Valószínűleg forogna a sírjában Christian Andersen, ha tudná, hogy neve hallatán a legtöbb embernek egy rút kiskacsa jut az eszébe. Az önbizalomhiánytól szenvedő dán maradandó hírnévre vágyott – de nem meseíróként.
1805-ben nyomorúságos szegénységben született Andersen-ből gazdag és híres írófejedelem lett. Első világszerte kedvezően fogadott regénye, A rögtönzőművész 1835-ben jelent meg. Ötlete egyik itáliai utazása során fogant meg benne. Később európai, törökországi és skandináviai útjai ihlették regényei, útinaplói és színművei cselekményét, szereplőit.
Az utazások növelték Andersen hírnevét és élesítették világlátását, de a siker sosem enyhítette nyugtalanságát és nem növelte az önbizalmát. Kerülte a szerelem, és soha nem feledhette, hogy nyomorból indult, ezért örökösen kívülállóként érezte magát.
Vigaszt az utazásban lelt, s még idős fejjel is járta a világot. Andersen 1875-ben vagyonos emberként, de magányosan halt meg. Művei azonban túlélték őt, s ma gyermekmeséit, köztük A kis hableányt csaknem százötven nyelven olvassák világszerte, az abházok éppúgy, mint a zuluk.
Áthajózva Magyarországon – részletek Andersen úti jegyzeteiből
Ládák, zsákok, batyuk, csomagok hevertek egymás hegyén-hátán, egészen a kormányosfülke tetejéig! A népek helyet keresgéltek mindenfelé a fedélzeten és alatta is… A legjobb dolga egy török hébernek volt, aki nem mozdult a helyéről, s mókáival mulattatta az egész társaságot; egy kiterített szőnyegen ült, lába közt egy korsó borral! Percenként kortyolt egyet valakinek az egészségére, ingatta a fejét, énekelt, kukorékolt, akár egy kakas, máskor meg sóhajtozott, mint egy szűz leány. Egy hajdú moccanatlanul ült piros pantallójában és bő, fehér köpönyegében reggeltől estig, háttal a kapitány kajütjének, és rendületlenül pipázott; néhány öreg zsidó hangosan olvasott héber bibliájából. Egy-egy család batyuja tetején trónolt; hagymát majszoltak kenyérrel, kártyáztak, heverésztek; egy fiatal katona buzgón tette a szépet egy leánynak…
Egy szegény hajadon, aki Konstantinápolytól utazott velünk, könnyben úszó szemmel panaszkodott a nagy tömegre és szidta a másodosztály közönségét; csakugyan sírni- vagy nevetnivaló állapotok uralkodtak a hajón; mindent elborított a dohányfüst, az emberek sűrűn egymás mellett álltak, de akik ültek sem ám csak a padokat foglalták el, ott szorongtak még az asztalok tetején is; képesek voltak egész nap ott kuporogni, csak hogy éjszakára legyen ülőhelyük. Két ifjú hölgy a Mózes-hitűek köréből a tömeg közepén állt egymást átölelve és citromot szagolgatott.
Végre a mohácsi indulást követő harmadik napon felvonták a magyar lobogót, és a ritkás ködben feltűnt előttünk Pest! Budát eltakarta szemünk elől a magas Szent Gellért-hegy, melynek tetején zászlót húztak fel a toronyra, hogy megtiszteljék gőzhajónkat, mely elhozta a vásárra látogató vendégeket.