Amikor a nyugat-európai krónikások először találkoztak őseinkkel, sok, számukra különös szokást leírtak róluk. Észrevették például: nagydarab húsokat tettek a ló nyerge alá. Nahát, ezek nyereg alatt puhítják a húst! – gondolták.
Ebből származott egy több évszázados félreértés. A húst ugyanis nem étkezési, hanem gyógyítási céllal tették a nyereg alá. Hosszabb utakon a ló hátát feltörhette a nyereg, s ezt a sebet gyógyították a nyers hússal. Őseink tehát nemcsak az emberek, hanem az állatok gyógyításában is magas színvonalon álltak.
Műtét tilos, marad a természetgyógyászat
Az emberek gyógyításának a központjai a kolostorok, rendházak melletti kórházak, ispotályok voltak. A szerzeteseknek a vérrel vagy égetéssel járó műtétek végzését megtiltották, így elsősorban a belgyógyászati és a természetgyógyászati tudásukra voltak utalva. A krónikák, a legendák csodálatos gyógyulásokról számolnak be, ami azonnal elérhető lesz, ha meggondoljuk, hogy e kórházak gyógyvizek, hőforrások, patakok mellé települtek.
Ezekben a korai wellnesz-fitnesz központokban pedig tényleg gyakran megtörtént a gyógyulás. Ennek két oka volt: e kolostorokban általában őriztek valamilyen csodatevő ereklyét, melyben a hívők mélyen hittek, s az agykontrollal foglalkozók azóta bebizonyították, hogy az agy micsoda elképesztő öngyógyítási folyamatot képes beindítani. A gyógyvizek tényleges gyógyhatása mellett az volt a másik tényező, hogy a forrásvíz, amit ittak szennyezetlen volt, s aki hetekig azt itta, megszabadulhatott attól a betegségtől, amit a szennyezett víz okozott. Persze az is lehet, hogy egy harmadik oka volt a gyógyulásnak – tényleg csoda történt.
Nyald ki a szemem!
Az ezer évvel ezelőtti magyarok gyakran kaptak vérszemet. Így nevezték ugyanis a kötőhártya-gyulladást, amelyet valószínűleg a jurtákban gyakran folyamatosan égő tűz miatt terjengő a sok füst okozott. Ezért a sok krónikus gyulladás következtében a szempilla gyakran befelé fordult, további jelentékeny kínokat okozva. Ezeket a befelé fordult szempillákat „vadszőrszedő specialisták” húzták ki valamilyen csipesz segítségével. Innen ered az a magyarázat nélkül kevéssé érthető mondás, hogy „kiszedik a szeme szőrét.”
Ha viszont idegen test került a szembe, egy egészen egyszerű, ám zseniális megoldást alkalmaztak. Mi az emberi test egyetlen olyan szerve, mely elég puha ahhoz, hogy ne okozzon sérülést a kötőhártyán, de elég izmos is ahhoz, hogy a szennyeződést el tudja távolítani? Hát a nyelv! Őseink azt a módszert alkalmazták, hogy egy tapasztalt felnőtt a nyelvével kereste meg és távolította el a szembe esett idegen testet. (Innen származik talán az a kissé durva szólás is, hogy: „Nyald ki a szemem!”
Őseink fogazata is viszonylag jó állapotban volt, bár gyulladásos betegségek előfordultak, a fogszuvasodás nyomait csak a csontvázak 3-4 százalékánál tapasztalták. Ennek az volt az oka, hogy ezer évvel ezelőtt a gabonát sokkal durvábbra őrölték, mint ma, így a nagyobb szemcsék jobban tisztították a fogon képződő lepedéket. A másik ok az, hogy a szuvas fogat igen szakszerűen kihúzták, s így nem okozott nagyobb bajt. Érdekes, hogy a nők esetében a fogszú is és a fogvesztés is nagyobb arányú volt. Ez valószínűleg a terhességgel állt összefüggésben.
