Sokan megmosolyogtatónak tartják, hogy a hinduk szentként tisztelik a teheneket. Pedig mindig és mindenütt voltak olyan állatok, amelyeket egy nép valamilyen misztikus okból maga fölé emelt. Igaz, az ember és állat közti egykor szoros kapcsolat mára fellazult.
A napcserzett egyiptomi idegenvezető fehér, bokáig érő dzsellabában, széles kézmozdulattal hozza az áhítatos turistacsapat tudomására: „A régi egyiptomiak állatisteneket tiszteltek. A sólyomfejű alak Hórusz isten, Anubisznak sakálfeje van, és ott látják az oroszlánfejű Szehmetet, valamint a macskafejű Basztetet.” A felvilágosult Európából érkezett turisták erre a fejüket csóválják. Állatokat tisztelni istenként? Különös egy szokás.
Ugyanabban az időben valahol Indiában: tehenek ballagnak át a forgalmas úton, láthatóan gazdátlanok és elhanyagoltak, ám az autóknak nem adnak elsőbbséget, lefekszenek a járdaszigetre, a piaci standok előtt elhaladva pedig belekóstolnak a zöldségbe. Senki sem kergeti el őket, senki sem kiált rájuk, senki sem háborodik fel – ellenkezőleg, az emberek tisztelettel emelik az ég felé kezüket, mintha imádkoznának.
Minden hindu tiszteli a teheneket, az ő szemükben ez az állat szent. „Aki nem hisz benne, hogy a tehenet védeni kell, nem lehet hindu” – mondta Mahatma Gandhi is. A felvilágosult Európából érkezett turisták a fejüket csóválják. Szent tehenek? Különös szokás.
Állati alakot öltő istenek, szent állatok – a vallásokat kutató tudósok számára mindez egyáltalán nem olyan különös. Mert aki mélyebbre hatol ezekben a világokban, az állatistenek és az istenállatok megismerésén keresztül ráláthat arra, hogyan fejlődött az emberi tudat, hogyan változott a hit, a vallásosság.
Tény, hogy a nyugati ember mára elveszítette az évezredeken át ápolt szoros kapcsolatát az állatokkal. Azt az érzést, hogy az összes élőlény rokonságban áll egymással, már nem ismeri. Számára az állatok elsősorban táplálékul szolgálnak, ezenkívül pedig televízióban, cirkuszban vagy állatkertben látható szórakoztató objektumokként jöhetnek számításba.
Elpusztulni a Big Macért
Sok gyermek azt sem tudja manapság, hogy a tejet a tehén adja. És megborzonganának, ha megtudnák, hogyan kell az állatoknak elpusztulniuk, hogy ők a Big Macjüket élvezhessék.
Az állatokkal szembeni hozzáállásunk lassanként végbemenő változásának köszönhetően azonban egy kicsit megint úton vagyunk afelé, hogy természetesebbé váljon a hozzájuk fűződő viszonyunk, akkor is, ha többé már soha nem fogjuk elérni azt az érzelmi közelséget, amely a korai időkben természetes volt.
Az őskor sámánjai az embert, az állatot és a növényt egyenrangú élőlényként kezelték. Az élőlények és az hozzájuk tartozó élettelen dolgok között sem tettek különbséget. Egy madár és egy fa- ezek számunkra különböző dolgok. Ha azonban a madár mindig ugyanazon a fán fészkel, úgy a kettő a mágikus gondolkodás számára együvé tartozik, és ugyanazzal a szóval jelölik.
Istenalakok
Az efféle gondolkodás számára az istenek már a kezdetektől mindenütt jelen voltak, a fákban éppúgy, mint az állatokban – majd utóbb az emberekben is. Ahogy az emberi öntudat egyre inkább differenciálódott és kifinomult, úgy váltak egyre pontosabbá az isteni jellemvonások, és az istenek egyre inkább emberi alakot öltöttek, ahogyan az a maga kiteljesedett formájában a görög művészetben megjelenik.
