A különc amerikai íróról, Edgar Allan Poe-ról már életében elképesztő híresztelések kaptak szárnyra.
Madame L’espanaye-t meggyilkolták – ehhez kétség sem férhetett. A gyilkos – a legdurvább erőszakot alkalmazva – fejjel lefelé saját lakásának kandallókéményébe vonszolta a hölgyet, s oda fellógatta, miután bestiális módon meggyilkolta. E szenzációs esetnek a felderítése során, amelyet a zseniális párizsi detektív, Auguste Dupin vezetett, számos egyéb, elborzasztó részlet kerül napvilágra.
Milyen szerencse, hogy mindez csak annak az írónak – Edgar Allan Poe-nak – a képzeletében zajlott le, aki mind a mai napig az egyik legjobb amerikai elbeszélőnek számít. Olvasóit ugyanakkor kétely fogta el: lehet, hogy aki ilyen hidegvérrel és ilyen részletezően ír le egy bűnesetet, maga is rendelkezik idevágó tapasztalatokkal?
Edgar Allan Poe 1809. január 19-én született Botonban. Szülei, Elizabeth és David Poe – mindeketten színészek – nagy szegénységben éltek. Apja, aki feleségéhez hasonlóan valószínűleg tüdőbajban szenvedett, nem sokkal Edgar születése után meghalt. A fiatal anya egyedül maradt. Huszonöt évesen azonban egy jéghideg, szegényesen berendezett szobában ő is a „vörös halál” áldozata lett. Az ő lassú sorvadásának emléke egész életén át elkísérte Poe-t.
Felfelé ívelő karrier
Eleinte úgy tűnt, mintha sínre kerülne a kisfiú élete. A gyermektelen Frances Keeling Allan vette magához a hároméves árvát. Férje, John Allan kiváló neveltetésben részesített fogadott fiát. Ugyanakkor Edgar a család társaságának jómódú gyermekei között mindig is kívülállónak érezte magát.
Poe jóképű, vad, elkényeztetett és naplopó természetű fiatalember lett. Játékadósságai és ittasan elkövetett túlkapásai miatt eltanácsolták a virginiai egyetemről. Miután egy alkalommal hajba kapott nevelőapjával, a szülői házat is el kellett hagynia. Vagyona nem volt, így íróként próbált megélni.
Életére ettől kezdve a kemény munka és a legnagyobb nélkülözés nyomra rá a bélyegét. Csak nagynénje, Maria Clemm fogta pártját: a legteljesebb bizalommal viseltetve tehetsége és várható karrierje iránt, feleségül adta hozzá akkoriban tizenhárom esztendős lányát, Virginiát. És nem is kellett csalódnia. Poe ugyanis hamar megcsillogtatta tudását elbeszéléseivel.
Nagy szorongatottságában irodalmi pályázatokon vett részt – mégpedig sikerrel. Ilyenformán történeteit megismerték még Európában is, hazájában viszont hátborzongató rémtörténetei nagy ellenérzést és kritikát váltottak ki. A komor elbeszélések nem illettek bele egy olyan Amerika önmagáról alkotott képébe, amelyet a fellendülésbe és a haladásba vetett hit jellemzett. És persze szerkesztőként és kritikusaként azzal is minduntalan magára haragította írótársait, hogy kíméletlenül lehúzta műveiket.
1845. január 29-én jelent meg Poe híres verse, A holló. Ennek a különös költemények a természetfölötti misztikumát irodalmi szenzációként ünnepelték. Végre úgy tűnt, Poe előtt nyitva áll minden ajtó. Egy saját újságról szövögetett álma karnyújtásra volt már a megvalósulástól.
Elég volt azonban, hogy egy banketten verekedésbe keveredjen, elég, hogy egy férjes
asszonynak csapja a szelet, néhány botrány, amelyre ellenségei már régóta lestek, és szertefoszlott minden álma. Időközben feleségét, Virginiát is fiatalon elragadta a tüdővész. Poe nagyon szerette a nő hangját, és sosem tudta feledni, ahogy az éneklés közepén a vér vörösre festette fehér ruháját.
A téboly világa
Poe újra meg újra a mámorba menekülve próbálta feledni sorsát. Egyre szaporodtak a lesoványodott és rendetlenül öltözött íróról szóló, vadabbnál vadabb történetek. Vajon valóban csak a képzelet szüleményei a szépasszonyok halála, a szerelem és a gyilkosság témája körül forgó történetei?
Poe leggyakrabban egyes szám első személyben írt, a gyilkosságot a tettes szemszögéből mutatta be – látszólag teljesen azonosult a főhőssel és szélsőséges gondolataival. Sőt, gyilkosainak számos vonása megegyezett az övével. Így mind gyakrabban találgattak az emberek, hogy vajon Poe maga is nem kegyetlen gyilkos-e. Erre azonban máig nem találtak a legcsekélyebb bizonyítékot sem.
