Mindössze hat esztendő alatt Sintér Hanziból nemcsak híres rabló lett, hanem egyúttal legendás népi hős is.
Kellemetlen, esős őszi nap volt 1803. november 21-e. Mégis ezrével tódultak az emberek egy Mainz melletti dombra. Senki sem akarta elmulasztani a hátborzongató látványosságot, amelyet azonban délutánra hirdettek meg. Utóvégre tömeges kivégézst nem lát az ember mindennap – még kevésbé olyat, ahol egészen kivételes halálra ítélteket bámulhatnak meg a jelenlévők. Ezen a napon vetett véget a guillotine a híres-nevezetes Sintér Hanzi (azaz Schinderhannes) pályafutásának.
Az alig huszonnégy esztendős férfi egészen különleges bűnöző volt: sokan nemes lelkű haramiának tartották, aki meglopja a gazdagokat, majd a zsákmányt szétosztja a szegények között. Már a vérpad alatt olyan ponyvaregényeket kínáltak, amelyek ezt támasztották alá. Azóta számtalan elbeszélés, könyv és film, sőt még egy színdarab is felidézte a rokonszenves zsivány alakját. Sintér Hanzi Saarbrücken és Mainz között garázdálkodó bandájának rovásán azonban több is volt erőszakmentes lopásoknál. A per 1803. október 24-án kezdődött; a vádirat ötvenhárom rendbeli főbenjáró bűnt, köztük útonállást, gyújtogatást és gyilkosságot sorolt fel.
A sintér fia
Sintér Hanzi már gyermekkorában megalapozta későbbi útonálló-karrierjét. Akkor azonban még egész egyszerűen Johannes Bücklernek hívták. Későbbi gúnyneve apja foglalkozására utalt. A gyepmestert vagy sintért („Schinder”), akinek feladatai közé tartozott az elhullott állatok összetakarítására, általános megvetés övezte: gyermekei sem tanulhattak semmiféle „tisztességes” mesterséget. Így aztán a kis Johannes egy másik gyepmesternél, az egyik hunsrücki faluban, Bärenbachban inaskodott.
Bérét itt kezdte bűncselekmények révén kiegészíteni. Több ürüt is eltulajdonított, s a lopott húst eladta egy henteslegénynek; mesterét pedig hat borjúbőrtől szabadította meg. Amikor aztán a gyanú rá terelődött, a büntetéstől való félelmében elmenekült. Nem sokkal később azonban elkapták, s a közeli Kirn polgármestere 25 botütésre ítélte a község piacterén. A nyilvános megaláztatás legalább annyira kellemetlen lehetett számára, mint a fájdalom elviselése.
Ezután egy darabig minden különösebb cél nélkül kóborolt. Végül néhány kisebb család és lopás miatt megint elkapták, s bezárták a kirni városháza fogdájába. Egyik cinkostársát hat évre ítélték, Bückler viszont a városháza tetején keresztül elmenekült. Magányos parasztgazdaságokban, malmokban, szénégetők viskóiban bújt meg. Akkortájt anarchikus állapotok uralkodtak errefelé. Mióta a francia forradalmi csapatok megszállták a Rajna bal partján fekvő területeket, senki sem gondoskodott a törvényességről – több rablóbanda tartotta rettegésben a környéket.
Sintér Hanzi Meisenheimben követte el első nagyobb betörését. Eltulajdonította a helyi cserzővarga szerszámainak egy részét – majd másnap eladta neki saját tulajdonát. Későbbi kihallgatásai során Johannes Bückler, ez a tehetséges „showman” minden egyes alkalommal a legnagyobb élvezettel mesélte ezt a történetet. Akárcsak azt az esetet, amikor egy utazó társaságot támadott meg, s egyik áldozata a lehető legszerencsétlenebb módon viselkedett. Bückler át akarta vizsgálni őket, de ehhez szabaddá kellett tennie a kezét, így arra kérte a megtámadottak egyikét, hogy tartsa már addig a fegyverét. A szerencsétlen nem használta ki a kedvező helyzetet, s hagyta, hogy az immár fegyvertelen rabló ellenállás nélkül megfossza értéktárgyaitól. Az efféle anekdoták tették ismertté, és alapozták meg Sintér Hanzi legendáját.
A haramiafejedelem
Az útonálló sikerei kezdték lenyűgözni az embereket. Megmagyarázhatatlan módon Sintér Hanzi minden alkalommal kisiklott üldözői kezéből. Igaz, 1799-ben már-már úgy látszott, hogy elhagyta a szerencse. Januártól augusztusig Simmer város börtönében ült – míg végül sikerült egyetlen ugrással meglépnie a szökésbiztosnak kikiáltott börtöntoronyból. Az ugrás során lábát törte ugyan, de mégiscsak szabad volt. Sikeres szárnyakat adott neki, s belefogott egy nagyobb banda táborozásába Arról álmodozott, hogy ő lesz Hunsrück és vidékének ura.
