A dél-afrikaiak asztalterítőnek nevezik azt a fehér felhőfalat, amely a Fokváros fölé magasodó Tábla-hegy tetején lebeg. Nem csapadékot hoz a partvidéknek, hanem száraz főnszelet – ez is az egyik oka annak, hogy miért éppen Afrika két óceán közé ékelődő déli csúcsán alakult ki olyan páratlan növényvilág, amelynek gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. Dél-Afrika nemzeti virága, a királyprótea sokat tudna mesélni azokról a 160 millió évvel ezelőtti időkről.
Növények a világ végén
A királyprótea különleges virágai akár 30 cm-es átmérőjűre is megnőhetnek. Ez a Föld számos országában igen kedvelt dísznövény valójában a dél-afrikai Nyugat-Fokföldről (Western Cape) származik. Arrafelé a próteafélék – amelyek szélesebb körben ezüstfafélék néven ismertek – 330 alfajukkal külön családot alkotnak.
Legközelebbi rokonaik azonban meglelő módon nem a szomszédos afrikai országokban, hanem a távoli Ausztráliában élnek, és elvétve még Dél-Amerikában is. Ez a tény elgondolkodtatta a botanikusokat, akik nem értették, hogyan tudtak a próteafélék átkelni az óceánon
A Jóreménység fokánál állva azonban valószínűleg egészen más kérdek foglalkoztatnának bennünket. A kiszögellés csúcsán, Cape Pointnál a meredek sziklafal 249 m-t zuhan a tengerbe – azt is hihetnénk, hogy itt van a világ vége, ha nem tudnánk, hogy a Föld gömbölyű, és a horizonton túl fekszik Ausztrália és Dél-Amerika.
A tengerészek a Fok-félsziget déli csücskét „Viharos fok”-nak is nevezték. Számtalan hajóroncs bizonyítja, hogy a hely rászolgált a nevére. Itt találkozik ugyanis az Atlanti- és az Indiai-óceán, és ez valóban viharosan zajlik, mivel az Indiai-óceán felől a világ egyik leggyorsabb tengeráramlatával, az Agulhas-áramlattal meleg víz, az Atlanti-óceán felől a Benguelas-áramlattal pedig hideg víz érkezik.
A két víztömeg azonban csak kevéssé keveredik össze egymással, és az éles határvonalon gyakori a sűrű köd, amely beburkolja a világítótornyot, további veszélyt jelentve a hajósok számára.
A meredek parti sziklafal azt bizonyítja, hogy errefelé a tenger erősebb a szárazföldnél. A hullámverés alámossa a kőzetet, amelyből egyre nagyobb darabok zuhannak a tengerbe – különösen akkora, amikor télen a déli féltekén az erős nyugati szelek korbácsolják a partokat.
Hegység ősrégi maggal
A geológusok örömére a hullámverés az idők folyamán egy több száz méter vastag kőzetrétegsort tárt fel Western Pointnál. Ez a földtani szelvény lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy a Föld történetébe közvetlenül is betekinthessenek.
Ennek a kőzetrétegsornak a vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Tábla-hegy – amely a legmagasabb és legjellegzetesebb része az egész Fok-félszigeten végignyúló 50 km-es hegyvonulatnak – külső borítása 350-410 millió éves kvarchomokkőből áll, miközben az alatta fekvő gránit 540 millió évvel ezelőttről, a földtörténeti ókorból (a paleozoikumból) származik.
A királyprótea nyomában
A vízáteresztő homokkő lassabban kopik, mint a gránit. A foknál az erózió szétmorzsolta a gránitalapzatot, aminek következtében a hegység pereme folyamatosan hátrál a szárazföld belseje felé. Fokváros közepén az úgynevezett tanúhegyként megmaradt Liones Head (Oroszlánfej) sziklaként emelkedik ki a talajerózió által lepusztított vidékből.
A geológusokat a felszínre került földtani rétegsor és az ősmaradványok (fosszíliák) vezették a próteafélék nyomára – amely Ausztráliába, Dél-Amerikába és az Antarktiszra vezetett, arrafelé ugyanis teljesen hasonló kőzetsorozatokat, és ugyanolyan ősmaradványokat találtak. Ám ezek a kontinensek több ezer mérföldre vannak Afrikától. Milyen kapcsolat állhatott fenn közöttük?