Köszvény – úri betegség
A csont és mozgásszervi betegségek előfordulása a mai helyzetnek felelt meg. Ritka volt az angolkór, a krónikus ízületi megbetegedés, ami feltűnően egészséges életmódra és száraz, meleg szállásra utal. A későbbi századokban „divatba jött” köszvény okozói a télen kifűtetlen, rémisztően hideg lovagvárak voltak, a köszvényt ezért joggal nevezhetjük a középkori úri betegségének. (Nem véletlen, hogy ezek a nemes urak, ahogy megtehették, a 18-19. században tömegesen költöztek a kényelmesebb palotákba, udvarházakba.)
A csonttörések gyógyításában viszont őseink Európa legjobbjai voltak. A honfoglalás kori sírokban nagyon sok traumás csonttörés maradványait találjuk, ezek oka feltehetőleg a lóról való gyakori leesés lehetett ( különösen gyerekeknél). A tökéletes gyógyulás aránya viszont 100 százalék!!! A csontokban nincs rövidülés, nincs álízület, nincs tengelyeltérés, mint Európa más országaiban!
A magas csecsemőhalálozással és a kisgyerekek fertőző betegségeivel azonban eleink sem tudtak túl sokat kezdeni. A 10-12. századi temetőkben a terhesen vagy szülés után közvetlenül meghalt asszonyt gyermekével együtt temették el, és bizony nagyon sok ilyen sírt találtak a régészek. Ebben az időben a temetőkben talált sírok 40 százaléka gyermeké volt, persze azt tudnunk kell, hogy akkoriban sokkal több gyereke született egy nőnek, mint ma.
Koponyalékelés táltosnál
Az eddigieknél kitűnik, hogy a magyar orvosok (a táltosok) olyan dolgokat tudta, mint a korabeli Európában senki. A sebészet viszont nemcsak a kor színvonalát haladta meg jelentősen, de sok tény előtt a mai orvostudomány is döbbenten áll. A legjobb példa erre a koponyalékelés. Azt tudjuk, hogyan csinálták: egy késhez vagy vésőhöz hasonló eszközzel átszúrták a koponyacsontot, majd az óramutató járásával egy irányba elkezdték vágni azt. Azt is tudjuk kik csinálták: férfiak, valószínűleg táltosok, hiszen ehhez nemcsak komoly szakértelem, hanem fizikai erő is kellett.
Az viszont meglepő, és a csontvisszanövésből egyértelműen megállapítható, hogy a kezeltek 70 százaléka (!) túlélte ezt, a kor viszonyai között a halálos ítélettel felérő beavatkozást. De vajon hogy oldották meg a vérzéscsillapítást, ami nélkül nem lehet látni semmit? Hogy oldották meg a fájdalomcsillapítást, ami nélkül lehetetlen egy ilyen beavatkozást végigcsinálni. (Aki verte már be a fejér erősen valahova, azt tudja milyen fájdalommal jár. Na ezt meg kell szorozni tízzel.) Mit használtak fertőzés ellen, hogy ennyien túlélték? És végül a legmegdöbbentőbb tény: a koponya középvonala alatt egy nagy véna húzódik, amit a mai sebészek elkerülnek is a sokszor halálos vérzés miatt.
De az ezer évvel ezelőtti koponyáknál több helyen pont ott van a lyuk! Hogy ezt hogy csinálták? A mai sebészek sem tudják elképzelni! És vajon mi végre csinálták? Epilepszia ellen? Hogy kiengedjék a lelket, a betegséget okozó gonosz démont? Lehet, de akkor miért fedi be az egyik koponyán a nyílást egy 8x6 cm-es vékony ezüstlemez? Miért lettek agyafúrtak őseink? A legvalószínűbb magyarázat az, hogy az agytumor ellen alkalmazták ezt a módszert, hiszen a jóindulatú daganat az, amely irritálja belülről a koponyacsontot, s a koponyalékeléssel az agynyomás csökkenni tudott.
