Granada modern városképét éppúgy Spanyolország mór uralkodóinak ősi palotája uralja, ahogy egykor építtetői uralkodtak kiterjedt birodalmuk felett. A tündöklő vörös fellegvár seregnyi tökéletes arányú, árnyas udvar, áttört csipkézetű terem, napsütötte patiók – belső udvarok – és árkádok szövevénye.
Az Észak-Afrikából származó mohamedán mórok (berberek és arabok) a VII. század elején törtek be az Ibériai-félszigetre. A IX. század folyamán emelték az Alcazába erődöt, a későbbi palotaerőd elődjét. A XI. századtól a mór fennhatóság alatt álló területeket ostromló keresztény seregek a XIII. század folyamán bevették Córdobát, ahonnan menekülők ezrei özönlöttek Granadába.
A mórok összezsugorodó királyságának központja Granada lett. Az Alcazábát masszív várfallal, őrtornyokkal és védőbástyákkal erősítették meg, és a vízutánpótlás javítására új vízvezetékeket létesítettek. Az átépített erőd az Al-Qal'a al-hamra (vörös vár) nevet kapta, innen származik modern spanyol elnevezése, az Alhambra. Töretlen hírnevét elsősorban mégsem katonai erőd mivoltának köszönheti, hanem elbűvölő szépségű palotáinak, amelyek I. Júszuf (1333-1354) és V. Muhammad (1354-1359) uralkodása alatt épültek, s amelyek díszítése az iszlám művészet egyedülálló remeke. Míg az erőd külseje meglehetősen zordnak hat, a falak mögött megbúvó belső udvarok és csarnokok elrendezése csodálatos képzelőerőről tanúskodik; stílusuk az előkelő visszafogottságtól a szándékos teatralitásig ível.
A sivatagi törzsből származó mórokat mélyen megigézte a víz látványa, s minden alkalmat megragadtak, hogy építményeikben minél nagyobb fantáziadúsabb szerepet juttassanak neki. A csodálatosan arányos árkádívek és fedett sétányok nyugalmat árasztó medencék vizében tükröződnek vissza; a halkan csobogó szökőkutak látványa frissítőleg hat a perzselő nap hevében.
Az Alhambra építészei, a tér- és fényhatásokban rejlő lehetőségek kiaknázásának utolérhetetlen mesterei, márványszegélyes medencéket és márványpadozatokat alakítottak ki, melyek az éles andalúziai napsugarakat visszaverve, lágyan vibráló, aranyló fényben fürösztik a palotaudvarokat. Légiesen kecses árkádokat és fedett sétányokat építettek, ahol megrekedt a hűs levegő, a susogó falevelek nesze, no meg tágas udvarokat, melyek árnyas árkádos folyosókban folytatódtak, ahonnan fenséges teraszokra lehetett kilépni. Az Alhambra legvarázslatosabb építészeti remeke mégis a kupolákat, fülkemélyedéseket és árkádíveket borító sztalaktit-díszítés – e sajátosan iszlám stílusjegy –, mely olyan benyomást kelt, mintha ezernyi apró sejtjét szüntelen vibrálásban tartaná az árnyék és a fény. Mintha magába szívná a közeli felületekről visszaverődő fényt, hogy aztán – mint a Két nővér termének kupolaboltozata – hatalmas energiával lövellje szét. Hasonló kialakítású az Abencerrajes-terem mennyezete is, amely egy granadai nemesi családról kapta a nevét; a család tagjait állítólag itt mészárolták le a XV. század végén.
