Táplálékszerzés közben kétféleképpen lehet a szárazföldi ragadozók ellen védekezni: fára mászással vagy föld alatti járat ásásával. A mászásban a kapaszkodófarok, az ásásban a jelentősen megnagyobbodott láb segíthet egyes állatokat.
A fülesmakik lesből ugranak
Az ágak közt ugráló törpe fülesmakik 10 m-t is megtehetnek alig 5 mp alatt. Jól fejlett hátsó lábukkal, nagy, előretekintő szemükkel és egyensúlyozásra szolgáló hosszú farkukkal könnyedén másznak és ugranak. A törpe fülesmakik főként Nyugat-Afrika egyenlítői őserdeiben élnek, s éjjelente járnak vadászni. Táplálékukat elsősorban rovarok teszik ki, amelyeket nagy gyorsasággal kapnak el.
UGRÓBAJNOKOK Érzékeny fülét egészen a fejéhez lapítva és végtagjait magához húzva a törpe fülesmaki akár hat métert is tud ugrani.
Gyors mozgásuk felzavarja zsákmányukat, s így nagy, érzékeny fülükkel pontosan meg tudják állapítani a helyzetét. Hátsó lábukkal jól megkapaszkodnak az ágakon, majd kinyújtózkodnak, és elülső végtagjukkal elkapják a rovart. Mozdulataik pontosságára és sebességére jellemző, hogy a szöcskéket és lepkéket röptükben is el tudják kapni.
A turkálók szervezett élete
A meztelen turkálónak nevezett talajlakó emlős társas élete nagyon emlékeztet a méhekére. Föld alatti kolóniáik élén „egyeduralkodó” királynő áll.
A kolóniában kizárólag a királynő hoz világra utódokat. A közösség összes többi tagja az ő alárendeltje; feladatuk a kicsinyek gondozása, az élelemszerzés és az ásás – némileg tehát a méhek dolgozóihoz hasonló szerepet töltenek be.
Természetesen a járat ásása is szervezett körülmények között zajlik. A legelöl lévő állat hatalmas elülső fogaival kiássa a talajt, a mögötte lévők pedig futószalagszerűen, egymást váltva viszik hátra a kiásott földet. A sorban a második állat összegyűjti a laza földet, majd hátrafelé haladva kitolja maga mögött az alagútból, miközben a többiek a hátán átmászva mennek előre. A sor végére jutó állat kirúgja a földet az alagútból, majd ismét beáll az előrehaladók közé, és minden kezdődik elöről.
A pókmajom ötödik végtagja
A pókmajmok faágak közötti mozgását hosszú fogófarkuk könnyíti meg, amelyet ötödik végtagként használnak. Speciálisan a kapaszkodáshoz idomult farkukkal ragadják meg a faágakat hazájukban, Dél-Amerika trópusi esőerdeiben.
A majmok a farkukat biztosítókötélként használva lógnak, így nyúlnak a táplálékért vagy ereszkednek lejjebb iváshoz a sáros agyaggödrök vizéhez. Farkuk hegye olyan érzékeny, mint a tenyerük, így az állat a táplálékot is képes vele megfogni.
A lassú lajhár háttal lefelé közlekedik
A dél-amerikai háromujjú lajhár tökéletesen alkalmazkodott a fejjel lefelé való életmódhoz. Még a szőre is lefelé nő, a választék a hasán van. A kétujjú lajhár naponta legfeljebb 40 m-t tesz meg, s komótos táplálkozásával akár két napot is eltölt a fán. A háromujjú lajhárok mozgékonyabbak, naponta kétszer is fát váltanak.
Heti egy alkalommal a lajhár óvatosan lemászik az otthonául szolgáló fáról, hogy a tövébe ürítsen.
A fülesmakik lesből ugranak
Az ágak közt ugráló törpe fülesmakik 10 m-t is megtehetnek alig 5 mp alatt. Jól fejlett hátsó lábukkal, nagy, előretekintő szemükkel és egyensúlyozásra szolgáló hosszú farkukkal könnyedén másznak és ugranak. A törpe fülesmakik főként Nyugat-Afrika egyenlítői őserdeiben élnek, s éjjelente járnak vadászni. Táplálékukat elsősorban rovarok teszik ki, amelyeket nagy gyorsasággal kapnak el.
Gyors mozgásuk felzavarja zsákmányukat, s így nagy, érzékeny fülükkel pontosan meg tudják állapítani a helyzetét. Hátsó lábukkal jól megkapaszkodnak az ágakon, majd kinyújtózkodnak, és elülső végtagjukkal elkapják a rovart. Mozdulataik pontosságára és sebességére jellemző, hogy a szöcskéket és lepkéket röptükben is el tudják kapni.
A turkálók szervezett élete
A meztelen turkálónak nevezett talajlakó emlős társas élete nagyon emlékeztet a méhekére. Föld alatti kolóniáik élén „egyeduralkodó” királynő áll.
A kolóniában kizárólag a királynő hoz világra utódokat. A közösség összes többi tagja az ő alárendeltje; feladatuk a kicsinyek gondozása, az élelemszerzés és az ásás – némileg tehát a méhek dolgozóihoz hasonló szerepet töltenek be.
Természetesen a járat ásása is szervezett körülmények között zajlik. A legelöl lévő állat hatalmas elülső fogaival kiássa a talajt, a mögötte lévők pedig futószalagszerűen, egymást váltva viszik hátra a kiásott földet. A sorban a második állat összegyűjti a laza földet, majd hátrafelé haladva kitolja maga mögött az alagútból, miközben a többiek a hátán átmászva mennek előre. A sor végére jutó állat kirúgja a földet az alagútból, majd ismét beáll az előrehaladók közé, és minden kezdődik elöről.
A pókmajom ötödik végtagja
A pókmajmok faágak közötti mozgását hosszú fogófarkuk könnyíti meg, amelyet ötödik végtagként használnak. Speciálisan a kapaszkodáshoz idomult farkukkal ragadják meg a faágakat hazájukban, Dél-Amerika trópusi esőerdeiben.
 |
| A DZSUNGEL AKROBATÁI A pókmajmok a vékony faágakon is meg tudnak kapaszkodni a farkukkal, és így viszonylag védettek a nehéz testű famászó ragadozóktól. |
A lassú lajhár háttal lefelé közlekedik
A dél-amerikai háromujjú lajhár tökéletesen alkalmazkodott a fejjel lefelé való életmódhoz. Még a szőre is lefelé nő, a választék a hasán van. A kétujjú lajhár naponta legfeljebb 40 m-t tesz meg, s komótos táplálkozásával akár két napot is eltölt a fán. A háromujjú lajhárok mozgékonyabbak, naponta kétszer is fát váltanak.
Heti egy alkalommal a lajhár óvatosan lemászik az otthonául szolgáló fáról, hogy a tövébe ürítsen.