A természeti népek mindenütt nagy hagyományokkal rendelkeznek az álmok területén, de ezek eredete az idők homályába vész. Úgy tűnik fel, az álmok mindig is fontos részei voltak az emberek életének az ausztráliai bennszülöttektől a sarkvidékek őslakókig, az afrikai népektől az amerikai indiánokig. Mindegyik kultúra kialakította a maga alváselméletét és az álmok magyarázatának módozatait. Álmaik és jelképeik a sajátos életmód visszatükröződései, de azért van közös vonásuk is: egységesen tiszteletben tartják az álmokat, mert valamilyen nagyon becses forrásból származnak, és fontos információkat tartalmaznak.
Az álmok időszaka
Több százezer évvel ezelőtt az ázsiai ősemberek eljutottak Ausztrália északi partjaira. Itt csoportokra szakadtak, és miközben vizet kerestek, bebarangolták az egész földrészt. Nagy távolságokat tettek meg, és legendáik szerint ennek során az út mentén letették a majdan megszületők lelkét, megjelölve a színhelyet a sziklákon, hegyeken és más földrajzi egységeken, útjelző táblával ellátva azokat a helyeket, ahol jártak. A legenda szerint ezek az ősök mitikus jelenségek voltak, olyan lelkek, akik a földből, a tengerből és az égből jöttek elő, és akik különféle formákban léteztek, elsősorban állatok alakjában. Jelképes neveket adtak nekik, mint például Vörös Kenguru, Kék Gyík, Haranghangú Madárfivérek.
Ezt a kort nevezik az „álmok időszaká”-nak, amikor az ősök kialakították a tájat, és létrehozták a jövő rendjét. Az ausztrál bennszülöttek évszázadokon keresztül elődeik lábnyomait követték, azokat az ösvényeket, amelyeket ezek az óriási lények tapostak ki, és rituálékkal, énekkel és legendákkal megjelölték szent helyeiket.
Az „álmok időszaka” olyan, mint egy „kozmikus energia”, amely akkor szabadul fel, amikor a földet éppen azon a helyen kaparják vagy ütik meg, ahol az ős a halálakor elhagyta a világot, és visszatért a földbe. A rituális táncok során ezeket a szent helyeket ütik meg, és az ősök hatalma visszatér az életben a halál álmából. A legenda szerint, ha már senki sem emlékszik az álmok időszakára, vagy nem tiszteli azt, amikor meghalunk, a földbe zárva maradunk, és megszűnünk létezni.
Az álom az élet
Az ősök álomidőszaka nagyon bonyolult elképzelés: egyidejűleg egyfajta teremtési mítosz, egy legenda és egy spirituális filozófia.
Az ausztrálok számára az egész élet az álomidőszak alatt fejlődött ki, és minden, ami körülöttünk van, az álom révén kelt életre. Nem lineáris folyamatnak tekintik az időt, hanem úgy gondolják, az emberek egy örök „most”-ban léteznek, ahol a múlt, jelen és jövő egyidejűleg létezik. Ők úgy látják: a világ csodálatos hely, amelyet át – meg átjárnak a természetfeletti erők, és mi mindenkor „az álmot álmodjuk”, így lehetetlen különbséget tenni az ébrenlét és az álmodás között.
Az afrikai társadalmak
A Kalahári sivatagban élő busmanok szemlélete hasonló: az egész életet álomnak tekintik, és hisznek abban, hogy ők azok, akiket „megálmodnak”. A Zairéban élő pagibotik is úgy gondolják, hogy az álmokat az ősök küldik, és mivel a múlt szellemei hozzáférhetnek a bölcsességhez, az álom segítséget nyújthat a mindennapi élethez.
A vadászat például létkérdés a pagibotik számára, akik meg vannak győződve arról, hogy az álmok fontos információkkal járulnak hozzá a sikeres vadászathoz: jó jelnek tartják, ha álmukban egy állattal találkoznak az erdőben.
Számos más afrikai nép is nagy becsben tartja az álmokat, és azt hiszik, hogy azok összefüggésben vannak a sorssal. Az élet minden vonatkozásában, a betegség gyógyításától a politikai döntésekig, az álmok tanácsaira támaszkodnak.
