Az első konzerv Peter Durand nyújtotta be 1810-ben, de a konzervnyitó ötlete csak mintegy fél évszázaddal később született meg. Addig az emberek beérték késsel, karddal vagy kalapáccsal, ha konzervált ételre fájt a foguk.
Mondják, hogy a szükség minden feltaláló legfőbb múzsája. A konzervnyitó esetében azonban igen hosszú idő kellett az ihlető csókra várni a találmány megszületéséhez, hiszen míg a konzervdoboz az 1810-es feltalálás után 1812-ben már kapható volt, a nyitót csak 1855-ben eszelte ki a angol Robert Yeates.
A konzervek először a hadseregben jelentek meg, ahol a katonák karddal, bajonettel, sőt néha puskalövés útján jutottak hozzá a tartalmához. Egy, a haditengerészetnek 1824-ben eladott húskonzerven ez olvasható: „Véső és kalapács segítségével vágja körbe a tetejét!” A helyzet a konzervek 1830 körüli mindennapi forgalomban való megjelenésekor sem változott. A vevőknek általában azt tanácsolták, hogy nyissák ki a konzervet ahogy tudják, sőt sokszor a boltos vállalta, hogy kinyitja a dobozt vevőjének, amivel a konzerv lényegét semmisítette meg az eladás pillanatában.
A kés- és operációs eszközgyártó, Robert Yeates 1855-ben nyújtott be szabadalmat a következő tárgyban: „fejlesztések, amelyek támasztó késekre, és hosszú nyeles késekre, és mozgó csatlakozók által mozgatható műtéti eszközökre alkalmazhatók.” Tulajdonképpen a mai bicska fejlettebb változatát szabadalmaztatta.
Ebben a bicskában több penge, villa, kanál és egy „támasztós kés volt, amit konzervált ételek dobozának felnyitására használhatunk”. Yeates támasztós kése, amit saját állítása szerint „egy újszerű forma és konstrukció”, ma konzervnyitó néven közismert.
Az első vágókerekes – nem pengés konzervnyitót 1870-ben találta fel az amerikai William Lyman, de ezt még elég nehéz volt használni – megtalálni a doboz közepét az egyik pengével, és a nyitó szélességét a kör sugarának pontos méretére kellett igazítani, mielőtt a kereket körbe lehetett forgatni a peremen. Lyman találmánya hatalmas ugrás volt. A manapság kapható, könnyen használható forgatható konzervnyitó előfutára csak 192-ban jelent meg.
Tudtad?
A „konzerv” szó angol megfelelőjét – „can” – 1939-ben a bostoni Underwood’s konzervgyár könyvelői alkották meg a „canister” (bádogdoboz) rövidítéseként. Az Underwood’s konzervgyárat az 1920-as években alapította az angol William Underwood, és az Egyesült Államok első konzervgyára volt.
A korai konzervdobozok sokszor nehezebbek voltak, mint a bennük tárolt élelmiszer. Durand első konzervdobozai öntöttvasból készültek, bádoggal ötvözött öntöttvasból, aminek 5 mm vastag falai voltak és gél kiló volt üresen.
Az ételek konzervbe zárását a francia Nicolas Appert által feltalált hőkezelési eljárás tette lehetővé. Az „appertizálás”-nak elnevezett találmány hatékony módszer volt, de hogy miért, azt csak fél évszázaddal később tudták megmagyarázni. Az 1860-as években a francia Louis Pasteur bebizonyította, hogy az étel a mikroorganizmusok tevékenysége révén romlik meg. Appert hőkezeléssel elpusztította a mikroorganizmusokat, míg a légmentes lezárás meggátolta, hogy újabbak jussanak az ételbe.
Mondják, hogy a szükség minden feltaláló legfőbb múzsája. A konzervnyitó esetében azonban igen hosszú idő kellett az ihlető csókra várni a találmány megszületéséhez, hiszen míg a konzervdoboz az 1810-es feltalálás után 1812-ben már kapható volt, a nyitót csak 1855-ben eszelte ki a angol Robert Yeates.
A konzervek először a hadseregben jelentek meg, ahol a katonák karddal, bajonettel, sőt néha puskalövés útján jutottak hozzá a tartalmához. Egy, a haditengerészetnek 1824-ben eladott húskonzerven ez olvasható: „Véső és kalapács segítségével vágja körbe a tetejét!” A helyzet a konzervek 1830 körüli mindennapi forgalomban való megjelenésekor sem változott. A vevőknek általában azt tanácsolták, hogy nyissák ki a konzervet ahogy tudják, sőt sokszor a boltos vállalta, hogy kinyitja a dobozt vevőjének, amivel a konzerv lényegét semmisítette meg az eladás pillanatában.
A kés- és operációs eszközgyártó, Robert Yeates 1855-ben nyújtott be szabadalmat a következő tárgyban: „fejlesztések, amelyek támasztó késekre, és hosszú nyeles késekre, és mozgó csatlakozók által mozgatható műtéti eszközökre alkalmazhatók.” Tulajdonképpen a mai bicska fejlettebb változatát szabadalmaztatta.
Ebben a bicskában több penge, villa, kanál és egy „támasztós kés volt, amit konzervált ételek dobozának felnyitására használhatunk”. Yeates támasztós kése, amit saját állítása szerint „egy újszerű forma és konstrukció”, ma konzervnyitó néven közismert.
Az első vágókerekes – nem pengés konzervnyitót 1870-ben találta fel az amerikai William Lyman, de ezt még elég nehéz volt használni – megtalálni a doboz közepét az egyik pengével, és a nyitó szélességét a kör sugarának pontos méretére kellett igazítani, mielőtt a kereket körbe lehetett forgatni a peremen. Lyman találmánya hatalmas ugrás volt. A manapság kapható, könnyen használható forgatható konzervnyitó előfutára csak 192-ban jelent meg.
Tudtad?
A „konzerv” szó angol megfelelőjét – „can” – 1939-ben a bostoni Underwood’s konzervgyár könyvelői alkották meg a „canister” (bádogdoboz) rövidítéseként. Az Underwood’s konzervgyárat az 1920-as években alapította az angol William Underwood, és az Egyesült Államok első konzervgyára volt.
A korai konzervdobozok sokszor nehezebbek voltak, mint a bennük tárolt élelmiszer. Durand első konzervdobozai öntöttvasból készültek, bádoggal ötvözött öntöttvasból, aminek 5 mm vastag falai voltak és gél kiló volt üresen.
Az ételek konzervbe zárását a francia Nicolas Appert által feltalált hőkezelési eljárás tette lehetővé. Az „appertizálás”-nak elnevezett találmány hatékony módszer volt, de hogy miért, azt csak fél évszázaddal később tudták megmagyarázni. Az 1860-as években a francia Louis Pasteur bebizonyította, hogy az étel a mikroorganizmusok tevékenysége révén romlik meg. Appert hőkezeléssel elpusztította a mikroorganizmusokat, míg a légmentes lezárás meggátolta, hogy újabbak jussanak az ételbe.