Caravaggiót, a tehetséges festőt, miközben azzal próbálkozott, hogy az isteni fényt a vászonra varázsolja, a bűnözés és az erőszak örvénye mind mélyebbre húzta.
Caravaggio tajtékzó dühvel állt Porto Ercole tengerpartján, s féktelen szitkokat szórt a hajó után, amely csomagjával együtt eltűnt a horizonton. Caravaggio önmagával is perlekedett: hogyan is lehetett ennyire ostoba, hogy Nápolyból behajózzon Porto Ercoléba, s ott akarja megvárni a pápai kegyelmi levelet, amely lehetővé tenné számára a Rómába való visszatérést?
A napnál is világosabb volt: a csapdát állítottak számára, hiszen amint megérkezett a szicíliai kikötőbe, előzetes őrizetbe vették. Ott állt pénz és a hőn áhított pápai üzenet nélkül amely véget vethetne gyötrő, immár negyedik éve tartó menekülésének. Őrjöngése dél felé már olyan mértékűvé fokozódott, hogy gyötrő láz döntötte le a lábáról. Három napig küzdött a halállal, mire hosszú bolyongása (Rómán, Nápolyon, Máltán és Szicílián át) 1610. július 18-án véget ért.
Kötekedő és iszákos zseni
Azt, hogy a festő élete valóban így ért-e véget, sosem fogjuk biztosan megtudni – ahhoz túlságosan is ellentmondóak a Michelangelő Merisi életének utolsó hónapjaival kapcsolatos értesülések, aki lombardia szülővárosáról „il Caravaggió”-nak nevezte magát. Miként alkotásaiban is mesteri módon jelenítette meg a fény és az árnyék hatásait, életében is vég nélkül követték egymást a hullámhegyek és a hullámvölgyek. Jellemző módon az akkori rendfenntartók aktái alapján rendelkezünk ismeretekkel személyiségét illetően – ott ugyanis olyan kihágások szerepelnek bűnlajstromán, mint becsületsértés, különféle tiltott szerelmi légyottok, garázdaság, sőt emberölés is!
Caravaggio 1571. szeptember 28-án született a Bergamóhoz közeli Caravaggióban. Apja jómódú kézműves volt, és a hercegi építőmester címet viselte. Az ifjú Caravaggio tizenhárom esztendősen kerül Simone Peterzano festőműhelyébe inasnak. Pályája tulajdonképpen Rómában indult, amely akkortájt Európa legfőbb kulturális központja volt, s ahová 1590-ben vagy 1591-ben költözött. Mivel Caravaggio eleinte nem tudott felmutatni önálló és eredeti alkotásokat, mindössze egyik volt a számtalan feltörekvő fiatal művésznek, gyakran még élelemre sem tellett neki.
Az arcátlan fiatal festő ellenséget viszont bőségesen szerzett magának, amikor kíméletlenül pocskondiázta festőtársai műveit, és egyáltalán nem tisztelte az akkoriban nagy tekintélynek örvendő mesterek alkotásait sem. Meglepő módon azonban mégis nagy hatalmú támogatókat szerzett magának, mégpedig az egyház és a nemesség legfelsőbb köreiből – az 1590-es évek vége felé jelentős megbízásokhoz jutott Rómában.
Hírnév és dicsőség
A római művészkörök most már nem vehették semmibe a nehéz természetű festőt. Alkotásaiban nagyobb hangsúlyt fektetett a színkezelésre, mint a vonalvezetésre. Korai témáit a mindennapi életből merítette, és az emberábrázolás során lemondott az akkoriban szokásos eszményítésről. Néhány év elteltével Caravaggio rátalált arra a stílusra, amely ismertté tette nevét, és életművének fő vonalát is meghatározta: tudatosan alkalmazta a világos és a sötét, a fény és az árnyék kontrasztját, témáit pedig bibliai történetekből merítette. 1599 és 1602 között Contarelli bíboros kápolnájába, a San Luigi dei Francesi templomban három nagy festményt készített, amelyek tudásának legjaváról tettek tanúbizonyságot. Ezekkel egy időben festette a Szent Péter keresztre feszítését és a Szent Pál megtérését a Santa Maria del Popolo templom Cerasi-kápolnájába.