Az észak-amerikai indián hagyományok
A természeti népekhez hasonlóan az észak-amerikai indián kultúrákban is nehézséget jelentett megvonni a határt az ébrenlét és az alvás között; az álmodás képességét igen nagyra becsülték. Minden nagyobb törzsnek megvolt a maga álomértelmezése és álomkultúrája. Az irokézek például erősen hisznek az álom előrejelző funkciójában, és nagy becsben tartják a tehetséges álomlátókat, mert a törzs tagjainak túlélésére vonatkozóan fontos információkkal szolgálnak. Minthogy az irokéz kultúra a harcosságon alapul, ennek bármilyen álombeli megjelenésétől roppant módon féltek, mert úgy hitték: ez aláássa a bátorságot. Ha egy álom bajt vagy szerencsétlenséget jelzett, úgy gondolják, meg lehet változtatni annak kimenetelét, ha eljátsszák azt az eseményt, amelyet a közösség el akar kerülni.
A dráma és a rituális színjátszás fontos szerepet játszott az irokéz álomkultúrában. Az emberek minden évben nagy távolságokat tettek meg, hogy részt vegyenek olyan ünnepségen, ahol színjáték formájában álmokat adtak elő; ezt Ondinnonknak nevezték. Az irokézek szerint nagy álmok vagy azért jelennek meg előttünk, mert álmunkban testen kívüli élményben vagy részünk, vagy mert egy érdekes „álombeli látogatót” fogadunk.
Ezek azok az álmok, amelyek összekapcsolnak legbensőbb spirituális eredetünkkel, és életfontosságú információkat szolgáltatnak az egészségről és jó közérzetről. A navajo indiánok különleges figyelmet szentelnek az álmok diagnosztikai vonatkozásainak, úgy tekintik azokat, mint amelyek rámutatnak a betegségekre, elsősorban az elmebeli állapotokra és az érzelmi zavarokra.
Az álmok képesek megmutatni a betegség meggyógyítását eredményező rituális kezelést is, így ha ezt felébredve végrehajtják, az álmot látó meggyógyul. Erről szól például egy beteg lány története, aki kilenc ünnepi lakomával álmodott, és akit a varázsló meggyőzött arról, hogy ha a valóságban is részt vesz ezeken a lakomákon, meg fog gyógyulni.
A hopik álomsúgója
A hopik számára az álom szellemi irányítóktól származó üzenet, akik egy állat képében vagy valamilyen más alakban jelennek meg. Felébredve nem emlékezni az álomra azt jelenti, hogy az illető elvesztett valami lényegeset, ezért az emberek minden elkövetnek, hogy ez ne történhessen meg.
Az általánosan használt álomsúgó egy négyzetalakra rajzolt kör, amely szimbolikus segédeszköz az álmok visszaidézésére. Egy négyzet alakú vászon- vagy bőrdarabra kört rajzolnak, a kört négy negyedre osztják fel, ami a négy égtájat, északot, délt, keletet és nyugatot jelképezi. Ezt aztán az ágy mellé teszik. Mindegyik negyedbe egy szimbolikus jelentésű tárgyat helyeznek – például egy kis bögre vizet, egy friss fűcsomót, egy égő gyertyát vagy egy kevés égő tömjént –, ezek jelképezik a négy elemet, a vizet, a földet, a tüzet és a levegőt. Szentül hisznek abban, hogy ha álomsúgó mellett alusznak, képesek lesznek visszaidézni az álmot.
Az inuit sámán
A kanadai inuit kultúra hasonlít más északi vidékek, például Oroszország és a skandináv országok északi tájainak kultúrájához, hiszen mindegyik térségben szélsőséges klimatikus viszonyok nehezítik a túlélést. Az inuitok hite szerint minden emberben és állatban létezik az anua (lélek). Az egyes emberek, a családok és a törzsek egy taburendszert tartanak be, hogy a vadászok megtalálják az állatokat, ezenkívül különféle rituálékat és ceremóniákat végeznek a vadászat előtt és után, hogy elősegítsék a sikeres vadászatot.
A sámán a törzsek szellemi vezetője. Ő az, aki értelmezni tudja a betegségek okait és a vadászat sikertelenségét. Más kultúrák sámánjaihoz vagy varázslóihoz hasonlóan dobszó és ének hatására transzba esik.