Nem telt bele sok idő, s az általa vezetett „hunsrücki banda” máris fosztogatások és lopások, emberrablások és zsarolások elkövetésével töltötte meg a kincsesládáját. Fenyegetésekkel és lepénzeléssel elnyerték a lakosság támogatását. Egyes helyeken a haramiák az igazság védelmezőinek álarcát öltötték, amennyiben felkérésre az uzsorásokat is megtámadták. („Hunsrück Robin Hoodja” mítoszának igazságtartalmát számos történész a képzelet szüleményének tartja.”
Sintér Hanzi ekkor kedvesével, a Julchennek becézett Julianna Balsiusszal élt együtt. Olyannyira nyeregben érezte magát, hogy rejtekhelyén mulatságokat rendezett. A legendás, 1801-es haramiabálon „udvartartásával” a Kirn mellett Griebelschiedben tartózkodott. Az ünnepségre a legnagyobb nyilvánosság mellett került sor, nem átallották meghívni a polgármestert és a „haramivafejedelem” uralma alatt álló területek falvainak lakosságát sem.
Per belépőjegyekkel
Ezzel azonban Sintér Hanzi túl messzire merészkedett. A francia igazságszolgáltatás már régen szemet vetett a „hunsrücki bandára”. Eleinte Bücklernek sikerült elkerülnie a letartóztatást, megpróbált elrejtőzni a császári ármádiában. Csakhogy egy korábbi „zsiványtársa” felismerte, s magas jutalom ellenében beárulta a francia hatóságoknál.
1802 tavaszán elkapták, és a kihallgatások kilenc hónapon át tartottak a mainzi börtönben. Ennek során számos cimboráját feladta, végül hatvannyolcan álltak a bíróság előtt. A több száz tanút felvonultató per nagy nyilvánosság előtt zajló szenzációvá vált; Európa minden részéből érkező kíváncsiskodók civakodtak nap mint nap a belépőjegyekért. Végül megszületett az ítélet: a vádlottakra tizenkilenc rablóra és vezérükre, Sintér Hanzira guillotine várt.
Legendás rablóvezérek
• Philipp Mosebach „hunsrücki bandája” a 18. században eredményesen szakosodott lótolvajlásra.
• A Bosbeck fivérek, Franz és Jan vezette „Nagy németalföldi banda” egészen Mainzig hatolva garázdálkodott.
• A „Hölzerlips” gúnynéven ismert Georg Philipp Langot 1811-ben bekövetkezett elfogásakor a dél-hesseni térségben elkövetett tizenöt rendbeli útonállással és huszonegy rendbeli betöréses lopással gyanúsították.
• Matthias Weber haramiavezér, aki a Rajna-vidéken mindenki csak a „Fetzer” (Pecér) gúnynéven ismert, bandájával együtt az 1803-as kivégzéséig a Rajna középső és alsó folyása mentén, valamint a Westerwald és a Taunus hegységben garázdálkodott.
Kellemetlen, esős őszi nap volt 1803. november 21-e. Mégis ezrével tódultak az emberek egy Mainz melletti dombra. Senki sem akarta elmulasztani a hátborzongató látványosságot, amelyet azonban délutánra hirdettek meg. Utóvégre tömeges kivégézst nem lát az ember mindennap – még kevésbé olyat, ahol egészen kivételes halálra ítélteket bámulhatnak meg a jelenlévők. Ezen a napon vetett véget a guillotine a híres-nevezetes Sintér Hanzi (azaz Schinderhannes) pályafutásának.
 |
| Curd Jürgens játszotta a hírhedt haramiavezért az 1958-ban készült Der Schinderhannes című német filmben. |
A sintér fia
Sintér Hanzi már gyermekkorában megalapozta későbbi útonálló-karrierjét. Akkor azonban még egész egyszerűen Johannes Bücklernek hívták. Későbbi gúnyneve apja foglalkozására utalt. A gyepmestert vagy sintért („Schinder”), akinek feladatai közé tartozott az elhullott állatok összetakarítására, általános megvetés övezte: gyermekei sem tanulhattak semmiféle „tisztességes” mesterséget. Így aztán a kis Johannes egy másik gyepmesternél, az egyik hunsrücki faluban, Bärenbachban inaskodott.
