Zsákmánya elejtéséhez vagy védekezés céljából sok állat képes arra, hogy változó koncentrációjú mérget termeljen. A különböző hatékonyságú méreggel rendelkező állatok igen eltérő módon vethetik be fegyverüket.
A tengeridarázs névre hallgató rendkívül veszélyes kockamedúzafajnak (Chironex fleckeri), amely az Indiai- és a Csendes-óceán trópusi és szubtrópusi vizeiben él, maximum 20 cm átmérőjű, átlátszó teste van. Ha megérintik, tapogatóinak csalánsejtjei azonnal „tüzelnek”. Csípése az emberre nézve is halálos lehet: ha mérge bejutott a vérkeringésbe, az áldozatnak mindössze néhány perce van hátra, amennyiben nem kap időben orvosi segítséget.
A hírhedt skorpió egyik a legkülönlegesebb állatoknak, szó szerint „van benne valami” különleges: erős méreg, amely túlélési stratégiájának részét képezi. Mint ahogy a többi mérgező állatnál, ez náluk is a védekezést vagy pedig a zsákmányszerzést szolgálja. Számtalan ilyen állat létezik, ezek a fajok a különleges mirigyeikben termelt mérge erre specializálódott fogakon, tüskéken vagy hasonló szerveken keresztül juttatják az áldozat testébe.
A csalánozók, mint például a medúza, a korall és a virágállatok, az áldozat nagyobb testfelületére bocsátják ki a méreganyagot. A főként védekezésre szolgáló fegyverük már az első pillanatban rendkívüli fájdalmat okoz. Az egyéb következmények, mint a bénulás, eszméletvesztés vagy az áldozat halála nem sokkal a csípés után állnak be.
Többnyire szintén fájdalmas, néha azonban gyors és fájdalom nélküli, hatásában viszont hasonló a méreganyag egyetlen ponton át történő befecskendezése is. A többnyire nagyon veszélyes tűz- és skorpióhalak mérgező tüskeként vetik be kizárólag védekezésre szolgáló úszósugaraikat, ha megérintik őket.
Méregfogak és fullánkok
Tőr- vagy szigonyszerű reszelőnyelvvel fegyverkeztek fel a tengerek veszedelmes ragadozói, a kúpcsigák. Néhány fajuk az emberre is veszélyes.
A szárazföldön élő állatok közül néhány rovar – mint például a darázs vagy a méh – a potrohán fullánkkal rendelkezik. Ez a szerv egyaránt szolgálja a védekezést és a zsákmány elpusztítását is. A rettegett skorpió szintén farokszerű utótestén viseli méregtövisét. Csípése percek alatt halálos lehet az emberre nézve. A pókok veszélyességét azonban jócskán túlbecsülik: habár szinte kivétel nélkül van méregmirigyük, ezek elsődlegesen az áldozat megbénítását, nem pedig a védekezést vagy a támadást szolgálják. Csak néhány pókfaj rendelkezik olyan erős méreggel, amely az emberre is veszélyt jelent.
A kígyók esetében más a helyzet. Habár csak kevés ember esik mérges kígyó marásának áldozatául, a trópusokon és szubtrópusokon sok olyan szárazföldi kígyófaj él, amelyik méregfogakkal védekezik.
Nem lebecsülendőek a passzív méreggel rendelkező állatok sem. Ezek egész testükben vagy csak egy bizonyos testrészükben tárolt mérgüket nem célra irányítva bocsátják ki, hanem akkor válnak veszélyessé, ha elfogyasztják őket. Az e fegyverrel felvértezett fajok többsége rikító színeivel figyelmezteti a többi élőlényt, hogy azok messze kerüljék el őket. Passzív mérgük van bizonyos gömbhalaknak is. A japán vizekben élő fugu esetében például a mérgezések 60%-a végződik halállal.
A kicsi dél-amerikai nyílméregbéka, amely napközben minden félelem nélkül mászkál a fák levelin, szintén ebbe a csoportba tartozik. Mérgének hatása olyan erős, hogy az indiánok korábban nyilaik hegyét kenték be a belőle nyert méregváladékkal; innen ered az állat elnevezése is.
De valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a mérgezés okozta halálesetek számát tekintve Közép-Európában a már régóta háziállatnak számító méh számít a legveszedelmesebbnek.
Vér- és idegmérgek keveréke
Az állati eredetű mérgek főként neurotoxinokból (igenmérgekből) vagy hemotoxinokból (vérmérgekből) állnak. Az idegmérgek mindenekelőtt a központi idegrendszerre hatnak, és a fájdalom mellett szédülést, ájulást, szív- vagy légzésleállást okoznak. Ezzel szemben a hemotoxinok – átmenetileg vagy véglegesen – a szöveteket károsítják. Gyakran tartalmaznak azonban egyéb, a vörösvértesteket vagy más, vérsejteket romboló anyagokat is.
