A stressz és a rohanás ma már mindennapi életünk kényszerű részeivé vált. Sokszor érezzük úgy, hogy a felgyorsult tempóban semmire nem jut időnk. De minden jel arra vall, hogy egyre többen vágynak vissza a nagyobb nyugalmat adó, lassúbb életritmusba.
Az idő sebesen szalad, s mi vele rohanunk. Elragadott bennünket a gyorsaság őrületre, versengünk egymással az élet minden területén. A fogyasztói társadalomra épülő gazdaságban fontos versenytényezőnek tekintik a gyorsaságot, amit mindig növelni kell. Az egyre nagyobb hajsza különösen a mikroelektronikai iparban érhető tetten. A technológiai tudás értékének feleződési ideje egyre rövidebb, az újabb és még újabb termékek egyre rövidülő ciklusokban árasztják el a piacot, felváltva az előző generációkat. Mindeközben elkerülhetetlenül háttérbe szorul a minőség. Az autóiparban például a hanyagul végzett munkák miatt egyre-másra szervezik a költséges akciókat a járművel cseréjére.
Újabb és újabb modellek
Sok időt és pénzt lehetne megtakarítani, ha a vállalatok értenének a kiváráshoz. Mire jó, ha a cégek a nagy rohanásban önmagukat körözik le, ha új modelljeik kifejezetten idejétmúltnak hatnak a legújabbak mellett? Néha az ügyfelek már inkább kihagynak egy-egy termékgenerációt, hogy jusson idejük a használati utasítás áttanulmányozására. Visszaemlékezés a bőségre című esszéjében Hans Magnus Enzensberger német író felállít egy fontossági sorrendet: „Az idő a legfontosabb valamennyi luxuscikk közül. Fura módon éppen a magas pozíciókat betöltő elit az, amelyik legkevésbé rendelkezhet szabadon tulajdon idejével. Nem elsősorban mennyiségi kérdésről van szó, bár e réteg tagjai közül sokan nemegyszer 80 órát is dolgoznak hetente. Ezeket az embereket sokkal inkább szerteágazó elkötelezettségeik teszik rabszolgává. Elvárják tőlük, hogy bármikor elérhetők legyenek, és készen álljanak, ha hívják őket. Évekre előre betelt határidőnaplójuk kérlelhetetlenül meghatározza időbeosztásukat.”
A szabadidő olyan luxus, amelyet rendszerint egyáltalán nem engedünk meg magunknak – s ennek a ténynek az ember és a természet látja a kárát. A 12. és 13. német parlamenti gyűlés vizsgálóbizottsága például felhívja a figyelmet az ember és környezetének védelmére, és rámutat, hogy a természeti környezetünkbe történő beavatkozás esetén össze kell hangolni az emberi ténykedés és a természet eltérő időmérőit, például tekintetbe kell venni, meddig tart a hulladékok lebomlása, és mennyi idő alatt képes regenerálódni az ökoszisztéma.
A stressz mint divatos kábítószer és státusszimbólum már idejét múlta, és nem csak az úgynevezett New Economy összeomlása miatt. A közelmúltban végzett közvélemény-kutatások szerint a németeknél csaknem a fele fenyegetőnek érzi az élet felgyorsulását, és mindenekelőtt a televízión és az interneten keresztül érkező információáradatot. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy éppen ma, az e-mail és az SMS korában újra virágkorát éli a kézzel írott levél.
Idő az élvezetre
A nagyvárosi lakosság körében egyre nő a valódi dolgok iránti vágy, a falusi vásárok például egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Terjed a „lassan étkezés” mozgalmas is, amelyet Olaszországban alapítottak meg az 1980-as években a gyorsétkezdék térhódítása ellen. A mozgalom –amelynek emblémáján egy csiga látható – az ínyenceknek és a globalizáció ellenzőit fogja össze, akik tudatosan több időt szeretnének szentelni a kulináris élvezeteknek. Ebből a mozgalomból eredeztethető az 1999-ben alapított Cittaslow elnevezésű szövetség. A kifejezés szó szerinti jelentése „lassú város”, de az alapítók szerint tulajdonképpen „élethez méltó város” értendő alatta. A mozgalom olyan településeket toboroz tagjai sorába, amelyek lélekszáma 50 000-nél alacsonyabb. Olaszországban már 80 település csatlakozott, s hamarosan német városok is követik a jó példát.
