A mélykék tengerbe süllyedt hatalmas vulkán az eltűnt Atlantiszról szőtt álmokat idézi. A meredek sziklafal oldalán keskeny, kanyargós ösvény vezet felfelé, amelyen szamarak és öszvérek viszik a helybélieket és a turistákat a kikötőtől a városkáig.
Nehéz utat járnak be, naponta nem is egyszer. Ők szállítják az árukat is, amelyek hajóval érkeznek a szigetre – ide szinte mindent máshonnan kell hozni a helyiek ellátására. Fenn a vakító fehérségű házak szertelen összevisszasága kápráztatja el az idelátogatókat, miközben a kopár vulkanikus kőzetek ma is a mélyben szunnyadó pusztító erőre figyelmeztetnek. Ez Szantorini, a föld őstörténetéből itt maradt különleges, tragikus sorsú és elbűvölő sziget, amely az Égei-tenger mélyéből bukkant a felszínre, hogy az élet legyőzhetetlenségét bizonyítsa.
Akárcsak a Vezúv Kr. u. 79-ben, a tűzokádó hegy itt is hirtelen tört ki, csak épp még sokkal erősebben. Nem is egyszerű kitörés volt ez: az egész vulkán szétrobbant. Nem tudni pontosan, mikor történt mindez, talán 3600 évvel ezelőtt, esetleg még korábban. Azt sem tudjuk, mi volt a neve a vulkanikus szigetnek, de a katasztrófa után sokan nevezték Atlantisznak, az eltűnt világnak. Hogy jogosan tették-e ezt, máig nem tudjuk.
Annyi azonban bizonyos, hogy a szétrobbant kráter helyén félkörívben apró szigetek emelkednek ki a kék égbolt alatt a vízből, s a legnagyobb közülük Théra (vagy újgörög kiejtéssel Thira) – ahogy régen Szantorinit nevezték. Ami pedig eltűnt a hegyből, az nyilvánvalóan lenn pihen a tenger mélyén.
Ez a kataklizma a föld történetének legerősebb vulkánkitörései közé tartozik. Az innen származó, megkövesedett hamurétegek még Egyiptomban, 900 km-rel távolabb is megtalálhatók! A robbanást minden valószínűség szerint megelőzték apróbb földmozgások, figyelmeztető hamu –és kőkitörések, az ásatások során ugyanis egyetlen emberi csontvázra sem bukkantak, a helybéliek valószínűleg idejében el tudtak menekülni.
A pusztulás több mítosznak is táptalaja. Lehetséges, hogy ez a katasztrófa okozta a minószi civilizáció bukását, a krétai Knósszosz városának pusztulását?
Akrotiri freskói
1860-ban kőbányát nyitottak Szantorini szigetén, és a kitermelt köveket a Szuezi-csatorna építéséhez használták fel. Közben olyan érdekes régészeti leleteket találtak, amelyek lényegesen eltértek a klasszikus görög kultúra addig ismert emlékeitől. 1967-ben Akrotiri falu közelében még nagyobb szenzációra bukkantak: megdöbbentően jó állapotban fennmaradt falfestményekre.
A ma az Athéni Nemzeti Múzeumban őrzött freskók tökéletes realista hűséggel idézik fel a 3500 évvel ezelőtti mindennapokat; láthatunk rajuk növényeket és állatokat (képünkön delfineket), birkózó fiúkat és áldozati ajándékokat vivő lányokat… Ezek a ragyogó minószi civilizáció (Kr. e. 2700-1200) emlékei, amelyekhez hasonló műalkotások leginkább Kréta szigetén találhatók. A minósziak földműveléssel foglalkoztak, no meg kereskedtek, bejárva a Földközi-tenger egész keleti medencéjét. Településeik pompázatos palotákat vettek körül. Pompejihez hasonlóan az Akrotiriben feltárt leletek is roppant gazdagok, itt viszont nem találtak emberi maradványokat: a lakosságnak bizonyára jutott ideje elmenekülni, mielőtt városukat maga alá temette a láva.
