Az idegen királynő megjelenése minden kétséget kizáróan nagy feltűnést keltett. Karavánjának, amint Jeruzsálem szűk utcáin végigvonult, szinte a végét sem lehetett látni. A tevék valósággal roskadoztak a felmérhetetlen mennyiségű kincstől: aranytól, ékszerektől, drágakövektől, fűszerektől.
Végül a menet elérte Salamon palotáját, Júdea és Izrael királya kíváncsian várta, mit akarhat tőle Sába királynője. És a királynő nem sokáig hagyta, hogy Salamon találgassa látogatásának okát. Annyit hallott már bölcsességéről, hogy szeretné ő maga is próbára tenni. Számos agyafúrt kérdést gondolt ki, de egyetlenegy nem akadt közöttük, amelyre a király ne tudott volna válaszolni.
Az ámuló királynő
A Sába királyságból érkező magas rangú vendég eleinte csak ámult-bámult, majd a csodálkozást csodálat váltotta fel, amikor közelebbről is megismerte az uralkodót: udvartartást, a felszolgált ételeket és az áldozatokat, amelyeket az istenének bemutatott. Most már maradéktalanul meg volt győződve Salamon nagyságáról: „Igaz az a beszéd, amelyet otthon a mondásairól és bölcsességedről hallottam. Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem róla, hogy – lám – még a felét sem jelentették nekem nagy bölcsességedről. Nem túloztak a hírek, amelyeket hallottam”.
Végezetül pedig még hozzáfűzte: „Boldogok az alattvalóid, és boldogok a szolgáid, akik állandóan előtted állnak és hallgathatják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kedvét találta benned, és trónjára ültetett, hogy uralkodjál…” Ezután 120 talentum aranyat, tömérdek fűszert, sőt még drágakövet is ajándékozott a királynak, annyit, amennyit Jeruzsálemben még soha nem láttak.
És hogy válaszolt minderre Salamon? Az Ószövetség, ahol ez a történet le van írva, csak meglehetősen ködösen sejteti: „De Salamon király is adott ajándékot Sába királynőjének, amit csak megkívánt vagy kért, azon az értéken felül, amit ő hozott a királynak.” Valamivel több konkrétummal szolgálnak azok a históriák és legendák, amelyek olyan nagy számban fonódnak Sába királynőjének híres látogatása köré. Az egyik szerint hosszabb ideig tartózkodott a palotában, s egy alkalommal személyesen is tapasztalhatta a király lebilincselő bölcsességét.
A királynő általában hosszú, földig érő szoknyát viselt. Salamon szolgái körében így hamar elterjedt a szóbeszéd, hogy a királynőnek kecskelába van, s azt kívánja ily módon rejtegetni. Salamon cselt eszelt ki a titok megfejtésére: a tróntermet kristálypadlóval rakatta ki. Aki oda belépett, annak nyomban olyan érzése támadt, mintha bokáig a vízben gázolna. Sába királynője is a terembe lépvén riadtan megemelte a szoknyáját, így mindenki megpillanthatta kecses lábszárát.
Mi az igazság?
Sajnos, gyakran éppen a legszebb történeteknek nincs igazságtartalmuk. Így Sába királynőjének Salamonnál tett látogatását is a legendák világába kell utasítanunk. Már önmagában az a körülmény is gyanút kelthet, hogy a királynőnek nincs neve – a bibliai hagyomány szerint ő egyszerűen „Sába királynője” volt. Még nagyobb súllyal esik azonban a latba egy másik szempont.
Salamonról tudjuk, hogy a Kr. e. 10. században uralkodott Jeruzsálemben, feltehetően Kr. e. 964-től 926-ig. Az első bizonyítékok Sába birodalmáról, amely az Arab-félsziget délnyugati részén feküdt, csak jóval későbbről, a Kr. e. 8. századból származnak. Ugyanakkor ebben a történetben is van egy szemernyi igazság. Mégpedig az, hogy már Salamon idejében is voltak kereskedelmi kapcsolatok Palesztina és Arábia között. Izrael különösen tömjénszükségletét fedezte az onnan érkező szállítmányokkal. Egy ilyen karaván jövetele szolgálhatott alapul „Sába királynőjének” jeruzsálemi látogatásához is.
