A Balaton egyik legrégebben ismert nevezetessége a tihanyi kecskeköröm. A helybeli gyerekek a Tihanyi-félsziget keleti lejtőinek lábánál a Balaton egykori magasabb vízállása idején lerakódott kavicsos üledékekből ásták ki a kecskekörmöket.
Ezek néhány centiméter hosszú, egyik végükön elkeskenyedő, másik irányban kiszélesedő, hófehér, sima, mész anyagó „kavicsok" már évszázadokkal ezelőtt megragadták az emberek figyelmét, és a népi képzelet legendát szőtt homályba vesző eredetük köré. A történet szerint valaha egy megátkozott kecskenyáj a Balaton vizébe rohant, elpusztult, és a szerencsétlenül járt állatok patáit azóta is partra vetik a tó hullámai. Hogy mi volt az ok az átoknak, amely a baj előidézte, arra többféle változat is fennmaradt. Egyik szerint az aranyszőrű kecskenyájat egy gyönyörű, ám néma királylány őrizte, akitől egyszer tejet kért a Balaton ősz királya beteg fia részére. A fiú meggyógyult a tejtől, de nyomban bele is szeretett a királylányba. A lányt azonban, akinek a hálás hullámkirály visszaadta a csengő hangját, eltöltötte a kevélység, és önteltségében sem a szerelmes fiúval, sem a szegény emberekkel nem akart szóba állni. A fiút a reménytelen szerelem sírba vitte. A felháborodott király ekkor mondta ki az átkot: a dölyfös lány eltűnt az emberek szeme elől, de hangja engedelmes szolgaként azóta is válogatás nélkül mindenkinek válaszol a tihanyi visszhang formájában (amely egy időre eltűnt, de ma ismét hallható); a gazdátlanul maradt kecskenyáj pedig a Balaton hullámsírjába veszett.
A kecskekörmök valódi története azonban, ha lehet, még a legendánál is érdekesebb. A kecskekörmök ugyanis valóban olyan élőlények maradványai, amelyeket a tóban ért utol a végzet. Csakhogy ezek az élőlények nem patások voltak, hanem kagylók. A tó pedig, amelyben éltek és elpusztultak, a Balaton helyett az annál ötszázszor nagyobb és százszor mélyebb Pannon-tó volt, amely valaha az egész Kárpát-medencét beborította. A tó mintegy 12 millió évvel ezelőtt alakult ki, és jóval kisebb formában, de még ötmillió évvel ezelőtt is létezett. Üledékei „kibélelik" a Kárpát-medencét; vastagságuk változó, helyenként 4-5 kilométer is lehet. A bennük megőrzött ősmaradványokból tudjuk, hogy a tónak páratlanul gazdag kagyló-, csiga-, és kagylósrákfaunája volt; olyan nemek és fajok éltek itt tucatjával, illetve százával, amelyek helyben alakultak ki, és sehol másutt nem voltak megtalálhatók. Mint egy evolúciós laboratóriumban, a természet szabadon kísérletezett speciális, esetenként egészen bizarr kagyló- és csigavázformák „kifejlesztésével". A balatoni kecskeköröm nem más, mint egy ilyen, 8-9 millió évvel ezelőtt élt kagyló erősen lekoptatott teknője. A faj 19. századi eredetű tudományos neve a Congeria ungulacaprae, is utal a kövülethez fűződő legendára.