Széttöredezett, ami összetartozott
Kb. 160 millió évvel ezelőttől 149 millió évvel ezelőttig, a húsevő dinoszauroszok virágkorában Dél-Amerika, Afrika, Antaktisz, Ausztrália és India még valamennyien a Gondvana őskontinens részei voltak. Csupán egy Dél-Afrika és Antarktisz között elterülő kis beltenger, amely egy földkéregben húzódó törésárok része volt, vetítette előre, hogy az őskontinens részei később el fognak szakadni egymástól.
Gondvana szétesése végül erős vulkáni tevékenységtől kísért heves földrengésekkel kezdődött meg, miközben a kőzetrétegek felgyűrődtek – hasonló jelenségnek lehetünk tanúi manapság a Kelet-afrikai-árokban, ahol egy új tenger születése készülődik. Gondvana felgyűrődött kőzetrétegei a Fok-félsziget hegyeiben még jól láthatók. A 140-100 millió évvel ezelőtti időszakban aztán Dél-Afrika minden kapcsolata megszakadt Dél-Amerikában és az Antarktisszal.
A kövületek azt bizonyítják, hogy ebben az időben már léteztek próteafélék. ezzel magyarázhatók tehát a királyprótea Ausztráliával és Dél-Amerikávan fennálló rokoni kapcsolatai. Más növények is léteznek, amelyek csak Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon fordulnak elő, ilyen például a Todea barbara, a páfrányfa.
Vágott virágok hazája
A Föld történetének során az egész földgolyót tekintve hét növényövezet alakult ki, amelyek a botanikusok flórabirodalmaknak neveznek. Afrika ki kiterjedésű dél-nyugati csücskét külön flórabirodalomba sorolták. A fokföldi, latinul Capensis övezet, amelynek területe körülbeül akkora, mint Magyarországé, messze a legkisebb a növénybirodalmak között.
Összehasonlításul: Európát a holarktikus területhez sorolják, amelybe a trópusok kivételével az egész északi félteke beletartozik, mivel Amerika, Európa, Ázsia és a Sarkvidék növényzete nem különbözik lényegesen egymástól.
Ebben a parányi fokföldi régióban azonban több növényfaj honos, mint az egész holarktikus birodalomban! Eddig mintegy 9000 fajt sikerült meghatározni a területen, ebből 6000 kizárólag itt fordul elő. Ennél több faj csak néhány trópusi esőerdőben található.
A Fok-félszigeten a próteacserjék között nádfüvet, erikaféléket és hagymás növényeket is találunk. Az ezüstfa, amely egyedül képviseli a faféléket, csak a nedves lejtőkön fordul elő. Fokföldi eredetű számos, az egész világon elterjedt vágott virág is, például a gladiólusz (kardvirág), a frézia, az amarillisz és a szalmavirág.
A fokföldi növénybirodalom páratlansága a terület elszigeteltségével magyarázható: nemcsak óceánok választják el a távoli tájaktól, hanem az északi és déli peremén elterülő sivatagos és száraz területek is sikeresen akadályozták meg az őshonos növények elterjedését. De még mindig nyitva marad a kérdés: vajon mi okozza egyedülálló sokszínűségüket?
Fokföldön mediterrán éghajlat uralkodik
Amikor a fokvárosiak az látják, hogy kedven hegyük, a Tábla-hegy teteje felhőkbe borul, nyugodtan otthon hagyhatják az ernyőiket. Mihelyt ugyanis a felhők a hegy fölött fenyegetően gyülekezni kezdenek, a forró levegőben a szó szoros értelében szétoszlanak: kialakul a főn.
A Tábla-hegyen épült meteorológiai állomáson, a tengerszint fölött 750 m-es magasságban éves átlagban háromszor annyi csapadékot mérnek, mint Fokvárosban. Nyáron a féli féltekén a tengerpartokon szárazság uralkodik, miközben a felföldön a növények változatlanul hozzájutnak a nedvességhez, mégpedig a ködből.
A Fokföldön uralkodó éghajlatot általában a száraz meleg nyár és az enyhe esős tél jellemzi – ez pontosan megegyezik a Földközi-tenger térségének éghajlatával. Télen – ez a déli féltekén a június és szeptember közötti időszakot jelenti – a nyugati szelek esőt hozó, alacsony nyomású légtömegeket sodornak Nyugat-Fokföld fölé.
Nyáron viszont a terület a szubtrópusokról érkező, magas légnyomású levegő befolyása alá kerül, amely Dél-Afrika fölött leereszkedik. Mivel leszállás közben a légtömegek felmelegednek, mindig szárazak, hiszen a meleg levegő több nedvességet képes lekötni, mint a hideg. A partvidéken már csak gyenge déli szél fújdogál. Mivel ez a hideg Benguelas-áramlat felett halad el, belőle sem hullik csapadék.
