Az Indus a világ tetején, egy jeges forrásból ered, majd kanyarogva átszeli Pakisztánt, a napperzselte síkságokon át jut el a tengerbe.
Az Indus folyó neve a szanszkrit sindhu szóból származik, amely „védelmezőt” jelent. Az ősi hindu legenda szerint egy oroszlán szájából ered, ezért ott Oroszlán folyóként emlegetik. Az oroszlán „száját” csak 1907-ben találta meg Sven Hedin svéd felfedező. Követte az Indus folyását, fel a tibeti hegyoldalba, a Kailas-hegységig, amely a Himalája egyik legösszeszabdaltabb része, és 5200 m magasan megtalálta azt a forrást, amelyből a folyó ered.
Az Indus két partját a Himalája égbe nyúló, hófödte csúcsai és a Karakorum hegység szegélyezi. A folyó átvág a világ tetején, kietlen, kopár szurdokokon keresztül, s eközben az 560 km-es szakaszokon 3660 mt-t esik.
Folyókanyar
A 8126 m magas Nanga Parbat (jelentése: Csupasz hegy) kietlen, meredek lejtői alatt az Indus éles kanyart vesz, és több, 4600 m-nél is mélyebb szurdokon át folytatja útját. Némelyik szurdok olyan szűk, hogy mélyére szinte soha nem hatol be a nap sugara.
Kalabaghnál, a több mint 1,5 km széles Attock-szurdok déli végénél az Indus végre kilép a hegyek közül, és 16 km szélesre terülve a Punjab síkságain át folytatja útját. Ezen a szakaszon öt jelentős mellékfolyó ömlik az Indusba, vize számos csatornát táplál, s így Punjab és Sind síkságain a világ legnagyobb öntözőrendszere jött létre.
Nyáron gyakori itt az 50 C-os hőség. Ekkor az olvadó hó és a monszunesők három hónapon át tartó áradást okoznak. A megáradt folyó óriási pusztítást okozhat, miután áttöri a védőgátakat, és hatalmas beltengert hoz létre. 1992 szeptemberében az utóbbi 50 év legsúlyosabb árvize legalább 2000 ember életét követelte és vagy 1 620 000 hektárnyi földön tette tönkre a termést.
Sind sík vidéke több mint 4000 éve termékeny mezőgazdasági terület. Az 1922. évi ásatások feltárták a folyó partján Mohenjo Daro (Mohendzsodáró) városát, amely az Indus-völgyi civilizációhoz tartozott, és vagy 1000 éven át virágzott, az óegyiptomi és a mezopotámiai kultúrával nagyjából egy időben.
A város kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn Kínával és a Közép-Kelettel. Az itt élők emeletes téglaházakban laktak, egyik-másik épületben volt a szennyvízelvezető, fürdőhelyiség és illemhely is. A városban réz- és bronzedényeket készítettek. Szállításra elefántot (ismereteink szerint az első domesztikált elefántokat), illetve ökrös szekereket használtak.
Kr. e. 327-326-ban Nagy Sándor csapataival lehajózott az Induson, átkelt a Khyber-hágón és hidat építtetett az Attock-szurdok fölött. Még 9 hónapig tartott, amíg csapatai megtették az innen mindegy 1120 km-es utat a tengerig.
2800 km-nyi útja végén az Indus az Arab-tengerbe ömlik, folyása a torkolatnál lelassul, és mocsaras deltája csaknem akkora, mint Korzika szigete. A tengerpart felé közeledve a part menti tamariszkuszokat mangroveerdők váltják fel; a növény a folyó szigetein tenyészik. A folyó naponta több millió tonna hordalékot rak le, amelytől – a parttól vagy 1,6 km távolságig – a tenger vize vöröses árnyalatúvá válik.
Félelmetes és mégis szelíd: a gangeszi gaviál
Az Indus folyó neve a szanszkrit sindhu szóból származik, amely „védelmezőt” jelent. Az ősi hindu legenda szerint egy oroszlán szájából ered, ezért ott Oroszlán folyóként emlegetik. Az oroszlán „száját” csak 1907-ben találta meg Sven Hedin svéd felfedező. Követte az Indus folyását, fel a tibeti hegyoldalba, a Kailas-hegységig, amely a Himalája egyik legösszeszabdaltabb része, és 5200 m magasan megtalálta azt a forrást, amelyből a folyó ered.
Az Indus két partját a Himalája égbe nyúló, hófödte csúcsai és a Karakorum hegység szegélyezi. A folyó átvág a világ tetején, kietlen, kopár szurdokokon keresztül, s eközben az 560 km-es szakaszokon 3660 mt-t esik.
Folyókanyar
A 8126 m magas Nanga Parbat (jelentése: Csupasz hegy) kietlen, meredek lejtői alatt az Indus éles kanyart vesz, és több, 4600 m-nél is mélyebb szurdokon át folytatja útját. Némelyik szurdok olyan szűk, hogy mélyére szinte soha nem hatol be a nap sugara.
Kalabaghnál, a több mint 1,5 km széles Attock-szurdok déli végénél az Indus végre kilép a hegyek közül, és 16 km szélesre terülve a Punjab síkságain át folytatja útját. Ezen a szakaszon öt jelentős mellékfolyó ömlik az Indusba, vize számos csatornát táplál, s így Punjab és Sind síkságain a világ legnagyobb öntözőrendszere jött létre.
Nyáron gyakori itt az 50 C-os hőség. Ekkor az olvadó hó és a monszunesők három hónapon át tartó áradást okoznak. A megáradt folyó óriási pusztítást okozhat, miután áttöri a védőgátakat, és hatalmas beltengert hoz létre. 1992 szeptemberében az utóbbi 50 év legsúlyosabb árvize legalább 2000 ember életét követelte és vagy 1 620 000 hektárnyi földön tette tönkre a termést.
Sind sík vidéke több mint 4000 éve termékeny mezőgazdasági terület. Az 1922. évi ásatások feltárták a folyó partján Mohenjo Daro (Mohendzsodáró) városát, amely az Indus-völgyi civilizációhoz tartozott, és vagy 1000 éven át virágzott, az óegyiptomi és a mezopotámiai kultúrával nagyjából egy időben.
A város kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn Kínával és a Közép-Kelettel. Az itt élők emeletes téglaházakban laktak, egyik-másik épületben volt a szennyvízelvezető, fürdőhelyiség és illemhely is. A városban réz- és bronzedényeket készítettek. Szállításra elefántot (ismereteink szerint az első domesztikált elefántokat), illetve ökrös szekereket használtak.
Kr. e. 327-326-ban Nagy Sándor csapataival lehajózott az Induson, átkelt a Khyber-hágón és hidat építtetett az Attock-szurdok fölött. Még 9 hónapig tartott, amíg csapatai megtették az innen mindegy 1120 km-es utat a tengerig.
2800 km-nyi útja végén az Indus az Arab-tengerbe ömlik, folyása a torkolatnál lelassul, és mocsaras deltája csaknem akkora, mint Korzika szigete. A tengerpart felé közeledve a part menti tamariszkuszokat mangroveerdők váltják fel; a növény a folyó szigetein tenyészik. A folyó naponta több millió tonna hordalékot rak le, amelytől – a parttól vagy 1,6 km távolságig – a tenger vize vöröses árnyalatúvá válik.
Félelmetes és mégis szelíd: a gangeszi gaviál