A mintegy 100 millió éves pók olyan rendkívül jó állapotban vészelte át az évmilliókat a borostyánkőbe záródva, mintha csak pár napja érte volna utol a végzete. Pedig a kaszáspókok rokonságába tartozó példány akkor élt, amikor még a dinoszauruszok voltak a szárazföldek urai.
Ettől idősebb pókmaradványok szép számmal vannak, hiszen meglepően sok képviselőjüket ismerjük a 300-400 millió évvel ezelőtti időszakból. Ugyanakkor alig tudunk valamit a földtörténeti középkor pókjairól. Az uralkodóan ragadozó életmódú pókok között a kis testű, hosszú lábú kaszáspókok növényi anyagokat és elpusztult rovarokat is szívesen fogyasztanak.
A ritka lelet arra a kérdésre adhat választ, hogy a pókfélék hogyan élték túl a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett tömeges kihalásokat. A pókmaradvány olyan családhoz tartozik, amely későbbi korokból is ismert, tehát ez az evolúciós vonal gond nélkül átvészelte az aszteroidabecsapódás következményeit. Bár a mai csoportokba nem lehet besorolni, mégis nagyon hasonlít a kihalás után élt példányokhoz.
A kaszáspókok tehát nagyon korán rátalálhattak egy megfelelő evolúciós tervre, és aztán viszonylag keveset változtak az elmúlt 100 millió év során. Így például a szaporítószerv vagy a légzőrendszer szinte teljesen úgy néz ki a fosszilis példányon, mint a ma élő egyedeken. További vizsgálatokat igényel annak eldöntése, hogy vajon más szárazföldi ízeltlábú csoportok is különösebb változás nélkül élték-e túl a kréta végi globális katasztrófát. Ha igen, akkor vajon mi módon védekeztek a légkörbe került hatalmas mennyiségű por és az ennek következtében kialakuló globális hőmérséklet-csökkenés következményei ellen?
Ettől idősebb pókmaradványok szép számmal vannak, hiszen meglepően sok képviselőjüket ismerjük a 300-400 millió évvel ezelőtti időszakból. Ugyanakkor alig tudunk valamit a földtörténeti középkor pókjairól. Az uralkodóan ragadozó életmódú pókok között a kis testű, hosszú lábú kaszáspókok növényi anyagokat és elpusztult rovarokat is szívesen fogyasztanak.
A ritka lelet arra a kérdésre adhat választ, hogy a pókfélék hogyan élték túl a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett tömeges kihalásokat. A pókmaradvány olyan családhoz tartozik, amely későbbi korokból is ismert, tehát ez az evolúciós vonal gond nélkül átvészelte az aszteroidabecsapódás következményeit. Bár a mai csoportokba nem lehet besorolni, mégis nagyon hasonlít a kihalás után élt példányokhoz.
A kaszáspókok tehát nagyon korán rátalálhattak egy megfelelő evolúciós tervre, és aztán viszonylag keveset változtak az elmúlt 100 millió év során. Így például a szaporítószerv vagy a légzőrendszer szinte teljesen úgy néz ki a fosszilis példányon, mint a ma élő egyedeken. További vizsgálatokat igényel annak eldöntése, hogy vajon más szárazföldi ízeltlábú csoportok is különösebb változás nélkül élték-e túl a kréta végi globális katasztrófát. Ha igen, akkor vajon mi módon védekeztek a légkörbe került hatalmas mennyiségű por és az ennek következtében kialakuló globális hőmérséklet-csökkenés következményei ellen?