Az éghajlati viszonyok azonban Fokföld nyugati részén számos vonatkozásban eltérőek lehetnek. Hiszen egy-egy völgynek vagy magaslatnak a mikroklímája a mindenkori földrajzi helyzettől, a magasságtól, a szélességi foktól, a tengertől való távolságtól és a szélárnyéktól is függ.
A fagy vagy a napsugárzás okozta terhelés, az altalaj földtani felépítése és a talaj minősége is egyik helyről a másikra változik, és befolyásolja a mindenkori növénytakarót. Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy az oly különböző életkörülményekre a fokföldi növényzet a fajok sokszínűségével válaszolt.
Egyes fajok elterjedését a tűz segíti
A fokföldi növénytakaró jellegzetes növénye a Fynbos, amely afrikaans nyelven „sűrű cserjét” jelent, és egy keménylombú növény elnevezésére használják, amely leginkább a korziki macchiához hasonlít, és általában alig nő magasabbra 1,2 m-nél.
A botanikusok egyetértenek abban, hogy a gyakori bozóttüzek fontos szerepet játszanak a Fynbos-vegetáció életében. Száraz évszak idején a bozótos övezetben a villámcsapások gyakran okoztak tüzeket, még mielőtt az ember a természet rendjébe beavatkozott. A Fynbos-vegetáció azonban alkalmazkodott ehhez a körülményhez: bizonyos fajos csak tűzvész után csíráznak ki. A tűz tehát egyes növény- és állatfajok fejlődésének útjában áll, miközben másoknak megteremti a lehetőséget arra, hogy sikeresen elterjedjenek.
Más tudósok inkább a beporzást végző állatok jelentőségét hangsúlyozzák a fokföldi növényvilág váltazotosságával kapcsolatban. A virágos növények a legmagasabb rendű növények ugyan a világon, ám evolúciós sikerüket főként az állatokkal való szoros együttműködésüknek köszönhetik – amelynek során nektárral és gyümölcsökkel viszonozzák az állatoknak azt a szolgáltatását, hogy virágporukat a rendeltetési helyre elszállítják.
Számos fokföldi növény meghatározott rovarok, madarak és emlősök beporzó tevékenységétől függ. Sokuk ugyanis e téren messzemenőkig alkalmazkodott valamely állatfaj egyedi tulajdonságaihoz. Ez külön is hozzájárult a fokföldi térség sokszínű növényzetének kialakulásához.
Növények a világ végén
A királyprótea különleges virágai akár 30 cm-es átmérőjűre is megnőhetnek. Ez a Föld számos országában igen kedvelt dísznövény valójában a dél-afrikai Nyugat-Fokföldről (Western Cape) származik. Arrafelé a próteafélék – amelyek szélesebb körben ezüstfafélék néven ismertek – 330 alfajukkal külön családot alkotnak.
Legközelebbi rokonaik azonban meglelő módon nem a szomszédos afrikai országokban, hanem a távoli Ausztráliában élnek, és elvétve még Dél-Amerikában is. Ez a tény elgondolkodtatta a botanikusokat, akik nem értették, hogyan tudtak a próteafélék átkelni az óceánon
A Jóreménység fokánál állva azonban valószínűleg egészen más kérdek foglalkoztatnának bennünket. A kiszögellés csúcsán, Cape Pointnál a meredek sziklafal 249 m-t zuhan a tengerbe – azt is hihetnénk, hogy itt van a világ vége, ha nem tudnánk, hogy a Föld gömbölyű, és a horizonton túl fekszik Ausztrália és Dél-Amerika.
A tengerészek a Fok-félsziget déli csücskét „Viharos fok”-nak is nevezték. Számtalan hajóroncs bizonyítja, hogy a hely rászolgált a nevére. Itt találkozik ugyanis az Atlanti- és az Indiai-óceán, és ez valóban viharosan zajlik, mivel az Indiai-óceán felől a világ egyik leggyorsabb tengeráramlatával, az Agulhas-áramlattal meleg víz, az Atlanti-óceán felől a Benguelas-áramlattal pedig hideg víz érkezik.
A két víztömeg azonban csak kevéssé keveredik össze egymással, és az éles határvonalon gyakori a sűrű köd, amely beburkolja a világítótornyot, további veszélyt jelentve a hajósok számára.