Az ősembert lenyűgözte az állattal való találkozás. Bár üldözte az állatot, de még inkább az állat üldözte őt. És mindig van valahol egy állat, amely sokkal erősebb a gyenge embernél. A sólyom sokkal jobban lát, mint az ember, a kutyának sokkal jobb a szaglása, a ló, a tigris, a párduc, majd mindegyik ragadozó gyorsabb, a medve erősebb, még az egér is sebesebben el tud menekülni, amikor a parányi lyukba elbújik. A bika nemzőerejének az ember csak irigységgel, a disznó szaporodási képességének csak csodálattal adózhat.
Erősebb állatok
Nem csoda, ha az ember a felette álló hatalmas, amely megalkotta és fenntartja őt, a nála erősebb állattal azonosította. Közben mindegyik állat egy másik szemléletmódot testesít meg. Így öltenek az istenek minden kultúrában állati alakot, vagy jelennek meg olyan állatokkal együtt, amelyeket az adott nép szentként tisztel.
A germán isten, Odin számára a lovak, a farkasok és a hollók voltak szentek. Az utóbbiak Odin szellemi erejét testesítették meg, viselkedésükből meg lehetett jósolni a jövőt. A sas is Odin állat volt, a kecskebakot Thornak áldozták fel, a macskát és a sólymot pedig Freya istennőnek. Az ő állataként jelenik meg a germán mitológia történetét leíró Eddában a vadkan is, amelyet ott hildisvinnek, harci disznónak neveznek.
Zeusz, a görög főisten, különösen akkor öltött szívesen állati alakot, amikor szép nőket akart elcsábítani. Európának, kontinensünk névadójának bika alakjában jelent meg, hátára vette és Föníciától Krétáig úszott vele, ahol a nő három fiút szült neki. Lédához hattyúként közeledett, ezért jött leánya, Heléna egy tojásba a világra. Danaét aranyeső alakjában tette boldoggá, a szép Ganümédeszt pedig sasként vitte az Olümposzra, hogy ott megtegye pohárnokává.
Állatok és a kereszténység
Magában a kereszténységben is igen fontos szerepet játszanak az állatok mint jelképes figurák. Például maga a Szentlélek, a harmadik isteni személy a vallásos művészetben galambként jelenik meg, mint ahogy arról Máté evagélista ír: amikor Jézus a Jordán folyóban megkeresztelkedett, megnyílt az ég, „és látta hogy az Isten lelke, mint galamb leszállt és föléje ereszkedett”.
Máté talán csak egy költő hasonlattal szerette volna érzékletesen kifejezni, hogy Jézust a szó szoros értelmében az isteni szellem járta át, ám a képek hatása igen erős és tartós, így a keresztény művészetben a Szentlélek számtalanszor jelenik meg galamb formájában.
A művészetekben számot szentet is a kíséretükben lévő állatokkal ábrázolnak. Így látjuk Szent Ferencet gyakran azoknak a madaraknak a társaságában, akiknek az evangéliumot prédikálja, vagy a farkassal, akit Gubbiónál sikerült lebeszélnie arra, hogy a bárányt felfalja. Nagy Szent Antal, a jámbor remete elválaszthatatlan kísérőtársa a disznó, Szent Hubertusé pedig a szarvas, amelyet tiszteletből nem ejtett el.
A leginkább megható talán az állatok – az ökör és a szamár – megjelenése a karácsonyi bölcsőnél, jóllehet a négy egyház által elismert evangélium sem tesz említést róluk, csupán egy apokrif, el nem fogadott evangéliumi írásban fordulnak elő.