Ennek révén a lelke el tudja hagyni a testét, nagy távolságokra tud eljutni, hogy meghatározhassa a betegségek vagy bizonyos közösségi problémák okait, és visszajövet magával hozza a megoldást. Ebben az álomszerű állapotban a sámán varázserő tölti el, és ki tudja vonni magát az álmokból.
Kultúrafüggő álmok
Az antropológusok szerint a hagyományokon alapuló társadalmakban élők álmai négy alapvető típusba sorolhatók: a „nagy” álmok azok, amelyek kulturális jelentéssel bírnak a profetikus álmok előre jeleznek vagy figyelmeztetést adnak bizonyos eseményekre; az egészséggel kapcsolatos álmok elősegítik a diagnózist és a gyógyulást; végül az „apró” álmok teljesen személyes jellegűek. Bár minden álmot megbecsülnek, a legjelentősebbeket nagy álomnak nevezik. Ezeket az erőteljes álmokat nevezik „kultúrafüggő álmoknak” vagy „ hivatalos álmoknak” is.
A négy égtáj
Mind a négy égtáj egy meghatározott elemmel és tulajdonsággal van kapcsolatban. Észak képviseli a levegőt, kapcsolódik az ész hatalmához és a gondolkodáshoz. A víz a Délhez tartozik, és az érzésekkel és intuícióval van összefüggésben; Nyugat a test felélesztését és megújítását képviseli: ennek eleme a föld. Kelet váltja ki a megvilágosodást és a lelki tevékenységet: eleme a tűz. Ez a navajo homokkőfestmény a négy elemet használja fel a bőséges termés szimbolikus megjelenítésére.
A navajók hisznek abban, hogy az ágynak bizonyos égtáj felé történő állítása lehetővé teszi az álmot látó számára, hogy felhasználja az ahhoz kapcsolódó elem tulajdonságait.
Uluru álomfüstje
A két Haranghangú Madárfivér emura vadászott Uluru közelében a sziklás folyómederben, ami az ausztrál bennszülöttek egyik legszentebb vidéke, amikor zsákmányszerzésüket megzavarta egy fiatal lány, akik kukacot evett. A fején egy szentelt csokrot viselt, amely a földre esett – a bemélyedés ma is látható a szikla alján – de a testvérek mégiscsak elfogták az emut, majd megölték és megfőzték, de jött a Kék Gyík, és ellopta tőlük. A Haranghangú Madárfivérek bosszúból felgyújtották Kék Gyík kunyhóját, és ő maga is elevenen bennégett. A tűz füstje még ma is látható Uluru felszínén, és ennek a tűznek a füstje az, amely álmot hoz ránk.
Ez a történek az egyik oka annak, amiért Uluru annyira fontos az ausztráliai bennszülöttek számára. Ha a szikla kikerülne az ellenőrzésük alól, elvesztenék az álmodás lehetőségét, és ennek következtében az életerőt.
 |
| A bennszülöttek teremtésmítosza szerint mindannyian az álmok időszakának teremtményei vagyunk. |
Több százezer évvel ezelőtt az ázsiai ősemberek eljutottak Ausztrália északi partjaira. Itt csoportokra szakadtak, és miközben vizet kerestek, bebarangolták az egész földrészt. Nagy távolságokat tettek meg, és legendáik szerint ennek során az út mentén letették a majdan megszületők lelkét, megjelölve a színhelyet a sziklákon, hegyeken és más földrajzi egységeken, útjelző táblával ellátva azokat a helyeket, ahol jártak. A legenda szerint ezek az ősök mitikus jelenségek voltak, olyan lelkek, akik a földből, a tengerből és az égből jöttek elő, és akik különféle formákban léteztek, elsősorban állatok alakjában. Jelképes neveket adtak nekik, mint például Vörös Kenguru, Kék Gyík, Haranghangú Madárfivérek.
 |
| Az ausztráliai bennszülöttek számára nem létezik szentebb és fontosabb és jelentőségteljesebb, mint az „álmok időszaka”, amikor a szellemősök ivadékaiból először létrejött a világ. |
Az „álmok időszaka” olyan, mint egy „kozmikus energia”, amely akkor szabadul fel, amikor a földet éppen azon a helyen kaparják vagy ütik meg, ahol az ős a halálakor elhagyta a világot, és visszatért a földbe. A rituális táncok során ezeket a szent helyeket ütik meg, és az ősök hatalma visszatér az életben a halál álmából. A legenda szerint, ha már senki sem emlékszik az álmok időszakára, vagy nem tiszteli azt, amikor meghalunk, a földbe zárva maradunk, és megszűnünk létezni.