Menekülőben
Csakhogy Caravaggio továbbra is notórius ivó, szoknyavadász és javíthatatlan kötekedő volt. 1606 májusában egy labdajáték során, amellyel kapcsolatban összetűzésre került sor, halálosan megsebesítette a fiatal festőt, Ranuccio Tommasonit. Hogy a börtönbüntetést megússza, Caravaggiónak el kellett menekülnie Rómából. Nápolyon keresztül végül Máltára keveredett, ahol elnyerte Alof de Wignacourd , a johhanita rend nagymesterének rokonszenvét, aki a rend második fokozatának lovagjává léptette elő.
Nem telt el azonban sok idő, s máris úgy megsértette a rend egyik lovagját, hogy a La Valetta-i tömlöcbe vetették, de innen végül sikerült Szicília szigetére menekülnie.
Csakhogy Caravaggio Rómáról álmodozott. Amikor tudomást szerzett arról, hogy a legmagasabb körökben szerették volna kieszközölni neki a kegyelmet, 1609 őszén visszatért Nápolyba, ahol olyan brutálisan megverték, hogy felépülése több hónapot vett igénybe. Minden bizonnyal az a reménység tartotta életben, hogy megkapja a pápai kegyelmet. Így 1610 júliusában hajóra szállt Porto Ercole felé. Talán a sors iróniája, hogy a pápai bűnbocsánat csak a halála után érkezett meg.
Festősorsok
• Rembrandt holland festőművész a saját műgyűjteménye számára olyannyira sok műtárgyat, ruhát és ritkaságszámba menő tárgyat vásárolt, hogy 1656-ban csődöt kellett jelentenie.
• Auguste Renoir francia festő (1841-1919) annak ellenére, hogy keze egy reumás megbetegedése következtében megnyomorodott, még életének utolsó éveiben is számos festményt és bronzplasztikát készített.
• Vincent van Gogh holland festő 1889-ben, több roham elszenvedése után önként vonult elmegyógyintézetbe.
Caravaggio tajtékzó dühvel állt Porto Ercole tengerpartján, s féktelen szitkokat szórt a hajó után, amely csomagjával együtt eltűnt a horizonton. Caravaggio önmagával is perlekedett: hogyan is lehetett ennyire ostoba, hogy Nápolyból behajózzon Porto Ercoléba, s ott akarja megvárni a pápai kegyelmi levelet, amely lehetővé tenné számára a Rómába való visszatérést?
A napnál is világosabb volt: a csapdát állítottak számára, hiszen amint megérkezett a szicíliai kikötőbe, előzetes őrizetbe vették. Ott állt pénz és a hőn áhított pápai üzenet nélkül amely véget vethetne gyötrő, immár negyedik éve tartó menekülésének. Őrjöngése dél felé már olyan mértékűvé fokozódott, hogy gyötrő láz döntötte le a lábáról. Három napig küzdött a halállal, mire hosszú bolyongása (Rómán, Nápolyon, Máltán és Szicílián át) 1610. július 18-án véget ért.