Szent állatok ma
És mi a helyzet napjainkban? Mi közük van az egészhez azoknak az embereknek, akik pogányságról semmit sem tudnak, a kereszténységről pedig tudni sem akarnak? Ők sem vonhatják ki magukat az állatok ereje és szentsége alól. Számtalan egyedülálló személy vagy pár tart kutyát vagy macskát gyermekpótlónak, és áldozatosan gondoskodik róla. A húsvéti nyúl alakjában a termékenység kereszténység előtti jelképe él tovább, az ajándékba kapott nyúl pedig keresztülugrál a gyerekszobán, és így dobogtatja meg a gyerekek szívét. A termékenységébe vetett hit pedig időközben még azáltal is megerősödött, hogy megtanult tojást rakni.
A velencei Szent Márk tér fölött szelíd galambok ezrei repdesnek, amelyeket a nosztalgia avatott szentté. A turisták pedig szorgalmasan etetik és fényképezik őket, igaz, sűrűn elszórt ürülékük miatt a műemlékvédők leginkább csak átkokat szórnak rájuk.
Odin derese nyerít még napjainkban is, amikor a németek nem hajlandók lóhúst enni, ami pedig Franciaországban különlegességnek számít. A vas germán harcosok egykor rettenetes medvéje játékmackóvá, a gyerekek legkedvesebb totemállatává zsugorodott. És amikor gond van a gyermekek magaviselete körül, akkor a feladatlapon, amelyet a pszichológusnál kell kitölteniük, a családjuk tagjait egy-egy állat képében kell ábrázolniuk. Ha pedig ilyenkor az édesapa mint oroszlán, az édesanya mint medve, a fiútestvér mint kutya, és maga a gyermek mint kisegér jelenik meg, a pszichológus éppoly jól tudja, hogy mindez mit jelent, mint ahogy egykor a sámán tudta, hogy Odin hollójának röptét hogyan értelmezze.
Az állatok szelleme az indiánoknál
Az indián vallások az állatoknak az emberéhez hasonló lelket tulajdonítottak, emiatt a vadászat alkalmával bizonyos rituálékat be kellett tartaniuk. Így például a vadásznak kommunikálnia kellett az állattal, bocsánatot kellett kérnie tőle, hogy megöli őt, és biztosítania arról, hogy mindez csupán a törzs jólétét szolgálja. A megölés módját és azt, hogy mi a teendő a tetemmel, szintén szabályok írták elő.
Némelyik vadász ajándékot kínált áldozatának, vagy szép ruhába öltöztette azt. Számos indián törzs bizonyos állatok leszármazottjának tekintette magát, és nekik áldozta szent totemeit.
A legfontosabb állat csaknem mindegyik törzs számára a bölény, a medve, a teknősbéka, a sas, a bagoly, a kígyó és a pók volt. A sziúk hite szerint a világegyetemet a bölény szimbolizálta. Ez az állat különleges helyet foglalt el a mitológiájukban, főképp amiatt, hogy mindent biztosított az ember számára, amire az élethez szüksége volt: húsát táplálékul használták, csontjából és szarvaiból szerszámot és kanalat, bőréből ruhát, sátrat és vizeszsákot, bordáiból szánt, gyomrából pedig leveseskondért készítettek – a legapróbb testrésze sem veszett kárba.
A napcserzett egyiptomi idegenvezető fehér, bokáig érő dzsellabában, széles kézmozdulattal hozza az áhítatos turistacsapat tudomására: „A régi egyiptomiak állatisteneket tiszteltek. A sólyomfejű alak Hórusz isten, Anubisznak sakálfeje van, és ott látják az oroszlánfejű Szehmetet, valamint a macskafejű Basztetet.” A felvilágosult Európából érkezett turisták erre a fejüket csóválják. Állatokat tisztelni istenként? Különös egy szokás.
Ugyanabban az időben valahol Indiában: tehenek ballagnak át a forgalmas úton, láthatóan gazdátlanok és elhanyagoltak, ám az autóknak nem adnak elsőbbséget, lefekszenek a járdaszigetre, a piaci standok előtt elhaladva pedig belekóstolnak a zöldségbe. Senki sem kergeti el őket, senki sem kiált rájuk, senki sem háborodik fel – ellenkezőleg, az emberek tisztelettel emelik az ég felé kezüket, mintha imádkoznának.
