Vasból már i. e. 2000 körül is készítettek fegyvereket, szerszámokat és egyéb használati tárgyakat. A XVIII. század elején megjelenő újszerű kohászati módszerek nyomán kezdődött „új vaskorban” mérhetetlenül kibővült a vasból készült termékek köre.
Mintegy 6000 évnél hosszabb múltra tekinthet vissza a fémfeldolgozás. Olyan fontos tevékenység volt ez egykoron, hogy a történelem két korszaka – a bronzkor és a vaskor – is fémekről kapta a nevét. Európában i. e. 700 körül, Kínában mintegy száz évvel később vette kezdetét a vaskor, melynek utolsó időszaka már átnyúlt a Római Birodalom kezdeteire.
Vasat azonban már jóval a vaskor kezdete előtt is használtak, majd sok száz évvel e korszak vége után a kibontakozó ipari forradalom egyik legfontosabb nyersanyaga lett.
Anatóliában már i. e. 2000 és 1500 között készítettek vasfegyvereket. Ezek használata innen terjedt el Európába, Ázsiába és Afrikába. Britanniába a kelták vitték el a vasat; nyugatra vándorlásuk előtt ők hozták létre a hallstatti vaskori kultúrát az osztrák Alpokban.
A vasnak három fő előnye volt a bronzzal szemben: élesebb, kopásállóbb volt az élte, nem kellett más fémekkel ötvözni, s bőséggel akadtak érclelőhelyek. Szegnek, szerszámnak, fegyvernek, lószerszámnak, főzőalkalmatosságnak, ékszernek és kegytárgynak egyaránt feldolgozták.
A történelem előtti korban azonban nem tudták kellően felfűteni a kohókat ahhoz, hogy a vasérc önthető állagúvá olvadjon. Az olvasztás után ezért a salak közül kiválogatták, majd újra felhevítve kovácsolták a vasdarabokat. A kemencéket faszénnel fűtötték, így a vasgyártáshoz évszázadokig bőséges fa- és érckészletek kellettek. A legfontosabb bányák Németországban voltak.
Az új vaskorszak
Svédország már 1300-ban exportált vasat, s jelentős vasgyártó ország volt a XVIII. századig. A véges fa- és faszénkészletek problémáját a coalbrookdale-i angol Abraham Darby oldotta meg, amikor 1709-ben felfedezte, miként lehet koksszal jó minőségű vasat gyártani. Találmánya azonban csak az 1750-es és 1760-as években kezdett elterjedni.
Mint több öntött- és kovácsoltvasra volt szükség, békeidőben és háborúban egyaránt, ezért soha nem látott ütemben nőtt a szén- és vastermelés. A XVIII. század végére a brit vasgyártás több mint háromnegyede a szénmezők környékére összpontosult. A világ első vasbárkáját John Wilkinson építette, s 1787-ben bocsátották vízre a Severn folyón. Coalbrookdale-nél e víz fölé verték 1779-ben az első vashidat. A gőzenergiát megjelenése után a gépekhez, vasutakhoz és hajókhoz még több vas kellett. A vason alapult a kibontakozó ipari forradalom.
Nagy-Britannia járt az „új vaskor” élén, ám a XIX. századra más iparosodó országok is kezdték utolérni. A technika fejlődésével a vasat felváltotta a vasból, szénből és egyéb elemekből ötvözött, jóval rugalmasabb és sokoldalúan alkalmazható acél, melyet már évszázadok óta gyártottak kisebb mennyiségben. 1914-re az Egyesült Államok közel négyszer annyi acélt gyártott, mint Nagy-Britannia.
Magyarországon a XIX. század elején indult meg a vasbányászat; 1876-ban már az acélgyártás is megkezdődött Resicán. A XX. század végén az olcsó, dús latin-amerikai és ausztrál ércek uralták a piacot. A közel 4000 éve használt vas így továbbra is az emberiség legsokoldalúbb és legfontosabb féme maradt.
 |
| A Coalbrookdale környéki eget vörösre festő kohók mégiscsak jobb minőségű vasat adtak. |
Vasat azonban már jóval a vaskor kezdete előtt is használtak, majd sok száz évvel e korszak vége után a kibontakozó ipari forradalom egyik legfontosabb nyersanyaga lett.
Anatóliában már i. e. 2000 és 1500 között készítettek vasfegyvereket. Ezek használata innen terjedt el Európába, Ázsiába és Afrikába. Britanniába a kelták vitték el a vasat; nyugatra vándorlásuk előtt ők hozták létre a hallstatti vaskori kultúrát az osztrák Alpokban.
A vasnak három fő előnye volt a bronzzal szemben: élesebb, kopásállóbb volt az élte, nem kellett más fémekkel ötvözni, s bőséggel akadtak érclelőhelyek. Szegnek, szerszámnak, fegyvernek, lószerszámnak, főzőalkalmatosságnak, ékszernek és kegytárgynak egyaránt feldolgozták.
 |
| Az i. e. III. évszázadból származó kard a régi vasművesek mesterségbeli tudásáról árulkodik. A Coalbrookdale környéki eget vörösre festő kohók mégiscsak jobb minőségű vasat adtak. |
Az új vaskorszak
Svédország már 1300-ban exportált vasat, s jelentős vasgyártó ország volt a XVIII. századig. A véges fa- és faszénkészletek problémáját a coalbrookdale-i angol Abraham Darby oldotta meg, amikor 1709-ben felfedezte, miként lehet koksszal jó minőségű vasat gyártani. Találmánya azonban csak az 1750-es és 1760-as években kezdett elterjedni.
Mint több öntött- és kovácsoltvasra volt szükség, békeidőben és háborúban egyaránt, ezért soha nem látott ütemben nőtt a szén- és vastermelés. A XVIII. század végére a brit vasgyártás több mint háromnegyede a szénmezők környékére összpontosult. A világ első vasbárkáját John Wilkinson építette, s 1787-ben bocsátották vízre a Severn folyón. Coalbrookdale-nél e víz fölé verték 1779-ben az első vashidat. A gőzenergiát megjelenése után a gépekhez, vasutakhoz és hajókhoz még több vas kellett. A vason alapult a kibontakozó ipari forradalom.
Nagy-Britannia járt az „új vaskor” élén, ám a XIX. századra más iparosodó országok is kezdték utolérni. A technika fejlődésével a vasat felváltotta a vasból, szénből és egyéb elemekből ötvözött, jóval rugalmasabb és sokoldalúan alkalmazható acél, melyet már évszázadok óta gyártottak kisebb mennyiségben. 1914-re az Egyesült Államok közel négyszer annyi acélt gyártott, mint Nagy-Britannia.
 |
| James Nasmyth 1839-ben feltalált gőzkalapácsával olyan nehéz alkatrészeket is kovácsolhattak, mint a gőzhajók hajtótengelye. |