Cortez meghódította az Azték Birodalmat – ebben nem kis szerepe volt annak, hogy az indiánok istennek tartották.
Az azték II. Moctezuma udvarában a varázslókon és a jövendőmondókon zavar és rémület lett úrrá. Az utóbbi években annyiszor kellett már uruknak nyugtalanító előjelekről beszámolniuk. Előbb egy hatalmas üstökös keltett bennük komor előérzeteket, majd fővárosukban, Tenochtitlánban következett be néhány megmagyarázhatatlan esemény, most pedig – így számoltak be róla a szomszédos maják ott tartózkodó hírszerzői – a tengeren „hegyeket” fedeztek fel, amelyek ráadásul még mozogtak is. A félelem leírhatatlan volt.
Még nagyobb lett azonban a riadalom, amikor az aztékok látták, hogy ezekből a hegyekből sápadt arcú, hosszú szakállt viselő férfiak szállnak ki. Hajszálra ilyennek képzelték ugyanis Quetzalcoatl istenséget, a „tollas kígyót”! Az aztékok elődeinél az ő hatáskörébe tartozott a szél, de egy másik isten elvarázsolta, így menekülnie kellett. Mielőtt azonban tutajával keleti irányba elhajózott volna a tengeren, bejelentette, hogy a „nád esztendejében” vissza fog térni, és bosszút fog állni. És az aztékok időszámítása szerint pontosan ekkor érzek a „nád évébe”. Kétség sem férhet hozzá: Quetzalcoatl lépett ki a mozgó hegyekből!
Az állami hűségeskü megszegése
Mindez a keresztény időszámítás szerint az 1519. esztendőben történt, és a világ nagy földrajzi felfedezések korát élte. Hernando Cortezt, azoknak a spanyol konkvisztádoroknak a parancsnokát, akik istenséghez hasonlatosan szálltak partra Közép-Amerikában, elsősorban a gyors meggazdagodás vágya vezette.
Eredetileg Cortez megbízatása mindössze arra vonatkozott, hogy derítse fel a mai Mexikó területén látható legendás birodalmakat, és kutassa fel az aztékok mesebeli aranykincsét. Ő azonban nem érte be a zsákmány egyszerű felfedezőjének járó csekély hányaddal. Mindent magának akart. 1518. november 18-án, anélkül, hogy megvárta volna a kihajózásra szóló parancsot, egy hat hajóból álló flottával és háromszáz emberével a Mexikói-öbölből, a később általa alapított Veracruz helyén lévő kikötőből nekivágott a tengernek – nyilvánvaló szolgálati vétség volt ez, ami a katonáknál halálos bűn. Elöljárói nyomban ki is adták ellene az elfogatóparancsot. A vakmerő Cortezt ez egy csöppet sem zavarta.
Néhány kis karib-tengeri szigetre tett kitérő után 1519. február 10-én végre elérkezett a pillanat: Hernando Cortez Kuba szigetéről tizenegy hajóval, 863 katonával, 16 lóval és 14 ágyúval tengerre szállt, hogy meghódítsa a több tízezer harcossal védelmezett Azték Birodalmat.
A „bosszú istene” közeleg
Először a Yucatán-félszigeten ért partot, tisztes távolságban az azték és a maja civilizáció hatalmi központjaitól. Csapatai minden nehézség nélkül megostromolták Tabasco városát, leigázták a maja indiánokat, és kiszabadították a spanyol Jéronimo de Aguilart, aki egy hajótörés miatt itt esett fogságba. Ez volt ennek a hadjáratnak az első szerencsés véletlen Fogsága idején a férfi megtanulta a maják nyelvét, s ettől fogva tolmácsként szolgálta a csapatot. Cortez ilyenformán megtanulhatott egyet s mást a maják erkölcseiről és szokásairól – ez felbecsülhetetlen értékű volt!
Ezután a konkvisztádor felfelé hajózott a Río Grijalván. Hamarosan egy állítólag negyvenezer fős indián haderővel találta szembe magát, amelyet csekély számú katonájával nyomban meg is támadott – és sikerrel járt. A spanyolok győzelmüket elsősorban a lovasságuknak köszönhették – a helyiek kentaurszerű keveréklényeknek tartották őket.
A betolakodók még az időjárás erőit is a hatalmukban tartják, jelentették az indián felderítők halálra rémült vezetőiknek, amikor első alkalommal hallották elsülni a spanyolok ágyúit. Így aztán egyre jobban erősödött bennük az a képzet, hogy Cortez isteni lény, aki képes arra, hogy egy hatalmas fémrúdnak megparancsolja, hogy mennydörögjön, mint az ég zivatar idején, s vasszelemeket – akiknek az egyik fele állat, a másik fele ember – képes rávenni arra, hogy az ő oldalán szálljanak harcba.
