Egyes tudósok szerint mintegy 100-150 éven belül a természetes szőkék teljesen el fognak tűnni. Mivel a sötét színű pigment erősebb, gyakorlatilag kiselejtezi aranyszínű pigmenttársát. Valódi, nagyon világos szőke hajjal ma már csak az északi fjordok távoli, hideg partvidékén található halászfalvakban lehet találkozni. A többieknek így nem marad csak egyetlen megoldás – a haj színtelenítése. Tulajdonképpen amióta világ a világ, a módszer mindig bevált.
Ókori Görögország
A régi görögöknél a szépség fogalma mindig az erkölcshöz kapcsolódott. Úgy tartották, hogy a szépség lényege a lélek és a test harmóniája. És ennek a harmóniának kötelező feltétele volt a világos hajszín. Ezért a görögök szép istennőiket aranyló fürtökkel, kék szemmel és fehér bőrrel ruházták fel. Ez a kombináció testesítette meg az ideális emberi fizikumot, amely a maga során persze tökéletes összhangban volt a lélekkel – hiszen istenekről volt szó, akik tökéletesek. Nem csoda, ha a halandó asszonyok is szerették volna birtokolni az isteni tulajdonságokat, annak ellenére, hogy a természet Hellász lakóit sötét színű fürtökkel áldotta meg.
Ezért, csatlakozva a költőkhöz és mindazokhoz, akik a fizikai és szellemi szépséget magasztalták, a görög nők színező hatású aromás porok segítségével igyekeztek kivilágosítani hajszínüket – ezek voltak a mai hajszínezők kezdetleges elődei. Azért, hogy hajuk világosabbnak hasson, búza- vagy rizslisztet használtak. Különleges alkalmakkor a rangos és gazdag hölgyek valódi aranyporral behintett hajjal jelentek meg a nyilvánosság előtt. Persze a mitológiai istennőkkel való ilyenfajta hasonlóság múló ábránd volt csupán, hiszen az aranyos szín az első hajmosásnál eltűnt, mintha soha sem lett volna – és maradtak a barna fürtök.
Az antik Róma
A sötét hajszín a Római Birodalomban sem örvendett túl nagy elismerésnek: úgy tartották, hogy megkeményíti az arcvonásokat. Az igazi kedvenc itt is az arany hajzuhatag volt. Viszont a görögöktől eltérően, a módos római nők sem lisztet, sem aranyport nem használtak. Úgy oldották meg a hőn óhajtott szín problémáját, hogy platinaszőke parókát hordtak. Az extravagánsabb arisztokrata hölgyek még azt is megengedték maguknak, hogy szokatlan színű, sőt többszínű parókát viseljenek.
Viszont nem mindenki esküdött a parókákra. Talán ez az okra annak, hogy az antik Rómában találták fel az első olyan szert, amellyel színteleníteni lehetett a hajat. A festési procedúra nagyon bonyolult volt: speciális alkáli keverékeket kellett előállítani, ami komoly kémiai ismereteket feltételezett. A műveleteket csak gondosan kiválasztott rabszolgák végezhették, akikben az úrnő teljes mértékben megbízott. A recept azonban nem maradt fent, így sajnos azt sem lehet tudni, milyen anyagokat használtak az ősi hajfesték előállításához.
Reneszánsz
A kedvenc ebben a korban is az aranyló mézszínű hajzuhatag volt – ahogyan azt da Vinci és Raffaelo vásznai is tanúsítják. A barna olasz szépségek megint kénytelenek festékhez folyamodni. Elterjedt színtelenítési eljárás volt a haj bedörzsölése zsíros keverékekkel vagy citromlével. Azután a hajat körben rásimították egy kivágott tetejű kalap széles karimárája. Ezzel a bonyolult építménnyel a fejükön kellett a módos hölgyek órákon keresztül üljenek a palazzo teraszán, a kíméletlen mediterrán napsütésben. A napsugarak végül kifakították a hajat, és az eredmény megközelítőleg az a szín lett, amit ma tizian-vörösnek nevezünk. Azonban a hajszínező eljárás nem ritkán napszúrással végződött.
Barokk
A barokk stílus szülőföldje Itália, onnan vette át több európai ország. Gazdag, összetett stílusvilágát a látható vagy rejtett részleteket és facetták bősége jellemzi. Ez természetesen visszatükröződött az öltözködési divatban és a hajviseletben is. A ruhák derékban nagyon szorosak voltak, viszont az ujjuk a csukónál és az aljuk rendkívül kiszélesedett – számtalan szoknya egymáson, melyeket krinolin tartott. A legexcentrikusabbak azonban a parókák voltak: díszítették ezeket hajó- és palotamodellek, gyümölcskosarak, élővirágok vagy ékszerek. egy ilyen paróka nemcsak kényelmetlen volt, hanem nagyon nehéz is. Természetesen a szépségért áldozatot kell hozni… Abban az időben a fehér volt a divatos hajszín: ezért bonyolult építményekre kilószám szórták a főként lisztből készített speciális púdert.
Franciaország, XIX. sz.