Minden hindu tiszteli a teheneket, az ő szemükben ez az állat szent. „Aki nem hisz benne, hogy a tehenet védeni kell, nem lehet hindu” – mondta Mahatma Gandhi is. A felvilágosult Európából érkezett turisták a fejüket csóválják. Szent tehenek? Különös szokás.
Állati alakot öltő istenek, szent állatok – a vallásokat kutató tudósok számára mindez egyáltalán nem olyan különös. Mert aki mélyebbre hatol ezekben a világokban, az állatistenek és az istenállatok megismerésén keresztül ráláthat arra, hogyan fejlődött az emberi tudat, hogyan változott a hit, a vallásosság.
Tény, hogy a nyugati ember mára elveszítette az évezredeken át ápolt szoros kapcsolatát az állatokkal. Azt az érzést, hogy az összes élőlény rokonságban áll egymással, már nem ismeri. Számára az állatok elsősorban táplálékul szolgálnak, ezenkívül pedig televízióban, cirkuszban vagy állatkertben látható szórakoztató objektumokként jöhetnek számításba.
Elpusztulni a Big Macért
Sok gyermek azt sem tudja manapság, hogy a tejet a tehén adja. És megborzonganának, ha megtudnák, hogyan kell az állatoknak elpusztulniuk, hogy ők a Big Macjüket élvezhessék.
Az állatokkal szembeni hozzáállásunk lassanként végbemenő változásának köszönhetően azonban egy kicsit megint úton vagyunk afelé, hogy természetesebbé váljon a hozzájuk fűződő viszonyunk, akkor is, ha többé már soha nem fogjuk elérni azt az érzelmi közelséget, amely a korai időkben természetes volt.
 |
| A világ legnagyobb tiszteletben álló állatai A hinduk szent tehenei tudhatják magukénak a legtöbb tisztelőt. Hálásak is ezért, cserébe tejjel és - szárított trágyájuk révén - tüzelő- anyaggal szolgálnak. |
Istenalakok
Az efféle gondolkodás számára az istenek már a kezdetektől mindenütt jelen voltak, a fákban éppúgy, mint az állatokban – majd utóbb az emberekben is. Ahogy az emberi öntudat egyre inkább differenciálódott és kifinomult, úgy váltak egyre pontosabbá az isteni jellemvonások, és az istenek egyre inkább emberi alakot öltöttek, ahogyan az a maga kiteljesedett formájában a görög művészetben megjelenik.
 |
| A sakálfejű Anubisz örkődött a holtak fölött Egyetlen más népnek sem volt annyi állat- istene, mint az ókori egyiptomiaknak: Anubisz a holtak isteneként a mumifikálásáért és a sírok védelméért felelt. |
Erősebb állatok
Nem csoda, ha az ember a felette álló hatalmas, amely megalkotta és fenntartja őt, a nála erősebb állattal azonosította. Közben mindegyik állat egy másik szemléletmódot testesít meg. Így öltenek az istenek minden kultúrában állati alakot, vagy jelennek meg olyan állatokkal együtt, amelyeket az adott nép szentként tisztel.
A germán isten, Odin számára a lovak, a farkasok és a hollók voltak szentek. Az utóbbiak Odin szellemi erejét testesítették meg, viselkedésükből meg lehetett jósolni a jövőt. A sas is Odin állat volt, a kecskebakot Thornak áldozták fel, a macskát és a sólymot pedig Freya istennőnek. Az ő állataként jelenik meg a germán mitológia történetét leíró Eddában a vadkan is, amelyet ott hildisvinnek, harci disznónak neveznek.
 |
| A harcterek állatai A germának főistene a vihar, a háború és a holtak istene, Odin volt. Hozzá tartoztak a harcterek állatai: a holló és a farkas. |
Állatok és a kereszténység
Magában a kereszténységben is igen fontos szerepet játszanak az állatok mint jelképes figurák. Például maga a Szentlélek, a harmadik isteni személy a vallásos művészetben galambként jelenik meg, mint ahogy arról Máté evagélista ír: amikor Jézus a Jordán folyóban megkeresztelkedett, megnyílt az ég, „és látta hogy az Isten lelke, mint galamb leszállt és föléje ereszkedett”.
