A fjordok országában sok minden nagyobb, mint Európa egyéb részein: Norvégiában található a kontinens legnagyobb zuzmóval és törpecserjével borított fennsíkja. Az európai szárazföld legnagyobb gleccserei borítják itt a magaslatokat, a leghosszabb és legmélyebb fjordok a szabdalják a partvidéket – ez az ország a rekordok világa, mintha csak óriások számára teremtették volna.
Rekordok az óriások országában
Az ősi eredetű norvég szó, a vidda szélességet, tágasságot jelent, és a Hardanger-fjord legbelső nyúlványai fölé magasodó Hardangervidda nem is viselhetne ennél találóbb nevet. Az átlagosan 1100 m-es magasságban fekvő fennsík nagy kiterjedésű, nyílt, csaknem teljesen fátlan vidék, norvég neve: fjell.
Ez Európa legnagyobb fennsíkja, amely mintegy 7400 négyzetkilométeren terül el. Kelet felé a Hardangervidda fokozatosan átmegy a hallingdali és numedali hegyvidékbe, nyugaton viszont hirtelen véget ér egy több mint 1000 m-es sziklafallal, amely meredeken zuhan le a Hardanger-fjordhoz. A partot szegélyező gyümölcsöskertek elragadó látványa éles ellentétben áll a magaslatok gyér növényzetű hegyi tundrájával. A sokszorosan elágazó fjord kb. 100 km-en keresztül kanyarog tengerparti torkolata felé.
Kétszer olyan mélyen, jó 200 km-re nyúlik be a hegyekbe az Atlanti-óceán partjától a Sogne-fjord. Ez 1308 m-es mélységével Európa legmélyebb és egyúttal leghosszabb fjordja. A környező hegyek csúcsai legalább ennyire, vagy még ennél is magasabbra emelkednek a tengerszint fölé.
A Sogne-fjord mellékágai a skandináv magashegyek belsejéig érnek, átkarolva a Galdhoppigent és a Glittertindet, amelyek kereken 2470 m-es csúcsmagassággal Észak-Európa legmagasabb hegyei. A monda szerint a magasban démoni erővel felruházott óriások laknak, akiknek deres szakállából jégcsapok lógnak; ennek alapján kapta ez a vad táj a nevét egy költőtől: Jotunheimennek, vagyis „Óriások országának”
keresztelte el.
A tájat valóban jeges óriások tartják fogságban: olyan gleccserek, mint a bizarr jégtornyokká repedezett Svellnosbre vagy a nyugatabbra fekvő Jostedalsbre, amely 500 négyzetkilométeres területével az európai kontinens gleccsere.
Tömegsírba temetett hegyek
Az egész Skandináv-félszigeten végighúzódó magashegységet, a Skandináv-hegységet (Skanden) a fjordok az idők folyamán számtalan hegytömbre szabdalták szét. Ez a táj jellegzetes hegycsúcsaival az Alpokra emlékeztet. Amíg azonban az Alpok legnagyobb része csak 65 millió évvel ezelőtt keletkezett, a Skanden már több mint 400 millió évvel ezelőtt kiemelkedett az ősóceánból.
A Jotunheumen néhány csúcsán felszínre került zöldesfekete kőzet valójában a földtörténeti ókorban, a paleozoikumban az észak-európai őskontinens alá bukott óceáni kéreg része volt. Más helyeken a hegység kőzetrétegei 70 km-rel keletebbre vagy még távolabb, a fennsíkra csúsztak, és ma, ahogy a Hardangervidda nyugati pereménél is látjuk, több száz méter magas, kiugró sziklafalként tornyosulnak a fjord fölé.
A Skanden legöregebb rétegei nem kevesebb, mint 520-540 millió évesek. Az a tény, hogy ma egy részük a Hardangerviddán található, arra enged következtetni, hogy a fennsíknak azoknál korábbi keletkezésűnek kell lennie. Így a fennsík nemcsak Európa legnagyobb, hanem minden bizonnyal legidősebb magasföldje is, egy úgynevezett peneplén, azaz tönkfelszínmaradvény, amely a paleozoikumban nála is idősebb hegységek lepusztulása révén keletkezett.
Ilyen ősi, a felszínről lekopott hegyvonulat-maradványokat szinte mindenhol találunk szerte Észak-Európában. Ezek a vidékek lepusztult hegytömbök tömegsírjára emlékeztetnek. A legidősebb maradványok kb. 3 milliárd, a legfiatalabbak 1 milliárd évesek.
