Vajon miként maradhattak fenn évezredekig a történelem koronatanúi, és hogyan készítették elő halottaikat a régi egyiptomiak az örökkévalóság számára?
A legszebb férfikorban hunyt el, miként azt kezdődő kopaszodása bizonyítja. Ha fogsorát még ajkak takarnák, és bőre nem színeződött volna el fénylő feketére, akkor azt hihetnénk, hogy a régészek által „Vörös Franz”-nak elnevezett személy csak nemrég halt meg. Az 1900-ban, az emslandi tőzegfejtő területén megtalált holttest körülbelül Kr. u. 200 óta nyugodott a mocsár mélyén. A félelmetes külsejű lelet annak köszönheti nevét, hogy haját a mocsári vízben található huminsavak vörösesbarnára színezték.
Az idők folyamán legalább ezer, többnyire kitűnő állapotban fennmaradt holttestet emeltek ki Európa mocsaraiból, a legrégibb mintegy 7000 éves. A rajtuk talál bilincsnyomok és sebesülések azt bizonyítják, hogy nem mindegyikük halt meg természetes halállal. Sokukat alighanem kivégezték, egyeseket az isteneknek áldoztak fel.
Vajon hogyan maradhattak fenn ezek a tetemek olyan jó állapotban, hogy sok esetben csak a rendőrség tudta megállapítani, valóban nem napjainkban elkövetett gyilkosságok áldozatairól van szó? Az ok egyszerű: egyrészt a mocsárvízben alig található oxigén, másrészt viszont számos különböző szerves savat tartalmaz. Ebben a környezetben a rothadást okozó baktériumok nem érzik jól magukat, nem tudnak szaporodni. Így a holttestek éppoly kevéssé bomlanak el, mint azok a mohák, füvek vagy fák, amelyek a mocsárban nőnek, majd elhalásuk után évszázadok, sőt évezredek alatt az egyre vastagadó tőzegrétegek formájában rakódnak le.
Az emberi bőr átváltozása
Idővel a tőzeg egyre több vizet von ki a testből, minek következtében a bomlási folyamatok még tovább lassulnak, sőt gyakran teljesen leállnak. A huminsavak az emberi bőrt feketés-barnás színűre cserzik, a múmia izmai és belső szervei pedig a mocsárban összezsugorodnak. A leletek körzetében végzett ásatások arra utalnak, hogy a mumifikálást a régmúlt idők hóhérai, illetve az áldozatot bemutató papok találták fel, méghozzá véletlenül, amikor is a halottak testét hosszú farudakkal a víz alá nyomták.
A mumifikálódott holttestek igen értékes információkkal szolgálhatnak a tudomány számára. Egy, a floridai mocsarakban talált 7000 éves tetem segített például annak a kérdésnek a tisztázásában, hogy honnan származnak Amerika őslakosai, az indiánok. A génvizsgálat egyértelmű rokonságot mutatott a japán őslakosok génállományával.
Sértetlenül a holtak birodalmába
A balzsamozók mesterségének hihetetlen fellendülése az ókori Egyiptomban vallási okokra vezethető vissza. A Nílus mentén élő nép ugyanis sziklaszilárdan hitte, hogy a halott testének kívül sértetlennek kell maradnia ahhoz, hogy a lélek beléphessen a holtak birodalmába.
Először csak az elhunyt fáraók, nemesek és magas rangú hivatalnokok testét balzsamozták be művészi gondossággal, ám később az alsóbb rétegekhez tartozók is biztosítani kívánták a maguk számára a halál utáni élet esélyét, ezért ők is bebalzsamoztatták magukat.
A fáraók népének utódai, akik időközben muzulmán vagy keresztény hitre tértek át, nem is olyan régen még meglehetősen kegyeletsértő célra használták fel az évezredes holttesteket: a csontszáraz, könnyen kezelhető csomagokat vasúti mozdonyok kazánjában vagy otthon, a tűzhelyeikben hasznosították tüzelőanyagként. Utánpótlás akadt milliószámra, végtére is az ókori Egyiptom mintegy 5000 évig állt fenn…
A balzsamozási eljárás több hónapon keresztül is eltartott. Amikor egy egyiptomi meghalt, a rituális szabályoknak megfelelően először is „kizsigerelték”: egy kampó formájú szerszámmal eltávolították az értéktelen szervként számon tartott agyat. Ehhez a balzsamozók a kampót feltolták a halott orrán, áttörték a porózus rostacsontot, majd tovább hatoltak a koponyaüregig. A puha szervet csak erősen meg kellett keverni, majd a halottat hasra fektetni: a szürke massza magától kifolyt, a maradékot pedig vízzel öblítették ki, amelyet nádcsövön keresztül az orron át vezettek a koponyába.
