A víz nem csak létfontosságú tápanyag, hanem régóta bevált gyógyító szer is. Szinte minden kultúra alkalmazta, külső és belső terápiákhoz egyaránt. A víz egészségvédő és gyógyító hatása ma sem vitatott; ivó- és fürdőkúrák keretében orvosok is előírják.
Ezenkívül szinte minden vallás és teremtésmítosz egészen különös szerepet tulajdonít a víznek: az élet ősforrásának számít, a tisztaság és a tisztulás szimbólumának tekintik. Évezredek óta szentként tisztelik a gyógyító vizű kutakat és forrásokat.
A vízgyógyászat rövid története
A víz gyógyerejéről való tudomásunk olyan idős, mint maga az emberiség. Afrika sztyeppéin, Ausztrália sivatagában vagy a csapadékosabb Európában egyformán szent volt a víz minden földlakó számára, mert tudták, hogy enélkül az őselem nélkül nem lenne élet.
A víznek, mint életet adó forrásnak tisztelete sok világvallás előírása volt és a mai napig is az. Szinte minden kultúrában végeztek rituális mosakodásokat a belső megtisztulás és gyógyulás céljából. A mi kultúrkörünkben a görögök voltak az elsők, akik gyógyerőt tulajdonítottak a víznek.
A Krisztus előtt V. században betegek özönlöttek Aszklépiosz görög isten templomához, hogy tisztító fürdőt vegyenek egy hőforrásnál vagy ásványvizes forrásnál, és igyanak a „feledés forrásából”. Már abban az időben is próbálták fürdőkkel és ivókúrákkal kezelni a testi bajokat az érvágás és a gyógytorna mellett.
A görögök beavatták a rómaiakat a vízgyógyászat művészetébe, akik valóságos kultuszt alakítottak ki belőle: több, mint ezer nyilvános fürdőpalota jött létre, melyeket termálvízzel feltöltött kádakkal szereltek fel.
A Római Birodalom terjeszkedésével került hozzánk az antik fürdőkultúra, és a helyőrség városok közelében jöttek létre az első gyógyfürdők.
Fürdő- és ivókúrák
A középkori fürdőkúrák nemcsak a betegek gyógyulását szolgálták, hanem a meleg, jóleső víz adta élvezetet is. A zabolátlan fürdőkedvnek azonban olyan fertőző betegsége vetettek véget, mint a kolera, a pestis és a szifilisz, melyeknek kórokozói riasztóan szaporodtak a szennyezett, meleg vízben.
A halált hozó betegségektől való félelem új nézetet szült, és jó darabig kerülték a vízzel való érintkezést: a XVII. században a púder és a parfüm lett a sláger a víz és a fürdés helyett. Ennek ellenére bizonyos vizek gyógyító erejét nem utasították el, bár a XVIII. század elején inkább belső terápiás lehetőségekből indultak ki. Az első ivókúrák Karlsbadban, Kissingenben és Reichenhallban alakultak ki, mivel ezeken a helyeken végeztek először mélyfúrásokat, hogy tiszta, ásványianyag-tartalmú vízhez jussanak. Sok teleülés következett ezután Európa-szerte, és az orvosok ma is írnak elő ivókúrát gyomor-, bél- és epepanaszokra.
A vízgyógyászat legfontosabb személyiségei
Noha a XVII. században kárhoztatták a gyógyító nedűvel történő érintkezést, Németországban néhány orvosnak és természetgyógyásznak köszönhetően nem merült feledésbe a vízgyógyászat.
Habn és fia.
Dr. Siegmund Hahn (1664-1742) volt a hidroterápia megalapítója. Fia, Dr. Johann Siegmund Hahn (1696-1773) továbbvitte és fejlesztette apja tudását. Betegeiknek külső kezeléseket írtak elő fürdők, zuhanyzások, részleges és teljes lemosások formájában, de a gyógyító víz fogyasztását is javasolták.
Vinzenz Priefsnitz.