A Hardengervidda „fennsík” jellegét azonban a kutatók többsége megkérdőjelezi. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy ez a terület mindig is a maihoz hasonlóan nagy magasságban feküdt. Valószínűleg csak az utóbbi 50-150 millió évben emelkedett fel a jelenlegi szintjére, és valószínűsíthető, hogy hajdanán alig volt magasabb a tengerszintnél.
Erről tanúskodik egyebek mellett számos, Skandinávia déli vidékén található, egészen az alapokig lepusztult bazaltvulkán, amelyek rendszerint a kéregmozgások által feldarabolt felszín törésvonalaiban fordulnak elő. A kéregmozgások kétségkívül a Skandináv-félsziget nyugati oldalán voltak a legerősebbek: itt a Föld belsejében működő áramlatok hatására a földkéreg megrepedt, az Atlanti-óceán medencéje megnyílt, miközben legkésőbb 58 millió évvel ezelőtt redőkötegek váltak le a Skandenről, amelyek ma Grönland keleti partján fekszenek. Skandinávia nyugati részén emelkednek a legmagasabb csúcsok is, és nem utolsósorban a fjordok itt szabdalják legmélyebben a felszínt.
A nagy gleccserfolyamok boldózertevékenysége
A fjordok szűk, V alakú eróziós völgyekben keletkeztek, amelyeket évmilliókkal ezelőtt folyók vágtak bele a hegyekbe. Ám ma már a fjordok keresztmetszete U alakú, amely a gleccserek formálta teknő alakú völgyek sajátja. Ezek az utóbbi 2-3 millió évben alakultak ki, amikor Európát többször is ezer méternél vastagabb jégpáncél borította.
Az U alakú keresztmetszet a gleccsermozgás és –erózió sajátosságain alapszik: amíg egy egyenes irányt követő folyó esetében a víz áramlásának sebessége, és ezzel eróziós ereje a folyó közepén a legnagyobb, a partok felé pedig rohamosan csökken, a gleccserek medrük teljes szélességében általában ugyanazzal a sebességgel haladnak, és ilyen módon egyenletesen gyalulják le azt.
Ráadásul a gleccser szélein a jég és a völgy sziklafala közti olvadékvizek fokozott mértékben mossák alá a völgy oldalát, a kopás és a mállás pedig felaprítja a kőzetet. A nap felmelegíti a sötét színű sziklákat, amelyek megolvasztják a gleccser jegét. Majd a sziklák repedéseibe benyomuló víz éjszaka megfagy, és szétrepeszti a kőtömböket.
Rejtélyes sziklazátonyok
A gleccser eróziója még egy további ponton különbözik a folyók lineáris talajeróziójától: a folyók mindig csak a tengerszint magasságáig vagy néhány méterrel az alá képesek a felszínbe vágódni. Minél közelebb kerülnek útjuk során a tengerhez, annál kisebb lesz a lejtésszögük – folyásuk lelassul és veszít eróziós erejéből, végül a torkolatnál már csak az árapály mozgatja őket.
A gyors mozgású gleccserek azonban képesek mélyen a tengerszint alá is bevágódni. Így a Hardanger-fjord legmélyebb pontja 870 m-rel fekszik a mai tengerszint alatt. Ha az utóbbi 10-15 000 évben , a jégkorszaki gleccserek visszahúzódása után, a jégtömegektől megszabadult Skandináv-félsziget nem emelkedett volna ki erőteljesen, akkor a mai fjordok még sokkal mélyebb húzódnának.
A tenger csak az utolsó jégkorszak vége felé nyomult be a mélyen kigyalult gleccserteknőbe, és a tenger nyúlványaivá, fjordokká változtatta őket. A fjordok bejáratánál, a tengerben magas sziklazátonyok rejtőznek. A folyóvölgyektől eltérően, amelyek mindig egyenletesen a völgy lejtésének irányában haladnak, a gleccserek mederaljzata nem lejt szabályosan, mély süllyedések váltakoznak magasabb torlaszokkal.
A Sogne-fjord legmélyebb pontja mintegy 90 km-re van a torkolattól, innen a medernél a tengerpart irányába több mint 1000 m-t emelkedik, és az Atlanti-óceánnál már csak mintegy 100 m-rel fekszik a tengerszint alatt. Máig rejtély, hogyan keletkeztek ezek a sziklazátonyok. Vajon a földkéreg a fjordok bejáratánál jobban megemelkedett, mint a szárazföld belsejében? Vagy a hatalmas gleccserek a tengerrel való erejüket, mivel a jég könnyebb a víznél, a jégtömbök tehát úsztak a tengeren és közben leváltak a sziklás felszínről?