A hasüregből egy viszonylag kicsi, kb. 7 cm hosszú nyíláson át távolították el a balzsamozók a belső szerveket, a gyomrot, a beleket, a májat, az epét, a hasnyálmirigyet, a vesét, a hólyagot, nőknél a petefészket. A tüdőt is kiemelték a mellüregből. A szív – mint a lélek, valamint a gondolatok székhelye – a testben maradt, és nátronsóval töltötték meg. A bőrt – az eltávolított szervekhez hasonlóan – vastag sóréteggel vonták be.
Ezután a test és a szervek 35 napon át egy deszkán pihentek. A nátronsó majdnem teljesen kivonta belőlük a vizet, nagyságtól és súlytól függően összesen mintegy 40 litert. A vízelvonásnak és a sórétegnek köszönhetően a rothadást okozó baktériumok, a dongólegyek és más dögevők nem tudták megkezdeni romboló munkájukat. E szakasz végén a bőrön már látszott a múmiákra jellemző fekete elszíneződés.
Sivatagi hőség 35 napon át
Ezután a testet olaj, tömjén, mirha, cédrusgyanta és pálmabor keverékével vonták be, és vászoncsíkokkal tekerték körül, amelyeket cédrusgyantával ragasztottak össze. Ennek végeztével a balzsamozók a holttestet 35 napig a hőségre és a száraz sivatagi szelekre bízták, amelyek a testet végül teljesen kiszárították. 75 kg-os testsúly esetén a múmia súlya mindössze 26 kg maradt. A tetemet ember alakúra faragott koporsóban temették el, vagy – egyszerűbb emberek esetében – csak festett koporsót használtak. A kiszárított szerveket agyagkorsókba rakták, majd a múmia mellett helyezték el. A balzsamozók ezenkívül még egy rituális szövegeket tartalmazó pergamentekercset is tettek a koporsóba, amelynek az volt a rendeltetése, hogy a halott számára lehetővé tegye a belépést a holtak birodalmába.
Hogy a balzsamozásnak ez a módja valóban működött, nemcsak az Egyiptomban épen fennmaradt múmiák bizonyítják, hanem egy kísérlet is, amelyet egy amerikai kutatócsoport végzett 1994-ben: egy kb. 80 éves férfit mumifikáltak, aki halála előtt testét a tudomány rendelkezésére bocsátotta. A kutatók az ókori eljárást alkalmazták. A kísérletet siker koronázta: a kiszáradt test kitűnő állapotban maradt fenn, olyannyira, hogy azóta is gyakran kutatások és bemutatók tárgyát képezi.
Fekete tüdők
Manapság az igazi múmiákat is világszerte kiemelkedő tudományos érdeklődés övezi, és a legmodernebb orvosi-műszaki módszerekkel vizsgálják őket. Ennek eredményeképp már megrendült néhány eddig biztosnak hitt ismeret. A kutatók arra a megállapításra jutottak például, hogy az érelmeszesedés és a magas vérnyomás semmiképp sem modern világunk kísérőjelenségéi hanem már az ókori, Nílus menti civilizációt is sújtották. A környezeti ártalmak okozta betegségek is számos ember gyötrelmes halálához vezettek: sok múmia tüdeje fekete volt a koromtól – az egyiptomi házakban található számtalan nyitott tűzhely következményeként.
Igen fejlett volt a gyógyászat a fáraók birodalmában. Találtak múmiákat teljesen gyógyult koponyasérülésekkel, ami csak egyféleképpen magyarázható: sikeres agyműtéteket hajtottak végre, valószínűleg daganatokat távolítottak el! Kimutatható az is, hogy az ókori egyiptomiak – talán altatóként, de alighanem tiszta élvezetforrásként is – hasisfüstöt szívtak be az orrukon át, amit a szőrzetminták elemzése bizonyít
Az időjárás konzerválta
Igen gyakran a véletlen, ha halál helyszínének földrajzi környezet idézi elő a mumifikálódást. Ez nemcsak a mocsári hullák esetében történt így; számos helyen, ahol a talajvíz közel ér a földfelszínhez, az eltemetett hullák, alig bomlanak fel, és a kutatók számára igen jó vizsgálati tárgyként szolgálnak az ősi kultúrák kutatásában.
Különösen alkalmas feltételeket biztosítanak a test mumifikálódásához – többek között – a szélsőségesen száraz vidékek, mint például a sivatagok.
