A hajdú elnevezés nem egy etnikailag összetartozó csoportot jelöl, mint a jászok vagy a kunok esetében, hanem a 16. századtól folyamatosan harcoló, egykori marhapásztorokból lett katonákat. (Az egyik vélekedés szerint a hajtók szó lehetett a hajdú alapja, egy másik feltételezés alapján a hajdú a hajdukok kifejezésből eredeztethető, utóbbiak a törökök ellen harcoló délszláv szegénylegények voltak.)
 |
| A Táncoló hajdúk szoborcsoport Hajdúböszörményben látható. |
A marhahajtók, a rácok és a földönfutóvá lett alföldi parasztság az idők folyamán egyedi harci stílusú, zabolátlan, szilaj szabadharcos „népséggé” kapcsolódtak össze. A hajdúk gyakran tűntek fel parasztfelkelésekben, zsoldosként végvárakban, sőt még császári ezredekben, ám gyakran fosztogattak pusztán a saját kedvükre.
Hogy végül megállapodtak, az nagyrészt Bocskai István erdélyi fejedelemnek köszönhető, aki az oldalán vitézül harcoló hajdúknak csoportos nemességet adott (nem a termék kilencedével, hanem fegyveres szolgálattal tartoztak hűbéruruknak, az erdélyi fejedelemnek), és a saját bihari birtokain letelepítette őket. Ekkor alakultak ki a hajdúvárosok, Böszörmény, Nánás, Hadház, Dorog, Szoboszló, Vámospércs és Polgár.