Utánpótlás nélküli gleccserek
Izlandot nem számítva az 1700 norvég gleccser Európa legnagyobb zárt, gleccserekkel borított területét alkotja. Ezek nem tartoznak ahhoz a hatalmas jégsapkához, amely 20 ezer évvel ezelőtt csaknem egész Skandináviát beborította, hanem csak az utóbbi 2500 évben keletkeztek, és a kis jégkorszak – egy hidegebb éghajlati periódus, amely a késő középkortól a 19. század közepéig tartott – levonulása óta erőteljesen összezsugorodtak.
A norvég fjordok országában egyes gleccserek valóban úgy néznek ki, mintha a rég letűnt jégpáncél miniatűr kiadási volnának: az Alpok gleccsereitől eltérően nemcsak a magasan fekvő cirkusz- és függővölgyekben maradnak meg, hanem - a felszíni formáktól függetlenül – óriási tejszínhabpöttyre emlékeztetnek a hegycsúcsokon és a fennsíkokon is. Bármilyen fenségesek is azonban ezek a tájat fogságban tartó gleccserek a természet nem kényezteti el e jeges uralkodókat „táplálékukkal”. Ha több havat kapnának, hamarosan leereszkednének a fennsíkokról a völgyekbe és a fjordokba.
Kihalt mélység
A szél ereje a gyakran csak néhány száz méter szélességű fjordokban nem tud teljesen kibontakozni. Ezért itt ritkák az olyan viharok, amelyek a vizet felkorbácsolják, és a vízrétegeket egyúttal össze is keverik. Ráadásul a fjordok tengeri kijáratánál magas sziklazátonyok is akadályozzák a víz cserélődését.
Friss tengervíz csak ritkán jut át az akadályokon, hogy a fjord aljzatán megült víztömegeket kiszorítsa. Ezért a vízrétegek helyzete állandósul, mégpedig oly módon, hogy a könnyebb édes- vagy elegyes sós-édesvízi sáv a nehezebb sósvíz-rétegek fölött helyezkedik el.
Mivel ezen a rétegen alig lehet áthatolni, időben a mélyben oxigénhiány keletkezik. A felszíni vékony vízréteg alatt a fjordokban gyakorlatilag nincs oxigén, emiatt a mélyebb vízrétegek teljesen elnéptelenednek, így egyetlen hal sem képes megélni bennük. A víz minősége sajnos a szennyvizek miatt is romlik: a távolról szemlélve tiszta és áttetsző vizű fjordok lassan szennyvízcsatornákká válnak.
Rekordok az óriások országában
Az ősi eredetű norvég szó, a vidda szélességet, tágasságot jelent, és a Hardanger-fjord legbelső nyúlványai fölé magasodó Hardangervidda nem is viselhetne ennél találóbb nevet. Az átlagosan 1100 m-es magasságban fekvő fennsík nagy kiterjedésű, nyílt, csaknem teljesen fátlan vidék, norvég neve: fjell.
Ez Európa legnagyobb fennsíkja, amely mintegy 7400 négyzetkilométeren terül el. Kelet felé a Hardangervidda fokozatosan átmegy a hallingdali és numedali hegyvidékbe, nyugaton viszont hirtelen véget ér egy több mint 1000 m-es sziklafallal, amely meredeken zuhan le a Hardanger-fjordhoz. A partot szegélyező gyümölcsöskertek elragadó látványa éles ellentétben áll a magaslatok gyér növényzetű hegyi tundrájával. A sokszorosan elágazó fjord kb. 100 km-en keresztül kanyarog tengerparti torkolata felé.
Kétszer olyan mélyen, jó 200 km-re nyúlik be a hegyekbe az Atlanti-óceán partjától a Sogne-fjord. Ez 1308 m-es mélységével Európa legmélyebb és egyúttal leghosszabb fjordja. A környező hegyek csúcsai legalább ennyire, vagy még ennél is magasabbra emelkednek a tengerszint fölé.