Így a kínai Góbi-sivatagban, Sinkiang tartományában talált kiszáradt múmiák azt bizonyítják, hogy már 3500 évvel ezelőtt – sokkal korábban, mint ahogy Marco Polo erre járt – létezniük kellett kereskedelmi kapcsolatoknak Ázsia és Európa között. Egyes textíliák ugyanis a közép-európai térségből származtak.
A legszebb férfikorban hunyt el, miként azt kezdődő kopaszodása bizonyítja. Ha fogsorát még ajkak takarnák, és bőre nem színeződött volna el fénylő feketére, akkor azt hihetnénk, hogy a régészek által „Vörös Franz”-nak elnevezett személy csak nemrég halt meg. Az 1900-ban, az emslandi tőzegfejtő területén megtalált holttest körülbelül Kr. u. 200 óta nyugodott a mocsár mélyén. A félelmetes külsejű lelet annak köszönheti nevét, hogy haját a mocsári vízben található huminsavak vörösesbarnára színezték.
Az idők folyamán legalább ezer, többnyire kitűnő állapotban fennmaradt holttestet emeltek ki Európa mocsaraiból, a legrégibb mintegy 7000 éves. A rajtuk talál bilincsnyomok és sebesülések azt bizonyítják, hogy nem mindegyikük halt meg természetes halállal. Sokukat alighanem kivégezték, egyeseket az isteneknek áldoztak fel.
Vajon hogyan maradhattak fenn ezek a tetemek olyan jó állapotban, hogy sok esetben csak a rendőrség tudta megállapítani, valóban nem napjainkban elkövetett gyilkosságok áldozatairól van szó? Az ok egyszerű: egyrészt a mocsárvízben alig található oxigén, másrészt viszont számos különböző szerves savat tartalmaz. Ebben a környezetben a rothadást okozó baktériumok nem érzik jól magukat, nem tudnak szaporodni. Így a holttestek éppoly kevéssé bomlanak el, mint azok a mohák, füvek vagy fák, amelyek a mocsárban nőnek, majd elhalásuk után évszázadok, sőt évezredek alatt az egyre vastagadó tőzegrétegek formájában rakódnak le.
Az emberi bőr átváltozása
Idővel a tőzeg egyre több vizet von ki a testből, minek következtében a bomlási folyamatok még tovább lassulnak, sőt gyakran teljesen leállnak. A huminsavak az emberi bőrt feketés-barnás színűre cserzik, a múmia izmai és belső szervei pedig a mocsárban összezsugorodnak. A leletek körzetében végzett ásatások arra utalnak, hogy a mumifikálást a régmúlt idők hóhérai, illetve az áldozatot bemutató papok találták fel, méghozzá véletlenül, amikor is a halottak testét hosszú farudakkal a víz alá nyomták.
 |
| VÖRÖS FRANZ Ez a férfi a Kr. u. 3. században hunyt el, mumifikálódott holttestét 1900-ban találták meg az emslandi Versen közelében. Azon ritka leletek egyike, amelyeknél a hajkorona is jó állapotban megmaradt. |
Sértetlenül a holtak birodalmába
A balzsamozók mesterségének hihetetlen fellendülése az ókori Egyiptomban vallási okokra vezethető vissza. A Nílus mentén élő nép ugyanis sziklaszilárdan hitte, hogy a halott testének kívül sértetlennek kell maradnia ahhoz, hogy a lélek beléphessen a holtak birodalmába.
Először csak az elhunyt fáraók, nemesek és magas rangú hivatalnokok testét balzsamozták be művészi gondossággal, ám később az alsóbb rétegekhez tartozók is biztosítani kívánták a maguk számára a halál utáni élet esélyét, ezért ők is bebalzsamoztatták magukat.
A fáraók népének utódai, akik időközben muzulmán vagy keresztény hitre tértek át, nem is olyan régen még meglehetősen kegyeletsértő célra használták fel az évezredes holttesteket: a csontszáraz, könnyen kezelhető csomagokat vasúti mozdonyok kazánjában vagy otthon, a tűzhelyeikben hasznosították tüzelőanyagként. Utánpótlás akadt milliószámra, végtére is az ókori Egyiptom mintegy 5000 évig állt fenn…
 |
| MÚMIA ÉS SZARKOFÁG Ebben a művészien díszített, emberalakot formázó koporsóban egy thébai papnő múmiáját temették el Kr. e. 150 körül. Az alacsonyabb rangú emberek számára egyszerűbb, festett koporsók készültek. |
A hasüregből egy viszonylag kicsi, kb. 7 cm hosszú nyíláson át távolították el a balzsamozók a belső szerveket, a gyomrot, a beleket, a májat, az epét, a hasnyálmirigyet, a vesét, a hólyagot, nőknél a petefészket. A tüdőt is kiemelték a mellüregből. A szív – mint a lélek, valamint a gondolatok székhelye – a testben maradt, és nátronsóval töltötték meg. A bőrt – az eltávolított szervekhez hasonlóan – vastag sóréteggel vonták be.