Az ismeretlen öngyilkosság
Úgy tűnik tehát, nem mágikus-szellemi okai voltak a beavatkozásnak. Persze azt, hogy milyen lelki betegségek gyötörték a honfoglaló magyarokat, nagyon nehéz megmondani. Egy dolgot azonban biztosan állíthatunk. Átolvashatunk akárhány kódexet, krónikát, verset, legendát, népmesét, mondát, hosszú-hosszú évszázadokig nem bukkan fel semmi utalás arra, hogy bárki öngyilkos lett volna! Ami természetes a rómaiaknál, Európa több országában és a 19-20. század Magyarországán, annak az Árpád-korban és még sokáig, semmi nyoma! A jelenkori magyarok riasztó öngyilkossági statisztikái mögött tehát nem egy hibás gén, nem a turáni átok áll, hanem az elmúlt néhány száz év megpróbáltatásai.
Árpád vezért szemüveges volt?
A honfoglalás kori sírok legkülönlegesebb leletei azok a bronzból, ezüstből, aranyból készült kis kerekded érmék, melyeket, több halott szemgödrében is megtaláltak. Persze, rituális cél, szem-érem, túlvilági utazás, görögöknél is van, lásd Kháron ladikját. A bökkenő csak az, hogy ezeken az érméken különböző nagyságú és sűrűségű lyukak vannak!
Mégpedig hasonlóképpen elhelyezve, ahogyan a mai szemészet bizonyos ágai a szemtengelyferdülést és a rövidlátást próbálják meggyógyítani. Lehet, hogy azért került rájuk, mert életükben is használták, és azt akarták, hogy míg a túlvilágra érnek, addig is jól lássanak? Lehet, hogy Árpád vezér a Vereckei-hágó tetejéről aranyszemüveggel nézte Európába tóduló népét? Jó lenne megtudni egyszer.
Ebből származott egy több évszázados félreértés. A húst ugyanis nem étkezési, hanem gyógyítási céllal tették a nyereg alá. Hosszabb utakon a ló hátát feltörhette a nyereg, s ezt a sebet gyógyították a nyers hússal. Őseink tehát nemcsak az emberek, hanem az állatok gyógyításában is magas színvonalon álltak.
Műtét tilos, marad a természetgyógyászat
Az emberek gyógyításának a központjai a kolostorok, rendházak melletti kórházak, ispotályok voltak. A szerzeteseknek a vérrel vagy égetéssel járó műtétek végzését megtiltották, így elsősorban a belgyógyászati és a természetgyógyászati tudásukra voltak utalva. A krónikák, a legendák csodálatos gyógyulásokról számolnak be, ami azonnal elérhető lesz, ha meggondoljuk, hogy e kórházak gyógyvizek, hőforrások, patakok mellé települtek.
Ezekben a korai wellnesz-fitnesz központokban pedig tényleg gyakran megtörtént a gyógyulás. Ennek két oka volt: e kolostorokban általában őriztek valamilyen csodatevő ereklyét, melyben a hívők mélyen hittek, s az agykontrollal foglalkozók azóta bebizonyították, hogy az agy micsoda elképesztő öngyógyítási folyamatot képes beindítani. A gyógyvizek tényleges gyógyhatása mellett az volt a másik tényező, hogy a forrásvíz, amit ittak szennyezetlen volt, s aki hetekig azt itta, megszabadulhatott attól a betegségtől, amit a szennyezett víz okozott. Persze az is lehet, hogy egy harmadik oka volt a gyógyulásnak – tényleg csoda történt.
Nyald ki a szemem!