Az Alhambra minden egyes terének megvan a maga sajátossága; az egyik elbűvölőbb, mint a másik. A Mirtusz-udvar nevét a két hosszú mirtuszsövényről kapta, melyek a középen elhelyezkedő medence hosszanti szélein futó, csillogó márványutakat szegélyezik. A medence mozdulatlan vízfelülete tükörélességgel veri vissza az udvart keresztben lezáró árkádok karcsú oszlopait, a kristálytiszta vízben fickándozó aranyhalak fénylő pászmát húznak maguk után. Az árkádok felett magasodik az ezeréves Comares-torony. Alsó szintjét a palota legnagyobb tere, a 18 m belmagasságú Követek vagy Trón terme foglalja el; itt rótták le tiszteletüket a külföldi előkelőségek a király előtt, aki a bejárattal szemközti fal mélyedésébe állított trónon ült. Az Oroszlán-udvar a díszkutat tartó 12 márványoroszlánról kapta a nevét. Az oroszlánok szájából sugárban lövell a víz a kutat övező körkörös csatornába, ebbe vezet a kőpadozatba vájt négy vízelvezető csatorna, amelyeken a szomszédos termek sekély medencéjű szökőkútjainak vízfeleslege távozik.
Az udvart övező árkádokat összesen 124 karcsú oszlop támasztja alá, a nyugati és keleti oldal két pavilonjából pedig előnyös szögben láthatók a díszkút márványoroszlánjai és a szájukból előtörő vízsugarak.
Az Alhambrát a mórok 1492-ben átengedték a keresztényeknek. 1526-ban, mintegy Spanyolország keresztény fennhatóságának megerősítéseként, V. Károly spanyol király az épületegyüttes bizonyos részeit reneszánsz stílusban átépítette, és az erőd falain belül egy itáliai jellegű palotát emeltetett. Az új palota nem készült el teljesen, így a mórok granadai remekét – építőművészetük Spanyolországban fennmaradt legtündökletesebb példáját – semmi sem szárnyalta túl. Az Alhambra, e páratlanul könnyed, légies tündérvilág építésekor a mórokat tán az a szándék vezérelte, hogy már a földön megteremtsék tulajdon paradicsomukat.
A szimmetria művészete
A mórok mértani szimmetriára épülő, pazar díszítések iránti vonzódása sehol sem olyan nyilvánvaló, mint az Alhambrában, melynek túlburjánzó felületdíszítéseit végtelen, kanyargó hullámvonalak és geometrikus alakzatok szédítő szövevénye jellemzi. A mozaikok, csempék és gipszreliefek bonyolult, elvont mintázatához jórészt virágok és növényi indák szolgátak mintául, hiszen az iszlám kifejezetten tiltja az ember- és állatábrázolást.
A csarnokok, fedett sétányok és a Királyi fürdő falati borító tarka, mázas csempék (az azuleják) élénkvörös, kék és zöld színekben ragyognak; a gipsz- és kőfelületeket valaha szintén ilyen erőteljes színűre festették. A gipszmintázatok a vonalak tökéletesen geometrikus hálózatából állnak, oly rafináltan komponálva, hogy a vonalhálóban csillagokat és virágokat fedezünk fel. Gyakoriak az egyéb növényi motívumok is. A vég nélkül ismétlődő, hihetetlen finomsággal kimunkált apró díszítőelemek textilszerűen borítják a pillérek és a lágyan ívelt árkádok felületét.
A Sala d la Justicia (Igazság terme őrzi a középkori iszlám alakábrázolások Nyugaton egyedül ránk maradt példáit: ezek a XIV. századi freskók még ma is élénk és aranyló színekben tündökölnek. Az Alhambra falait azonban szinte mindenütt a Koránból vett idézetek tekergő indákból és merész függőleges vonásokból álló arab feliratai díszitík. Egy márványtáblába vésett találó vers a vár egyik falán – „… nincs kegyetlenebb dolog az életben, mint vakon járni Granadát” – a mór város iránti rajongásról tanúskodik.
Az Észak-Afrikából származó mohamedán mórok (berberek és arabok) a VII. század elején törtek be az Ibériai-félszigetre. A IX. század folyamán emelték az Alcazába erődöt, a későbbi palotaerőd elődjét. A XI. századtól a mór fennhatóság alatt álló területeket ostromló keresztény seregek a XIII. század folyamán bevették Córdobát, ahonnan menekülők ezrei özönlöttek Granadába.
