Régi búja-baja az emberi nemnek, amely azzal hetvenkedik, hogy a távoli csillagokról és holdakról rengeteg mindent megtudott… Épp csak azt nem vehette közelről szemügyre, ami itt rejlik, a talpa alatt! Hisz kozmikus mércével a Föld belseje olya közel van – csak hát hogyan jussunk el oda?
A legmélyebb olajkút is csak alig tíz kilométerre hatol a Föld kérgébe (a bolygó középpontja mintegy 6400 kilométerrel lejjebb található). A legmélyebb fúrólyukat orosz kutatók készítették Szibériában, de mintegy 12 kilométer mélyen ők is elakadtak. Az 1950-es években az amerikai Mohole-terv keretében 40 kilométer mély lyukat fúrtak volna, egészen a kemény kőzetek és a képlékeny földköpeny közti Mohorovicic-féle határfelületig. De sajnos a Mohole-terv csak egyetlen határt lépett át: a költségvetését.
A mélységi fúrásokat az nehezíti, hogy a Föld mélyen egyre puhábbak a kőzetek. Az idefönt még rideg, morzsolódó kőzet a mélyben képlékennyé válik, s a fölötte elhelyezkedő kéreg súlyából származó nyomás (amely William Maurer fúrási szakértő szerint 3640 bart is eléri hat kilométer mélyen) összenyomja a fúrólyukat, lehetetlenné téve ezzel a további munkát.
Az a kevés, amit a Föld belsejéről tudunk – például, hogy kéregből, köpenyből és magból áll, vagy hogy nem élnek törpök odalent – mind-mind közvetett adatokon, egyebek közt a földrengések elemzésén alapul. Legfőbb ideje volna hát merőben új módon földeríteni a Föld belsejét! David Stevenson, a Kaliforniai Műegyetem planetológusa most azt javasolja, hagyjuk a csudába a fúrást – helyette nyissunk inkább egy nagy repedést.
Stevenson kilométernyi hosszúságú, egy méter széles, egy kilométer mély árokra gondol. Ezt persze nem ásóval ásná (bele is fájdulna a háta), hanem egy atombomba-erejű robbantással. Ezután egy robotszonda kíséretében több százezer tonna olvadt vasat juttatnának a repedésbe. A környező kéregnél sűrűbb vas másodpercenként mintegy ötméteres sebességgel süllyedne lefelé, miközben magával vinné a szondát, egyre mélyebbre nyitva a repedést. A vas süllyedése körülbelül egy hétig tartana, mígnem 3200 kilométer mélyen eléri a fölmag külső szélét. A szonda ezalatt adatokat sugározhat a felszínre. Stevenson az űrkutatáshoz hasonlítja ötletét: „Olyan helyre juthatunk így el, ahol még sohasem jártunk. Nagy meglepetések várhatnak reánk” – vélekedik.
Ám a javaslata alighanem a „sohanapján” feliratú fiókban fogja végezni. Hisz a szondának olyan magas hőfokot kellene kibírnia, amelyen már megolvad szinte minden. Az irányt is elvétheti, ha az olvadt vas a kéreg már meglévő repedésein keresztül tör utat magának. S gondoljunk csak a környezeti hatástanulmányokra…
Stevenson ötlete azonban új szemszögből láttat egy régi problémát. Nagy dolgok születhetnek még, ha elég mélyre ásunk.