Kevesebb stresszt
A lakosság életminőségének javítására törekszik a németországi Brémába működő „Időiroda” is, amely azt tűzte ki célul, hogy koordinálja a hétköznapi élet időrabló tevékenységeit. Az iroda egyik munkatársa, így nyilatkozott: „Csökkenteni kívánjuk az emberek által elszenvedett időveszteséget, időt, nyugalmat szeretnénk nyerni nekik, ahol csak lehet. Életünkből megpróbáljuk kiiktatni a stresszt és a rohanást.” Az Időiroda egyebek mellett „mobilitási börzét” szervezett, ahol az állampolgárok, valamint az egyesületek és a közlekedési vállalatok képviselői közösen hangolhatják össze a vonat- és buszmenetrendeket.
Napjainkban a legtöbb közúton kényszerűen lelassul a közlekedés, a mindennapos dugók várakozásra kényszerítik az egyénként folyton rohanó társadalmat. A közlekedésben azonban a lassúság idegölő és terméketlen jelenség.
Nem mindig az a hatékony, amit gyorsabbnak vélünk; sokkal hatékonyabb az, „ami kíméli az embert és a természetet, valamint tehermentesít és elősegíti a társadalmi összefogást”. Az öncélú gyorsaság már nem számít előremutató versenytényezőnek. A nyúl és a sün meséje arra tanít, hogy gyorsan eliramlik azok élete, akik csúcssebességgel száguldoznak ide-oda különféle céloktól vezérelve, és az járnak jól, akik egymást segítve, ráérősen teszik a dolgukat.
Mostanában már nemcsak az időgazdálkodás kérdéseivel foglalkozó szemináriumokat rendeznek, hanem életmódtanfolyamokat is olyanoknak, akik fokozottan ki vannak téve a stressz káros hatásainak. A háromnapos „lassúságterápia” keretében, meditációs gyakorlat gyanánt a mindennapi élet egyszerű cselekvéssorozatait kell lassított felvételhez hasonlatos módon végrehajtaniuk.
Tiszteljük az egyediségeket!
A lassúság kreativitása című könyvében Fritz Reheis arról panaszkodik, hogy a kapitalista gazdasági rendszer az élet egyre több területét vonja sajátos törvényeinek uralma alá. Az ésszerű működőképességet nélkülöző, öncélú racionalitás azonban veszélyesen megterheli a környezeti rendszereket. „ A rendszereknek megvan a maguk saját időszámítása – írja Reheis. – Egy rendszer önmegújulási ideje az az idő, amelyre annak szüksége van, hogy egy kívülről érkező zavaró hatás után önerejéből ismét egyensúlyi állapotba kerüljön”. Megterhelt környezeti rendszerek nem csupán a természetben találhatók, az emberi test is egy ilyen rendszer, amelynek kiteljesedéséhez figyelembe kellene venni a sajátosságait. Ennek hiányában következnek be például oly gyakran a több műszakban végzett munka során előforduló balesetek.
Kultúrharc következik?
Peter Glotz kommunikációkutató „ a gyorsítás és a lassítás kultúrája közötti harc” kirobbanásától tart. Úgy látja, hogy feloldhatatlan ellentét alakult ki egyfelől a társadalom ama kétharmada között, amely az áradó információkat felhasználni képes, másfelől pedig a versenyképességüket elveszítettek, a munkanélküliek és az „önként kiszállók” között. Ez a harc Peter Heintel osztrák filozófus szerint már javában tart: „Aki egy kicsit lassúbb, és nem tudja alkalmazni az új technológiákat, az ma már hátrányos helyzetbe kerül.”