La Malinche
Az indiánok nem láttak esélyt a sikerre, és húsz szép szüzet küldtek békeajánlatként. Közülük az egyiket Malitzonnek hívták, aki beszélte mint a maják, mint az aztékok nyelvét. Az ő felbukkanása volt a másik szerencsés véletlen Hernando Cortez számára. Ettől kezdve a Marina névre keresztelt lány, aki „La Malinche” néven vonult be a történelembe, aztékról fordított maja nyelvre, majd Jéronimo de Aguilar tovább spanyolra. Mindamellett a hadvezérnek mos már ágyasa is volt, aki nem sokkal később fiúgyermekekkel ajándékozta meg.
Egy ideig a spanyolok még a tengerparton maradtak. Moctezuma értékes ajándékokkal kedveskedett a szörnyűséges istennek, hogy lebeszélje „visszahódítási tervéről”. Csakhogy az ajándékok még inkább felgyújtották Cortez képzeletét: aki önként ilyesmit ajándékoz, az bizonyára ennél jóval többel rendelkezik. 1519. augusztusában serege élén megindult az azték föld belseje felé.
Az ellenségeim ellenségei
A Puebla-völgyben a spanyolok először Tlaxcalára támadtak, amelynek lakói eleinte elkeseredett ellenállást tanúsítottak, de – tekintettel a fegyverek fölényére, valamint néhány spanyol hadicselre – sikerült legyőzni őket. Ezek az indiánok szövetségre léptek a spanyolokkal, az aztékok ugyanis ősidők óta az ellenségeik voltak. Moctezuma számára viszont ez azt jelentette, hogy betolakodók, akiket maga az azték uralkodó is emberi lényeknek tartott, mit még hatalmas szövetségesre is szert tettek, akiket mindaddig ős nem volt képes leigázni. Kerülte hát a nyílt összecsapást, és Tenochtitlánban vendégbarátsággal fogadta Hernando Cortezt. Ő azonban ahelyett, hogy megköszönte volna Moctezumának a baráti fogadtatást, mihelyt sikerült bejutnia az uralkodó palotájába, foglyul ejtette őt – az aztékok nagy bosszúságára.
Időközben azonban seregével partra szállt honfitársa, Pánfilo de Narváez. Azzal a megbízatással érkezett, hogy fogja el Cortezt, mert az magánháborút folytat minden hivatalos parancs nélkül. Erre Cortez a csapataival visszavonult a tengerpartra, és mindössze nyolcvan embere maradt Tenochtitlánban. A tengerparton legyőzte honfitársait is. A sereg jó része, amelyet az elfogatására küldtek, átpártolt hozzá, s ezzel hadereje 1300 fősre nőtt.
Az aztékok végnapjai
Ezzel a sereggel tért vissza az azték fővárosba – épp egy felkelés kellős közepére érkezett, amelyet az ott maradt spanyolok váltottak ki azzal, hogy erőszakosan megzavartak egy vallási ceremóniát. Ekkor a nagyhatalmú papi rend ellenállásra szólított föl. Moctezumát a zűrzavarban megölték, (feltehetően a spanyolok), és fivérét, Cuitláhauacot választották meg uralkodónak.
Az elkeseredetten támadó aztékokkal szemben Cortez katonái nem tudták tartani magukat ezért 1520. július 10-én serege az éj leple alatt visszavonult Tenochtitlánból. Alig 440 embere maradt még, java részük sebesülten, és velük érte el végül ismét a tengerpartot. A városban azonban akaratukon kívül hátrahagytak egy láthatatlan és veszedelmes szövetségest, a himlőt, amellyel szemben az Újvilág lakossága nem rendelkezett ellenállóképességgel. A városban kitört a járvány, és az aztékok tömegesen haltak meg, ami jelentősen érintette seregeik ütőerejét is. Cuitláhuac mindössze nyolcvan napi uralom után szintén himlőben halt meg.