Máté talán csak egy költő hasonlattal szerette volna érzékletesen kifejezni, hogy Jézust a szó szoros értelmében az isteni szellem járta át, ám a képek hatása igen erős és tartós, így a keresztény művészetben a Szentlélek számtalanszor jelenik meg galamb formájában.
A művészetekben számot szentet is a kíséretükben lévő állatokkal ábrázolnak. Így látjuk Szent Ferencet gyakran azoknak a madaraknak a társaságában, akiknek az evangéliumot prédikálja, vagy a farkassal, akit Gubbiónál sikerült lebeszélnie arra, hogy a bárányt felfalja. Nagy Szent Antal, a jámbor remete elválaszthatatlan kísérőtársa a disznó, Szent Hubertusé pedig a szarvas, amelyet tiszteletből nem ejtett el.
A leginkább megható talán az állatok – az ökör és a szamár – megjelenése a karácsonyi bölcsőnél, jóllehet a négy egyház által elismert evangélium sem tesz említést róluk, csupán egy apokrif, el nem fogadott evangéliumi írásban fordulnak elő.
Szent állatok ma
És mi a helyzet napjainkban? Mi közük van az egészhez azoknak az embereknek, akik pogányságról semmit sem tudnak, a kereszténységről pedig tudni sem akarnak? Ők sem vonhatják ki magukat az állatok ereje és szentsége alól. Számtalan egyedülálló személy vagy pár tart kutyát vagy macskát gyermekpótlónak, és áldozatosan gondoskodik róla. A húsvéti nyúl alakjában a termékenység kereszténység előtti jelképe él tovább, az ajándékba kapott nyúl pedig keresztülugrál a gyerekszobán, és így dobogtatja meg a gyerekek szívét. A termékenységébe vetett hit pedig időközben még azáltal is megerősödött, hogy megtanult tojást rakni.
 |
| Szent állatok ma A kutya és a macska gyakran gyermekpótlékok. Gazdáik minden áldozatra képesek értük. |
Odin derese nyerít még napjainkban is, amikor a németek nem hajlandók lóhúst enni, ami pedig Franciaországban különlegességnek számít. A vas germán harcosok egykor rettenetes medvéje játékmackóvá, a gyerekek legkedvesebb totemállatává zsugorodott. És amikor gond van a gyermekek magaviselete körül, akkor a feladatlapon, amelyet a pszichológusnál kell kitölteniük, a családjuk tagjait egy-egy állat képében kell ábrázolniuk. Ha pedig ilyenkor az édesapa mint oroszlán, az édesanya mint medve, a fiútestvér mint kutya, és maga a gyermek mint kisegér jelenik meg, a pszichológus éppoly jól tudja, hogy mindez mit jelent, mint ahogy egykor a sámán tudta, hogy Odin hollójának röptét hogyan értelmezze.
Az állatok szelleme az indiánoknál
Az indián vallások az állatoknak az emberéhez hasonló lelket tulajdonítottak, emiatt a vadászat alkalmával bizonyos rituálékat be kellett tartaniuk. Így például a vadásznak kommunikálnia kellett az állattal, bocsánatot kellett kérnie tőle, hogy megöli őt, és biztosítania arról, hogy mindez csupán a törzs jólétét szolgálja. A megölés módját és azt, hogy mi a teendő a tetemmel, szintén szabályok írták elő.
Némelyik vadász ajándékot kínált áldozatának, vagy szép ruhába öltöztette azt. Számos indián törzs bizonyos állatok leszármazottjának tekintette magát, és nekik áldozta szent totemeit.
 |
| A totemeket egész törzsek vagy népek tekintik mitikus őseiknek és védőszellemeiknek. |