1865-ben még tizenkét nap kellett ahhoz, hogy Abraham Lincoln elnök meggyilkolásának híre eljusson Washingtonból Nagy-Britanniába. Napjainkban az egész emberiség egyszerre lehet tanúja a világ történelmét alakító eseményeknek.
Rádió vagy televízió, újságok – egyszóval a média – nélkül ma már nehéz leenne elképzelni a mindennapi életet. Pedig nem is olyan régi találmányok ezek! Noha már a XVIII. században is adtak ki újságokat, a ma ismert, modern sajtó csak az 1920-as években alakult ki. A rádió is ekkortájt indult, majd az 1930-as évek végére széles hallgatóságot szerzett magának Angliában és Amerikában. A televíziózás az Egyesült Államokban az 1950-es évek elején, míg Európában tíz évvel később, az 1960-as évek végén vált tömegessé.
A médiumok hatásáról sokat vitatkoztak. Az újságokat közönséges szenzációhajhászással és a tények felelőtlen elferdítésével vádolták. A televízió bűnéül rótták fel a társalgás térvesztését, a növekvő erőszakot, a lazuló nem erkölcsöket és a családi értékek lerombolását. Ezeket a hatásokat mégsem sikerült meggyőzően bizonyítani. Kétségtelen viszont, hogy a média alapvető hatást gyakorolt a közéletre és a politikára az egész XX. század folyamán.
Nyilvános esküvő
A tömegmédiumok létrejötte előtt a közszereplők és az események távoliak voltak. A XIX. század elején a brit királyi ház ceremóniái a kis számú kiváltságos számára fenntartott, elérhetetlen rítusok voltak. 1953-ban II. Erzsébet koronázását már a britek milliói látták a tévében, Károly herceg és Lady Diana Spencer esküvőjének pedig 750 millió szemtanúja volt, a világ 74 országában.
A világ médiumi egyrészt közkinccsé teszik a nemzeti kultúrákat – a brazil tévésorozatokat például Oroszországban éppúgy nézik, mint Dél-Amerikában –, másrészt megteremtették a hírek, a sport és a szórakoztatás globális kultúráját.
Az 1920-as években John Reith, a BBC első vezérigazgatója pontosan látta, hogy az új médium milyen fontos lehet a XX. században kialakuló tömegdemokrácia „működtetésében”. A britek 1918-ban kaptak általános választójogot. Lord Reith úgy vélte, hogy a rádió azzal segítheti őket e joguk gyakorlásában, ha híreket és politikai vitákat sugároz. A kormány azonban nem engedte, hogy a BBC saját hírszolgálatot fejlesszen ki, s megtiltotta a vitatott politikai kérdések taglalását.
Reith 1924-ben így panaszkodott: „Nemcsak veszélyes dolog, de ostobaság is figyelmen kívül hagyni a tapasztaltok terjedését és az ebből fakadó véleménynyilvánítást, elmulasztani az észérvek felsorakoztatását, avagy megválaszolatlanul hagyni a jogos és értelmes kérdéseket”. Az 1950es években mégis megkülönböztetett hódolattal kezelték Angliában a politikusokat, s csak utána sugároztak elemző politikai interjúkat az aktuális műsorokban.
Minden országban folyamatos küzdelem folyt az információk birtoklásáért. A totalitárius országokban, például a Szovjetunióban vagy a náci Németországban a média az állampropaganda karja volt. Nem létezett szabad sajtó, kíméletlenül elnyomták a bírálatokat. A médiumoknak még a szabad országokban is meg kellett küzdeniük a politikai irányvonalak nyilvánossá hozataláért.
A média nemcsak a politikusok elveit tette mérlegre, de a megjelenésüket is. Úgy tartják, hogy Richard Nixon azért veszítette el az 1960-as elnökválasztást John F Kennedy ellenében, mert kevésbé bizalomgerjesztőnek tűnt vetélytársánál egy televíziós vitában. Sokan, akik a rádiót hallgatták, úgy gondolták, hogy Nixon nyerte a szócsatát.
Nixont mindig is feszélyezte a média, s 14 évvel később egy napilap okozta a bukását: azért kellett
lemondani, mert a Washington Post kiszimatolta a Watergate-ügyet.