Eugine de Montijo, III. Napóleon felesége természetes szőke volt. Hogy bizonyítsák odaadásukat a császárnak, az udvarban élő francia nők mindenben utánozták a császárnét, beleértve természetesen a hajszínét is, és így a haj színtelenítése ismét divatba jött. Az udvari fodrászmester feltalált egy forradalmi hajszíntelenítő eljárást – mégpedig a ma is jól ismert oxigénes vízzel. Nem nehéz elképzelni, hogy hamarosan egyetlen barna hajú udvarhölgyet sem lehetett találni a császár közvetlen környezetében
Köszönjük az írást a Hosszúhaj.info-nak!
 |
| A szőke hajszín napjainkban is rendkívül népszerű. |
Ezért, csatlakozva a költőkhöz és mindazokhoz, akik a fizikai és szellemi szépséget magasztalták, a görög nők színező hatású aromás porok segítségével igyekeztek kivilágosítani hajszínüket – ezek voltak a mai hajszínezők kezdetleges elődei. Azért, hogy hajuk világosabbnak hasson, búza- vagy rizslisztet használtak. Különleges alkalmakkor a rangos és gazdag hölgyek valódi aranyporral behintett hajjal jelentek meg a nyilvánosság előtt. Persze a mitológiai istennőkkel való ilyenfajta hasonlóság múló ábránd volt csupán, hiszen az aranyos szín az első hajmosásnál eltűnt, mintha soha sem lett volna – és maradtak a barna fürtök.
Az antik Róma
A sötét hajszín a Római Birodalomban sem örvendett túl nagy elismerésnek: úgy tartották, hogy megkeményíti az arcvonásokat. Az igazi kedvenc itt is az arany hajzuhatag volt. Viszont a görögöktől eltérően, a módos római nők sem lisztet, sem aranyport nem használtak. Úgy oldották meg a hőn óhajtott szín problémáját, hogy platinaszőke parókát hordtak. Az extravagánsabb arisztokrata hölgyek még azt is megengedték maguknak, hogy szokatlan színű, sőt többszínű parókát viseljenek.
Viszont nem mindenki esküdött a parókákra. Talán ez az okra annak, hogy az antik Rómában találták fel az első olyan szert, amellyel színteleníteni lehetett a hajat. A festési procedúra nagyon bonyolult volt: speciális alkáli keverékeket kellett előállítani, ami komoly kémiai ismereteket feltételezett. A műveleteket csak gondosan kiválasztott rabszolgák végezhették, akikben az úrnő teljes mértékben megbízott. A recept azonban nem maradt fent, így sajnos azt sem lehet tudni, milyen anyagokat használtak az ősi hajfesték előállításához.
Reneszánsz
A kedvenc ebben a korban is az aranyló mézszínű hajzuhatag volt – ahogyan azt da Vinci és Raffaelo vásznai is tanúsítják. A barna olasz szépségek megint kénytelenek festékhez folyamodni. Elterjedt színtelenítési eljárás volt a haj bedörzsölése zsíros keverékekkel vagy citromlével. Azután a hajat körben rásimították egy kivágott tetejű kalap széles karimárája. Ezzel a bonyolult építménnyel a fejükön kellett a módos hölgyek órákon keresztül üljenek a palazzo teraszán, a kíméletlen mediterrán napsütésben. A napsugarak végül kifakították a hajat, és az eredmény megközelítőleg az a szín lett, amit ma tizian-vörösnek nevezünk. Azonban a hajszínező eljárás nem ritkán napszúrással végződött.
Barokk
A barokk stílus szülőföldje Itália, onnan vette át több európai ország. Gazdag, összetett stílusvilágát a látható vagy rejtett részleteket és facetták bősége jellemzi. Ez természetesen visszatükröződött az öltözködési divatban és a hajviseletben is. A ruhák derékban nagyon szorosak voltak, viszont az ujjuk a csukónál és az aljuk rendkívül kiszélesedett – számtalan szoknya egymáson, melyeket krinolin tartott. A legexcentrikusabbak azonban a parókák voltak: díszítették ezeket hajó- és palotamodellek, gyümölcskosarak, élővirágok vagy ékszerek. egy ilyen paróka nemcsak kényelmetlen volt, hanem nagyon nehéz is. Természetesen a szépségért áldozatot kell hozni… Abban az időben a fehér volt a divatos hajszín: ezért bonyolult építményekre kilószám szórták a főként lisztből készített speciális púdert.
 |
| Barokk hajviselet |
Franciaország, XIX. sz.
Eugine de Montijo, III. Napóleon felesége természetes szőke volt. Hogy bizonyítsák odaadásukat a császárnak, az udvarban élő francia nők mindenben utánozták a császárnét, beleértve természetesen a hajszínét is, és így a haj színtelenítése ismét divatba jött. Az udvari fodrászmester feltalált egy forradalmi hajszíntelenítő eljárást – mégpedig a ma is jól ismert oxigénes vízzel. Nem nehéz elképzelni, hogy hamarosan egyetlen barna hajú udvarhölgyet sem lehetett találni a császár közvetlen környezetében
Köszönjük az írást a Hosszúhaj.info-nak!