen keresetté vált, s már nagyban is termesztik.
Azt a szívós, szárazságtűrő évelő növényt – melynek hatvan faja ismert – a gazdák házi felhasználásra világszerte termesztik. Kína a világ egyik fő amaránttermesztője; itt a növény levelét takarmányként és élelmiszerek alapanyagaként egyaránt használják. Az amaránt magjának és levelének igen magas a tápértéke; egyebek között sok vasat, kalciumot és létfontosságú aminosavat, lizint tartalmaz.
Az amaránt spenótszerű leveleit az ázsiai, afrikai, dél-amerikai és karibi szakácsok már jó ideje használják levesekhez és mártásokhoz. Manapság pedig az Egyesült Államokban bevándoroltak amarántos receptjei gazdagítják újabb ízekkel az ország amúgy is nemzetközi konyháját.