Mindamellett ennek a történetnek a funkcióját sem nehéz megfejteni. A célja az volt, hogy Salamonnak – mint valami módfelett bölcs, hatalmas és gazdag uralkodónak – a hírnevét növelje, akit a világ valamennyi királya és fejedelme körberajongott. Salamon – így áll az Ószövetségben – „kiterjesztette uralmát minden királyságra a folyótól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. Ezek adót fizettek neki, és alattvalói voltak Salamonnak, amíg csak élt.”
Ez az állítás kétségkívül erős túlzás, még akkor is, ha atyjától, az ugyancsak híres Dávidtól Salamon egy aránylag nagy kiterjedésű birodalmat örökölt is. Hadviselő apjával ellentétben Salamont inkább a művészet, az építészet és a tudomány érdekelte. Így uralma alatt egyes területek ismét elvesztek. Ráadásul halála után a birodalom két részre szakadt, és az ókori Izrael fénykora is leáldozott.
Annál jobban fáradoztak tehát utódai azon, hogy visszapillantva eszményítsék a „régi szép időket”. Dávid és Salamon a Szentföldön élő emberek emlékezetében az aranykor jelképes alakjaivá váltak, ráadásként Salamon, akinek uralkodása kulturális virágzást hozott, a példaszerűen bölcs király státusát is megkapta.
Árnyak és fények
Salamonnak, a valós történelmi személynek azonban megvoltak a maga hibái is. Már kétes fény vetül uralkodásának kezdeti szakaszára is: hatalma megszilárdítása érdekében ugyanis eltávolította az útból egynémely testvérét és apja, Dávid király néhány idős hívét is. Állandó szóbeszéd tárgya volt a nőkhöz fűződő viszonya is. Sába királynőjét nem kaphatta meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem is létezett. Ám az Ótestamentum értesülései szerint 700 fő- és 300 mellékfelesége volt. Ahhoz, hogy egyáltalán áttekintése legyen róluk, már valóban nagy bölcsesség kellett.
Számos házassága a szomszédos országok előkelő származású nőivel Salamon politikájának részét képezte. Saját országában viszont mindezt nem nézték jó szemmel, különösen azért nem, mert az idegen asszonyok magukkal hozták vallásukat is, és így óhatatlanul kihágást követtek el az Izraelben érvényes szigorú kultikus előírásokkal szemben.
A király bűnlajstromát szaporította továbbá az is, hogy nem riadt vissza a kényszermunka eszközének bevetésétől sem, és számos jeruzsálemi vagy Jeruzsálem környéki építkezésével, nemkülönben pedig buja udvartartásával számottevő mértékben apasztotta az államkincstárat.
Mindezt csak egy olyan, nagy jelentőségű építészeti és valláspolitikai tett ellensúlyozhatta, amelyre a róla hagyományosan kialakult pozitív kép is jórészt visszavezethető. Salamon király volt ugyanis az az uralkodó, aki Jeruzsálemben végre felépíttette a zsidók régóta áhította nagy templomát, Istenük házát.
A bölcs ítélet
Biztosnak tekinthető az a hagyomány, amely szerint Salamon kivételesen okos ember volt. A Biblia ezt írja: „Az Úr igen nagy bölcsességet és észt adott Salamonnak, s olyan tág szívet, mint a tenger partján a föveny. Salamon bölcsessége így felülmúlta Kelet országainak minden bölcsességét, sőt még Egyiptom bölcsességét is.” És mivel szorgosan gyűjtött mindent, ami kapcsolatban állt azzal, amit akkoriban a világról tudni lehetett, alaposan elmélyítette tudását.
Természetesen királyi és bírói minőségében Salamon „salamoni ítéleteket” is hozott. Ezek közül a legismertebb a két szajha ügye, akik egy házban éltek, s néhány nap eltéréssel mindketten gyermeket hoztak a világra. Az egyiket azonban az anyja éjszaka agyonnyomta. Az asszony titokban kicserélte holt fiúgyermekét a másik asszony élő gyermekére, majd az állította, hogy az az ő gyermeke.
