A neandervölgyiek gondoskodtak az öregekről, s eltemették halottaikat. Talán még valamiféle beszédük is létezett. Az őseinkkel folytatott versengésben mégis alulmaradtak.
Valószínűleg a neandervölgyi a legismertebb ősember, ám a mai ember eredetét tekintve alighanem a legkevésbé fontos is. A neandervölgyiek benépesítették egész Európát, a Közel-Keletet és Nyugat-Ázsiát, majd körülbelül 25 ezer éve hirtelen kihaltak. Ennek okát máig sem ismerjük pontosan, de a legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnik, hogy képtelenek lévén felvenni a versenyt intelligensebb és ötletesebb vetélytársaikkal, a mai ember ősével, alulmaradtak.
Távoli ősünk, a Homo erectus (’felegyenesedett ember’) jóval több mint félmillió éve kezdett Homo sapiensszé (’bölcs emberré’) fejlődni – majd az evolúciója két ágra vált. Az egyik a Homo sapiens neanderthalensis (neandervölgyi ember) volt, amely első lelőhelyéről, a németországi Neander-völgyről kapta nevét. A másik a mai ember, a Homo sapiens sapiens.
Európai elszigeteltség
A neandervölgyiek – néhány jellegzetességüktől eltekintve – lényegében nem különböztek tőlünk anatómiailag. Némelyik korábbi archeológus ezért a neandervölgyiek csontjait olyan Homo sap. sap. maradványoknak tartotta, melyeket betegség torzított el. Ma már tudjuk, hogy tévedtek: a neandervölgyi ember alacsony és zömök testű volt, busa fejű, rövid alsó állkapoccsal. Fogai nagyok voltak, az orra széles, szemöldökcsontja erősen kiugrott. Körülbelül 45 fokos szögben csapott homloka alatt az arckoponyája kissé előredomborodott, hátul viszont a feje erősen kidudorodott. Agya hosszú volt és lapos, tömegének zöme tarkótájt és a halántékoknál helyezkedett el, ami inkább a cselekvéssel és érzékeléssel, semmint a gondolkodással kapcsolatos agytevékenységek fejlettségére utal.
Régóta vitatott kérdés, vajon ismerték-e a beszédet a neandervölgyiek. Számos tudós szerint a leletek fejletlen, „kezdetleges” hangképző szervekre utalnak, amelyek pergő beszédre alkalmatlanok voltak ugyan, mégis lehetővé tettek valamiféle hangos kommunikációt.
A neandervölgyi ember története az evolúciós elszigetelődés klasszikus példája volt. Európa távoli és elmaradott térség volt a korai kőkorban. A neandervölgyiek ősei elszakadtak a többi embertől, s külön alfajjá fejlődtek – pusztán azért, mert Európába vándoroltak, majd ottragadtak.
A történet több mint félmillió éve kezdődött, amikor a neandervölgyiek ősei az alacsonyabb tengerszintet kihasználva – vélhetőleg a Dardanellákon és a Boszporuszon keresztül – eljutottak Európába. Amikor azután a vízszint újra megemelkedett, elszigetelődtek, s kénytelenek voltak a hidegebb éghajlathoz alkalmazkodni. A jégkor legzordabb időszakában a kontinens déli felére kényszerültek.
A neandervölgyiek legrégebbi európai ősei kőkori vadászok voltak. Tevékenységük nyomait a régészek Britanniában, Spanyolországban és Németországban is megtalálták. A legjelentősebb angliai lelőhelyen (Boxgorve, Nyugat-Sussex) mészárosmunka nyomait viselő csontokra bukkantak, ami azt bizonyítja, hogy az ősember lovakra, szarvasra és orrszarvúra vadászott itt félmillió évvel ezelőtt. Kovából, csontokból, mészkőből és fából készített szerszámokat. Az egyik lelet pedig az ember fegyverhasználatának legrégebbi tanújele – egy elejtett ló lapockacsontján dárda ütötte lyuk látható.