Vinzenz Priebsnitz (1799-1851) sziléziai parasztember magán és a természetben végzett megfigyelései által figyelt fel a víz gyógyerejére. Hírnévre tett szert a szervezet védekező képességét fokozó hidegvizes kezeléseivel, fürdőkkel és mosdásokkal., izzasztó- és ivókúrákkal, valamint egyfajta borogatás feltalálásával, mely még ma is különösen hatásosnak bizonyul.
Sebastian Kneipp
A hidroterápia mint gyógymód egyértelmű elismertetése a híres „wörishofeni vízdoktor”, Sebastian Kneipp lelkész (1821-1879) nevéhez fűződik. Érdeme, hogy összegyűjtötte Hahn és Priebnitz valamennyi módszerét, és szisztematikusan továbbfejlesztette őket. Komplett vízgyógyászati rendszert dolgozott ki, mind hideg-, mind melegvizes lemosásokkal, fürdőkkel, locsolásokkal és gőzöléssel.
Még ma is száznál több különböző kezelési mód tartozik a klasszikus Kneipp-terápiához, melyeket a Kneipp-gyógyhelyeken mindenfajta egészségromlás megelőzésére és kezelésére alkalmaznak .
A víz belső és külső hatása
A víz belsőleg és külsőleg egyaránt ki tudja bontakoztatni az erejét: belső hatása a megivott vízmennyiségtól és a víz összetételétől függ. Külsőleg a víz különböző ingerhatásait használják ki, hogy bizonyos reakciókat idézzenek elő a szervezetben.
A víz belsőleg: a vízháztartás egyensúlya
A víz belsőleg alkalmazva az anyagcsere, illetve az össze szerv egészséges működéséről gondoskodik. Ehhez naponta legalább két és fél liter víz szükséges. Egy liter folyadékot a táplálékkal veszünk fel, a maradékot italok formájában kellene magunkhoz vennünk.
Ez a másfél liter azonban a minimum. Szervezetünk csak akkor tud folyadék-tartalékot képezni az esetleges többletszükséglethez, például forró napokra, nehéz fizikai munkához, sportoláshoz vagy lázas állapot esetén, ha két liter folyadékot fogyasztottunk el.
Ezenkívül szervezetünk maga is előállít vizet (úgynevezett oxidációs víz), mely az anyagcserefolyamatok során a sejtekben szabadul fel, és újra felhasználhatóvá válik. A mérleg másik oldalán a vízleadásunk áll a vizelettel, a széklettel, a verejtékezéssel és a légzéssel.
Várjunk-e, míg megszomjazunk?
A legtöbb ember túl keveset iszik: sokszor a teljes napi folyadékfelvétel kimerül két csésze kávéban a reggelihez, egy csésze délutáni teában és egy italban a vacsora mellé – a táplálékban lévő folyadék kivételével. A szervezet szemszögéből nézve ez azonban vízhiány, mely mértékétől és tartósságától függően a teljesítőképesség csökkenéséhez vezet.
Szélsőséges esetben besűrűsödik a vér, fejfájás és szédülés lép fel, lelassulnak az életfolyamatok. Sokan azonban azt mondják, hogy egyszerűen nem éreznek szomjúságot, ezért isznak keveset. Ebben a kérdésben érzékelésünk sajnos megbízhatatlan: amíg az éhség mint táplálkozásra való utasítás nagyon hamar fellép, a szomjúságérzet gyakran sokáig várat magára,és a kor előrehaladtával még inkább csökken.
Ha azonban csak akkor iszunk, amikor szomjúságot érzünk, szervezetünk már folyadékhiányban szenved. Ezért nem helyes a szomjúságra, mint folyadékfelvételre utasító jelzésre hagyatkozunk, hanem hozzá kell szoknunk, hogy még a szomjúság jelentkezése előtt igyunk.
Aki sokat iszik egészségesebben él
Napi két liter folyadék természetes erőnlétjavító és szépítőszerként hat azáltal, hogy
• segíti az emésztést és megakadályozza a gyomor elsavasodását (gyomorégés, böfögés)
• tehermentesíti a veséket és optimálisra állítja be a test tisztulási folyamatait;
• segíti az összes fontos anyagcserefolyamatot;
• erősíti a szívet és a keringést;
• javítja a szervezet védekező képességét;
• aktiválja az idegrendszert és csökkenti a stresszre való hajlamot;
• növelő a koncentráló- és teljesítőképességet;
• frissességet és rugalmasságot kölcsönöz a bőrnek.
