Japán legmagasabb hegye a tűzből született, s meglehet , tűzben is pusztul el, noha törékeny szépségét a virágéhoz hasonlítják. A Fudzsi-jama nem csupán természeti csoda; szent hely, amely zarándokok ezreit vonzza, festők és költők nemzedékeit ihleti meg.
A Fudzsi-jama alakjának tökéletes szimmetriája régóta az abszolút szépség megtestesítője a japánok számára. Semmi máshoz nem fogható, mondják róla. Minden évszakban és bármely napszakban, minden égtáj felől nézve gyönyörű. Ám annak, aki tavasszal megy fel a hófödte csúcsra és tekint le a hegy lábánál virágzó szilva- és cseresznyefákra, olyan látványban van része, amely minden Fudzsi-élményét túlszárnyalja. Ez a 3776 m magas hegy azonban nem pusztán a japán tájkép meghatározó eleme, amely legalább 12 évszázadon át ihlette meg a költőket és a képzőművészeket. A Fudzsi-jama magát Japánt testesíti meg, s a sintoizmusban, az ország hivatalos vallásában éppoly nagy jelentősége van, mint a buddhisták számára, akik azt tartják, a hegyet 2500 m magasságban megkerülő ösvény egy másik világba vezet.
A Fudzsi-jamát hosszú századok óta a legszentebb hegyként tisztelik Japánban. Már az őslakó ajnuk – akik ma a legészakibb japán szigeten, Hokkaidón élnek – áhítattal övezték; ők adományozták a hegynek Fucsi tűzistennő nevét. A japánok átvették a Fudzsi-jama tiszteletét és ajnu nevét is megtartották. A sintó vallás szerint a felsőbb szellemek, a kamik – akik a természet minden alkotásában benne élnek –, különösen szentnek tartják a hegyeket, így a Fudzsit is.
MŰVÉSZI IHLET FORRÁSA A Fudzsi-jama számtalan festőt ihletett meg; talán Kacusika
Hokuszai (1760-1849) a legismertebb közülük. A Fudzsi-hegy harminchat nézetben c. fa-
metszetsorozata, amelyet 1825 és 1831 között készített, a japán tájkép-folyamatok csúcsát
jelenti, ahol a téma iránti érzékenység művészi tökéllyel párosul.
metszetsorozata, amelyet 1825 és 1831 között készített, a japán tájkép-folyamatok csúcsát
jelenti, ahol a téma iránti érzékenység művészi tökéllyel párosul.
Közvetlenül a hegytető alatt áll egy 2000 éves sintó szentély, amely abból a korból származik, amikor még heves aktivitás jellemezte a tűzhányót. Császári rendeletre épült, abban a reményben, hogy a haragvó isteneket lecsillapíthatják. Sok japán a legutóbbi időkig, még a második világháború végén is szent kötelességének tartotta, hogy megmássza a hegyet. Hívők ezrei kapaszkodtak felfelé fehér köntösben, szalmakalapban és szandálban a hat ösvény egyikén a hegytetőre – írják a múlt századi szemtanúk –, az út mentén mindenfelé eldobott szandálok hevertek, mivel oly gyengék voltak, hogy a 9 órás gyalogláshoz több párra is szükség volt belőlük. A becslések szerint ma évről évre mintegy 400 ezer ember – elsősorban japánok – mássza meg a Fudzsi-jamát, többségük július-augusztusban, amikor a hegytetőn a hó enged szorításából.
A lejtők mindenütt 45°-os szögben ereszkednek alá a hegy tetejéről, majd leérve, kisimulnak. Itt a Fudzsi-jama lába majdnem tökéletes kört alkot, melynek kerülete 126 km. Az északi hegyláb körüli ívben húzódik az Öt-tó. Tavasszal, ezer friss színben pompázik a táj, akárcsak ősszel, amikor a tavakat körülölelő erdők lángvörösen, majd a barna legkülönfélébb árnyalataiban tündökölnek. A legszebb kilátás éppen innen, ezekről az egymással összekapcsolódó tavakról nyílik a Fudzsi-jamára. Csendes vizeikben kristálytisztán tükröződik a hegy szabályos alakja. A Fudzsihoz hasonlóan e tavak is vulkanikus eredetűek.
A KRÁTER SZEME A Fudzsi krátere ma 505 m széles és 200 m mély. Lótuszvirághoz hasonlítják, mert nyolc gerinctaréj veszi körül, amelyeket jakszudo fujónak, vagyis a Fudzsi nyolc szirmának hívnak. |
A Fudzsi körüli kiterjedt síkság is a heves vulkáni tevékenység eredménye. A tűzhányó mintegy 300 ezer évvel ezelőtt kitört és lávát lövellt kis a föld mélyéből. Több különböző kúpból ömlött a láva, ami hozzájárult a Fudzsi mai formájának kialakulásához, mégpedig úgy, hogy a megszilárdult láva, valamint a salakból, hamuból és lávából álló törmelékkőzet egymást követő rétegekben épült egymásra. Az ilyen rétegek a tűzhányó kitöréseinek fázisait tükrözik: óriási mennyiségű olvadt láva terül el egyenletesen a hegy oldalában, majd a későbbi hatalmas robbanások salak, hamu és lávaszemcsék felhőjét lökik a magasba, hogy aztán visszahullva befedjék a lejtőket.