Másutt, a németországi Bilzingglebenven a régészek egy félmillió éves táborra bukkantak: kőülőkkel és –kalapácsokkal, sejthető sátorhelyekkel és rajzos kövekkel – ezek a világ legősibb „műalkotásai”.
A leglátványosabb lelőhelyet Spanyolországban fedezték fel az 1980-as években. Alighanem ez a legősibb lelet, amely valamiféle vallásos érzületről tanúskodik. Az észak-spanyolországi Atapueroában végzett ásatások szerint a neandervölgyiek 300 ezer éve élt ősei egy hegyi barlang még gödrébe temették el meghalt társaikat.
Eddig 32 feldarabolt csontvázat találtak a lyukban, amely akár hetvenet is rejthet. Ezeknek az őseurópaiaknak több százezer év kellett, mire alkalmazkodtak a hideg éghajlathoz. A legerősebb evolúciós nyomás (melynek hatására valódi neanderthalensisszé fejlődtek) egy 190 ezer-120 ezer évvel korábbi, szélsőségesen hideg periódusban érhette őket. A 125 ezer-30 ezer évvel ezelőtti Európa ura a „klasszikus” neandervölgyi ember volt.
Noha a neandervölgyi lelőhelyeknek még csak a töredékét tárták fel, az már valószínűnek tűnik, hogy Európa peremvidékén elszigetelt csoportjaik sokkal tovább, 25 ezer, sőt akár 20 ezer évvel ezelőttig is fennmaradtak. Az eddigi maradványok alapján neandervölgyiek éltek Franciaországban, Anglia déli részén, Olaszországban, Németországban és Közép-Európában. Egykor távolabbra is kitörtek, s meghódították a Fekete-tenger északi partvidékét és a Közel-Kelet egyes vidékeit – az utóbbi helye hosszabb ideig együtt éltek saját alfajunkkal.
A neandervölgyiek hanyatlása
Európai hazájukban a neandervölgyiek körülbelül 15 ezer évvel élték túl a Homo sap. sap. megjelenését, majd végleg kihaltak. Az első Homo sap. sap. vadászok mintegy 45 ezer éve vándoroltak be Európába, vélhetőleg a Közel-Keletről.
Ők is Afrikában származtak, akárcsak a neandervölgyiek. Körülbelül 130 ezer évvel ezelőtt jelentek meg, majd meghódították Ázsia és Ausztrália nagy részét, s csak utána hatoltak be a jégkori Európába, ahol meglehetősen gyorsan kipusztították a neandervölgyieket. Ennek részleteiről keveset tudunk, de alighanem hatalmas versengés folyt köztük a vadászat terén. Őseink valószínűleg harcoltak a neandervölgyiekkel, és sokat megöltek közülük, hogy irtsák a vetélytársaikat, sőt a tudósok elképzelése szerint újfajta betegségeket behurcolva is ritkíthatták a neandervölgyi népességet.
Elődeink azonban elsősorban az eszük révén diadalmaskodhattak. A neandervölgyi emberrel ellentétben a Homo sap. sap. fejlett képzelettel, műszaki tehetséggel és eredeti gondolkodással dicsekedhetett. Noha a neandervölgyiek egyben-másban utánozhatták a Homo sap. sap eszközkészítését, mégis megmaradtak a régi, nehézkes kőpattintási technikáknál. Bőséggel voltak állati csontjaik. csontszerszámokat mégis ritkán készítettek. Nem volt valódi művészetük, és a jelek szerint állandóan vándoroltak.
A Homo sap. sap viszont tökélyre vitte a művészetet, változatos kő- és csonteszközöket készített, s előszeretettel táborozott egy helyen. Ám a neandervölgyi legalább annyira emberi volt, akár a Homo sap. sap. Temetkezési szokásaik azt sejtetik, hogy léteztek a halállal kapcsolatos szertartásaik, s szinte biztosan foglalkoztatta őket, vajon mi lehet a síron túl.