Összetétel a lényeg
Egészségünk szempontjából azonban a víz összetétele is fontos szerepet játszik az elfogyasztott mennyiség mellett. Testünk minden nap veszít vizet. Ez a vízveszteség egyúttal a létfontosságú ásványi anyagok vesztéségét is jelenti. A légzéssel történő párolgás kivételével ugyanis sohasem tiszta vizet választunk ki, hanem egyéb anyagokat, köztük fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket is, melyeket újra fel kell vennünk, mivel a szervezetünk nem tudja előállítani őket.
Ez különösen érvényes a nátriumra, a klórra, a magnéziumra, a káliumra és kisebb mennyiségben a vasra is.
Egy liter vizelettel például 0,5-0,- gramm ásványi anyag választódik ki. A vesék ebben kulcsszerepet játszanak, mivel közreműködnek az elektrolit-háztartás szabályozásában, és magasabb ásványianyag-veszteség esetén csökkenteni tudják a vizelettel történő kiválasztást.
Ha megint emelkedik az ásványianyag-felvétel, a vesék fokozott elektrolitkiválasztással állítják helyre az egyensúlyt. Ha azonban tartósan kevés a szervezetben az ásványi anyag és a nyomelem, akkor idővel hiánytünetek jelentkeznek, mind például a hajhullás, növekedési zavarok vagy az immunrendszer gyengülése.
Kiegyensúlyozott étrend mellett, melyben szerepelnek a hántolatlan gabonatermékek, gyümölcsök, tejtermékek és zöldségek, továbbá természetes ásványvíz szolgáltatja a létfontosságú ásványi anyagokat és nyomelemeket, megelőzhetjük a hiánytüneteket.
A víz külsőleg: jó közérzet és erőnlét
A víz olyan jellegű alkalmazásai, mint a locsolás, a fürdők és a borogatások, jól bevált módszerek számos betegség megelőzésére, illetve a panaszok enyhítésére. Ezenkívül a víz külsőleg jót tesz a testnek és a léleknek – ellazít, csillapítja a túlságosan megerőltetett idegrendszert, szinte súlytalanná válunk tőle, egészen más testérzetünk támad. Bizonyos anyagokkal kiegészítve sokszorosára fokozódik a vízterápia hatása.
A víz gyógyító ingerhatásai
Amint a víz hozzáér a bőrhöz, ingerli a benne lévő idegvégződéseket hőmérsékletével, a nyomásával, valamint kémiai tulajdonságaival. A víz külső felhasználási módszerei ezért az úgynevezett ingerterápiákhoz tartoznak, melyeknél a bőr helyi ingerlésével idézünk elő mélyreható változást a szervezetben, azzal a céllal, hogy aktiváljuk annak öngyógyító és védekező funkcióit.
A test és a lélek ápolása
Külsőleg alkalmazva a víz, mint természetes gyógyszer, hatást gyakorol az egész szervezetre – tehát nemcsak a vízzel kezelt testrészre. A hidroterápia gyógyító hatása magában a víz tulajdonságában rejlik: felold, kivezet és erősít.
A külsőleg történő vizes kezelések testileg és lelkileg egyaránt kiegyenlítenek, helyreállítják a belső egyensúlyt: a meleg víz lazító, görcsoldó és nyugtató hatású. A hidegvizes kezelések, akárcsak a váltófürdők, viszont élénkítenek, javítják a hangulatot és a keringést, serkentenek minden élettani folyamatot.
Szépségápolásként alkalmazva a vízzel történő kezelések fényesebbé és egészségesebbé teszik a hajat, javítják a bőr vérkeringését, tisztítják a bőrt, illetve megőrzik annak tisztaságát.