Az ezer évvel ezelőtti magyarok gyakran kaptak vérszemet. Így nevezték ugyanis a kötőhártya-gyulladást, amelyet valószínűleg a jurtákban gyakran folyamatosan égő tűz miatt terjengő a sok füst okozott. Ezért a sok krónikus gyulladás következtében a szempilla gyakran befelé fordult, további jelentékeny kínokat okozva. Ezeket a befelé fordult szempillákat „vadszőrszedő specialisták” húzták ki valamilyen csipesz segítségével. Innen ered az a magyarázat nélkül kevéssé érthető mondás, hogy „kiszedik a szeme szőrét.”
Ha viszont idegen test került a szembe, egy egészen egyszerű, ám zseniális megoldást alkalmaztak. Mi az emberi test egyetlen olyan szerve, mely elég puha ahhoz, hogy ne okozzon sérülést a kötőhártyán, de elég izmos is ahhoz, hogy a szennyeződést el tudja távolítani? Hát a nyelv! Őseink azt a módszert alkalmazták, hogy egy tapasztalt felnőtt a nyelvével kereste meg és távolította el a szembe esett idegen testet. (Innen származik talán az a kissé durva szólás is, hogy: „Nyald ki a szemem!”
Őseink fogazata is viszonylag jó állapotban volt, bár gyulladásos betegségek előfordultak, a fogszuvasodás nyomait csak a csontvázak 3-4 százalékánál tapasztalták. Ennek az volt az oka, hogy ezer évvel ezelőtt a gabonát sokkal durvábbra őrölték, mint ma, így a nagyobb szemcsék jobban tisztították a fogon képződő lepedéket. A másik ok az, hogy a szuvas fogat igen szakszerűen kihúzták, s így nem okozott nagyobb bajt. Érdekes, hogy a nők esetében a fogszú is és a fogvesztés is nagyobb arányú volt. Ez valószínűleg a terhességgel állt összefüggésben.
Köszvény – úri betegség
A csont és mozgásszervi betegségek előfordulása a mai helyzetnek felelt meg. Ritka volt az angolkór, a krónikus ízületi megbetegedés, ami feltűnően egészséges életmódra és száraz, meleg szállásra utal. A későbbi századokban „divatba jött” köszvény okozói a télen kifűtetlen, rémisztően hideg lovagvárak voltak, a köszvényt ezért joggal nevezhetjük a középkori úri betegségének. (Nem véletlen, hogy ezek a nemes urak, ahogy megtehették, a 18-19. században tömegesen költöztek a kényelmesebb palotákba, udvarházakba.)
A csonttörések gyógyításában viszont őseink Európa legjobbjai voltak. A honfoglalás kori sírokban nagyon sok traumás csonttörés maradványait találjuk, ezek oka feltehetőleg a lóról való gyakori leesés lehetett ( különösen gyerekeknél). A tökéletes gyógyulás aránya viszont 100 százalék!!! A csontokban nincs rövidülés, nincs álízület, nincs tengelyeltérés, mint Európa más országaiban!
A magas csecsemőhalálozással és a kisgyerekek fertőző betegségeivel azonban eleink sem tudtak túl sokat kezdeni. A 10-12. századi temetőkben a terhesen vagy szülés után közvetlenül meghalt asszonyt gyermekével együtt temették el, és bizony nagyon sok ilyen sírt találtak a régészek. Ebben az időben a temetőkben talált sírok 40 százaléka gyermeké volt, persze azt tudnunk kell, hogy akkoriban sokkal több gyereke született egy nőnek, mint ma.
Koponyalékelés táltosnál
Az eddigieknél kitűnik, hogy a magyar orvosok (a táltosok) olyan dolgokat tudta, mint a korabeli Európában senki. A sebészet viszont nemcsak a kor színvonalát haladta meg jelentősen, de sok tény előtt a mai orvostudomány is döbbenten áll. A legjobb példa erre a koponyalékelés. Azt tudjuk, hogyan csinálták: egy késhez vagy vésőhöz hasonló eszközzel átszúrták a koponyacsontot, majd az óramutató járásával egy irányba elkezdték vágni azt. Azt is tudjuk kik csinálták: férfiak, valószínűleg táltosok, hiszen ehhez nemcsak komoly szakértelem, hanem fizikai erő is kellett.