A cseh író, Milan Kundera a sorokkal zárja A lassúság című regényét: „Korunk eladta magát a gyorsaság ördögének, ezért feledkezik meg még saját magáról is oly hamar.
„Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobban érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa. Az idő maga a béke, míg a háború nem más, mint az idő durva elutasítása, az időből való kitörés valamiféle esztelen türelmetlenség következtében.”
Thomas Mann Emil Belznernek írt leveléből, 1950
 |
| IDŐ AZ ÉNFORMÁLÁSRA A buddhista szerzetesek nem ismerik a magántulajdont és az idő szorítását. Céljuk az elmerülés a meditációban, hogy végül eljussanak a nirvánához. |
Újabb és újabb modellek
Sok időt és pénzt lehetne megtakarítani, ha a vállalatok értenének a kiváráshoz. Mire jó, ha a cégek a nagy rohanásban önmagukat körözik le, ha új modelljeik kifejezetten idejétmúltnak hatnak a legújabbak mellett? Néha az ügyfelek már inkább kihagynak egy-egy termékgenerációt, hogy jusson idejük a használati utasítás áttanulmányozására. Visszaemlékezés a bőségre című esszéjében Hans Magnus Enzensberger német író felállít egy fontossági sorrendet: „Az idő a legfontosabb valamennyi luxuscikk közül. Fura módon éppen a magas pozíciókat betöltő elit az, amelyik legkevésbé rendelkezhet szabadon tulajdon idejével. Nem elsősorban mennyiségi kérdésről van szó, bár e réteg tagjai közül sokan nemegyszer 80 órát is dolgoznak hetente. Ezeket az embereket sokkal inkább szerteágazó elkötelezettségeik teszik rabszolgává. Elvárják tőlük, hogy bármikor elérhetők legyenek, és készen álljanak, ha hívják őket. Évekre előre betelt határidőnaplójuk kérlelhetetlenül meghatározza időbeosztásukat.”
A szabadidő olyan luxus, amelyet rendszerint egyáltalán nem engedünk meg magunknak – s ennek a ténynek az ember és a természet látja a kárát. A 12. és 13. német parlamenti gyűlés vizsgálóbizottsága például felhívja a figyelmet az ember és környezetének védelmére, és rámutat, hogy a természeti környezetünkbe történő beavatkozás esetén össze kell hangolni az emberi ténykedés és a természet eltérő időmérőit, például tekintetbe kell venni, meddig tart a hulladékok lebomlása, és mennyi idő alatt képes regenerálódni az ökoszisztéma.
 |
| LÁZAS KAPKODÁS A TŐZSDÉKEN A tőzsdéken fontosabbá vált a fiktív tőkével való spekulálás, mint a valódi értékteremtés. A konszernek kénytelenek felgyorsítani a növekedésüket, ha nem akarnak kiesni az egyre élesebb versenyből. |
Idő az élvezetre
A nagyvárosi lakosság körében egyre nő a valódi dolgok iránti vágy, a falusi vásárok például egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Terjed a „lassan étkezés” mozgalmas is, amelyet Olaszországban alapítottak meg az 1980-as években a gyorsétkezdék térhódítása ellen. A mozgalom –amelynek emblémáján egy csiga látható – az ínyenceknek és a globalizáció ellenzőit fogja össze, akik tudatosan több időt szeretnének szentelni a kulináris élvezeteknek. Ebből a mozgalomból eredeztethető az 1999-ben alapított Cittaslow elnevezésű szövetség. A kifejezés szó szerinti jelentése „lassú város”, de az alapítók szerint tulajdonképpen „élethez méltó város” értendő alatta. A mozgalom olyan településeket toboroz tagjai sorába, amelyek lélekszáma 50 000-nél alacsonyabb. Olaszországban már 80 település csatlakozott, s hamarosan német városok is követik a jó példát.