Bérét itt kezdte bűncselekmények révén kiegészíteni. Több ürüt is eltulajdonított, s a lopott húst eladta egy henteslegénynek; mesterét pedig hat borjúbőrtől szabadította meg. Amikor aztán a gyanú rá terelődött, a büntetéstől való félelmében elmenekült. Nem sokkal később azonban elkapták, s a közeli Kirn polgármestere 25 botütésre ítélte a község piacterén. A nyilvános megaláztatás legalább annyira kellemetlen lehetett számára, mint a fájdalom elviselése.
 |
| Schinderhannes (Sintér Hanzi) élete hat jelenetben. A képen látható tábla illusztrálta Carl Zuckmayer 1927-ban írott "rablódarabját". |
Sintér Hanzi Meisenheimben követte el első nagyobb betörését. Eltulajdonította a helyi cserzővarga szerszámainak egy részét – majd másnap eladta neki saját tulajdonát. Későbbi kihallgatásai során Johannes Bückler, ez a tehetséges „showman” minden egyes alkalommal a legnagyobb élvezettel mesélte ezt a történetet. Akárcsak azt az esetet, amikor egy utazó társaságot támadott meg, s egyik áldozata a lehető legszerencsétlenebb módon viselkedett. Bückler át akarta vizsgálni őket, de ehhez szabaddá kellett tennie a kezét, így arra kérte a megtámadottak egyikét, hogy tartsa már addig a fegyverét. A szerencsétlen nem használta ki a kedvező helyzetet, s hagyta, hogy az immár fegyvertelen rabló ellenállás nélkül megfossza értéktárgyaitól. Az efféle anekdoták tették ismertté, és alapozták meg Sintér Hanzi legendáját.
A haramiafejedelem
Az útonálló sikerei kezdték lenyűgözni az embereket. Megmagyarázhatatlan módon Sintér Hanzi minden alkalommal kisiklott üldözői kezéből. Igaz, 1799-ben már-már úgy látszott, hogy elhagyta a szerencse. Januártól augusztusig Simmer város börtönében ült – míg végül sikerült egyetlen ugrással meglépnie a szökésbiztosnak kikiáltott börtöntoronyból. Az ugrás során lábát törte ugyan, de mégiscsak szabad volt. Sikeres szárnyakat adott neki, s belefogott egy nagyobb banda táborozásába Arról álmodozott, hogy ő lesz Hunsrück és vidékének ura.
Nem telt bele sok idő, s az általa vezetett „hunsrücki banda” máris fosztogatások és lopások, emberrablások és zsarolások elkövetésével töltötte meg a kincsesládáját. Fenyegetésekkel és lepénzeléssel elnyerték a lakosság támogatását. Egyes helyeken a haramiák az igazság védelmezőinek álarcát öltötték, amennyiben felkérésre az uzsorásokat is megtámadták. („Hunsrück Robin Hoodja” mítoszának igazságtartalmát számos történész a képzelet szüleményének tartja.”
Sintér Hanzi ekkor kedvesével, a Julchennek becézett Julianna Balsiusszal élt együtt. Olyannyira nyeregben érezte magát, hogy rejtekhelyén mulatságokat rendezett. A legendás, 1801-es haramiabálon „udvartartásával” a Kirn mellett Griebelschiedben tartózkodott. Az ünnepségre a legnagyobb nyilvánosság mellett került sor, nem átallották meghívni a polgármestert és a „haramivafejedelem” uralma alatt álló területek falvainak lakosságát sem.
Per belépőjegyekkel
Ezzel azonban Sintér Hanzi túl messzire merészkedett. A francia igazságszolgáltatás már régen szemet vetett a „hunsrücki bandára”. Eleinte Bücklernek sikerült elkerülnie a letartóztatást, megpróbált elrejtőzni a császári ármádiában. Csakhogy egy korábbi „zsiványtársa” felismerte, s magas jutalom ellenében beárulta a francia hatóságoknál.
1802 tavaszán elkapták, és a kihallgatások kilenc hónapon át tartottak a mainzi börtönben. Ennek során számos cimboráját feladta, végül hatvannyolcan álltak a bíróság előtt. A több száz tanút felvonultató per nagy nyilvánosság előtt zajló szenzációvá vált; Európa minden részéből érkező kíváncsiskodók civakodtak nap mint nap a belépőjegyekért. Végül megszületett az ítélet: a vádlottakra tizenkilenc rablóra és vezérükre, Sintér Hanzira guillotine várt.
Legendás rablóvezérek
• Philipp Mosebach „hunsrücki bandája” a 18. században eredményesen szakosodott lótolvajlásra.
• A Bosbeck fivérek, Franz és Jan vezette „Nagy németalföldi banda” egészen Mainzig hatolva garázdálkodott.
• A „Hölzerlips” gúnynéven ismert Georg Philipp Langot 1811-ben bekövetkezett elfogásakor a dél-hesseni térségben elkövetett tizenöt rendbeli útonállással és huszonegy rendbeli betöréses lopással gyanúsították.
• Matthias Weber haramiavezér, aki a Rajna-vidéken mindenki csak a „Fetzer” (Pecér) gúnynéven ismert, bandájával együtt az 1803-as kivégzéséig a Rajna középső és alsó folyása mentén, valamint a Westerwald és a Taunus hegységben garázdálkodott.