Mindössze az érzéstelenítés, a lékelés, a vérzéscsillapítás és a fertőtlenítés kérdését kellett megoldaniuk az Árpád-kori agysebészeknek.
A Kárpát-medencében többtucatnyi X-XI. századi olyan lékelt koponyát találtak a régészek, amelyeken a gyógyulás nyilvánvaló nyomai láthatók. A szakemberek azonban ma is csupán találgatják a koponyaműtétek célját, és még mindig nem teljesen értik, miképpen lehetett ilyen bonyolult sebészeti eljárásokat sikeresen végrehajtani az Árpád-korban.
A régészek, antropológusok, illetve agysebészek együttes kutatásai nyomán rekonstruálták az eljárás több főbb elemeit. A nomád orvos a haj leborotválása után a beavatkozás első lépéseként bemetszette a fejbőrt, és felnyitotta azt. Ezután a csontfelület megszabadította az izomtól vagy íntől, majd különböző eszközökkel és módszerekkel megnyitotta a koponyaboltozatot, eltávolítva a koponyacsont mindkét, külső és belső lemezét egyaránt.
A legmodernebb eljárás a pergőfúrós módszer volt. Először a sebész a fúróval kör alakban apró lyukakat fúrt, majd az ezeket elválasztó csonthidakat átvágta, végül kiemelte a kör alakú koponyacsontot.
A beavatkozás az esetek többségében eredményes volt. Ezt bizonyítják azok a leletek, amelyeken jól látható, hogy a csontképző sejtek erőteljes működésének köszönhetően csontszövet képződött, és a nyílások részlegesen vagy teljesen záródtak. Előkerült olyan koponya is, amelyen két lékelés nyoma látszik.
A műtét azonban kizárólag abban az esetben lehetett sikeres, amennyiben hatásos volt a fájdalomenyhítés, a vérzéscsillapítás, a fertőtlenítés és az utókezelés. Mindezek eléréséhez az orvosnak kitűnően kellett ismernie a gyógynövények hatóanyagait.
A trepanáció egyik célja a csatában fejsérülést szerzett harcos gyógyítása. Ilyen esetekben a sebész megtisztította a seb szélét, eltávolította a szilánkokat, és szabályos nyílást vágott a sérülés köré, amelyet így könnyebben lehetett kezelni és fedni.
Betegséget is gyógyítottak ezzel az eljárással: őseink tudatában voltak annak, hogy krónikus fejfájás „szelleme” a homloki, az epilepszia „szelleme” pedig a halántéki, esetleg a nyakszirti részben foglal helyet. Ilyen esetekben a jóindulatú daganat nyomást, de a koponyaboltozat megnyitásával a feszültséget csökkenti lehetett, így gyógyítva a betegséget.
A nyílást végül ezüstlappal fedték, erre húzták vissza a fejbőrt, és néhány hét elteltével a nomád harcos ismét lóra pattanhatott.
A Kárpát-medencében többtucatnyi X-XI. századi olyan lékelt koponyát találtak a régészek, amelyeken a gyógyulás nyilvánvaló nyomai láthatók. A szakemberek azonban ma is csupán találgatják a koponyaműtétek célját, és még mindig nem teljesen értik, miképpen lehetett ilyen bonyolult sebészeti eljárásokat sikeresen végrehajtani az Árpád-korban.
 |
| A XI. évszázad után a leletek egyre szórványosabbá válnak, valószínűleg a kereszténység elterjedése más, a nyugati gyógyászattól eltérő pogány szokásokkal a koponyalékelés gyakor- latát is elfeledtette. |
A legmodernebb eljárás a pergőfúrós módszer volt. Először a sebész a fúróval kör alakban apró lyukakat fúrt, majd az ezeket elválasztó csonthidakat átvágta, végül kiemelte a kör alakú koponyacsontot.
A beavatkozás az esetek többségében eredményes volt. Ezt bizonyítják azok a leletek, amelyeken jól látható, hogy a csontképző sejtek erőteljes működésének köszönhetően csontszövet képződött, és a nyílások részlegesen vagy teljesen záródtak. Előkerült olyan koponya is, amelyen két lékelés nyoma látszik.
A műtét azonban kizárólag abban az esetben lehetett sikeres, amennyiben hatásos volt a fájdalomenyhítés, a vérzéscsillapítás, a fertőtlenítés és az utókezelés. Mindezek eléréséhez az orvosnak kitűnően kellett ismernie a gyógynövények hatóanyagait.
A trepanáció egyik célja a csatában fejsérülést szerzett harcos gyógyítása. Ilyen esetekben a sebész megtisztította a seb szélét, eltávolította a szilánkokat, és szabályos nyílást vágott a sérülés köré, amelyet így könnyebben lehetett kezelni és fedni.
Betegséget is gyógyítottak ezzel az eljárással: őseink tudatában voltak annak, hogy krónikus fejfájás „szelleme” a homloki, az epilepszia „szelleme” pedig a halántéki, esetleg a nyakszirti részben foglal helyet. Ilyen esetekben a jóindulatú daganat nyomást, de a koponyaboltozat megnyitásával a feszültséget csökkenti lehetett, így gyógyítva a betegséget.
A nyílást végül ezüstlappal fedték, erre húzták vissza a fejbőrt, és néhány hét elteltével a nomád harcos ismét lóra pattanhatott.