Kevesebb stresszt
A lakosság életminőségének javítására törekszik a németországi Brémába működő „Időiroda” is, amely azt tűzte ki célul, hogy koordinálja a hétköznapi élet időrabló tevékenységeit. Az iroda egyik munkatársa, így nyilatkozott: „Csökkenteni kívánjuk az emberek által elszenvedett időveszteséget, időt, nyugalmat szeretnénk nyerni nekik, ahol csak lehet. Életünkből megpróbáljuk kiiktatni a stresszt és a rohanást.” Az Időiroda egyebek mellett „mobilitási börzét” szervezett, ahol az állampolgárok, valamint az egyesületek és a közlekedési vállalatok képviselői közösen hangolhatják össze a vonat- és buszmenetrendeket.
Napjainkban a legtöbb közúton kényszerűen lelassul a közlekedés, a mindennapos dugók várakozásra kényszerítik az egyénként folyton rohanó társadalmat. A közlekedésben azonban a lassúság idegölő és terméketlen jelenség.
 |
| TÚLHAJSZOLTSÁG ÉS IDŐHIÁNY Az állandó kapkodásról az ember többnyire maga tehet, mert elfelejtette, hogyan ossza be helyesen az idejét, és miként mérje fel reálisan a lehetőségeit. Azt is elfelejtettük, mikor kell nemet mondanunk. |
Mostanában már nemcsak az időgazdálkodás kérdéseivel foglalkozó szemináriumokat rendeznek, hanem életmódtanfolyamokat is olyanoknak, akik fokozottan ki vannak téve a stressz káros hatásainak. A háromnapos „lassúságterápia” keretében, meditációs gyakorlat gyanánt a mindennapi élet egyszerű cselekvéssorozatait kell lassított felvételhez hasonlatos módon végrehajtaniuk.
Tiszteljük az egyediségeket!
A lassúság kreativitása című könyvében Fritz Reheis arról panaszkodik, hogy a kapitalista gazdasági rendszer az élet egyre több területét vonja sajátos törvényeinek uralma alá. Az ésszerű működőképességet nélkülöző, öncélú racionalitás azonban veszélyesen megterheli a környezeti rendszereket. „ A rendszereknek megvan a maguk saját időszámítása – írja Reheis. – Egy rendszer önmegújulási ideje az az idő, amelyre annak szüksége van, hogy egy kívülről érkező zavaró hatás után önerejéből ismét egyensúlyi állapotba kerüljön”. Megterhelt környezeti rendszerek nem csupán a természetben találhatók, az emberi test is egy ilyen rendszer, amelynek kiteljesedéséhez figyelembe kellene venni a sajátosságait. Ennek hiányában következnek be például oly gyakran a több műszakban végzett munka során előforduló balesetek.
Kultúrharc következik?
Peter Glotz kommunikációkutató „ a gyorsítás és a lassítás kultúrája közötti harc” kirobbanásától tart. Úgy látja, hogy feloldhatatlan ellentét alakult ki egyfelől a társadalom ama kétharmada között, amely az áradó információkat felhasználni képes, másfelől pedig a versenyképességüket elveszítettek, a munkanélküliek és az „önként kiszállók” között. Ez a harc Peter Heintel osztrák filozófus szerint már javában tart: „Aki egy kicsit lassúbb, és nem tudja alkalmazni az új technológiákat, az ma már hátrányos helyzetbe kerül.”
 |
| SAJÁT IDEJÉNEK AZ URA Akadnak még olyan vidékek, ahol nyugodtabb ritmusban telik az idő. A képen látható görög paraszt számára nem sok különbség van a munka- és a szabadidő között, akkor pihen, amikor kedve tartja. |
„Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobban érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa. Az idő maga a béke, míg a háború nem más, mint az idő durva elutasítása, az időből való kitörés valamiféle esztelen türelmetlenség következtében.”
Thomas Mann Emil Belznernek írt leveléből, 1950