Kötekedő és iszákos zseni
Azt, hogy a festő élete valóban így ért-e véget, sosem fogjuk biztosan megtudni – ahhoz túlságosan is ellentmondóak a Michelangelő Merisi életének utolsó hónapjaival kapcsolatos értesülések, aki lombardia szülővárosáról „il Caravaggió”-nak nevezte magát. Miként alkotásaiban is mesteri módon jelenítette meg a fény és az árnyék hatásait, életében is vég nélkül követték egymást a hullámhegyek és a hullámvölgyek. Jellemző módon az akkori rendfenntartók aktái alapján rendelkezünk ismeretekkel személyiségét illetően – ott ugyanis olyan kihágások szerepelnek bűnlajstromán, mint becsületsértés, különféle tiltott szerelmi légyottok, garázdaság, sőt emberölés is!
 |
| A nagyszerű festő Caravaggio, 1593 kürül Bacchusként festette meg önmagát. Az itáliai festészet egyik legzseni- álisabb és egyben legkétesebb hírű alakja volt. |
Az arcátlan fiatal festő ellenséget viszont bőségesen szerzett magának, amikor kíméletlenül pocskondiázta festőtársai műveit, és egyáltalán nem tisztelte az akkoriban nagy tekintélynek örvendő mesterek alkotásait sem. Meglepő módon azonban mégis nagy hatalmú támogatókat szerzett magának, mégpedig az egyház és a nemesség legfelsőbb köreiből – az 1590-es évek vége felé jelentős megbízásokhoz jutott Rómában.
Hírnév és dicsőség
A római művészkörök most már nem vehették semmibe a nehéz természetű festőt. Alkotásaiban nagyobb hangsúlyt fektetett a színkezelésre, mint a vonalvezetésre. Korai témáit a mindennapi életből merítette, és az emberábrázolás során lemondott az akkoriban szokásos eszményítésről. Néhány év elteltével Caravaggio rátalált arra a stílusra, amely ismertté tette nevét, és életművének fő vonalát is meghatározta: tudatosan alkalmazta a világos és a sötét, a fény és az árnyék kontrasztját, témáit pedig bibliai történetekből merítette. 1599 és 1602 között Contarelli bíboros kápolnájába, a San Luigi dei Francesi templomban három nagy festményt készített, amelyek tudásának legjaváról tettek tanúbizonyságot. Ezekkel egy időben festette a Szent Péter keresztre feszítését és a Szent Pál megtérését a Santa Maria del Popolo templom Cerasi-kápolnájába.
Menekülőben
Csakhogy Caravaggio továbbra is notórius ivó, szoknyavadász és javíthatatlan kötekedő volt. 1606 májusában egy labdajáték során, amellyel kapcsolatban összetűzésre került sor, halálosan megsebesítette a fiatal festőt, Ranuccio Tommasonit. Hogy a börtönbüntetést megússza, Caravaggiónak el kellett menekülnie Rómából. Nápolyon keresztül végül Máltára keveredett, ahol elnyerte Alof de Wignacourd , a johhanita rend nagymesterének rokonszenvét, aki a rend második fokozatának lovagjává léptette elő.
Nem telt el azonban sok idő, s máris úgy megsértette a rend egyik lovagját, hogy a La Valetta-i tömlöcbe vetették, de innen végül sikerült Szicília szigetére menekülnie.
Csakhogy Caravaggio Rómáról álmodozott. Amikor tudomást szerzett arról, hogy a legmagasabb körökben szerették volna kieszközölni neki a kegyelmet, 1609 őszén visszatért Nápolyba, ahol olyan brutálisan megverték, hogy felépülése több hónapot vett igénybe. Minden bizonnyal az a reménység tartotta életben, hogy megkapja a pápai kegyelmet. Így 1610 júliusában hajóra szállt Porto Ercole felé. Talán a sors iróniája, hogy a pápai bűnbocsánat csak a halála után érkezett meg.
Festősorsok
• Rembrandt holland festőművész a saját műgyűjteménye számára olyannyira sok műtárgyat, ruhát és ritkaságszámba menő tárgyat vásárolt, hogy 1656-ban csődöt kellett jelentenie.
• Auguste Renoir francia festő (1841-1919) annak ellenére, hogy keze egy reumás megbetegedése következtében megnyomorodott, még életének utolsó éveiben is számos festményt és bronzplasztikát készített.
• Vincent van Gogh holland festő 1889-ben, több roham elszenvedése után önként vonult elmegyógyintézetbe.