A Leghosszabb Állati Utazások

Az állatoknak a túlélés és szaporodás érdekében a lehető legtöbb energiadús táplálékot kell fogyasztaniuk. Egyes fajok messzire elmennek ennek érdekében, akár több ezer kilométert is megtesznek, hogy ínséges időkben bőséges ennivalóhoz jussanak.





A levegőben a sarki csér csúcstartó a vándormadarak között, hiszen a világ egyik végéről a másik végére száll. Nem ez a madár azonban az egyetlen komoly távrepülő. Az alaszkai pettyeslile és a tenyérfutó ugyanis minden évben közel 20 000 km-t tesz meg a kanadai tundrától Dél-Amerika délkeleti partvidékéig.

Sarki csér

A babolink Dél-Kanadából vándorol Paraguayba, és vissza. A 2000 km-es út alatt a Nyugat-indiai szigeteken és Floridát érintik.

Az apró vörhenyes kolibri oda-vissza 6000 km-t repül az Észak-Amerika északnyugati partjain található párzóhelye és mexikói téli rezidenciája között.


A tengeren sokféle csontoshal, valamint cápák és delfinek, bálnák és tengeri teknősök vágnak neki hosszú vándorútjuknak. Az Atlanti-óceánban élő fövenycápa nyaranta egészen Massachusetts partjaiig merészkedik északi irányba, egyébként azonban 3200 km-rel délebbre, a Mexikói-öbölben tanyázik.

Kékuszonyú tonhal

A kékuszonyú tonhalak a Földközi-tengerből a Gibraltári-szoroson keresztül egészen a norvég partokig úsznak táplálékért. Az Atlanti-óceán egyenlítői részén élő levesteknősök Brazília partjaitól indulva 2200 km-t hagynak maguk mögött, mire párzóhelyükre, az Ascension-szigetre érnek.


A szárazföldi vándorutak közül említést érdemel a szajgáé, avagy tatárantilopé, amely a Kaszpi-tenger közelében lévő téli tápláléklelőhelyéről 350 km-t tesz meg északi irányban, hogy eljusson hagyományos szaporodóhelyére. Innen további 250 km-t halad délnyugati irányban nyári legelőterületére, ahonnan aztán később keletre kell továbbmennie, hogy hosszú vándorútja után visszaérjen sík vidéki téli szállására.

Szajga

Észak-Norvégiában a sami népcsoport félvad rénszarvasaival 400 km-t tesz meg az állatok téli és nyári  legelői között.