Ismerték a gondoskodást és a szeretet. A régészek több helyütt tapasztalták annak jeleit, hogy a neandervölgyiek törődtek öreg és rokkant társaikkal.
A két humán alfaj közös ember sajátságai sem akadályozták meg őseinket, hogy végül a pusztulásba kergessék kevésbé fejlett vetélytársaikat. S ezzel lezárult egy korszak, amikor még több emberfaj élt egymás mellett a Földön.
Valószínűleg a neandervölgyi a legismertebb ősember, ám a mai ember eredetét tekintve alighanem a legkevésbé fontos is. A neandervölgyiek benépesítették egész Európát, a Közel-Keletet és Nyugat-Ázsiát, majd körülbelül 25 ezer éve hirtelen kihaltak. Ennek okát máig sem ismerjük pontosan, de a legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnik, hogy képtelenek lévén felvenni a versenyt intelligensebb és ötletesebb vetélytársaikkal, a mai ember ősével, alulmaradtak.
Távoli ősünk, a Homo erectus (’felegyenesedett ember’) jóval több mint félmillió éve kezdett Homo sapiensszé (’bölcs emberré’) fejlődni – majd az evolúciója két ágra vált. Az egyik a Homo sapiens neanderthalensis (neandervölgyi ember) volt, amely első lelőhelyéről, a németországi Neander-völgyről kapta nevét. A másik a mai ember, a Homo sapiens sapiens.
Európai elszigeteltség
A neandervölgyiek – néhány jellegzetességüktől eltekintve – lényegében nem különböztek tőlünk anatómiailag. Némelyik korábbi archeológus ezért a neandervölgyiek csontjait olyan Homo sap. sap. maradványoknak tartotta, melyeket betegség torzított el. Ma már tudjuk, hogy tévedtek: a neandervölgyi ember alacsony és zömök testű volt, busa fejű, rövid alsó állkapoccsal. Fogai nagyok voltak, az orra széles, szemöldökcsontja erősen kiugrott. Körülbelül 45 fokos szögben csapott homloka alatt az arckoponyája kissé előredomborodott, hátul viszont a feje erősen kidudorodott. Agya hosszú volt és lapos, tömegének zöme tarkótájt és a halántékoknál helyezkedett el, ami inkább a cselekvéssel és érzékeléssel, semmint a gondolkodással kapcsolatos agytevékenységek fejlettségére utal.
 |
| Ez egy 90 ezer éves női neandervölgyi koponya Izraelben került elő. |
A neandervölgyi ember története az evolúciós elszigetelődés klasszikus példája volt. Európa távoli és elmaradott térség volt a korai kőkorban. A neandervölgyiek ősei elszakadtak a többi embertől, s külön alfajjá fejlődtek – pusztán azért, mert Európába vándoroltak, majd ottragadtak.
A történet több mint félmillió éve kezdődött, amikor a neandervölgyiek ősei az alacsonyabb tengerszintet kihasználva – vélhetőleg a Dardanellákon és a Boszporuszon keresztül – eljutottak Európába. Amikor azután a vízszint újra megemelkedett, elszigetelődtek, s kénytelenek voltak a hidegebb éghajlathoz alkalmazkodni. A jégkor legzordabb időszakában a kontinens déli felére kényszerültek.
A neandervölgyiek legrégebbi európai ősei kőkori vadászok voltak. Tevékenységük nyomait a régészek Britanniában, Spanyolországban és Németországban is megtalálták. A legjelentősebb angliai lelőhelyen (Boxgorve, Nyugat-Sussex) mészárosmunka nyomait viselő csontokra bukkantak, ami azt bizonyítja, hogy az ősember lovakra, szarvasra és orrszarvúra vadászott itt félmillió évvel ezelőtt. Kovából, csontokból, mészkőből és fából készített szerszámokat. Az egyik lelet pedig az ember fegyverhasználatának legrégebbi tanújele – egy elejtett ló lapockacsontján dárda ütötte lyuk látható.
