A növények gyakran veszik igénybe állatok segítségét –, legyenek olyan aprók, mint a hangya, vagy olyan hatalmasok, mint az elefánt –, hogy magjaikat elhintsék. Cserébe munkájukért a növények állandó táplálékforrást biztosítanak számukra.
A szerecsendiófa ellenállhatatlan csábítása
A madarakat a skarlátvörös szín leghalványabb felvillanása is arra ösztönzi, hogy kóstolják meg a szerecsendiófa vagy muskátdió csábító, ízletes gyümölcsét. Más növényektől eltérően azonban, amelyek lédús bogyókkal édesgetik magukhoz a madarakat, a szerecsendiófa csak kemény és ehetetlen magvakkal szolgál. Vonzereje abban rejlik, hogy a magok skarlátvörös színű gyümölcshúsba vannak bugyolálva. Ez az úgynevezett magköpeny, vagy arillus, ami a madarak számára ellenállhatatlan csemege.
Mivel a magköpeny oda van ragadva a maghoz, a madarak kénytelenek azzal együtt lenyelni. Az arillust aztán a gyomruk megemészti, a magot azonban nem. Ezért felköhögik, és a fától gyakran igen messze pottyantják a földre.
A szerecsendió magköpenyét nem csak madarak fogyasztják. Dél-Kelet Ázsiában összegyűjtik, megszárítják majd összetörik, és egy illatos szerecsendióvirág nevű fűszert készítenek belőle.
Az óriási kampókkal csimpaszkodó növény
A kampós magok rendeltetése az, hogy odarögzítsék magukat az őket szállító állatokhoz. Olyan élőhelyeken, ahol gyakran fordulnak meg nagy testű állatok, a magok is óriásira képesek nőni.
Az egyik legnagyobbat az Afrika forró égövi részén fellelhető szezámféle az ördögköröm növeszti. Magjait ujjnyi hosszú, hármas hegyű tövisekkel felfegyverezett burok védi. Ezek a félelmetes külsejű képződmények a fáról a földre pottyannak, úgy várják a figyelmetlen „járókelőket”.
Amikor egy-egy nagyobb állat rálép a veszélyes ördögköröm magtokjára, az kampóival a patájához vagy mancsához erősíti magát. Az állat csak órák vagy napok múlva, 5-10 km-es sántikálás után tudja eltávolítani hívatlan vendégét, vagy akkor sem. Mivel a magok gyulladást okoznak és fájdalmasak, a lesántult állat nehezebben szerez élelmet és a ragadozóknak is jobban ki van szolgáltatva.
A ciklámen és a hangya
Sok más növénnyel egyetemben a vadon élő erdei ciklámen is a hangyákkal szállíttatja el magvait. A magokat egy ízletes anyag borítja, hogy vonzóak legyenek a hangyák számára. Amikor beérnek a magokat tároló termések, a ciklámen szára összetekeredik, a magok lekerülnek a talajra, és így a hangyák hozzá tudnak férni.
A szag által odavonzott rovarok fészkükbe cipelik a magokat, ott leeszik róluk a bevonatot, a többi részét azonban érintetlenül hagyják. Ily módon nem csak egyszerűen széthordják a magokat, hanem a madaraktól és a rágcsálóktól védett helyre juttatják őket.
A törpeharcsa veti a magot
Az amazonasi esőerdőben van egy pálmafa, amelynek a halak terjesztik a magjait. Ezek a fák olyan területen vannak, amelyet több hónapra eláraszt a kiömlő folyó, így a termés a vízbe hullik. A törpeharcsák lecsapnak rá, egészben lenyelik, de nem emésztik meg, ezért a magokat elsodorja a víz.
Amikor az ár levonul, a magok kikelnek, és a fiatal pálmafa fejlődésnek indulhat. Valószínűleg az egész világon Dél-Amerikában él a legtöbb „magvető” hal.
Szárazabb időkre elásott gyümölcsök
Sivatagi dinnye úgy védi nagy becsben tartott maghordozó gyümölcseit a szikkasztó napsütéstől, hogy a föld alatt növeszti őket. Első hallásra úgy tűnhet, ez nem túl kedvező a magvak szétszórásához, a dél-afrikai sivatagi dinnye azonban számíthat sötétben bujkáló szövetségesére, a földi disznóra.
Az állat eredeti afrikaans (búr) neve, az aardvark szó szerint földi disznót jelent, ugyanis alakja és némileg viselkedése is a disznóéra emlékeztet. Táplálékához a földet túrva jut hozzá. Főként termeszekre vadászik, száraz időben azonban, szomjoltó levélért, a sivatagi dinnyét is felszínre hozzá. A dinnye magvai áthaladnak a földi malac bélrendszerén, és az ürülékkel együtt távoznak.
Az elefánt és az akácia
A csillapíthatatlan étvágyú elefánt gyakran egész fákat tesz tönkre. Ugyanakkor aktív szerepet vállal a fák fajfenntartó tevékenységében is azáltal, hogy a kedvenc eledelét biztosító növények magvait trágyájával nagy területeken szétszórja.
Az egyik afrikai fafaj, amely igénybe veszi az elefánt szolgálatait, a fejér akácia. Az elefántok rajonganak a fa csavarodott formájú maghüvelyiért, ormányukkal húzzák le őket a magas ágakról. A nedvdús hüvelyek hamarosan elbomlanak az elefánt barlangszerű gyomrában, a magok azonban sokkal keményebbek, így épségben haladnak át az állat emésztőrendszerén, és sértetlenül ürülnek ki.