Margaret Thatcher brit miniszterelnök-asszony tisztában volt a jó fellépés jelentőségével – miután egy közvélemény-kutatás szerint a hangja élesnek és parancsolónak bizonyult, beszédleckékhez folyamodott.
A modern média nagy hatást gyakorolt a hadviselésre is. William Howard, a londoni The Times munkatárásnak a krími háborúból (1854-56) küldött, katonai hibákat feltáró tudósításai például hozzájárultak a brit kormány bukásához. Közel kétszáz évvel később, a II. világháború eseményeit a film, a rádió és az írott sajtó egyaránt nyomon követte, így a szemben álló feleknek nemcsak egymással, hanem a beszámolók különféle változataival is meg kellett küzdeniük.
A vietnami háború televíziós tudósításainak nagy szerepük volt a közvélemény megfordításában, s elősegítették az amerikai csapatok kivonulását. A vietnami háború egyik tanulsága az volt a kormányok számára, hogy a médiumokat kordában kell tartani. Ez történt az angolok 1982es falklandi háborújában, majd tíz évvel később az öbölháborúban már a katonaság gondos „rendezésében”, saját verziójuk alapján kerültek képernyőre a háború eseményei.
Az elektronikus falu
Marshal McLuhan kanadai szociológus szavaival élve egy „elektronikus faluban” élünk. A világhírességek arcát mindenki ismeri, még azokét is, akiket csak a hírnév éltet. Az elektronikus médiumok korábban elképzelhetetlen, azonnali információátvitele egy olyan közös világot teremtett, melynek mindannyian a részesei vagyunk. Az interneten keresztül egy számítógéppel bárki csatlakozhat a személyes kommunikáció világhálózatához, ahol egyre kevésbé léteznek korlátozások és országhatárok.
A tömegkommunikáció tehát egyre nagyobb hatalom lesz. Joggal tarthatunk attól, hogy ez a hálózatos „szép új világ” gyökeresen megváltoztatja gondolkodásunkat, átalakítják életünket – hiszen az információszerzés és a szórakozás milliónyi lehetőségét ömleszti elénk, munkahelyeket szüntet meg és helyette újakat teremt. Ugyanakkor a televízió, a számítógép könnyen okozhat egyfajta beszűkültséget, hiszen ki sem kell lépni otthonunkból, hogy megnyíljon előttünk a világ. Nem érdemes azonban utópisztikus következtetéseket levonni: a technológia ugyanis oly gyorsan fejlődik, hogy mielőtt megtanulnánk az internettel együtt élni, elképzelhető, hogy majd egy újabb találmány lép a helyébe.
Rádió vagy televízió, újságok – egyszóval a média – nélkül ma már nehéz leenne elképzelni a mindennapi életet. Pedig nem is olyan régi találmányok ezek! Noha már a XVIII. században is adtak ki újságokat, a ma ismert, modern sajtó csak az 1920-as években alakult ki. A rádió is ekkortájt indult, majd az 1930-as évek végére széles hallgatóságot szerzett magának Angliában és Amerikában. A televíziózás az Egyesült Államokban az 1950-es évek elején, míg Európában tíz évvel később, az 1960-as évek végén vált tömegessé.
A médiumok hatásáról sokat vitatkoztak. Az újságokat közönséges szenzációhajhászással és a tények felelőtlen elferdítésével vádolták. A televízió bűnéül rótták fel a társalgás térvesztését, a növekvő erőszakot, a lazuló nem erkölcsöket és a családi értékek lerombolását. Ezeket a hatásokat mégsem sikerült meggyőzően bizonyítani. Kétségtelen viszont, hogy a média alapvető hatást gyakorolt a közéletre és a politikára az egész XX. század folyamán.
Nyilvános esküvő
A tömegmédiumok létrejötte előtt a közszereplők és az események távoliak voltak. A XIX. század elején a brit királyi ház ceremóniái a kis számú kiváltságos számára fenntartott, elérhetetlen rítusok voltak. 1953-ban II. Erzsébet koronázását már a britek milliói látták a tévében, Károly herceg és Lady Diana Spencer esküvőjének pedig 750 millió szemtanúja volt, a világ 74 országában.
 |
| Miután O. J. Simpsont felmentették a gyilkosság vádja alól, hívei ünnepelték az ítéletét. |
Az 1920-as években John Reith, a BBC első vezérigazgatója pontosan látta, hogy az új médium milyen fontos lehet a XX. században kialakuló tömegdemokrácia „működtetésében”. A britek 1918-ban kaptak általános választójogot. Lord Reith úgy vélte, hogy a rádió azzal segítheti őket e joguk gyakorlásában, ha híreket és politikai vitákat sugároz. A kormány azonban nem engedte, hogy a BBC saját hírszolgálatot fejlesszen ki, s megtiltotta a vitatott politikai kérdések taglalását.