Ezután a test és a szervek 35 napon át egy deszkán pihentek. A nátronsó majdnem teljesen kivonta belőlük a vizet, nagyságtól és súlytól függően összesen mintegy 40 litert. A vízelvonásnak és a sórétegnek köszönhetően a rothadást okozó baktériumok, a dongólegyek és más dögevők nem tudták megkezdeni romboló munkájukat. E szakasz végén a bőrön már látszott a múmiákra jellemző fekete elszíneződés.
Sivatagi hőség 35 napon át
Ezután a testet olaj, tömjén, mirha, cédrusgyanta és pálmabor keverékével vonták be, és vászoncsíkokkal tekerték körül, amelyeket cédrusgyantával ragasztottak össze. Ennek végeztével a balzsamozók a holttestet 35 napig a hőségre és a száraz sivatagi szelekre bízták, amelyek a testet végül teljesen kiszárították. 75 kg-os testsúly esetén a múmia súlya mindössze 26 kg maradt. A tetemet ember alakúra faragott koporsóban temették el, vagy – egyszerűbb emberek esetében – csak festett koporsót használtak. A kiszárított szerveket agyagkorsókba rakták, majd a múmia mellett helyezték el. A balzsamozók ezenkívül még egy rituális szövegeket tartalmazó pergamentekercset is tettek a koporsóba, amelynek az volt a rendeltetése, hogy a halott számára lehetővé tegye a belépést a holtak birodalmába.
 |
| BALZSAMOZÁS 3300 ÉVVEL EZELŐTT "Tutanhamon ünnepélyes be- balzsamozása. A ceremóniamester felügyeli a szolgákat munka közben, egy pap füstáldozatot mutat be." Egy itáliai művész így írta le 1900 körül készült rajzát. |
Fekete tüdők
Manapság az igazi múmiákat is világszerte kiemelkedő tudományos érdeklődés övezi, és a legmodernebb orvosi-műszaki módszerekkel vizsgálják őket. Ennek eredményeképp már megrendült néhány eddig biztosnak hitt ismeret. A kutatók arra a megállapításra jutottak például, hogy az érelmeszesedés és a magas vérnyomás semmiképp sem modern világunk kísérőjelenségéi hanem már az ókori, Nílus menti civilizációt is sújtották. A környezeti ártalmak okozta betegségek is számos ember gyötrelmes halálához vezettek: sok múmia tüdeje fekete volt a koromtól – az egyiptomi házakban található számtalan nyitott tűzhely következményeként.
Igen fejlett volt a gyógyászat a fáraók birodalmában. Találtak múmiákat teljesen gyógyult koponyasérülésekkel, ami csak egyféleképpen magyarázható: sikeres agyműtéteket hajtottak végre, valószínűleg daganatokat távolítottak el! Kimutatható az is, hogy az ókori egyiptomiak – talán altatóként, de alighanem tiszta élvezetforrásként is – hasisfüstöt szívtak be az orrukon át, amit a szőrzetminták elemzése bizonyít
Az időjárás konzerválta
Igen gyakran a véletlen, ha halál helyszínének földrajzi környezet idézi elő a mumifikálódást. Ez nemcsak a mocsári hullák esetében történt így; számos helyen, ahol a talajvíz közel ér a földfelszínhez, az eltemetett hullák, alig bomlanak fel, és a kutatók számára igen jó vizsgálati tárgyként szolgálnak az ősi kultúrák kutatásában.
 |
| Ezt a 10 éves inka leányt az Andokban találták, 5300 m-es magasságban. A testet egyszerűen a száraz hegyi levegő mumifikálta. |
Így a kínai Góbi-sivatagban, Sinkiang tartományában talált kiszáradt múmiák azt bizonyítják, hogy már 3500 évvel ezelőtt – sokkal korábban, mint ahogy Marco Polo erre járt – létezniük kellett kereskedelmi kapcsolatoknak Ázsia és Európa között. Egyes textíliák ugyanis a közép-európai térségből származtak.