Utódjának, Cuauhtémocnak utolsó azték uralkodóként meg kellett érnie birodalma végső pusztulását. 1521. április 28-án Hernando Cortez visszatért, miután Kuba szigetén néhány kalandorral megerősítette seregét. Tlaxcala lakóitól is kapott támogatást. Több mint három hónapon át ostromolták a spanyolok és szövetségeseik Tenochtitlánt, s házról házra haladva vették be a várost. Végül Cuacuhtémoc feladta, és megpróbált elmenekülni, de nem járt sikerrel: 1521. augusztus 13-án a spanyolok elfogták – ezzel az aztékok birodalma eltűnt a történelem süllyesztőjében. Területe az Új-Spanyolország (Nueva Espana) nevű alkirályság magvát alkotta, amelyet Cortez alapított. A konkvisztádor aligha érte volna el célját, ha híján lett volna némi hajlamnak.
 |
| Hernando Cortez 1519-ben saját hajóit romboltatta szét, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen: nincs visszaút Spanyolország, mielőtt Mexikót meg nem hódították. |
Még nagyobb lett azonban a riadalom, amikor az aztékok látták, hogy ezekből a hegyekből sápadt arcú, hosszú szakállt viselő férfiak szállnak ki. Hajszálra ilyennek képzelték ugyanis Quetzalcoatl istenséget, a „tollas kígyót”! Az aztékok elődeinél az ő hatáskörébe tartozott a szél, de egy másik isten elvarázsolta, így menekülnie kellett. Mielőtt azonban tutajával keleti irányba elhajózott volna a tengeren, bejelentette, hogy a „nád esztendejében” vissza fog térni, és bosszút fog állni. És az aztékok időszámítása szerint pontosan ekkor érzek a „nád évébe”. Kétség sem férhet hozzá: Quetzalcoatl lépett ki a mozgó hegyekből!
Az állami hűségeskü megszegése
Mindez a keresztény időszámítás szerint az 1519. esztendőben történt, és a világ nagy földrajzi felfedezések korát élte. Hernando Cortezt, azoknak a spanyol konkvisztádoroknak a parancsnokát, akik istenséghez hasonlatosan szálltak partra Közép-Amerikában, elsősorban a gyors meggazdagodás vágya vezette.
Eredetileg Cortez megbízatása mindössze arra vonatkozott, hogy derítse fel a mai Mexikó területén látható legendás birodalmakat, és kutassa fel az aztékok mesebeli aranykincsét. Ő azonban nem érte be a zsákmány egyszerű felfedezőjének járó csekély hányaddal. Mindent magának akart. 1518. november 18-án, anélkül, hogy megvárta volna a kihajózásra szóló parancsot, egy hat hajóból álló flottával és háromszáz emberével a Mexikói-öbölből, a később általa alapított Veracruz helyén lévő kikötőből nekivágott a tengernek – nyilvánvaló szolgálati vétség volt ez, ami a katonáknál halálos bűn. Elöljárói nyomban ki is adták ellene az elfogatóparancsot. A vakmerő Cortezt ez egy csöppet sem zavarta.
Néhány kis karib-tengeri szigetre tett kitérő után 1519. február 10-én végre elérkezett a pillanat: Hernando Cortez Kuba szigetéről tizenegy hajóval, 863 katonával, 16 lóval és 14 ágyúval tengerre szállt, hogy meghódítsa a több tízezer harcossal védelmezett Azték Birodalmat.
A „bosszú istene” közeleg
Először a Yucatán-félszigeten ért partot, tisztes távolságban az azték és a maja civilizáció hatalmi központjaitól. Csapatai minden nehézség nélkül megostromolták Tabasco városát, leigázták a maja indiánokat, és kiszabadították a spanyol Jéronimo de Aguilart, aki egy hajótörés miatt itt esett fogságba. Ez volt ennek a hadjáratnak az első szerencsés véletlen Fogsága idején a férfi megtanulta a maják nyelvét, s ettől fogva tolmácsként szolgálta a csapatot. Cortez ilyenformán megtanulhatott egyet s mást a maják erkölcseiről és szokásairól – ez felbecsülhetetlen értékű volt!
Ezután a konkvisztádor felfelé hajózott a Río Grijalván. Hamarosan egy állítólag negyvenezer fős indián haderővel találta szembe magát, amelyet csekély számú katonájával nyomban meg is támadott – és sikerrel járt. A spanyolok győzelmüket elsősorban a lovasságuknak köszönhették – a helyiek kentaurszerű keveréklényeknek tartották őket.
A betolakodók még az időjárás erőit is a hatalmukban tartják, jelentették az indián felderítők halálra rémült vezetőiknek, amikor első alkalommal hallották elsülni a spanyolok ágyúit. Így aztán egyre jobban erősödött bennük az a képzet, hogy Cortez isteni lény, aki képes arra, hogy egy hatalmas fémrúdnak megparancsolja, hogy mennydörögjön, mint az ég zivatar idején, s vasszelemeket – akiknek az egyik fele állat, a másik fele ember – képes rávenni arra, hogy az ő oldalán szálljanak harcba.