A mórok összezsugorodó királyságának központja Granada lett. Az Alcazábát masszív várfallal, őrtornyokkal és védőbástyákkal erősítették meg, és a vízutánpótlás javítására új vízvezetékeket létesítettek. Az átépített erőd az Al-Qal'a al-hamra (vörös vár) nevet kapta, innen származik modern spanyol elnevezése, az Alhambra. Töretlen hírnevét elsősorban mégsem katonai erőd mivoltának köszönheti, hanem elbűvölő szépségű palotáinak, amelyek I. Júszuf (1333-1354) és V. Muhammad (1354-1359) uralkodása alatt épültek, s amelyek díszítése az iszlám művészet egyedülálló remeke. Míg az erőd külseje meglehetősen zordnak hat, a falak mögött megbúvó belső udvarok és csarnokok elrendezése csodálatos képzelőerőről tanúskodik; stílusuk az előkelő visszafogottságtól a szándékos teatralitásig ível.
 |
| VARÁZSLATOS BELSŐ Az Alhambra történetének különböző időszakában az erődítmény- szerű falak a háremet és az udvari tisztségviselők vették körül. A meseíró Andersen a mór paradicsom belsejét díszítő lenyűgöző faragást "kővé vált csipkebazár"-hoz hasonlította. |
 |
| ROMANTIKUS INSPIRÁCIÓ Washington Irving amerikai író 1828-ban három hónapig a palota egyik termében lakott. Az Alhambra legendái című, 1832-ben megjelent művében elragadtatással ír a fellegvár valóság és legen- dák elemeit ötvöző, varázslatos világáról. |
 |
| A NYUGALOM LÁTVÁNYA A pártázatos Comares-torony fenyegetően magasodik a gyönyörű Mirtusz-udvar, más néven Vízmedencés udvar fölé. A hosszúkás díszmedencés kristálytisztán tükröződik az udvart lezáró, faragott oszlopsor. |
Az udvart övező árkádokat összesen 124 karcsú oszlop támasztja alá, a nyugati és keleti oldal két pavilonjából pedig előnyös szögben láthatók a díszkút márványoroszlánjai és a szájukból előtörő vízsugarak.
 |
| VIZUÁLIS HARMÓNIA Az Alhambra legvarázslatosabb terének az Oroszlán-udvart tartják. Az árkádívek karcsú márványoszlopokon nyugszanak, az udvar keleti és nyugati oldalához egy-egy pazar díszítésű pavilon csatlakozik. A kút medencéjének peremére egy arab vers sorait faragták. |
A szimmetria művészete
A mórok mértani szimmetriára épülő, pazar díszítések iránti vonzódása sehol sem olyan nyilvánvaló, mint az Alhambrában, melynek túlburjánzó felületdíszítéseit végtelen, kanyargó hullámvonalak és geometrikus alakzatok szédítő szövevénye jellemzi. A mozaikok, csempék és gipszreliefek bonyolult, elvont mintázatához jórészt virágok és növényi indák szolgátak mintául, hiszen az iszlám kifejezetten tiltja az ember- és állatábrázolást.
A csarnokok, fedett sétányok és a Királyi fürdő falati borító tarka, mázas csempék (az azuleják) élénkvörös, kék és zöld színekben ragyognak; a gipsz- és kőfelületeket valaha szintén ilyen erőteljes színűre festették. A gipszmintázatok a vonalak tökéletesen geometrikus hálózatából állnak, oly rafináltan komponálva, hogy a vonalhálóban csillagokat és virágokat fedezünk fel. Gyakoriak az egyéb növényi motívumok is. A vég nélkül ismétlődő, hihetetlen finomsággal kimunkált apró díszítőelemek textilszerűen borítják a pillérek és a lágyan ívelt árkádok felületét.
A Sala d la Justicia (Igazság terme őrzi a középkori iszlám alakábrázolások Nyugaton egyedül ránk maradt példáit: ezek a XIV. századi freskók még ma is élénk és aranyló színekben tündökölnek. Az Alhambra falait azonban szinte mindenütt a Koránból vett idézetek tekergő indákból és merész függőleges vonásokból álló arab feliratai díszitík. Egy márványtáblába vésett találó vers a vár egyik falán – „… nincs kegyetlenebb dolog az életben, mint vakon járni Granadát” – a mór város iránti rajongásról tanúskodik.