Az elefánttrágya a csírák számára tökéletes élettér – néhány héten belül ki is sarjadnak. Az elefántok által „elvetett” magokról növő fák gyakran szabályos sorokat alkotnak, és jelzik az állatok útvonalak.
 |
| ÚTRA KÉSZEN A szerecsendió az igen ízletes magköpennyel fizeti a viteldíjat az erdő madarainak, mert az ő gyomrukban utazik. A madár megemészti a magköpenyt, de kiköpi a magot. |
A madarakat a skarlátvörös szín leghalványabb felvillanása is arra ösztönzi, hogy kóstolják meg a szerecsendiófa vagy muskátdió csábító, ízletes gyümölcsét. Más növényektől eltérően azonban, amelyek lédús bogyókkal édesgetik magukhoz a madarakat, a szerecsendiófa csak kemény és ehetetlen magvakkal szolgál. Vonzereje abban rejlik, hogy a magok skarlátvörös színű gyümölcshúsba vannak bugyolálva. Ez az úgynevezett magköpeny, vagy arillus, ami a madarak számára ellenállhatatlan csemege.
Mivel a magköpeny oda van ragadva a maghoz, a madarak kénytelenek azzal együtt lenyelni. Az arillust aztán a gyomruk megemészti, a magot azonban nem. Ezért felköhögik, és a fától gyakran igen messze pottyantják a földre.
A szerecsendió magköpenyét nem csak madarak fogyasztják. Dél-Kelet Ázsiában összegyűjtik, megszárítják majd összetörik, és egy illatos szerecsendióvirág nevű fűszert készítenek belőle.
Az óriási kampókkal csimpaszkodó növény
A kampós magok rendeltetése az, hogy odarögzítsék magukat az őket szállító állatokhoz. Olyan élőhelyeken, ahol gyakran fordulnak meg nagy testű állatok, a magok is óriásira képesek nőni.
Az egyik legnagyobbat az Afrika forró égövi részén fellelhető szezámféle az ördögköröm növeszti. Magjait ujjnyi hosszú, hármas hegyű tövisekkel felfegyverezett burok védi. Ezek a félelmetes külsejű képződmények a fáról a földre pottyannak, úgy várják a figyelmetlen „járókelőket”.
Amikor egy-egy nagyobb állat rálép a veszélyes ördögköröm magtokjára, az kampóival a patájához vagy mancsához erősíti magát. Az állat csak órák vagy napok múlva, 5-10 km-es sántikálás után tudja eltávolítani hívatlan vendégét, vagy akkor sem. Mivel a magok gyulladást okoznak és fájdalmasak, a lesántult állat nehezebben szerez élelmet és a ragadozóknak is jobban ki van szolgáltatva.
A ciklámen és a hangya
Sok más növénnyel egyetemben a vadon élő erdei ciklámen is a hangyákkal szállíttatja el magvait. A magokat egy ízletes anyag borítja, hogy vonzóak legyenek a hangyák számára. Amikor beérnek a magokat tároló termések, a ciklámen szára összetekeredik, a magok lekerülnek a talajra, és így a hangyák hozzá tudnak férni.
A szag által odavonzott rovarok fészkükbe cipelik a magokat, ott leeszik róluk a bevonatot, a többi részét azonban érintetlenül hagyják. Ily módon nem csak egyszerűen széthordják a magokat, hanem a madaraktól és a rágcsálóktól védett helyre juttatják őket.
A törpeharcsa veti a magot
Az amazonasi esőerdőben van egy pálmafa, amelynek a halak terjesztik a magjait. Ezek a fák olyan területen vannak, amelyet több hónapra eláraszt a kiömlő folyó, így a termés a vízbe hullik. A törpeharcsák lecsapnak rá, egészben lenyelik, de nem emésztik meg, ezért a magokat elsodorja a víz.
Amikor az ár levonul, a magok kikelnek, és a fiatal pálmafa fejlődésnek indulhat. Valószínűleg az egész világon Dél-Amerikában él a legtöbb „magvető” hal.
Szárazabb időkre elásott gyümölcsök
Sivatagi dinnye úgy védi nagy becsben tartott maghordozó gyümölcseit a szikkasztó napsütéstől, hogy a föld alatt növeszti őket. Első hallásra úgy tűnhet, ez nem túl kedvező a magvak szétszórásához, a dél-afrikai sivatagi dinnye azonban számíthat sötétben bujkáló szövetségesére, a földi disznóra.
Az állat eredeti afrikaans (búr) neve, az aardvark szó szerint földi disznót jelent, ugyanis alakja és némileg viselkedése is a disznóéra emlékeztet. Táplálékához a földet túrva jut hozzá. Főként termeszekre vadászik, száraz időben azonban, szomjoltó levélért, a sivatagi dinnyét is felszínre hozzá. A dinnye magvai áthaladnak a földi malac bélrendszerén, és az ürülékkel együtt távoznak.
Az elefánt és az akácia
A csillapíthatatlan étvágyú elefánt gyakran egész fákat tesz tönkre. Ugyanakkor aktív szerepet vállal a fák fajfenntartó tevékenységében is azáltal, hogy a kedvenc eledelét biztosító növények magvait trágyájával nagy területeken szétszórja.
Az egyik afrikai fafaj, amely igénybe veszi az elefánt szolgálatait, a fejér akácia. Az elefántok rajonganak a fa csavarodott formájú maghüvelyiért, ormányukkal húzzák le őket a magas ágakról. A nedvdús hüvelyek hamarosan elbomlanak az elefánt barlangszerű gyomrában, a magok azonban sokkal keményebbek, így épségben haladnak át az állat emésztőrendszerén, és sértetlenül ürülnek ki.
 |
| ÓRIÁSI KERTÉSZ Az elefántok hatalmas fogaikkal mindent elrágnak, ám néhány akáciamag sértetlenül halad át emésztőrendszerükön. |