Az erőnlétjavító úszás vagy vízi torna során a víz felhajtóerej nemcsak tehermentesíti az ízületeket, de a víz ellenállásával szemben végzett mozgások szépítik az alakot, mivel erősödnek az izmok, feszesebbé, rugalmasabbá válik a bőr és a kötőszövetek, intenzívebb lesz a légzés, felgyorsul a keringés.
 |
| A századforduló környékén is kedvelt helyszíne volt az ivókúráknak a XVIII. század elején feltárt karisbadi gyógyforrás. |
A vízgyógyászat rövid története
A víz gyógyerejéről való tudomásunk olyan idős, mint maga az emberiség. Afrika sztyeppéin, Ausztrália sivatagában vagy a csapadékosabb Európában egyformán szent volt a víz minden földlakó számára, mert tudták, hogy enélkül az őselem nélkül nem lenne élet.
A víznek, mint életet adó forrásnak tisztelete sok világvallás előírása volt és a mai napig is az. Szinte minden kultúrában végeztek rituális mosakodásokat a belső megtisztulás és gyógyulás céljából. A mi kultúrkörünkben a görögök voltak az elsők, akik gyógyerőt tulajdonítottak a víznek.
A Krisztus előtt V. században betegek özönlöttek Aszklépiosz görög isten templomához, hogy tisztító fürdőt vegyenek egy hőforrásnál vagy ásványvizes forrásnál, és igyanak a „feledés forrásából”. Már abban az időben is próbálták fürdőkkel és ivókúrákkal kezelni a testi bajokat az érvágás és a gyógytorna mellett.
A görögök beavatták a rómaiakat a vízgyógyászat művészetébe, akik valóságos kultuszt alakítottak ki belőle: több, mint ezer nyilvános fürdőpalota jött létre, melyeket termálvízzel feltöltött kádakkal szereltek fel.
A Római Birodalom terjeszkedésével került hozzánk az antik fürdőkultúra, és a helyőrség városok közelében jöttek létre az első gyógyfürdők.
Fürdő- és ivókúrák
A középkori fürdőkúrák nemcsak a betegek gyógyulását szolgálták, hanem a meleg, jóleső víz adta élvezetet is. A zabolátlan fürdőkedvnek azonban olyan fertőző betegsége vetettek véget, mint a kolera, a pestis és a szifilisz, melyeknek kórokozói riasztóan szaporodtak a szennyezett, meleg vízben.
 |
| Különösen nyáron az ásványvíz az az ideális ital ásványianyag-háztartás szempontjából. |
A halált hozó betegségektől való félelem új nézetet szült, és jó darabig kerülték a vízzel való érintkezést: a XVII. században a púder és a parfüm lett a sláger a víz és a fürdés helyett. Ennek ellenére bizonyos vizek gyógyító erejét nem utasították el, bár a XVIII. század elején inkább belső terápiás lehetőségekből indultak ki. Az első ivókúrák Karlsbadban, Kissingenben és Reichenhallban alakultak ki, mivel ezeken a helyeken végeztek először mélyfúrásokat, hogy tiszta, ásványianyag-tartalmú vízhez jussanak. Sok teleülés következett ezután Európa-szerte, és az orvosok ma is írnak elő ivókúrát gyomor-, bél- és epepanaszokra.
A vízgyógyászat legfontosabb személyiségei
Noha a XVII. században kárhoztatták a gyógyító nedűvel történő érintkezést, Németországban néhány orvosnak és természetgyógyásznak köszönhetően nem merült feledésbe a vízgyógyászat.
Habn és fia.
Dr. Siegmund Hahn (1664-1742) volt a hidroterápia megalapítója. Fia, Dr. Johann Siegmund Hahn (1696-1773) továbbvitte és fejlesztette apja tudását. Betegeiknek külső kezeléseket írtak elő fürdők, zuhanyzások, részleges és teljes lemosások formájában, de a gyógyító víz fogyasztását is javasolták.
Vinzenz Priefsnitz.
Vinzenz Priebsnitz (1799-1851) sziléziai parasztember magán és a természetben végzett megfigyelései által figyelt fel a víz gyógyerejére. Hírnévre tett szert a szervezet védekező képességét fokozó hidegvizes kezeléseivel, fürdőkkel és mosdásokkal., izzasztó- és ivókúrákkal, valamint egyfajta borogatás feltalálásával, mely még ma is különösen hatásosnak bizonyul.