La Malinche
Az indiánok nem láttak esélyt a sikerre, és húsz szép szüzet küldtek békeajánlatként. Közülük az egyiket Malitzonnek hívták, aki beszélte mint a maják, mint az aztékok nyelvét. Az ő felbukkanása volt a másik szerencsés véletlen Hernando Cortez számára. Ettől kezdve a Marina névre keresztelt lány, aki „La Malinche” néven vonult be a történelembe, aztékról fordított maja nyelvre, majd Jéronimo de Aguilar tovább spanyolra. Mindamellett a hadvezérnek mos már ágyasa is volt, aki nem sokkal később fiúgyermekekkel ajándékozta meg.
Egy ideig a spanyolok még a tengerparton maradtak. Moctezuma értékes ajándékokkal kedveskedett a szörnyűséges istennek, hogy lebeszélje „visszahódítási tervéről”. Csakhogy az ajándékok még inkább felgyújtották Cortez képzeletét: aki önként ilyesmit ajándékoz, az bizonyára ennél jóval többel rendelkezik. 1519. augusztusában serege élén megindult az azték föld belseje felé.
Az ellenségeim ellenségei
A Puebla-völgyben a spanyolok először Tlaxcalára támadtak, amelynek lakói eleinte elkeseredett ellenállást tanúsítottak, de – tekintettel a fegyverek fölényére, valamint néhány spanyol hadicselre – sikerült legyőzni őket. Ezek az indiánok szövetségre léptek a spanyolokkal, az aztékok ugyanis ősidők óta az ellenségeik voltak. Moctezuma számára viszont ez azt jelentette, hogy betolakodók, akiket maga az azték uralkodó is emberi lényeknek tartott, mit még hatalmas szövetségesre is szert tettek, akiket mindaddig ős nem volt képes leigázni. Kerülte hát a nyílt összecsapást, és Tenochtitlánban vendégbarátsággal fogadta Hernando Cortezt. Ő azonban ahelyett, hogy megköszönte volna Moctezumának a baráti fogadtatást, mihelyt sikerült bejutnia az uralkodó palotájába, foglyul ejtette őt – az aztékok nagy bosszúságára.
Időközben azonban seregével partra szállt honfitársa, Pánfilo de Narváez. Azzal a megbízatással érkezett, hogy fogja el Cortezt, mert az magánháborút folytat minden hivatalos parancs nélkül. Erre Cortez a csapataival visszavonult a tengerpartra, és mindössze nyolcvan embere maradt Tenochtitlánban. A tengerparton legyőzte honfitársait is. A sereg jó része, amelyet az elfogatására küldtek, átpártolt hozzá, s ezzel hadereje 1300 fősre nőtt.
Az aztékok végnapjai
Ezzel a sereggel tért vissza az azték fővárosba – épp egy felkelés kellős közepére érkezett, amelyet az ott maradt spanyolok váltottak ki azzal, hogy erőszakosan megzavartak egy vallási ceremóniát. Ekkor a nagyhatalmú papi rend ellenállásra szólított föl. Moctezumát a zűrzavarban megölték, (feltehetően a spanyolok), és fivérét, Cuitláhauacot választották meg uralkodónak.
 |
| Ez a szobor több másik társaságában a híres tulai templomot őrzi, amelyet Quetzalcoatlnak, a bosszú istenének tiszteletére emeltek. Az aztékok úgy hitték, hogy Cortez őt testesíti meg. |
Utódjának, Cuauhtémocnak utolsó azték uralkodóként meg kellett érnie birodalma végső pusztulását. 1521. április 28-án Hernando Cortez visszatért, miután Kuba szigetén néhány kalandorral megerősítette seregét. Tlaxcala lakóitól is kapott támogatást. Több mint három hónapon át ostromolták a spanyolok és szövetségeseik Tenochtitlánt, s házról házra haladva vették be a várost. Végül Cuacuhtémoc feladta, és megpróbált elmenekülni, de nem járt sikerrel: 1521. augusztus 13-án a spanyolok elfogták – ezzel az aztékok birodalma eltűnt a történelem süllyesztőjében. Területe az Új-Spanyolország (Nueva Espana) nevű alkirályság magvát alkotta, amelyet Cortez alapított. A konkvisztádor aligha érte volna el célját, ha híján lett volna némi hajlamnak.