Amikor az ügy Salamon elé került, ő azt javasolta, hogy szablyával vágják ketté a gyermeket, s mindkét asszony kapja meg a gyermek egy-egy felét („salamoni döntés”). Az egyik nő erre megrémült, s inkább engedte, hogy a gyermek a másik asszonyé legyen. A másik hajlandó lett volna elfogadni Salamon ítéletét. Az uralkodó számára így teljesen világossá vált: csak az első nő lehet az igazi anya, aki még akkor sem áldozná fel gyermekét, ha azt a másik asszonynak ítéli a király.
 |
| Salamon, Dávid király utódja, Júdea, Izrael és Jeruzsálem királya volt |
Az ámuló királynő
A Sába királyságból érkező magas rangú vendég eleinte csak ámult-bámult, majd a csodálkozást csodálat váltotta fel, amikor közelebbről is megismerte az uralkodót: udvartartást, a felszolgált ételeket és az áldozatokat, amelyeket az istenének bemutatott. Most már maradéktalanul meg volt győződve Salamon nagyságáról: „Igaz az a beszéd, amelyet otthon a mondásairól és bölcsességedről hallottam. Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem róla, hogy – lám – még a felét sem jelentették nekem nagy bölcsességedről. Nem túloztak a hírek, amelyeket hallottam”.
Végezetül pedig még hozzáfűzte: „Boldogok az alattvalóid, és boldogok a szolgáid, akik állandóan előtted állnak és hallgathatják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kedvét találta benned, és trónjára ültetett, hogy uralkodjál…” Ezután 120 talentum aranyat, tömérdek fűszert, sőt még drágakövet is ajándékozott a királynak, annyit, amennyit Jeruzsálemben még soha nem láttak.
És hogy válaszolt minderre Salamon? Az Ószövetség, ahol ez a történet le van írva, csak meglehetősen ködösen sejteti: „De Salamon király is adott ajándékot Sába királynőjének, amit csak megkívánt vagy kért, azon az értéken felül, amit ő hozott a királynak.” Valamivel több konkrétummal szolgálnak azok a históriák és legendák, amelyek olyan nagy számban fonódnak Sába királynőjének híres látogatása köré. Az egyik szerint hosszabb ideig tartózkodott a palotában, s egy alkalommal személyesen is tapasztalhatta a király lebilincselő bölcsességét.
A királynő általában hosszú, földig érő szoknyát viselt. Salamon szolgái körében így hamar elterjedt a szóbeszéd, hogy a királynőnek kecskelába van, s azt kívánja ily módon rejtegetni. Salamon cselt eszelt ki a titok megfejtésére: a tróntermet kristálypadlóval rakatta ki. Aki oda belépett, annak nyomban olyan érzése támadt, mintha bokáig a vízben gázolna. Sába királynője is a terembe lépvén riadtan megemelte a szoknyáját, így mindenki megpillanthatta kecses lábszárát.
Mi az igazság?
Sajnos, gyakran éppen a legszebb történeteknek nincs igazságtartalmuk. Így Sába királynőjének Salamonnál tett látogatását is a legendák világába kell utasítanunk. Már önmagában az a körülmény is gyanút kelthet, hogy a királynőnek nincs neve – a bibliai hagyomány szerint ő egyszerűen „Sába királynője” volt. Még nagyobb súllyal esik azonban a latba egy másik szempont.
 |
| Sába titokzatos királynője úton Salamonhoz. A pompás találkozásnak számos ábrázolását ismeri a művészettörténet - képünkön egy Tiepolo iskolájából való, 18. századi festmény látható. |
Mindamellett ennek a történetnek a funkcióját sem nehéz megfejteni. A célja az volt, hogy Salamonnak – mint valami módfelett bölcs, hatalmas és gazdag uralkodónak – a hírnevét növelje, akit a világ valamennyi királya és fejedelme körberajongott. Salamon – így áll az Ószövetségben – „kiterjesztette uralmát minden királyságra a folyótól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. Ezek adót fizettek neki, és alattvalói voltak Salamonnak, amíg csak élt.”