Az álom az élet
Az ősök álomidőszaka nagyon bonyolult elképzelés: egyidejűleg egyfajta teremtési mítosz, egy legenda és egy spirituális filozófia.
 |
| A bennszülöttek szentnek tartott művészi tárgyaiban az álmok időszakának képi megjelenítése látható, továbbá a világ teremtésének elképzelése. |
Az afrikai társadalmak
A Kalahári sivatagban élő busmanok szemlélete hasonló: az egész életet álomnak tekintik, és hisznek abban, hogy ők azok, akiket „megálmodnak”. A Zairéban élő pagibotik is úgy gondolják, hogy az álmokat az ősök küldik, és mivel a múlt szellemei hozzáférhetnek a bölcsességhez, az álom segítséget nyújthat a mindennapi élethez.
A vadászat például létkérdés a pagibotik számára, akik meg vannak győződve arról, hogy az álmok fontos információkkal járulnak hozzá a sikeres vadászathoz: jó jelnek tartják, ha álmukban egy állattal találkoznak az erdőben.
Számos más afrikai nép is nagy becsben tartja az álmokat, és azt hiszik, hogy azok összefüggésben vannak a sorssal. Az élet minden vonatkozásában, a betegség gyógyításától a politikai döntésekig, az álmok tanácsaira támaszkodnak.
Az észak-amerikai indián hagyományok
A természeti népekhez hasonlóan az észak-amerikai indián kultúrákban is nehézséget jelentett megvonni a határt az ébrenlét és az alvás között; az álmodás képességét igen nagyra becsülték. Minden nagyobb törzsnek megvolt a maga álomértelmezése és álomkultúrája. Az irokézek például erősen hisznek az álom előrejelző funkciójában, és nagy becsben tartják a tehetséges álomlátókat, mert a törzs tagjainak túlélésére vonatkozóan fontos információkkal szolgálnak. Minthogy az irokéz kultúra a harcosságon alapul, ennek bármilyen álombeli megjelenésétől roppant módon féltek, mert úgy hitték: ez aláássa a bátorságot. Ha egy álom bajt vagy szerencsétlenséget jelzett, úgy gondolják, meg lehet változtatni annak kimenetelét, ha eljátsszák azt az eseményt, amelyet a közösség el akar kerülni.
A dráma és a rituális színjátszás fontos szerepet játszott az irokéz álomkultúrában. Az emberek minden évben nagy távolságokat tettek meg, hogy részt vegyenek olyan ünnepségen, ahol színjáték formájában álmokat adtak elő; ezt Ondinnonknak nevezték. Az irokézek szerint nagy álmok vagy azért jelennek meg előttünk, mert álmunkban testen kívüli élményben vagy részünk, vagy mert egy érdekes „álombeli látogatót” fogadunk.
 |
| Az álomban lezajlott utazás során a sámán kapcsolatba léphet az állatvilággal. |
 |
| A sámánnak vezető szerepe van az álmok területén. Nélküle az álmok veszélyes síkra kerülnének. |
A hopik álomsúgója
A hopik számára az álom szellemi irányítóktól származó üzenet, akik egy állat képében vagy valamilyen más alakban jelennek meg. Felébredve nem emlékezni az álomra azt jelenti, hogy az illető elvesztett valami lényegeset, ezért az emberek minden elkövetnek, hogy ez ne történhessen meg.
