Az Idő Mérése

Német csillagászati óra 1560-ból; ezek a szerkezetek
nemcsak a pontos időt, hanem a bolygók és a csillag-
ok mozgását is mutatták.

Már a régi társadalmak is rájöttek, miként lehet megállapítani a pontos időt, ám a naptárkészítés már bonyolultabb feladatnak bizonyult.

Legyen bár nappal vagy éjszaka, a középkori szerzetesekkel a harangok kongása tudatta az idő múlását – meghatározott időpontokban így szólították dolgukra a barátokat. Az ismert francia gyermekvers is az elalvás veszélyeire figyelmeztet. A szerzeteseknek tehát valamiféle ébresztőóra kellett: egy önműködő harang, hogy kellő időben figyelmeztesse őket.

 E célra alighanem víziórát használtak, melyet az ókori egyiptomiak találtak fel i. e. 1450 körül. A vízióra egy lyukon átfolyó víz segítségével mérte az időt, ám állandóan szemmel kellett tartani.

Pontos időmérők

Évszázadokig használták a napórákat, melyek – ha elég nagyon voltak – akár percnyi pontosak is lehettek. Fedél alatt egy órarovatkákkal megjelölt gyertyát égetve tartották számin az idő múlását.

A XII. század vége felé jelentek meg az első mechanikus órát. Megalkotásukat a hajtósúlyok energiáját egyenletes ütemben átadó „gátlószerkezet” feltalálása tette lehetővé. Ekkor hangzott fel először az órák ketyegése.

A lökést számlapra vitték át – ez forgott, az egyetlen mutató pedig állt. Ilyen órát szeretlek 1284-ben az exeteri katedrális tornyára, s még ebben a században megjelentek a mindennapi élet ritmusát előíró toronyórák Angliában, Itáliában, később Franciaországban és Németalföldön is. Rugóval hajtott, hordozható órák és zsebórák a XV. század vége körül készültek először. Az órák az inga XVII. századi bevezetésének köszönetik pontosságukat – az ötlet állítólag onnan ered, hogy Galilei megfigyelte a milánói székesegyház lengő lámpásait.

A tengeren nem lehetett ingaórát használni, pedig a földrajzi hosszúság méréséhez nagy szükség lett volna egy pontos órára, hogy a Nap és a csillagok állása alapján mért helyi időt a greenwichi kezdő délkor – óra által mutatott – idejével összevetve megállapíthassák a hajók helyzetét. E célra 1762-ben John Harrison készített először kellően pontos kronométereket.

A primitív társadalmakban a naptár volt fontosabb, s nem a napi idő. Az évet évszakokra osztva

Egy lap az 1614-es Gergely naptárból.

meghatározhatták a vetés és aratás idejét, előrejelezhették az állatok vándorlását. Az ókori Egyiptomban három évszakot tartottak számon: a Nílus áradását, a vetési és az aratási idényt. Sajnos azonban a Hold fényváltozásai alapján mért hónapok nem estek pontosan egybe az év hosszával – a Föld Nap körüli keringési idejével.

Az eltérések helyesbítésére számos módszert dolgoznak ki, melyek közül Julius Caesar megoldás lett a legtartósabb. Miután az év hossza 365 ¼ nap, egy négyévente beiktatott „szökőnappal” egyenlítették ki a töredéknapokat. Ez sem volt azonban teljesen pontosan, mert maradt még egy évi 11 perces hiba. 1582-re az eltérés már tíz napra halmozódott, így XIII. Gergely pápa elrendelte a naptárreformot.

Tíz napot „eltüntetve” 1582. október 5-e helyett október 15-ét írtak és a további hibákat megelőzendő, Gergely pápa előírta, hogy 400 év alatt csak 97 szökőév legyen – a kerek százas évek közül így csak azok lettek szökőévek, amelyek négyszázzal oszthatók.