Az ókori Mezopotámia lakói már több mint négyezer éve megsejtettek valamit a méz gyógyító tulajdonságaiból, és ezt követően a Földközi-tenger medencéjében élő népek nemcsak egészséges ételnek, hanem orvosságnak is tekintették.
Így az sem meglepő, hogy a görögök egy mézes italt, az olümposzi isteneknek szánt ambróziát képzelték a halhatatlanság italának. A méz jó hírneve sohasem szűnt meg, de a reneszánsz kort követően ez az édes nektár már kevésbé érdekelte a hivatalos orvostudományt.
Pedig újabban az apiterápiás kutatások (ez opis latinul méhet jelent) fejlődésével egyes orvosok vagy az alternatív orvoslás módszereit alkalmazó szakemberek (természetgyógyászok, fitoterapeuták stb.) újból dicsérik megelőző és gyógyító tulajdonságait, és habozás nélkül alkalmazzák orvosi gyakorlatukban. Az ő szemszögükből nézve a méz, hasonlóan a pollenhez, a méhpempőhöz és a propoliszhoz, számos betegség kezelését teszi lehetővé.
Megelőző tulajdonságai
A méz jótékony hatásai közül leggyakrabban azt emelik ki, hogy képes megerősíteni a természetes ellenállást, leküzdeni a fáradtságot, és megkönnyíti az erőfeszítést. Legfőképpen ezért javasolják az apiterapeuták, hogy az ember rendszeresen fogyassza, azaz a hétköznapokban helyettesítse a cukrot mézzel.
Mind egyetértenek abban, hogy a méz túlzott fogyasztása nem veszélyes az egészségre, még akkor se, ha magától értetődően a cukorbetegek számára nem javallott. De az az elképzelés, hogy a méz kevésbé hízlal, mint a nádcukor, téves. Ezzel szemen jobban emészthető, mivel olyan szénhidrátokat tartalmaz, amelyek közvetlenül jutnak be a vérbe, és enizmjeivel elősegíti a többi élelmiszer emésztését is. Állítólag segít megkötni a kalciumot, ami nélkülözhetetlen a csontok szilárdságához, ezért különösen fontos a gyermekek és az idősek számára.
Gyógyító tulajdonságai
A méz enyhíti a köhögést, és segít a torok és a hörgők panaszainak gyógyításában. De hashajtó, nyugtató, fertőzésellenes és hegképződést elősegítő hatással is bír. Ezen tulajdonságai miatt képes kezelni a különböző hétköznapi panaszokat, mint például az emésztési panaszokat, a múló álmatlanságot a sebeket és az égéseket, a pattanásokat vagy a felrepedezett bőrt.
Az európai apiterápiás szövetségbe tömörül orvosok vagy az e területen tevékenykedő gyakorló szakemberek azt tanácsolják, hogy erre a célra csak a 35 C-foknál alacsonyabb hőmérsékletre felmelegített mézet használjuk, mert e hőmérséklet fölött az enzimjei is elpusztulnak. Az ő szemszögükből egy iparilag kiszerelt, pasztörizált méz elvesztette az egészségre gyakorolt pozitív hatásainak jó részét.
Milyen mézet válasszunk?
Mindig élénk vitákat kavar az a kérdés, hogy egy monoflorális virágméz (kakukkfűből, levendulából stb.) rendelkezik-e annak a bizony növénynek a gyógyító hatásaival, amelyből származik. Egyesek úgy tekintik, hogy egy adott növényi eredetnek kicsi a jelentősége, és nem szerencsés betegségtől függően az egyik mézet privilegizálni a másikkal szemben.
Mások ezzel ellentétben azt állítják, hogy a monoflorális virágméz tartalmazza az eredeti növény aktív hatóanyagait. Például hangamézet írnak fel fáradtság ellen, fenyőmézet torokfájásra, lóheremézet a sportolók kitartásának javítására, levendulamézet égés vagy rovarcsípés esetén stb.
Akár érvényesíti a tudományos közönség ezt az elméletet, akár nem, a lényeg az, hogy mindenféle méz jótékony hatással van a könyvben felsorolt kisebb panaszokra.
A méz és a csecsemők egészsége
Egyes mézesüvegeken feltüntetik, hogy a méz „nem alkalmas a 12 hónapnál fiatalabb gyermekek számára”. Ez az óvatosság alapelvének egyik alkalmazása. Valójában a méz nem ellenjavalt a kisbabák számára. De egyes ritka esetekben nem allergiát okoz, ahogyan azt gyakran hiszik, hanem a csecsemőkori botulizmus előidézője lehet. Ez a betegség veszélyes az 1 évnél fiatalabb csecsemőkre, és kezelés hiányában halálos is lehet.