Sebastian Kneipp
A hidroterápia mint gyógymód egyértelmű elismertetése a híres „wörishofeni vízdoktor”, Sebastian Kneipp lelkész (1821-1879) nevéhez fűződik. Érdeme, hogy összegyűjtötte Hahn és Priebnitz valamennyi módszerét, és szisztematikusan továbbfejlesztette őket. Komplett vízgyógyászati rendszert dolgozott ki, mind hideg-, mind melegvizes lemosásokkal, fürdőkkel, locsolásokkal és gőzöléssel.
Még ma is száznál több különböző kezelési mód tartozik a klasszikus Kneipp-terápiához, melyeket a Kneipp-gyógyhelyeken mindenfajta egészségromlás megelőzésére és kezelésére alkalmaznak .
A víz belső és külső hatása
A víz belsőleg és külsőleg egyaránt ki tudja bontakoztatni az erejét: belső hatása a megivott vízmennyiségtól és a víz összetételétől függ. Külsőleg a víz különböző ingerhatásait használják ki, hogy bizonyos reakciókat idézzenek elő a szervezetben.
A víz belsőleg: a vízháztartás egyensúlya
A víz belsőleg alkalmazva az anyagcsere, illetve az össze szerv egészséges működéséről gondoskodik. Ehhez naponta legalább két és fél liter víz szükséges. Egy liter folyadékot a táplálékkal veszünk fel, a maradékot italok formájában kellene magunkhoz vennünk.
Ez a másfél liter azonban a minimum. Szervezetünk csak akkor tud folyadék-tartalékot képezni az esetleges többletszükséglethez, például forró napokra, nehéz fizikai munkához, sportoláshoz vagy lázas állapot esetén, ha két liter folyadékot fogyasztottunk el.
Ezenkívül szervezetünk maga is előállít vizet (úgynevezett oxidációs víz), mely az anyagcserefolyamatok során a sejtekben szabadul fel, és újra felhasználhatóvá válik. A mérleg másik oldalán a vízleadásunk áll a vizelettel, a széklettel, a verejtékezéssel és a légzéssel.
Várjunk-e, míg megszomjazunk?
A legtöbb ember túl keveset iszik: sokszor a teljes napi folyadékfelvétel kimerül két csésze kávéban a reggelihez, egy csésze délutáni teában és egy italban a vacsora mellé – a táplálékban lévő folyadék kivételével. A szervezet szemszögéből nézve ez azonban vízhiány, mely mértékétől és tartósságától függően a teljesítőképesség csökkenéséhez vezet.
Szélsőséges esetben besűrűsödik a vér, fejfájás és szédülés lép fel, lelassulnak az életfolyamatok. Sokan azonban azt mondják, hogy egyszerűen nem éreznek szomjúságot, ezért isznak keveset. Ebben a kérdésben érzékelésünk sajnos megbízhatatlan: amíg az éhség mint táplálkozásra való utasítás nagyon hamar fellép, a szomjúságérzet gyakran sokáig várat magára,és a kor előrehaladtával még inkább csökken.
Ha azonban csak akkor iszunk, amikor szomjúságot érzünk, szervezetünk már folyadékhiányban szenved. Ezért nem helyes a szomjúságra, mint folyadékfelvételre utasító jelzésre hagyatkozunk, hanem hozzá kell szoknunk, hogy még a szomjúság jelentkezése előtt igyunk.
Aki sokat iszik egészségesebben él
Napi két liter folyadék természetes erőnlétjavító és szépítőszerként hat azáltal, hogy
• segíti az emésztést és megakadályozza a gyomor elsavasodását (gyomorégés, böfögés)
• tehermentesíti a veséket és optimálisra állítja be a test tisztulási folyamatait;
• segíti az összes fontos anyagcserefolyamatot;
• erősíti a szívet és a keringést;
• javítja a szervezet védekező képességét;
• aktiválja az idegrendszert és csökkenti a stresszre való hajlamot;
• növelő a koncentráló- és teljesítőképességet;
• frissességet és rugalmasságot kölcsönöz a bőrnek.