Reith 1924-ben így panaszkodott: „Nemcsak veszélyes dolog, de ostobaság is figyelmen kívül hagyni a tapasztaltok terjedését és az ebből fakadó véleménynyilvánítást, elmulasztani az észérvek felsorakoztatását, avagy megválaszolatlanul hagyni a jogos és értelmes kérdéseket”. Az 1950es években mégis megkülönböztetett hódolattal kezelték Angliában a politikusokat, s csak utána sugároztak elemző politikai interjúkat az aktuális műsorokban.
 |
| Menekülő gyermekek egy célt tévesztett napalmtámadás után, a dél-vietnami Trang Bangban, 1972 júniusában. Az ehhez hasonló képek nyomán mint több amerikai ellenezte a vietnami háborút. |
A média nemcsak a politikusok elveit tette mérlegre, de a megjelenésüket is. Úgy tartják, hogy Richard Nixon azért veszítette el az 1960-as elnökválasztást John F Kennedy ellenében, mert kevésbé bizalomgerjesztőnek tűnt vetélytársánál egy televíziós vitában. Sokan, akik a rádiót hallgatták, úgy gondolták, hogy Nixon nyerte a szócsatát.
 |
| A Pravda (Igazság) a szovjet kommunista párt lapja volt. Példányszáma meghaladta a 11 milliót, tartalmának nagy része azonban puszta propoganda volt |
lemondani, mert a Washington Post kiszimatolta a Watergate-ügyet.
Margaret Thatcher brit miniszterelnök-asszony tisztában volt a jó fellépés jelentőségével – miután egy közvélemény-kutatás szerint a hangja élesnek és parancsolónak bizonyult, beszédleckékhez folyamodott.
A modern média nagy hatást gyakorolt a hadviselésre is. William Howard, a londoni The Times munkatárásnak a krími háborúból (1854-56) küldött, katonai hibákat feltáró tudósításai például hozzájárultak a brit kormány bukásához. Közel kétszáz évvel később, a II. világháború eseményeit a film, a rádió és az írott sajtó egyaránt nyomon követte, így a szemben álló feleknek nemcsak egymással, hanem a beszámolók különféle változataival is meg kellett küzdeniük.
 |
| Nixon és Kennedy segítette győzelemre a jobb megjelenésű jelöltet az 1960-as amerikai elnökválasztáson. |
 |
| Diana hercegnő, aki 1980-ban gyermekgondozóként dolgozott, valósággal menekült a kamerák elől, miután 17 évet töltött a sajtó kereszttüzében. |
Az elektronikus falu
Marshal McLuhan kanadai szociológus szavaival élve egy „elektronikus faluban” élünk. A világhírességek arcát mindenki ismeri, még azokét is, akiket csak a hírnév éltet. Az elektronikus médiumok korábban elképzelhetetlen, azonnali információátvitele egy olyan közös világot teremtett, melynek mindannyian a részesei vagyunk. Az interneten keresztül egy számítógéppel bárki csatlakozhat a személyes kommunikáció világhálózatához, ahol egyre kevésbé léteznek korlátozások és országhatárok.
A tömegkommunikáció tehát egyre nagyobb hatalom lesz. Joggal tarthatunk attól, hogy ez a hálózatos „szép új világ” gyökeresen megváltoztatja gondolkodásunkat, átalakítják életünket – hiszen az információszerzés és a szórakozás milliónyi lehetőségét ömleszti elénk, munkahelyeket szüntet meg és helyette újakat teremt. Ugyanakkor a televízió, a számítógép könnyen okozhat egyfajta beszűkültséget, hiszen ki sem kell lépni otthonunkból, hogy megnyíljon előttünk a világ. Nem érdemes azonban utópisztikus következtetéseket levonni: a technológia ugyanis oly gyorsan fejlődik, hogy mielőtt megtanulnánk az internettel együtt élni, elképzelhető, hogy majd egy újabb találmány lép a helyébe.