Egy jövendőmondó Párizsba küldte Ödön von Horváthot, nehogy elmulassza életének döntő eseményét, ami végül a saját halála lett.
Darabjaiban Ödön von Horváth a katasztrófát vitte színpadra: egy szerencsétlenül járt hegyi vasút, egy eltérített vonat… Tükröt akart tartani közönsége elé, meg akarta mutatni a kispolgároknak, hogy mennyire rájuk támaszkodik a nemzetiszocializmus. Így aztán ő lett a katasztrófa prófétája.
És bizonyos összefüggésben a saját személyes katasztrófáját is megjósolta: egyszer bevallotta írótársának, Klaus Mann-nak, hogy az utca általában szorongással tölti el. Az utca megsemmisítheti az embert. S rossz megérzései valóra is váltak: 1938. június 1-jén Párizsban vihar tombolt. Recsegve-ropogva letört egy nagy ág, és egyenesen az alatta elrohanó Ödön van Horváth tarkójára zuhant, aki azonnal meghalt.
A szabad író
Ödön von Horváth egy osztrák-magyar diplomata fiaként született 1901. december 9-én Fiumében (a ma horvátországi Rijekában). Münchenben filozófiát, germanisztikát és színháztudományt hallgatott, majd szabad – és vagyontalan – íróként élt Berlinben, 1933 után pedig Ausztriában. Már Németországban zajos sikert aratott színműveivel, a Mesél a bécsi erdő című darabjáért 1931-ben Kleist-díjat kapott.
Írótársai és olvasói úgy vélték, korának egyik legnagyobb írója lesz majd belőle. Csakhogy reményteljes pályája hirtelen véget is ért: 1933-ban a nemzetiszocialisták megakadályozták, hogy Hit, remény, szeretet című – ahogyan ő nevezte – „kis haláltánca” a Birodalom színpadaira kerüljön.
Pénz nélkül utazta be Európát, barátoknál lakott, és igyekezett darabjait különböző kiadóknál elhelyezni. 1938 tavaszán megállt Amszterdamban. Az ottani kiadókkal folytatott tárgyalások, mint oly gyakran, ekkor is frusztrálóan hatottak rá, s további idegölő utazásoknak nézett még elébe.
A jóslat
Ezekben a komor időkben az értelmiségiek közül sokan kétségbeesésükben jövendőmondókhoz fordultak, hogy náluk leljenek vigaszt. Amszterdamban is működött egy jós, szakmájának elismert mestere. Ödön von Horváth reményekkel telve kért tőle időpontot. Abban a pillanatban azonban, ahogyan a jövendőmondó meglátta az írót, a tekintete hamuszürkére változott, és transzba esett. Szűnni nem akaróan ismételgette az alábbi szavakat: „Párizsba kell mennie, mégpedig azonnal. Ott élete meghatározó eseménye vár Önre.”
Ez a világos útmutatás mélyen megragadta az írót. A jóslat és a valóság között szoros kapcsolatot vélt fölfedezni. A neves hollywoodi rendező, Robert Siodmak ugyanis mindössze néhány nappal korábban írta meg neki, hogy érdekelné őt Isten nélküli ifjúság című regényének megfilmesítése. Nem beszélhetnék-e meg esetleg a részleteket Párizsban? Von Horváth szkeptikus volt.
Épp elég rendező keltett már benne hiú reményt, hogy végre pénzhez jut, de minden egyes alkalommal keservesen csalódnia kellett. Így aztán úgy döntött, hogy ellenáll a kísértésnek, eltemeti álmait. De talán most tényleg megváltozik a sorsa! Nem tudott szabadulni a látnok jóslatától. Regényének hollywoodi megfilmesítése biztosítaná számára a jövőt. Engedett a kísértésnek, és Párizsba utazott.
A végzetes vihar
1938. június 1-jén hatalmas vihar zúdult Párizsra. Ödön von Horváth egész nap úton volt, hogy végiglátogassa számos barátját, akik itt éltek. Feltűnően nyugtalan volt azonban – számoltak be utóbb barátai – és sehol sem időzött sokáig. Kora délután kellett találkoznia a híres amerikai rendezővel. Úgy tervezték, hogy együtt mennek moziba, s megnézik az új Disney-filmet, a Hófehérkét, amelyet épp akkortájt kezdtek vetíteni Európában.
Siodmak már a jegyeket is megvette, és felesége társaságában a mozi előtt várt az íróra. Horváth nem sokkal az előadás kezdete előtt végre felbukkant a zuhogó esőben, de nem akart bemenni, mert – mint mondta – valami más dolga akadt. Mit jelentsen ez? A házaspár meglepetten nézte, ahogy az író ismét eltűnt a zivatarban.
A rejtélyre sosem derült fény. Számos legenda keringett arról, miért változtatta meg hirtelen az elhatározását. Annyit tudunk, hogy sietősen elfutott, és átment a túloldalra. A Champs-Elysées túlsó felén egy magas, szilfákkal körbeültetett virágoskert van, az úgynevezett Rond-Point. És ezen a helyen beteljesedett az amszterdami látnok jóslata.
Írók párizsi emigrációban
• 1933-ban a nemzetiszocialisták módszeresen és kegyetlenül üldözni kezdték a politikai ellenfeleiket.
• Számos író, különösen műveiknek 1933. május 10-i nyilvános elégetése hatására külföldre menekült, mindenekelőtt Prágába és Párizsba.
• Franciaországban tartózkodtak többek között Heinrich és Thomas Mann, Anna Seghers, valamint Walter Benjamin.
• Legkésőbb a háború kezdetén azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Párizs az irodalmároknak hosszú távon nem nyújt biztos menedéket. Sokan – köztük a Mann fivérek és Anna Seghers is – tovább menekültek Amerikába.