Az viszont meglepő, és a csontvisszanövésből egyértelműen megállapítható, hogy a kezeltek 70 százaléka (!) túlélte ezt, a kor viszonyai között a halálos ítélettel felérő beavatkozást. De vajon hogy oldották meg a vérzéscsillapítást, ami nélkül nem lehet látni semmit? Hogy oldották meg a fájdalomcsillapítást, ami nélkül lehetetlen egy ilyen beavatkozást végigcsinálni. (Aki verte már be a fejér erősen valahova, azt tudja milyen fájdalommal jár. Na ezt meg kell szorozni tízzel.) Mit használtak fertőzés ellen, hogy ennyien túlélték? És végül a legmegdöbbentőbb tény: a koponya középvonala alatt egy nagy véna húzódik, amit a mai sebészek elkerülnek is a sokszor halálos vérzés miatt.
De az ezer évvel ezelőtti koponyáknál több helyen pont ott van a lyuk! Hogy ezt hogy csinálták? A mai sebészek sem tudják elképzelni! És vajon mi végre csinálták? Epilepszia ellen? Hogy kiengedjék a lelket, a betegséget okozó gonosz démont? Lehet, de akkor miért fedi be az egyik koponyán a nyílást egy 8x6 cm-es vékony ezüstlemez? Miért lettek agyafúrtak őseink? A legvalószínűbb magyarázat az, hogy az agytumor ellen alkalmazták ezt a módszert, hiszen a jóindulatú daganat az, amely irritálja belülről a koponyacsontot, s a koponyalékeléssel az agynyomás csökkenni tudott.
Az ismeretlen öngyilkosság
Úgy tűnik tehát, nem mágikus-szellemi okai voltak a beavatkozásnak. Persze azt, hogy milyen lelki betegségek gyötörték a honfoglaló magyarokat, nagyon nehéz megmondani. Egy dolgot azonban biztosan állíthatunk. Átolvashatunk akárhány kódexet, krónikát, verset, legendát, népmesét, mondát, hosszú-hosszú évszázadokig nem bukkan fel semmi utalás arra, hogy bárki öngyilkos lett volna! Ami természetes a rómaiaknál, Európa több országában és a 19-20. század Magyarországán, annak az Árpád-korban és még sokáig, semmi nyoma! A jelenkori magyarok riasztó öngyilkossági statisztikái mögött tehát nem egy hibás gén, nem a turáni átok áll, hanem az elmúlt néhány száz év megpróbáltatásai.
Árpád vezért szemüveges volt?
A honfoglalás kori sírok legkülönlegesebb leletei azok a bronzból, ezüstből, aranyból készült kis kerekded érmék, melyeket, több halott szemgödrében is megtaláltak. Persze, rituális cél, szem-érem, túlvilági utazás, görögöknél is van, lásd Kháron ladikját. A bökkenő csak az, hogy ezeken az érméken különböző nagyságú és sűrűségű lyukak vannak!
Mégpedig hasonlóképpen elhelyezve, ahogyan a mai szemészet bizonyos ágai a szemtengelyferdülést és a rövidlátást próbálják meggyógyítani. Lehet, hogy azért került rájuk, mert életükben is használták, és azt akarták, hogy míg a túlvilágra érnek, addig is jól lássanak? Lehet, hogy Árpád vezér a Vereckei-hágó tetejéről aranyszemüveggel nézte Európába tóduló népét? Jó lenne megtudni egyszer.
A koponyalékelés csakramegnyitó szereppel bírt. Feslőbb energiákat kapott, agyafúrt lett. Ide Árpádék visszatértek és még azt se Vereckén át. ;)
VálaszTörlés