Az általánosan használt álomsúgó egy négyzetalakra rajzolt kör, amely szimbolikus segédeszköz az álmok visszaidézésére. Egy négyzet alakú vászon- vagy bőrdarabra kört rajzolnak, a kört négy negyedre osztják fel, ami a négy égtájat, északot, délt, keletet és nyugatot jelképezi. Ezt aztán az ágy mellé teszik. Mindegyik negyedbe egy szimbolikus jelentésű tárgyat helyeznek – például egy kis bögre vizet, egy friss fűcsomót, egy égő gyertyát vagy egy kevés égő tömjént –, ezek jelképezik a négy elemet, a vizet, a földet, a tüzet és a levegőt. Szentül hisznek abban, hogy ha álomsúgó mellett alusznak, képesek lesznek visszaidézni az álmot.
Az inuit sámán
A kanadai inuit kultúra hasonlít más északi vidékek, például Oroszország és a skandináv országok északi tájainak kultúrájához, hiszen mindegyik térségben szélsőséges klimatikus viszonyok nehezítik a túlélést. Az inuitok hite szerint minden emberben és állatban létezik az anua (lélek). Az egyes emberek, a családok és a törzsek egy taburendszert tartanak be, hogy a vadászok megtalálják az állatokat, ezenkívül különféle rituálékat és ceremóniákat végeznek a vadászat előtt és után, hogy elősegítsék a sikeres vadászatot.
 |
| A rituális táncok során énekkel és zenével értelmezik az álmokat. Ez értékes segítség az álmok értelmezéséhez, de mivel mindig egy adott kultúrához kapcsolódik, csak azok számára hasznos, akik megértik az egyes lépéseket. |
Ennek révén a lelke el tudja hagyni a testét, nagy távolságokra tud eljutni, hogy meghatározhassa a betegségek vagy bizonyos közösségi problémák okait, és visszajövet magával hozza a megoldást. Ebben az álomszerű állapotban a sámán varázserő tölti el, és ki tudja vonni magát az álmokból.
Kultúrafüggő álmok
Az antropológusok szerint a hagyományokon alapuló társadalmakban élők álmai négy alapvető típusba sorolhatók: a „nagy” álmok azok, amelyek kulturális jelentéssel bírnak a profetikus álmok előre jeleznek vagy figyelmeztetést adnak bizonyos eseményekre; az egészséggel kapcsolatos álmok elősegítik a diagnózist és a gyógyulást; végül az „apró” álmok teljesen személyes jellegűek. Bár minden álmot megbecsülnek, a legjelentősebbeket nagy álomnak nevezik. Ezeket az erőteljes álmokat nevezik „kultúrafüggő álmoknak” vagy „ hivatalos álmoknak” is.
A négy égtáj
Mind a négy égtáj egy meghatározott elemmel és tulajdonsággal van kapcsolatban. Észak képviseli a levegőt, kapcsolódik az ész hatalmához és a gondolkodáshoz. A víz a Délhez tartozik, és az érzésekkel és intuícióval van összefüggésben; Nyugat a test felélesztését és megújítását képviseli: ennek eleme a föld. Kelet váltja ki a megvilágosodást és a lelki tevékenységet: eleme a tűz. Ez a navajo homokkőfestmény a négy elemet használja fel a bőséges termés szimbolikus megjelenítésére.
A navajók hisznek abban, hogy az ágynak bizonyos égtáj felé történő állítása lehetővé teszi az álmot látó számára, hogy felhasználja az ahhoz kapcsolódó elem tulajdonságait.
Uluru álomfüstje
A két Haranghangú Madárfivér emura vadászott Uluru közelében a sziklás folyómederben, ami az ausztrál bennszülöttek egyik legszentebb vidéke, amikor zsákmányszerzésüket megzavarta egy fiatal lány, akik kukacot evett. A fején egy szentelt csokrot viselt, amely a földre esett – a bemélyedés ma is látható a szikla alján – de a testvérek mégiscsak elfogták az emut, majd megölték és megfőzték, de jött a Kék Gyík, és ellopta tőlük. A Haranghangú Madárfivérek bosszúból felgyújtották Kék Gyík kunyhóját, és ő maga is elevenen bennégett. A tűz füstje még ma is látható Uluru felszínén, és ennek a tűznek a füstje az, amely álmot hoz ránk.
Ez a történek az egyik oka annak, amiért Uluru annyira fontos az ausztráliai bennszülöttek számára. Ha a szikla kikerülne az ellenőrzésük alól, elvesztenék az álmodás lehetőségét, és ennek következtében az életerőt.