A Sogne-fjord mellékágai a skandináv magashegyek belsejéig érnek, átkarolva a Galdhoppigent és a Glittertindet, amelyek kereken 2470 m-es csúcsmagassággal Észak-Európa legmagasabb hegyei. A monda szerint a magasban démoni erővel felruházott óriások laknak, akiknek deres szakállából jégcsapok lógnak; ennek alapján kapta ez a vad táj a nevét egy költőtől: Jotunheimennek, vagyis „Óriások országának”
keresztelte el.
 |
| A fjordok országában a fennsíkok akár több mint 500 millió évesek is lehetnek, míg a völgyek és a fjordok életkora mindössze 5 millió év. |
Tömegsírba temetett hegyek
Az egész Skandináv-félszigeten végighúzódó magashegységet, a Skandináv-hegységet (Skanden) a fjordok az idők folyamán számtalan hegytömbre szabdalták szét. Ez a táj jellegzetes hegycsúcsaival az Alpokra emlékeztet. Amíg azonban az Alpok legnagyobb része csak 65 millió évvel ezelőtt keletkezett, a Skanden már több mint 400 millió évvel ezelőtt kiemelkedett az ősóceánból.
A Jotunheumen néhány csúcsán felszínre került zöldesfekete kőzet valójában a földtörténeti ókorban, a paleozoikumban az észak-európai őskontinens alá bukott óceáni kéreg része volt. Más helyeken a hegység kőzetrétegei 70 km-rel keletebbre vagy még távolabb, a fennsíkra csúsztak, és ma, ahogy a Hardangervidda nyugati pereménél is látjuk, több száz méter magas, kiugró sziklafalként tornyosulnak a fjord fölé.
A Skanden legöregebb rétegei nem kevesebb, mint 520-540 millió évesek. Az a tény, hogy ma egy részük a Hardangerviddán található, arra enged következtetni, hogy a fennsíknak azoknál korábbi keletkezésűnek kell lennie. Így a fennsík nemcsak Európa legnagyobb, hanem minden bizonnyal legidősebb magasföldje is, egy úgynevezett peneplén, azaz tönkfelszínmaradvény, amely a paleozoikumban nála is idősebb hegységek lepusztulása révén keletkezett.
Ilyen ősi, a felszínről lekopott hegyvonulat-maradványokat szinte mindenhol találunk szerte Észak-Európában. Ezek a vidékek lepusztult hegytömbök tömegsírjára emlékeztetnek. A legidősebb maradványok kb. 3 milliárd, a legfiatalabbak 1 milliárd évesek.
A Hardengervidda „fennsík” jellegét azonban a kutatók többsége megkérdőjelezi. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy ez a terület mindig is a maihoz hasonlóan nagy magasságban feküdt. Valószínűleg csak az utóbbi 50-150 millió évben emelkedett fel a jelenlegi szintjére, és valószínűsíthető, hogy hajdanán alig volt magasabb a tengerszintnél.
 |
| A Preikestolen (Prédikáló-szék) 597 m-t zuhant szinte függőlegesen a Lyse-fjordhoz - a tenger és a magashegység szédítő találkozása ez, a hatalmas erejű gleccsererózió látványos bizonyítéka. |
A nagy gleccserfolyamok boldózertevékenysége
A fjordok szűk, V alakú eróziós völgyekben keletkeztek, amelyeket évmilliókkal ezelőtt folyók vágtak bele a hegyekbe. Ám ma már a fjordok keresztmetszete U alakú, amely a gleccserek formálta teknő alakú völgyek sajátja. Ezek az utóbbi 2-3 millió évben alakultak ki, amikor Európát többször is ezer méternél vastagabb jégpáncél borította.
Az U alakú keresztmetszet a gleccsermozgás és –erózió sajátosságain alapszik: amíg egy egyenes irányt követő folyó esetében a víz áramlásának sebessége, és ezzel eróziós ereje a folyó közepén a legnagyobb, a partok felé pedig rohamosan csökken, a gleccserek medrük teljes szélességében általában ugyanazzal a sebességgel haladnak, és ilyen módon egyenletesen gyalulják le azt.
Ráadásul a gleccser szélein a jég és a völgy sziklafala közti olvadékvizek fokozott mértékben mossák alá a völgy oldalát, a kopás és a mállás pedig felaprítja a kőzetet. A nap felmelegíti a sötét színű sziklákat, amelyek megolvasztják a gleccser jegét. Majd a sziklák repedéseibe benyomuló víz éjszaka megfagy, és szétrepeszti a kőtömböket.