Nehéz utat járnak be, naponta nem is egyszer. Ők szállítják az árukat is, amelyek hajóval érkeznek a szigetre – ide szinte mindent máshonnan kell hozni a helyiek ellátására. Fenn a vakító fehérségű házak szertelen összevisszasága kápráztatja el az idelátogatókat, miközben a kopár vulkanikus kőzetek ma is a mélyben szunnyadó pusztító erőre figyelmeztetnek. Ez Szantorini, a föld őstörténetéből itt maradt különleges, tragikus sorsú és elbűvölő sziget, amely az Égei-tenger mélyéből bukkant a felszínre, hogy az élet legyőzhetetlenségét bizonyítsa.
Akárcsak a Vezúv Kr. u. 79-ben, a tűzokádó hegy itt is hirtelen tört ki, csak épp még sokkal erősebben. Nem is egyszerű kitörés volt ez: az egész vulkán szétrobbant. Nem tudni pontosan, mikor történt mindez, talán 3600 évvel ezelőtt, esetleg még korábban. Azt sem tudjuk, mi volt a neve a vulkanikus szigetnek, de a katasztrófa után sokan nevezték Atlantisznak, az eltűnt világnak. Hogy jogosan tették-e ezt, máig nem tudjuk.
 |
| Oia falu tamploma. A falu a hajdani vulkán kráterének peremére épült. A sziget jellegzetes épületei a talaj egyenetlenségeit jól kihasználó, lapos tetejű, kúp alakú kis házak, valamint közülük kiemelkedő templomok, kápolnák a képeslapokról jól ismert kék színű kupolákkal és haranglábakkal. A falak azért olyan hófehérek, mert rendszeresen meszelik őket. Ennek köszönhetően visszaverik a napsugarakat, ezáltal enyhítik a helyiségek belsejében kialakuló meleget. |
 |
A vulkanikus talaj, a meleg és száraz mediterrán éghajlat nem
kedvez a növénytermesztésnek, ezért olyan gyér a vegetáció a falusi házak
környezetében is. Oiában (vagy Íában) az épületek alaprajza pontosan követi a
sziget topográfiáját: a domborzat minden hajlatát kihasználják.
|
 |
| A sziget 10 500 fős lakossága egyféle kihívásnak tekinti, hogy ilyen vészterhes helyen rendezkedett be. Szantorini szigetét a tengeren érkező hajók látják el élelemmel és egyéb árucikkekkel, amelyek zegzugos, szűk ösvényeken jutnak fel a kikötőből a kráter sziklafalára települt fővárosba, Thérába. Hosszú időn át az áruszállítás feladata az öszvéreknek jutott, s az ő hátukon utaznak azok a turisták is, akik vállalkoznak a Kikládok e feledhetetlen szépségű, félelmetes tagjának felderítésére. |
Akrotiri freskói
1860-ban kőbányát nyitottak Szantorini szigetén, és a kitermelt köveket a Szuezi-csatorna építéséhez használták fel. Közben olyan érdekes régészeti leleteket találtak, amelyek lényegesen eltértek a klasszikus görög kultúra addig ismert emlékeitől. 1967-ben Akrotiri falu közelében még nagyobb szenzációra bukkantak: megdöbbentően jó állapotban fennmaradt falfestményekre.
A ma az Athéni Nemzeti Múzeumban őrzött freskók tökéletes realista hűséggel idézik fel a 3500 évvel ezelőtti mindennapokat; láthatunk rajuk növényeket és állatokat (képünkön delfineket), birkózó fiúkat és áldozati ajándékokat vivő lányokat… Ezek a ragyogó minószi civilizáció (Kr. e. 2700-1200) emlékei, amelyekhez hasonló műalkotások leginkább Kréta szigetén találhatók. A minósziak földműveléssel foglalkoztak, no meg kereskedtek, bejárva a Földközi-tenger egész keleti medencéjét. Településeik pompázatos palotákat vettek körül. Pompejihez hasonlóan az Akrotiriben feltárt leletek is roppant gazdagok, itt viszont nem találtak emberi maradványokat: a lakosságnak bizonyára jutott ideje elmenekülni, mielőtt városukat maga alá temette a láva.