A félelem normális jelenség, természetes velejárója életünknek, sokan azonban valójában teljesen ártalmatlan dolgoktól rettegnek. Különösen a társadalmi fóbiák, például a kudarctól vagy a munkahely elvesztésétől való félelem terjed egyre inkább.
Amikor 2001. szeptember 11-én összedőlt a New York-i Világkereskedelmi Központ, a járókelők fejvesztve menekültek. Páni félelmükben, attól rettegve, hogy ők is áldozatul eshetnek, elronthatnak. És ez így természetes. A félelem pozitív jelenség, amennyiben megóv a veszélyektől, és elősegíti a túlélést. Ha a járókelők kíváncsian megálltak volna nézelődni, megfulladtak volna nézelődni, megfulladtak volna a portól, vagy betemette volna őket a törmelék.
A félelem hozzátartozik az életünkhöz, ugyanúgy mint a harag, a szerelem vagy a gyász. A félelem energiát szabadít fel bennünk, méghozzá pontosan annyit, hogy képesek legyünk ésszerűen cselekedni, és el tudjuk kerülni a veszélyt.
Ennek a bonyolult folyamatnak az irányítóközpontja az agyban található „érzelmi” emlékezet. Ha ez veszélyt érzékel, akkor agyunk a biokémiai hírvivő anyagok segítségével fokozza a légzésszámot, serkenti a vérkeringést, az izomműködést és az anyagcserét. A szív hevesebben pumpálja a vért az erekbe, így gyorsabban juttatja a tápanyagokat és az oxigént az izmokhoz, azok hatékonyabb működését eredményezve. Ezzel egyidejűleg fokozódik a mellékvesékben a stresszhormon, az adrenalin termelése. Kezdődhet a harc a túlélésért – vagy a bértárgyalás a főnökkel.
A félelem új formái
Örülnünk kellene tehát, hogy érzékeljük a félelmet! Az emberek egyharmad része azonban másképpen látja ezt. Sőt, a lassan már irracionálissá váló félelem minden tizenegyedik ember számára valóságos kínszenvedést jelent. A hatóságok becslése szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának mintegy 12 százaléka szed rendszeresen gyógyszert félelme leküzdésére.
Miben is különböznek a krónikus félelemérzettől szenvedő betegek embertársaiktól? Szervezetük ugyanúgy stresszhormonokat állít elő, azonban a fokozott stresszhormontermelésnek nincs egyértelmű kiváltó oka, vagy pedig ez elhanyagolható. A reakció viszont – az összes kellemetlen kísérőtünetével együtt – aránytalanul erős.
„Hirtelen rosszul lettem – meséli Kovács Pál. – A torkomban dobogott a szívem, nem kaptam levegőt. Arcomon patakokban folyt a veríték, kezem-lábam elzsibbadt. Valószerűtlenül furcsának éreztem az egészet. Azt hittem, megbolondulok. Gyorsan az út jobb szélére húzódtam, és kiszálltam az autóból a város kellős közepén. Még a motort sem állítottam le. A mobilomon aztán felhívtam a nejemet, aki bebuszozott a városba, és hazavitte az autót velem együtt. Aznap már nem tudtam bemenni az irodába.”
Hossza beszélgetés után a háziorvos megállapította a diagnózist: pánikszindróma, megmagyarázhatatlan félelem. De vajon mitől? Kovács Pál – ahogy azt mondani szokták – megcsinálta a szerencséjét: vezető beosztásban dolgozik, van családja, háza, autója, sőt még egy kis vitorlás hajóval is büszkélkedhet. Éppen ebben rejlik a dolog nyitja. Mi van, ha nem bírja a gyors tempót, egészségileg vagy anyagilag? Hogy nézhet majd akkor tükörbe? Mind több embert gyötör a kudarctól – a jövőtől, mások véleményétől – való beteges félelem. „A szociális fóbiák egyre terjednek” – mondják a pszichológusok. Sőt, mintha már gyakrabban fordulnának elő, mint a „klasszikus” fóbiák, a pókoktól vagy a repüléstől való rettegés. A konkrét dolgokkal kapcsolatos félelmeket a megmagyarázhatatlan eredetű pánikrohamok váltják fel.
Megváltozott értékek és elvárások
„Az örök mosolygás sikermorálja lehet a fóbiák kiváltó oka” – véli a pszichoanalitikus Horst-Eberhard Richter, a frankfurti Sigmund Freud Intézet igazgatója. Fittnek, boldognak és sikeresnek kell lennünk. A gyengék hamar kiesnek a versenyből. Nincs miért csodálkozni tehát azon, hogy egy felmérés szerint például Németország nyugati részén az emberek negyedét, keleti részén pedig a felét kínozza a munkanélküliségtől való félelem. Csaknem ugyanígy rettegnek az emberek attól, hogy öregkorukban majd gondozásra fognak szorulni.
