A Glacier Bay

Amikor a jégkorszaki gleccserek Alaszkában fokozatosan összezsugorodnak, átadják helyüket a növényeknek és az állatoknak.

Jégvilág Kéken és fehéren csillogó tájon át nyomul lefelé a Margerie-gleccser a Glacier
Bay-hez tartozó Jarr Inlethez. A gleccser évről évre fokozatosan zsugorodik, mivel nyáron
több hó olvad el, mint amennyi télen esik.

A Glacier Bay (Gleccser-öböl) nyáron mindennap visszhangzik a gyakran ház nagyságú, lezuhanó jégtömbök robajától és csobbanásától. A jégtömbök az Alaszkai-öbölhöz tartozó Icy-szoros jeges vize fölé tornyosuló jégfalakról válnak le. A környék lassan kiszabadul a jég fogságából, felszínre kerülnek a kopár sziklák, a növények és állatok pedig visszafoglalják azt a területet, amelyet a mintegy 4000 évvel ezelőtti „kis jégkorszak” hódított el tőlük.

A Gleccser-öböl még nem létezett, amikor 1794-ben a brit George Vancouver kapitány Discovery nevű hajójával az Icy-szoroshoz érkezett. Csak egy 16 km hosszú és 100 m magas jégfalat látott, egy hatalmas gleccser végét. 85 évvel később John Muir amerikai természettudós és író már tágas öblöt talált itt. A jég 77 km-re visszahúzódott a hegyek felé.

KÉK BARLANG A gleccser jégpáncéljából olvadékvíz vájta ki ezt a barlangot, amely
hamarosan beomolhat és rázuhanhat az alján lévő kőtörmelékre.

Az időközben a Gleccser-öböl nemzeti parkjává minősített terület jégtől kivájt fjordjai ma már 100 km mélyen nyúlnak be a szárazföldbe, sűrű erdők között. Ott kopár sziklák vagy annak a 16 gleccsernek az egyike állja az útjukat, amelyek az amerikai-kanadai határ két oldalán húzódó magaslatokról ereszkednek le. Égbe nyúló csúcsok szegélyezik a látóhatárt; a legmagasabb a 4670 m-es Mt. Fairweather. A jeges csúcsok alatt hatalmas hó- és jégmezők biztosítják a gleccserek utánpótlását. John Muir 1879-ben kapaszkodott fel a felhőkbe burkolt Mt. Fairweatherre. Leírta a csúcsok körül gomolygó felhők csodálatos látványát, amint az áttörő napsugarak megcsillantak a fjordok zöldes színű vízében és a vakító fehér, hatalmas jégmezőkön. Írt a hajnal szinte földöntúli szépségéről, amint az izzó vörös fény előbukkan a legmagasabb csúcs mögül. „A lenyűgöző jelenség lassan eltűnt, fokozatosan halványulva, a sárga és a fehér ezernyi árnyalatában tündökölve” – írta a látványtól megigézett Muir. Hasonló látvány ma is adódik, miközben a gleccserek recsegve-ropogva megindulnak lefelé.

NAPLEMENTE A VADONBAN A nap utolsó sugarai beragyogják a Glacier Bay "szűzi és
légies szépségét", miként azt John Muir amerikai természettudós írta le.

Nyáron olvadékvíz dübörög a gleccserek mélyén, barlangokat és járatokat vágva, amelyek végül hatalmas robajjal beomlanak, amikor az elvékonyodott, olvadó jégréteg nem bírja tovább a terhelést. Az utóbbi néhány évszázadban a téli havazás nem pótolta a nyári olvadást, ezért a gleccserek évente átlagosan 400 m-rel visszahúzódnak. A Muir-gleccser 7 év alatt 8 km-rel lett rövidebb.

HATALMAS UGRÁS A Glacier Bay egyik látványossága, amint a 30 tonnás púpos bálnák
ugrándozása közben teljesen kiemelkednek a vízből. Ezt általában akkor teszik, amikor viharos
a tenger, és lehet, hogy ezzel könnyebben tudnak jelzéseket adni a társaiknak, mintha a
hangjukat hallatnák.

A jégtől megszabadult területen a tudósok tanulmányozhatják az élet visszatérésének fázisait. A felszínre került sziklákon először az ágak jelennek meg, előkészítve a terepet a moháknak és zuzmóknak. Aztán sárga magcsákók finom, sűrű szőnyege borítja be a gleccsertörmeléket, amelyben fellelhetők a jégkorszak előtti ősi erdők maradványai.

Fokozatosan kialakul a termőtalaj, amelyet a magcsákók gyökereiben lévő nitrogént lekötő baktériumok dúsítanak. Azután megjelennek a törpeegér bozótjai és a fűzfák, majd magasan föléjük tornyosulnak a nyárfák, végül a partokat számos helyen szegélyező luc- és hemlokfenyőerdők hódítják meg a területet. A növényzet kialakulása után felbukkannak a növényevő állatok, nyomukban a ragadozók, például a farkasok. Nyáron a gleccserek végéről leváló hatalmas jéghegyek biztosítanak költőhelyet a fókáknak. Egyik fajuk, a grönlandi fóka párzás idején ezrével gyülekezik a jégtáblákon. Sokféle madár is előfordul errefelé: az alkafélékhez tartozó lummák, lundák és maguk az alkák. Gyakori látogatók nyaranta az akár 14 m hosszúra is megnövő púpos bálnák, amelyek hatalmas ugrások után csobbannak az öböl vizébe.

ALASZKAI FÉNY Az Északi-sarkvidéken az északi fény vörös vagy zöld fénykévékkel
világítja meg az éjszakai égboltot.

John Muirt megbabonázta a jéghegyek születésének látványa, amint „újra meg újra megemelkednek, majd alámerülnek, mielőtt végső formájukban, kék kristályszigetekként elindulnak”.