 |
| A neandervölgyiek pattintott kőszerszámokat, például baltákat és kaparókéseket készítettek, nem volt azonban kellő képzelőerejük ahhoz, hogy továbbfejlesszék eszközeiket. |
A leglátványosabb lelőhelyet Spanyolországban fedezték fel az 1980-as években. Alighanem ez a legősibb lelet, amely valamiféle vallásos érzületről tanúskodik. Az észak-spanyolországi Atapueroában végzett ásatások szerint a neandervölgyiek 300 ezer éve élt ősei egy hegyi barlang még gödrébe temették el meghalt társaikat.
Eddig 32 feldarabolt csontvázat találtak a lyukban, amely akár hetvenet is rejthet. Ezeknek az őseurópaiaknak több százezer év kellett, mire alkalmazkodtak a hideg éghajlathoz. A legerősebb evolúciós nyomás (melynek hatására valódi neanderthalensisszé fejlődtek) egy 190 ezer-120 ezer évvel korábbi, szélsőségesen hideg periódusban érhette őket. A 125 ezer-30 ezer évvel ezelőtti Európa ura a „klasszikus” neandervölgyi ember volt.
Noha a neandervölgyi lelőhelyeknek még csak a töredékét tárták fel, az már valószínűnek tűnik, hogy Európa peremvidékén elszigetelt csoportjaik sokkal tovább, 25 ezer, sőt akár 20 ezer évvel ezelőttig is fennmaradtak. Az eddigi maradványok alapján neandervölgyiek éltek Franciaországban, Anglia déli részén, Olaszországban, Németországban és Közép-Európában. Egykor távolabbra is kitörtek, s meghódították a Fekete-tenger északi partvidékét és a Közel-Kelet egyes vidékeit – az utóbbi helye hosszabb ideig együtt éltek saját alfajunkkal.
A neandervölgyiek hanyatlása
Európai hazájukban a neandervölgyiek körülbelül 15 ezer évvel élték túl a Homo sap. sap. megjelenését, majd végleg kihaltak. Az első Homo sap. sap. vadászok mintegy 45 ezer éve vándoroltak be Európába, vélhetőleg a Közel-Keletről.
Ők is Afrikában származtak, akárcsak a neandervölgyiek. Körülbelül 130 ezer évvel ezelőtt jelentek meg, majd meghódították Ázsia és Ausztrália nagy részét, s csak utána hatoltak be a jégkori Európába, ahol meglehetősen gyorsan kipusztították a neandervölgyieket. Ennek részleteiről keveset tudunk, de alighanem hatalmas versengés folyt köztük a vadászat terén. Őseink valószínűleg harcoltak a neandervölgyiekkel, és sokat megöltek közülük, hogy irtsák a vetélytársaikat, sőt a tudósok elképzelése szerint újfajta betegségeket behurcolva is ritkíthatták a neandervölgyi népességet.
 |
| A neandervölgyiek nem voltak olyan találékonyak, mint a mai ember, de temetkezési szokásaik arra utalnak, hogy tudatában voltak halandóságuknak, emberi mivoltuknak. |
A Homo sap. sap viszont tökélyre vitte a művészetet, változatos kő- és csonteszközöket készített, s előszeretettel táborozott egy helyen. Ám a neandervölgyi legalább annyira emberi volt, akár a Homo sap. sap. Temetkezési szokásaik azt sejtetik, hogy léteztek a halállal kapcsolatos szertartásaik, s szinte biztosan foglalkoztatta őket, vajon mi lehet a síron túl.
Ismerték a gondoskodást és a szeretet. A régészek több helyütt tapasztalták annak jeleit, hogy a neandervölgyiek törődtek öreg és rokkant társaikkal.
A két humán alfaj közös ember sajátságai sem akadályozták meg őseinket, hogy végül a pusztulásba kergessék kevésbé fejlett vetélytársaikat. S ezzel lezárult egy korszak, amikor még több emberfaj élt egymás mellett a Földön.