A fejlődéspszichológusok így magyarázzák a félelem elhatalmasodásának okát: minél demokratikusabb a társadalmunk, annál inkább változnak az értékek és a normatív elvárások. Minél inkább globalizálódik a világ, annál összetettebbek lesznek a folyamatok, annál nehezebben érhetők a jelenségek. Már nem az a kérdés, hogy félünk-e a mumustól; modern korunk ijesztő réme az orientációvesztés és a tehetetlenségérzet. Markus Treichler német pszichológus hozzáteszi: „Századunk félelmeiben megmutatkozik a modern ember két tulajdonsága: az, hogy szabad, és hogy határozatlan. Ebben keresendő fóbiáinak igazi oka. A félelem az emberi szabadság felismerését követő döntéskényszer eredménye. Ez pedig együtt járhat az egzisztenciális szorongással.”
Kerüljük ki félelmeinket?
Az lenne a megoldás, hogy egyszerűen elkerüljük a félelmet kiváltó helyzeteket? Ez a magatartás csak látszatsikerhez vezet, hisz az ember fogollyá válik saját lakásában, ha nem mer kimozdulni; aki pedig gyógyszert szed, az függőség kialakulását kockáztatja. „Az orvosság csak átmeneti megoldás, amíg a beteg képessé válik arra, hogy segítsen önmagán vagy terápiára járjon” – írja Christine Brasch és Inga-Maria Richberg Derült égből félelem című könyvében. A két szerző maga is éveken keresztül szenvedett pánikrohamok támadásaitól.
Lutz Berends e könyv írásának idején épp négyhetes viselkedésterápiás kezelésen vesz részt egy pszichológiai klinikán. Gyógyulásának esélyét 80 százalékra teszik az orvosok. A terápiavezetővel közösen próbálják feltárni félelmének okait, majd részletesen kidolgozzák, mit kell tennie a félelmet kiváltó helyzetekben.
Kezelésmódok tucatjai léteznek, szelídek és radikálisak, hagyományos beszélgetések és számítógép bevonásával folyó egyedi és csoportos terápiák. Melyik lehet vajon ezek közül a legjobb? Chirstine Brasch és Inga-Maria Richberg tanácsa szerint: „Az a fontos, hogy rokonszenvezünk a terápiavezetővel, és hogy el tudjuk fogadni az alkalmazott módszereket.”
Ártalmatlan vagy Káros? Teszteljük félelmünket!
Az Amerikai Pszichiátriai Társulat legújabb meghatározása értelmében akkor beszélhetünk pánikrohamról, ha az alább 13 tünet közül legalább négy a félelemrohammal egy időben jelentkezik.
• szapora légzés, szorongás
• szédülés vagy eszméletvesztés
• szapora szívverés
• reszketés
• fokozott verejtékezés
• fulladásérzet
• hasfájás vagy hányinger
• a valóságtól való eltávolodás vagy a személyiség szétesésének érzete
• egy vagy több testrész viszketése vagy zsibbadása
• hőhullámok vagy hidegrázás
• fájdalom vagy nyomásérzet a mellkas tájékán
• halálfélelem
• a megbolondulástól vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem
Amikor 2001. szeptember 11-én összedőlt a New York-i Világkereskedelmi Központ, a járókelők fejvesztve menekültek. Páni félelmükben, attól rettegve, hogy ők is áldozatul eshetnek, elronthatnak. És ez így természetes. A félelem pozitív jelenség, amennyiben megóv a veszélyektől, és elősegíti a túlélést. Ha a járókelők kíváncsian megálltak volna nézelődni, megfulladtak volna nézelődni, megfulladtak volna a portól, vagy betemette volna őket a törmelék.
A félelem hozzátartozik az életünkhöz, ugyanúgy mint a harag, a szerelem vagy a gyász. A félelem energiát szabadít fel bennünk, méghozzá pontosan annyit, hogy képesek legyünk ésszerűen cselekedni, és el tudjuk kerülni a veszélyt.
Ennek a bonyolult folyamatnak az irányítóközpontja az agyban található „érzelmi” emlékezet. Ha ez veszélyt érzékel, akkor agyunk a biokémiai hírvivő anyagok segítségével fokozza a légzésszámot, serkenti a vérkeringést, az izomműködést és az anyagcserét. A szív hevesebben pumpálja a vért az erekbe, így gyorsabban juttatja a tápanyagokat és az oxigént az izmokhoz, azok hatékonyabb működését eredményezve. Ezzel egyidejűleg fokozódik a mellékvesékben a stresszhormon, az adrenalin termelése. Kezdődhet a harc a túlélésért – vagy a bértárgyalás a főnökkel.
A félelem új formái
Örülnünk kellene tehát, hogy érzékeljük a félelmet! Az emberek egyharmad része azonban másképpen látja ezt. Sőt, a lassan már irracionálissá váló félelem minden tizenegyedik ember számára valóságos kínszenvedést jelent. A hatóságok becslése szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának mintegy 12 százaléka szed rendszeresen gyógyszert félelme leküzdésére.