Továbbá lassíthatják vagy gyorsíthatják a véralvadást, illetve az erek eltömődéséhez is vezethetnek. Az állati mérgek többnyire az ideg- és vérmérgek keverékét tartalmazzák, amelyek közül rendszerint valamelyik nagyobb arányban van jelen. Egy állat mérgének hatása nemcsak a méreg erősségétől függ, hanem az áldozat alkatától is.
 |
| Pókszabásúak mérgező fullánkkal A skorpió akár 21 cm-esre is megnövő pókszabású élőlény, méregtövise a test farokszerű végén található. A skorpiók rendjébe mintegy 1400 faj tartozik. |
A hírhedt skorpió egyik a legkülönlegesebb állatoknak, szó szerint „van benne valami” különleges: erős méreg, amely túlélési stratégiájának részét képezi. Mint ahogy a többi mérgező állatnál, ez náluk is a védekezést vagy pedig a zsákmányszerzést szolgálja. Számtalan ilyen állat létezik, ezek a fajok a különleges mirigyeikben termelt mérge erre specializálódott fogakon, tüskéken vagy hasonló szerveken keresztül juttatják az áldozat testébe.
A csalánozók, mint például a medúza, a korall és a virágállatok, az áldozat nagyobb testfelületére bocsátják ki a méreganyagot. A főként védekezésre szolgáló fegyverük már az első pillanatban rendkívüli fájdalmat okoz. Az egyéb következmények, mint a bénulás, eszméletvesztés vagy az áldozat halála nem sokkal a csípés után állnak be.
 |
| Riasztó színezet! A fakúszó vagy nyílméregbékák mindössze 1-5 cm nagyságúra nőnek meg. Élénk színeikkel figyelmeztetnek halálos mérgükre. |
Méregfogak és fullánkok
Tőr- vagy szigonyszerű reszelőnyelvvel fegyverkeztek fel a tengerek veszedelmes ragadozói, a kúpcsigák. Néhány fajuk az emberre is veszélyes.
A szárazföldön élő állatok közül néhány rovar – mint például a darázs vagy a méh – a potrohán fullánkkal rendelkezik. Ez a szerv egyaránt szolgálja a védekezést és a zsákmány elpusztítását is. A rettegett skorpió szintén farokszerű utótestén viseli méregtövisét. Csípése percek alatt halálos lehet az emberre nézve. A pókok veszélyességét azonban jócskán túlbecsülik: habár szinte kivétel nélkül van méregmirigyük, ezek elsődlegesen az áldozat megbénítását, nem pedig a védekezést vagy a támadást szolgálják. Csak néhány pókfaj rendelkezik olyan erős méreggel, amely az emberre is veszélyt jelent.
 |
| Fugu |
Nem lebecsülendőek a passzív méreggel rendelkező állatok sem. Ezek egész testükben vagy csak egy bizonyos testrészükben tárolt mérgüket nem célra irányítva bocsátják ki, hanem akkor válnak veszélyessé, ha elfogyasztják őket. Az e fegyverrel felvértezett fajok többsége rikító színeivel figyelmezteti a többi élőlényt, hogy azok messze kerüljék el őket. Passzív mérgük van bizonyos gömbhalaknak is. A japán vizekben élő fugu esetében például a mérgezések 60%-a végződik halállal.
A kicsi dél-amerikai nyílméregbéka, amely napközben minden félelem nélkül mászkál a fák levelin, szintén ebbe a csoportba tartozik. Mérgének hatása olyan erős, hogy az indiánok korábban nyilaik hegyét kenték be a belőle nyert méregváladékkal; innen ered az állat elnevezése is.
De valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a mérgezés okozta halálesetek számát tekintve Közép-Európában a már régóta háziállatnak számító méh számít a legveszedelmesebbnek.
Vér- és idegmérgek keveréke
Az állati eredetű mérgek főként neurotoxinokból (igenmérgekből) vagy hemotoxinokból (vérmérgekből) állnak. Az idegmérgek mindenekelőtt a központi idegrendszerre hatnak, és a fájdalom mellett szédülést, ájulást, szív- vagy légzésleállást okoznak. Ezzel szemben a hemotoxinok – átmenetileg vagy véglegesen – a szöveteket károsítják. Gyakran tartalmaznak azonban egyéb, a vörösvértesteket vagy más, vérsejteket romboló anyagokat is.
Továbbá lassíthatják vagy gyorsíthatják a véralvadást, illetve az erek eltömődéséhez is vezethetnek. Az állati mérgek többnyire az ideg- és vérmérgek keverékét tartalmazzák, amelyek közül rendszerint valamelyik nagyobb arányban van jelen. Egy állat mérgének hatása nemcsak a méreg erősségétől függ, hanem az áldozat alkatától is.