Összetétel a lényeg
Egészségünk szempontjából azonban a víz összetétele is fontos szerepet játszik az elfogyasztott mennyiség mellett. Testünk minden nap veszít vizet. Ez a vízveszteség egyúttal a létfontosságú ásványi anyagok vesztéségét is jelenti. A légzéssel történő párolgás kivételével ugyanis sohasem tiszta vizet választunk ki, hanem egyéb anyagokat, köztük fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket is, melyeket újra fel kell vennünk, mivel a szervezetünk nem tudja előállítani őket.
Ez különösen érvényes a nátriumra, a klórra, a magnéziumra, a káliumra és kisebb mennyiségben a vasra is.
Egy liter vizelettel például 0,5-0,- gramm ásványi anyag választódik ki. A vesék ebben kulcsszerepet játszanak, mivel közreműködnek az elektrolit-háztartás szabályozásában, és magasabb ásványianyag-veszteség esetén csökkenteni tudják a vizelettel történő kiválasztást.
Ha megint emelkedik az ásványianyag-felvétel, a vesék fokozott elektrolitkiválasztással állítják helyre az egyensúlyt. Ha azonban tartósan kevés a szervezetben az ásványi anyag és a nyomelem, akkor idővel hiánytünetek jelentkeznek, mind például a hajhullás, növekedési zavarok vagy az immunrendszer gyengülése.
Kiegyensúlyozott étrend mellett, melyben szerepelnek a hántolatlan gabonatermékek, gyümölcsök, tejtermékek és zöldségek, továbbá természetes ásványvíz szolgáltatja a létfontosságú ásványi anyagokat és nyomelemeket, megelőzhetjük a hiánytüneteket.
A víz külsőleg: jó közérzet és erőnlét
A víz olyan jellegű alkalmazásai, mint a locsolás, a fürdők és a borogatások, jól bevált módszerek számos betegség megelőzésére, illetve a panaszok enyhítésére. Ezenkívül a víz külsőleg jót tesz a testnek és a léleknek – ellazít, csillapítja a túlságosan megerőltetett idegrendszert, szinte súlytalanná válunk tőle, egészen más testérzetünk támad. Bizonyos anyagokkal kiegészítve sokszorosára fokozódik a vízterápia hatása.
A víz gyógyító ingerhatásai
Amint a víz hozzáér a bőrhöz, ingerli a benne lévő idegvégződéseket hőmérsékletével, a nyomásával, valamint kémiai tulajdonságaival. A víz külső felhasználási módszerei ezért az úgynevezett ingerterápiákhoz tartoznak, melyeknél a bőr helyi ingerlésével idézünk elő mélyreható változást a szervezetben, azzal a céllal, hogy aktiváljuk annak öngyógyító és védekező funkcióit.
A test és a lélek ápolása
Külsőleg alkalmazva a víz, mint természetes gyógyszer, hatást gyakorol az egész szervezetre – tehát nemcsak a vízzel kezelt testrészre. A hidroterápia gyógyító hatása magában a víz tulajdonságában rejlik: felold, kivezet és erősít.
A külsőleg történő vizes kezelések testileg és lelkileg egyaránt kiegyenlítenek, helyreállítják a belső egyensúlyt: a meleg víz lazító, görcsoldó és nyugtató hatású. A hidegvizes kezelések, akárcsak a váltófürdők, viszont élénkítenek, javítják a hangulatot és a keringést, serkentenek minden élettani folyamatot.
 |
| A víz ilyen módon való élvezete egészen különleges jótétemény a test és lélek számára. |
Szépségápolásként alkalmazva a vízzel történő kezelések fényesebbé és egészségesebbé teszik a hajat, javítják a bőr vérkeringését, tisztítják a bőrt, illetve megőrzik annak tisztaságát.
Az erőnlétjavító úszás vagy vízi torna során a víz felhajtóerej nemcsak tehermentesíti az ízületeket, de a víz ellenállásával szemben végzett mozgások szépítik az alakot, mivel erősödnek az izmok, feszesebbé, rugalmasabbá válik a bőr és a kötőszövetek, intenzívebb lesz a légzés, felgyorsul a keringés.