Egyre inkább a téboly hatása alá került, majd negyvenévesen halt meg, miután ideg-összeroppanása volt, és megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Nem sokkal később már halott volt. Mi lehetett a halál oka? A mai napig találgatják.
Madame L’espanaye-t meggyilkolták – ehhez kétség sem férhetett. A gyilkos – a legdurvább erőszakot alkalmazva – fejjel lefelé saját lakásának kandallókéményébe vonszolta a hölgyet, s oda fellógatta, miután bestiális módon meggyilkolta. E szenzációs esetnek a felderítése során, amelyet a zseniális párizsi detektív, Auguste Dupin vezetett, számos egyéb, elborzasztó részlet kerül napvilágra.
 |
| Poe sorsa számos művészt megihletett - még egy musical szerzője is az ő életét választotta témájául. Az itt látható színpadképen szerencsétlenséget hirdetve egy hatalmas fekete holló függ az író feje fölött. |
Edgar Allan Poe 1809. január 19-én született Botonban. Szülei, Elizabeth és David Poe – mindeketten színészek – nagy szegénységben éltek. Apja, aki feleségéhez hasonlóan valószínűleg tüdőbajban szenvedett, nem sokkal Edgar születése után meghalt. A fiatal anya egyedül maradt. Huszonöt évesen azonban egy jéghideg, szegényesen berendezett szobában ő is a „vörös halál” áldozata lett. Az ő lassú sorvadásának emléke egész életén át elkísérte Poe-t.
Felfelé ívelő karrier
Eleinte úgy tűnt, mintha sínre kerülne a kisfiú élete. A gyermektelen Frances Keeling Allan vette magához a hároméves árvát. Férje, John Allan kiváló neveltetésben részesített fogadott fiát. Ugyanakkor Edgar a család társaságának jómódú gyermekei között mindig is kívülállónak érezte magát.
Poe jóképű, vad, elkényeztetett és naplopó természetű fiatalember lett. Játékadósságai és ittasan elkövetett túlkapásai miatt eltanácsolták a virginiai egyetemről. Miután egy alkalommal hajba kapott nevelőapjával, a szülői házat is el kellett hagynia. Vagyona nem volt, így íróként próbált megélni.
Életére ettől kezdve a kemény munka és a legnagyobb nélkülözés nyomra rá a bélyegét. Csak nagynénje, Maria Clemm fogta pártját: a legteljesebb bizalommal viseltetve tehetsége és várható karrierje iránt, feleségül adta hozzá akkoriban tizenhárom esztendős lányát, Virginiát. És nem is kellett csalódnia. Poe ugyanis hamar megcsillogtatta tudását elbeszéléseivel.
Nagy szorongatottságában irodalmi pályázatokon vett részt – mégpedig sikerrel. Ilyenformán történeteit megismerték még Európában is, hazájában viszont hátborzongató rémtörténetei nagy ellenérzést és kritikát váltottak ki. A komor elbeszélések nem illettek bele egy olyan Amerika önmagáról alkotott képébe, amelyet a fellendülésbe és a haladásba vetett hit jellemzett. És persze szerkesztőként és kritikusaként azzal is minduntalan magára haragította írótársait, hogy kíméletlenül lehúzta műveiket.
1845. január 29-én jelent meg Poe híres verse, A holló. Ennek a különös költemények a természetfölötti misztikumát irodalmi szenzációként ünnepelték. Végre úgy tűnt, Poe előtt nyitva áll minden ajtó. Egy saját újságról szövögetett álma karnyújtásra volt már a megvalósulástól.
Elég volt azonban, hogy egy banketten verekedésbe keveredjen, elég, hogy egy férjes
asszonynak csapja a szelet, néhány botrány, amelyre ellenségei már régóta lestek, és szertefoszlott minden álma. Időközben feleségét, Virginiát is fiatalon elragadta a tüdővész. Poe nagyon szerette a nő hangját, és sosem tudta feledni, ahogy az éneklés közepén a vér vörösre festette fehér ruháját.
A téboly világa
Poe újra meg újra a mámorba menekülve próbálta feledni sorsát. Egyre szaporodtak a lesoványodott és rendetlenül öltözött íróról szóló, vadabbnál vadabb történetek. Vajon valóban csak a képzelet szüleményei a szépasszonyok halála, a szerelem és a gyilkosság témája körül forgó történetei?Poe leggyakrabban egyes szám első személyben írt, a gyilkosságot a tettes szemszögéből mutatta be – látszólag teljesen azonosult a főhőssel és szélsőséges gondolataival. Sőt, gyilkosainak számos vonása megegyezett az övével. Így mind gyakrabban találgattak az emberek, hogy vajon Poe maga is nem kegyetlen gyilkos-e. Erre azonban máig nem találtak a legcsekélyebb bizonyítékot sem.
Egyre inkább a téboly hatása alá került, majd negyvenévesen halt meg, miután ideg-összeroppanása volt, és megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Nem sokkal később már halott volt. Mi lehetett a halál oka? A mai napig találgatják.