Így az sem meglepő, hogy a görögök egy mézes italt, az olümposzi isteneknek szánt ambróziát képzelték a halhatatlanság italának. A méz jó hírneve sohasem szűnt meg, de a reneszánsz kort követően ez az édes nektár már kevésbé érdekelte a hivatalos orvostudományt.
Pedig újabban az apiterápiás kutatások (ez opis latinul méhet jelent) fejlődésével egyes orvosok vagy az alternatív orvoslás módszereit alkalmazó szakemberek (természetgyógyászok, fitoterapeuták stb.) újból dicsérik megelőző és gyógyító tulajdonságait, és habozás nélkül alkalmazzák orvosi gyakorlatukban. Az ő szemszögükből nézve a méz, hasonlóan a pollenhez, a méhpempőhöz és a propoliszhoz, számos betegség kezelését teszi lehetővé.
Megelőző tulajdonságai
A méz jótékony hatásai közül leggyakrabban azt emelik ki, hogy képes megerősíteni a természetes ellenállást, leküzdeni a fáradtságot, és megkönnyíti az erőfeszítést. Legfőképpen ezért javasolják az apiterapeuták, hogy az ember rendszeresen fogyassza, azaz a hétköznapokban helyettesítse a cukrot mézzel.
Mind egyetértenek abban, hogy a méz túlzott fogyasztása nem veszélyes az egészségre, még akkor se, ha magától értetődően a cukorbetegek számára nem javallott. De az az elképzelés, hogy a méz kevésbé hízlal, mint a nádcukor, téves. Ezzel szemen jobban emészthető, mivel olyan szénhidrátokat tartalmaz, amelyek közvetlenül jutnak be a vérbe, és enizmjeivel elősegíti a többi élelmiszer emésztését is. Állítólag segít megkötni a kalciumot, ami nélkülözhetetlen a csontok szilárdságához, ezért különösen fontos a gyermekek és az idősek számára.
Gyógyító tulajdonságai
A méz enyhíti a köhögést, és segít a torok és a hörgők panaszainak gyógyításában. De hashajtó, nyugtató, fertőzésellenes és hegképződést elősegítő hatással is bír. Ezen tulajdonságai miatt képes kezelni a különböző hétköznapi panaszokat, mint például az emésztési panaszokat, a múló álmatlanságot a sebeket és az égéseket, a pattanásokat vagy a felrepedezett bőrt.
Az európai apiterápiás szövetségbe tömörül orvosok vagy az e területen tevékenykedő gyakorló szakemberek azt tanácsolják, hogy erre a célra csak a 35 C-foknál alacsonyabb hőmérsékletre felmelegített mézet használjuk, mert e hőmérséklet fölött az enzimjei is elpusztulnak. Az ő szemszögükből egy iparilag kiszerelt, pasztörizált méz elvesztette az egészségre gyakorolt pozitív hatásainak jó részét.
Milyen mézet válasszunk?
Mindig élénk vitákat kavar az a kérdés, hogy egy monoflorális virágméz (kakukkfűből, levendulából stb.) rendelkezik-e annak a bizony növénynek a gyógyító hatásaival, amelyből származik. Egyesek úgy tekintik, hogy egy adott növényi eredetnek kicsi a jelentősége, és nem szerencsés betegségtől függően az egyik mézet privilegizálni a másikkal szemben.
Mások ezzel ellentétben azt állítják, hogy a monoflorális virágméz tartalmazza az eredeti növény aktív hatóanyagait. Például hangamézet írnak fel fáradtság ellen, fenyőmézet torokfájásra, lóheremézet a sportolók kitartásának javítására, levendulamézet égés vagy rovarcsípés esetén stb.
Akár érvényesíti a tudományos közönség ezt az elméletet, akár nem, a lényeg az, hogy mindenféle méz jótékony hatással van a könyvben felsorolt kisebb panaszokra.
A méz és a csecsemők egészsége
Egyes mézesüvegeken feltüntetik, hogy a méz „nem alkalmas a 12 hónapnál fiatalabb gyermekek számára”. Ez az óvatosság alapelvének egyik alkalmazása. Valójában a méz nem ellenjavalt a kisbabák számára. De egyes ritka esetekben nem allergiát okoz, ahogyan azt gyakran hiszik, hanem a csecsemőkori botulizmus előidézője lehet. Ez a betegség veszélyes az 1 évnél fiatalabb csecsemőkre, és kezelés hiányában halálos is lehet.