Darabjaiban Ödön von Horváth a katasztrófát vitte színpadra: egy szerencsétlenül járt hegyi vasút, egy eltérített vonat… Tükröt akart tartani közönsége elé, meg akarta mutatni a kispolgároknak, hogy mennyire rájuk támaszkodik a nemzetiszocializmus. Így aztán ő lett a katasztrófa prófétája.
És bizonyos összefüggésben a saját személyes katasztrófáját is megjósolta: egyszer bevallotta írótársának, Klaus Mann-nak, hogy az utca általában szorongással tölti el. Az utca megsemmisítheti az embert. S rossz megérzései valóra is váltak: 1938. június 1-jén Párizsban vihar tombolt. Recsegve-ropogva letört egy nagy ág, és egyenesen az alatta elrohanó Ödön van Horváth tarkójára zuhant, aki azonnal meghalt.
A szabad író
Ödön von Horváth egy osztrák-magyar diplomata fiaként született 1901. december 9-én Fiumében (a ma horvátországi Rijekában). Münchenben filozófiát, germanisztikát és színháztudományt hallgatott, majd szabad – és vagyontalan – íróként élt Berlinben, 1933 után pedig Ausztriában. Már Németországban zajos sikert aratott színműveivel, a Mesél a bécsi erdő című darabjáért 1931-ben Kleist-díjat kapott.
Írótársai és olvasói úgy vélték, korának egyik legnagyobb írója lesz majd belőle. Csakhogy reményteljes pályája hirtelen véget is ért: 1933-ban a nemzetiszocialisták megakadályozták, hogy Hit, remény, szeretet című – ahogyan ő nevezte – „kis haláltánca” a Birodalom színpadaira kerüljön.
Pénz nélkül utazta be Európát, barátoknál lakott, és igyekezett darabjait különböző kiadóknál elhelyezni. 1938 tavaszán megállt Amszterdamban. Az ottani kiadókkal folytatott tárgyalások, mint oly gyakran, ekkor is frusztrálóan hatottak rá, s további idegölő utazásoknak nézett még elébe.
A jóslat
Ezekben a komor időkben az értelmiségiek közül sokan kétségbeesésükben jövendőmondókhoz fordultak, hogy náluk leljenek vigaszt. Amszterdamban is működött egy jós, szakmájának elismert mestere. Ödön von Horváth reményekkel telve kért tőle időpontot. Abban a pillanatban azonban, ahogyan a jövendőmondó meglátta az írót, a tekintete hamuszürkére változott, és transzba esett. Szűnni nem akaróan ismételgette az alábbi szavakat: „Párizsba kell mennie, mégpedig azonnal. Ott élete meghatározó eseménye vár Önre.”
Ez a világos útmutatás mélyen megragadta az írót. A jóslat és a valóság között szoros kapcsolatot vélt fölfedezni. A neves hollywoodi rendező, Robert Siodmak ugyanis mindössze néhány nappal korábban írta meg neki, hogy érdekelné őt Isten nélküli ifjúság című regényének megfilmesítése. Nem beszélhetnék-e meg esetleg a részleteket Párizsban? Von Horváth szkeptikus volt.
Épp elég rendező keltett már benne hiú reményt, hogy végre pénzhez jut, de minden egyes alkalommal keservesen csalódnia kellett. Így aztán úgy döntött, hogy ellenáll a kísértésnek, eltemeti álmait. De talán most tényleg megváltozik a sorsa! Nem tudott szabadulni a látnok jóslatától. Regényének hollywoodi megfilmesítése biztosítaná számára a jövőt. Engedett a kísértésnek, és Párizsba utazott.
A végzetes vihar
1938. június 1-jén hatalmas vihar zúdult Párizsra. Ödön von Horváth egész nap úton volt, hogy végiglátogassa számos barátját, akik itt éltek. Feltűnően nyugtalan volt azonban – számoltak be utóbb barátai – és sehol sem időzött sokáig. Kora délután kellett találkoznia a híres amerikai rendezővel. Úgy tervezték, hogy együtt mennek moziba, s megnézik az új Disney-filmet, a Hófehérkét, amelyet épp akkortájt kezdtek vetíteni Európában.
Siodmak már a jegyeket is megvette, és felesége társaságában a mozi előtt várt az íróra. Horváth nem sokkal az előadás kezdete előtt végre felbukkant a zuhogó esőben, de nem akart bemenni, mert – mint mondta – valami más dolga akadt. Mit jelentsen ez? A házaspár meglepetten nézte, ahogy az író ismét eltűnt a zivatarban.
A rejtélyre sosem derült fény. Számos legenda keringett arról, miért változtatta meg hirtelen az elhatározását. Annyit tudunk, hogy sietősen elfutott, és átment a túloldalra. A Champs-Elysées túlsó felén egy magas, szilfákkal körbeültetett virágoskert van, az úgynevezett Rond-Point. És ezen a helyen beteljesedett az amszterdami látnok jóslata.
Írók párizsi emigrációban
• 1933-ban a nemzetiszocialisták módszeresen és kegyetlenül üldözni kezdték a politikai ellenfeleiket.
• Számos író, különösen műveiknek 1933. május 10-i nyilvános elégetése hatására külföldre menekült, mindenekelőtt Prágába és Párizsba.
• Franciaországban tartózkodtak többek között Heinrich és Thomas Mann, Anna Seghers, valamint Walter Benjamin.
• Legkésőbb a háború kezdetén azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Párizs az irodalmároknak hosszú távon nem nyújt biztos menedéket. Sokan – köztük a Mann fivérek és Anna Seghers is – tovább menekültek Amerikába.