A meredek parti sziklafal azt bizonyítja, hogy errefelé a tenger erősebb a szárazföldnél. A hullámverés alámossa a kőzetet, amelyből egyre nagyobb darabok zuhannak a tengerbe – különösen akkora, amikor télen a déli féltekén az erős nyugati szelek korbácsolják a partokat.
Hegység ősrégi maggal
A geológusok örömére a hullámverés az idők folyamán egy több száz méter vastag kőzetrétegsort tárt fel Western Pointnál. Ez a földtani szelvény lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy a Föld történetébe közvetlenül is betekinthessenek.
Ennek a kőzetrétegsornak a vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Tábla-hegy – amely a legmagasabb és legjellegzetesebb része az egész Fok-félszigeten végignyúló 50 km-es hegyvonulatnak – külső borítása 350-410 millió éves kvarchomokkőből áll, miközben az alatta fekvő gránit 540 millió évvel ezelőttről, a földtörténeti ókorból (a paleozoikumból) származik.
A királyprótea nyomában
A vízáteresztő homokkő lassabban kopik, mint a gránit. A foknál az erózió szétmorzsolta a gránitalapzatot, aminek következtében a hegység pereme folyamatosan hátrál a szárazföld belseje felé. Fokváros közepén az úgynevezett tanúhegyként megmaradt Liones Head (Oroszlánfej) sziklaként emelkedik ki a talajerózió által lepusztított vidékből.
 |
| Liones Head, azaz oroszlánfej a neve ennek a Fokváros közepén emelkedő tanúhegynek. Gránitaljzatát kvarchomokkőrétegek koronázzák. |
Széttöredezett, ami összetartozott
Kb. 160 millió évvel ezelőttől 149 millió évvel ezelőttig, a húsevő dinoszauroszok virágkorában Dél-Amerika, Afrika, Antaktisz, Ausztrália és India még valamennyien a Gondvana őskontinens részei voltak. Csupán egy Dél-Afrika és Antarktisz között elterülő kis beltenger, amely egy földkéregben húzódó törésárok része volt, vetítette előre, hogy az őskontinens részei később el fognak szakadni egymástól.
Gondvana szétesése végül erős vulkáni tevékenységtől kísért heves földrengésekkel kezdődött meg, miközben a kőzetrétegek felgyűrődtek – hasonló jelenségnek lehetünk tanúi manapság a Kelet-afrikai-árokban, ahol egy új tenger születése készülődik. Gondvana felgyűrődött kőzetrétegei a Fok-félsziget hegyeiben még jól láthatók. A 140-100 millió évvel ezelőtti időszakban aztán Dél-Afrika minden kapcsolata megszakadt Dél-Amerikában és az Antarktisszal.
A kövületek azt bizonyítják, hogy ebben az időben már léteztek próteafélék. ezzel magyarázhatók tehát a királyprótea Ausztráliával és Dél-Amerikávan fennálló rokoni kapcsolatai. Más növények is léteznek, amelyek csak Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon fordulnak elő, ilyen például a Todea barbara, a páfrányfa.
Vágott virágok hazája
A Föld történetének során az egész földgolyót tekintve hét növényövezet alakult ki, amelyek a botanikusok flórabirodalmaknak neveznek. Afrika ki kiterjedésű dél-nyugati csücskét külön flórabirodalomba sorolták. A fokföldi, latinul Capensis övezet, amelynek területe körülbeül akkora, mint Magyarországé, messze a legkisebb a növénybirodalmak között.
Összehasonlításul: Európát a holarktikus területhez sorolják, amelybe a trópusok kivételével az egész északi félteke beletartozik, mivel Amerika, Európa, Ázsia és a Sarkvidék növényzete nem különbözik lényegesen egymástól.
 |
| Fokváros és a Tábla-hegy A szorosan a Tábla-hegy oldalához simuló Fokváros mikroklímáját az Atlanti és az Indiai-óceán közt elfoglalt helyzete határozza meg. Amennyiben kelet felől fúj a szél, megjelenik felette a fehér, "asztalterítő", a főn vastag felhőfala. A bukószél azonban mindig száraz és forró. |
A Fok-félszigeten a próteacserjék között nádfüvet, erikaféléket és hagymás növényeket is találunk. Az ezüstfa, amely egyedül képviseli a faféléket, csak a nedves lejtőkön fordul elő. Fokföldi eredetű számos, az egész világon elterjedt vágott virág is, például a gladiólusz (kardvirág), a frézia, az amarillisz és a szalmavirág.