Miben is különböznek a krónikus félelemérzettől szenvedő betegek embertársaiktól? Szervezetük ugyanúgy stresszhormonokat állít elő, azonban a fokozott stresszhormontermelésnek nincs egyértelmű kiváltó oka, vagy pedig ez elhanyagolható. A reakció viszont – az összes kellemetlen kísérőtünetével együtt – aránytalanul erős.
 |
| A pókfóbia igen gyakori, jóllehet indokolatlanul. Bár a pókcsípés néha kellemetlenséget okozhat, de többnyire veszélytelen. |
Hossza beszélgetés után a háziorvos megállapította a diagnózist: pánikszindróma, megmagyarázhatatlan félelem. De vajon mitől? Kovács Pál – ahogy azt mondani szokták – megcsinálta a szerencséjét: vezető beosztásban dolgozik, van családja, háza, autója, sőt még egy kis vitorlás hajóval is büszkélkedhet. Éppen ebben rejlik a dolog nyitja. Mi van, ha nem bírja a gyors tempót, egészségileg vagy anyagilag? Hogy nézhet majd akkor tükörbe? Mind több embert gyötör a kudarctól – a jövőtől, mások véleményétől – való beteges félelem. „A szociális fóbiák egyre terjednek” – mondják a pszichológusok. Sőt, mintha már gyakrabban fordulnának elő, mint a „klasszikus” fóbiák, a pókoktól vagy a repüléstől való rettegés. A konkrét dolgokkal kapcsolatos félelmeket a megmagyarázhatatlan eredetű pánikrohamok váltják fel.
Megváltozott értékek és elvárások
„Az örök mosolygás sikermorálja lehet a fóbiák kiváltó oka” – véli a pszichoanalitikus Horst-Eberhard Richter, a frankfurti Sigmund Freud Intézet igazgatója. Fittnek, boldognak és sikeresnek kell lennünk. A gyengék hamar kiesnek a versenyből. Nincs miért csodálkozni tehát azon, hogy egy felmérés szerint például Németország nyugati részén az emberek negyedét, keleti részén pedig a felét kínozza a munkanélküliségtől való félelem. Csaknem ugyanígy rettegnek az emberek attól, hogy öregkorukban majd gondozásra fognak szorulni.
 |
| FÉLELEM A LIFTBEN A legelterjedtebb fóbia a nyílt tér látványától fellépő félelem (agorafóbia), valamint az olyan helyzetektől való rettegés, amelyekben vészhelyzet esetén tehetetlenek lennénk. Így gyakori tömegiszony és a bezártságtól való félelem. |
Kerüljük ki félelmeinket?
Az lenne a megoldás, hogy egyszerűen elkerüljük a félelmet kiváltó helyzeteket? Ez a magatartás csak látszatsikerhez vezet, hisz az ember fogollyá válik saját lakásában, ha nem mer kimozdulni; aki pedig gyógyszert szed, az függőség kialakulását kockáztatja. „Az orvosság csak átmeneti megoldás, amíg a beteg képessé válik arra, hogy segítsen önmagán vagy terápiára járjon” – írja Christine Brasch és Inga-Maria Richberg Derült égből félelem című könyvében. A két szerző maga is éveken keresztül szenvedett pánikrohamok támadásaitól.
Lutz Berends e könyv írásának idején épp négyhetes viselkedésterápiás kezelésen vesz részt egy pszichológiai klinikán. Gyógyulásának esélyét 80 százalékra teszik az orvosok. A terápiavezetővel közösen próbálják feltárni félelmének okait, majd részletesen kidolgozzák, mit kell tennie a félelmet kiváltó helyzetekben.
 |
| PÁNI FÉLELEM AZ ISKOLÁTÓL Az iskolától való félelem általában a második osztályba lépve erősödik fel. A rettegés tárgya sokkal inkább az otthon elhagyása, mintsem az iskolában való tartózkodás. |
Ártalmatlan vagy Káros? Teszteljük félelmünket!
Az Amerikai Pszichiátriai Társulat legújabb meghatározása értelmében akkor beszélhetünk pánikrohamról, ha az alább 13 tünet közül legalább négy a félelemrohammal egy időben jelentkezik.
• szapora légzés, szorongás
• szédülés vagy eszméletvesztés
• szapora szívverés
• reszketés
• fokozott verejtékezés
• fulladásérzet
• hasfájás vagy hányinger
• a valóságtól való eltávolodás vagy a személyiség szétesésének érzete
• egy vagy több testrész viszketése vagy zsibbadása
• hőhullámok vagy hidegrázás
• fájdalom vagy nyomásérzet a mellkas tájékán
• halálfélelem
• a megbolondulástól vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem