A Szahara a szárazság szinonimája. A világ legnagyobb sivataga, ahol a relatív páratartalom értéke egy számjegyű is lehet. Némelyik pontján jó, ha százévente egyszer esik. Vannak, akik úgy élik le az életüket, hogy sohasem látnak égből hulló vizet.
A Szahara mélyén mégis hatalmas, kisebb tenger méretű édesvízkészletek rejlenek. Ősrégi ez a víz – a történelem előtti időkben ide került kincs, melynek egy része akár egymillió éves is lehet. Alig hatezer évvel ezelőtt ugyanis még merőben másmilyen hely volt a Szahara.
Zöld! Réges-régi szaharai sziklarajzokon meglepő ábrákat láthat az ember: vízilovakat, amelyeknek mindig vízre van szükségük.
„A bizonyítékaink ha nem is éppen egy trópusi paradicsomra, de egy tökéletes élőhelyre utalnak” – jelenti ki Jennifer Smith, a St. Louis-i Washington Egyetem geológusa.
A Szahara kizöldülését az ősidőkben áthelyeződő monszun okozta. Ahogy a jégkorszakok váltakoznak, úgy vándorol monszun is észak és dél felé. Ennek oka a Föld mozgásának változásaiban rejlik. A bolygó forgástengelyének hajlásszöge periodikusan módosul – olykor jobban, máskor kevésbé dől a Nap felé. A bolygó tengelye emellett egy kissé imbolyog is, éppúgy, mint egy forgó búgócsiga. A Föld napközelségének időpontja szintén ciklusosan változik.
Amikor az északi félgömb erősen a Nap felé dől és a bolygó napközelben jár, a nyári hónapokban több napsugárzás éri. Ilyenkor az afrikai monszun (amely ma az Egyenlítőtől megközelítőleg a 17 fokos északi szélességig terjed) eltolódik, s esői Észak-Afrikát is áztatják – ahogy ez tízezer éve történt.
Ám mintegy ötezer esztendeje a monszun újra délebbre helyeződött át. A Szaharában élők ekkor azt látták, hogy a legsúlyosabb aszálynál is pusztítóbb valami fenyegeti többé-kevésbé zöld környezetüket (s talán emiatt vándorolhattak a Nílus völgye felé, ahol hozzávetőleg ugyanebben az időben virágzott föl az egyiptomi civilizáció).
„Csak nemrégiben jöttünk rá, hogy némelyik múltbeli klímaváltozás éppoly gyorsan ment végbe, mint az, amelyik napjainkban zajlik” – mondja Robert Giegengack, a Pennsylvaniai Egyetem geológusa.
Ahogy kiszikkadt a föld és a növényzet egyre satnyább lett, a talaj is mind kevésbé tudta megtartani a csapadékot. A párolgásból kevesebb felhő képződött, a lehulló esővíz pedig gyorsan elfolyt és elpárolgott. Egyre gyorsabbá vált a kiszáradás. Négyezer évvel ezelőtt a Szahara már épp olyan kopár és kihalt, barátságtalan éghajlatú volt, mint amilyennek ma is ismerjük.
Azt nem tudni, vajon az emberiség okozta éghajlatváltozás a Szahara klímáját is befolyásolja-e. De legalább lesz mind töprengeniük a kutatóknak, míg a föld mélyéből felszínre szivattyúzott, ősrégi eredetű vizet kortyolgatják a palackból.
„Ez Egyiptom legjobb vize!” – jelentette ki Giegengack. Tiszta, üdítő ásványvíz. Ha tényleg jót akarnak inni, kóstolják meg a Szahara régi kincsét!