A fokföldi növénybirodalom páratlansága a terület elszigeteltségével magyarázható: nemcsak óceánok választják el a távoli tájaktól, hanem az északi és déli peremén elterülő sivatagos és száraz területek is sikeresen akadályozták meg az őshonos növények elterjedését. De még mindig nyitva marad a kérdés: vajon mi okozza egyedülálló sokszínűségüket?
Fokföldön mediterrán éghajlat uralkodik
Amikor a fokvárosiak az látják, hogy kedven hegyük, a Tábla-hegy teteje felhőkbe borul, nyugodtan otthon hagyhatják az ernyőiket. Mihelyt ugyanis a felhők a hegy fölött fenyegetően gyülekezni kezdenek, a forró levegőben a szó szoros értelében szétoszlanak: kialakul a főn.
A Tábla-hegyen épült meteorológiai állomáson, a tengerszint fölött 750 m-es magasságban éves átlagban háromszor annyi csapadékot mérnek, mint Fokvárosban. Nyáron a féli féltekén a tengerpartokon szárazság uralkodik, miközben a felföldön a növények változatlanul hozzájutnak a nedvességhez, mégpedig a ködből.
A Fokföldön uralkodó éghajlatot általában a száraz meleg nyár és az enyhe esős tél jellemzi – ez pontosan megegyezik a Földközi-tenger térségének éghajlatával. Télen – ez a déli féltekén a június és szeptember közötti időszakot jelenti – a nyugati szelek esőt hozó, alacsony nyomású légtömegeket sodornak Nyugat-Fokföld fölé.
Nyáron viszont a terület a szubtrópusokról érkező, magas légnyomású levegő befolyása alá kerül, amely Dél-Afrika fölött leereszkedik. Mivel leszállás közben a légtömegek felmelegednek, mindig szárazak, hiszen a meleg levegő több nedvességet képes lekötni, mint a hideg. A partvidéken már csak gyenge déli szél fújdogál. Mivel ez a hideg Benguelas-áramlat felett halad el, belőle sem hullik csapadék.
Az éghajlati viszonyok azonban Fokföld nyugati részén számos vonatkozásban eltérőek lehetnek. Hiszen egy-egy völgynek vagy magaslatnak a mikroklímája a mindenkori földrajzi helyzettől, a magasságtól, a szélességi foktól, a tengertől való távolságtól és a szélárnyéktól is függ.
 |
| A Fok csúcsánál, Cape Pointnál emelkedő meredek sziklafal nem képes tartósan ellenállni a tenger ostromának, amely folyamatosan koptatja a sziklákat. |
Egyes fajok elterjedését a tűz segíti
A fokföldi növénytakaró jellegzetes növénye a Fynbos, amely afrikaans nyelven „sűrű cserjét” jelent, és egy keménylombú növény elnevezésére használják, amely leginkább a korziki macchiához hasonlít, és általában alig nő magasabbra 1,2 m-nél.
A botanikusok egyetértenek abban, hogy a gyakori bozóttüzek fontos szerepet játszanak a Fynbos-vegetáció életében. Száraz évszak idején a bozótos övezetben a villámcsapások gyakran okoztak tüzeket, még mielőtt az ember a természet rendjébe beavatkozott. A Fynbos-vegetáció azonban alkalmazkodott ehhez a körülményhez: bizonyos fajos csak tűzvész után csíráznak ki. A tűz tehát egyes növény- és állatfajok fejlődésének útjában áll, miközben másoknak megteremti a lehetőséget arra, hogy sikeresen elterjedjenek.
Más tudósok inkább a beporzást végző állatok jelentőségét hangsúlyozzák a fokföldi növényvilág váltazotosságával kapcsolatban. A virágos növények a legmagasabb rendű növények ugyan a világon, ám evolúciós sikerüket főként az állatokkal való szoros együttműködésüknek köszönhetik – amelynek során nektárral és gyümölcsökkel viszonozzák az állatoknak azt a szolgáltatását, hogy virágporukat a rendeltetési helyre elszállítják.
Számos fokföldi növény meghatározott rovarok, madarak és emlősök beporzó tevékenységétől függ. Sokuk ugyanis e téren messzemenőkig alkalmazkodott valamely állatfaj egyedi tulajdonságaihoz. Ez külön is hozzájárult a fokföldi térség sokszínű növényzetének kialakulásához.