Rejtélyes sziklazátonyok
A gleccser eróziója még egy további ponton különbözik a folyók lineáris talajeróziójától: a folyók mindig csak a tengerszint magasságáig vagy néhány méterrel az alá képesek a felszínbe vágódni. Minél közelebb kerülnek útjuk során a tengerhez, annál kisebb lesz a lejtésszögük – folyásuk lelassul és veszít eróziós erejéből, végül a torkolatnál már csak az árapály mozgatja őket.
A gyors mozgású gleccserek azonban képesek mélyen a tengerszint alá is bevágódni. Így a Hardanger-fjord legmélyebb pontja 870 m-rel fekszik a mai tengerszint alatt. Ha az utóbbi 10-15 000 évben , a jégkorszaki gleccserek visszahúzódása után, a jégtömegektől megszabadult Skandináv-félsziget nem emelkedett volna ki erőteljesen, akkor a mai fjordok még sokkal mélyebb húzódnának.
 |
| A fennsíkokat (a képen a Haukelifjel látható) a lágy, lekerekített formák jellemzik. A különálló hófoltok tavasszal itt még sokáig megmaradnak. Olvadékvizeik hosszúkás mélyedéseket vájnak a talajba. |
A Sogne-fjord legmélyebb pontja mintegy 90 km-re van a torkolattól, innen a medernél a tengerpart irányába több mint 1000 m-t emelkedik, és az Atlanti-óceánnál már csak mintegy 100 m-rel fekszik a tengerszint alatt. Máig rejtély, hogyan keletkeztek ezek a sziklazátonyok. Vajon a földkéreg a fjordok bejáratánál jobban megemelkedett, mint a szárazföld belsejében? Vagy a hatalmas gleccserek a tengerrel való erejüket, mivel a jég könnyebb a víznél, a jégtömbök tehát úsztak a tengeren és közben leváltak a sziklás felszínről?
Utánpótlás nélküli gleccserek
Izlandot nem számítva az 1700 norvég gleccser Európa legnagyobb zárt, gleccserekkel borított területét alkotja. Ezek nem tartoznak ahhoz a hatalmas jégsapkához, amely 20 ezer évvel ezelőtt csaknem egész Skandináviát beborította, hanem csak az utóbbi 2500 évben keletkeztek, és a kis jégkorszak – egy hidegebb éghajlati periódus, amely a késő középkortól a 19. század közepéig tartott – levonulása óta erőteljesen összezsugorodtak.
A norvég fjordok országában egyes gleccserek valóban úgy néznek ki, mintha a rég letűnt jégpáncél miniatűr kiadási volnának: az Alpok gleccsereitől eltérően nemcsak a magasan fekvő cirkusz- és függővölgyekben maradnak meg, hanem - a felszíni formáktól függetlenül – óriási tejszínhabpöttyre emlékeztetnek a hegycsúcsokon és a fennsíkokon is. Bármilyen fenségesek is azonban ezek a tájat fogságban tartó gleccserek a természet nem kényezteti el e jeges uralkodókat „táplálékukkal”. Ha több havat kapnának, hamarosan leereszkednének a fennsíkokról a völgyekbe és a fjordokba.
Kihalt mélység
A szél ereje a gyakran csak néhány száz méter szélességű fjordokban nem tud teljesen kibontakozni. Ezért itt ritkák az olyan viharok, amelyek a vizet felkorbácsolják, és a vízrétegeket egyúttal össze is keverik. Ráadásul a fjordok tengeri kijáratánál magas sziklazátonyok is akadályozzák a víz cserélődését.
 |
| A meredek sziklafalakon a Vidfoss-vízeséshez hasonló zuhatagok ömlenek alá a kisebb betorkolló völgyekből, amelyek magasan a Hardanger-fjord szintje fölött "függenek". Ezeket kisebb gleccserek alakították ki, amelyeknek nem volt elég erejük ahhoz, hogy völgyüket a tengerszintig, vagy még mélyebbre gyalulják. |
Mivel ezen a rétegen alig lehet áthatolni, időben a mélyben oxigénhiány keletkezik. A felszíni vékony vízréteg alatt a fjordokban gyakorlatilag nincs oxigén, emiatt a mélyebb vízrétegek teljesen elnéptelenednek, így egyetlen hal sem képes megélni bennük. A víz minősége sajnos a szennyvizek miatt is romlik: a távolról szemlélve tiszta és áttetsző vizű fjordok lassan szennyvízcsatornákká válnak.