Ez az állítás kétségkívül erős túlzás, még akkor is, ha atyjától, az ugyancsak híres Dávidtól Salamon egy aránylag nagy kiterjedésű birodalmat örökölt is. Hadviselő apjával ellentétben Salamont inkább a művészet, az építészet és a tudomány érdekelte. Így uralma alatt egyes területek ismét elvesztek. Ráadásul halála után a birodalom két részre szakadt, és az ókori Izrael fénykora is leáldozott.
Annál jobban fáradoztak tehát utódai azon, hogy visszapillantva eszményítsék a „régi szép időket”. Dávid és Salamon a Szentföldön élő emberek emlékezetében az aranykor jelképes alakjaivá váltak, ráadásként Salamon, akinek uralkodása kulturális virágzást hozott, a példaszerűen bölcs király státusát is megkapta.
Árnyak és fények
Salamonnak, a valós történelmi személynek azonban megvoltak a maga hibái is. Már kétes fény vetül uralkodásának kezdeti szakaszára is: hatalma megszilárdítása érdekében ugyanis eltávolította az útból egynémely testvérét és apja, Dávid király néhány idős hívét is. Állandó szóbeszéd tárgya volt a nőkhöz fűződő viszonya is. Sába királynőjét nem kaphatta meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem is létezett. Ám az Ótestamentum értesülései szerint 700 fő- és 300 mellékfelesége volt. Ahhoz, hogy egyáltalán áttekintése legyen róluk, már valóban nagy bölcsesség kellett.
Számos házassága a szomszédos országok előkelő származású nőivel Salamon politikájának részét képezte. Saját országában viszont mindezt nem nézték jó szemmel, különösen azért nem, mert az idegen asszonyok magukkal hozták vallásukat is, és így óhatatlanul kihágást követtek el az Izraelben érvényes szigorú kultikus előírásokkal szemben.
A király bűnlajstromát szaporította továbbá az is, hogy nem riadt vissza a kényszermunka eszközének bevetésétől sem, és számos jeruzsálemi vagy Jeruzsálem környéki építkezésével, nemkülönben pedig buja udvartartásával számottevő mértékben apasztotta az államkincstárat.
Mindezt csak egy olyan, nagy jelentőségű építészeti és valláspolitikai tett ellensúlyozhatta, amelyre a róla hagyományosan kialakult pozitív kép is jórészt visszavezethető. Salamon király volt ugyanis az az uralkodó, aki Jeruzsálemben végre felépíttette a zsidók régóta áhította nagy templomát, Istenük házát.
A bölcs ítélet
Biztosnak tekinthető az a hagyomány, amely szerint Salamon kivételesen okos ember volt. A Biblia ezt írja: „Az Úr igen nagy bölcsességet és észt adott Salamonnak, s olyan tág szívet, mint a tenger partján a föveny. Salamon bölcsessége így felülmúlta Kelet országainak minden bölcsességét, sőt még Egyiptom bölcsességét is.” És mivel szorgosan gyűjtött mindent, ami kapcsolatban állt azzal, amit akkoriban a világról tudni lehetett, alaposan elmélyítette tudását.
 |
| Különösen híressé vált a "salamoni döntés", amelynek egyik leghíresebb képi megjelenítése Nicolas Poussin 17. századi francia festő műve. |
Amikor az ügy Salamon elé került, ő azt javasolta, hogy szablyával vágják ketté a gyermeket, s mindkét asszony kapja meg a gyermek egy-egy felét („salamoni döntés”). Az egyik nő erre megrémült, s inkább engedte, hogy a gyermek a másik asszonyé legyen. A másik hajlandó lett volna elfogadni Salamon ítéletét. Az uralkodó számára így teljesen világossá vált: csak az első nő lehet az igazi anya, aki még akkor sem áldozná fel gyermekét, ha azt a másik asszonynak ítéli a király.