Vajon mi a magyarázata ennek a bámulatos előadásnak? Elsőként Ibn Battúta arab utazó tett említést a mutatványról úti beszámolójában, mely szerint Kínában, Hangcsou városában látta 1346-ban. Egy 1566-ból származó feljegyzés egy vándorbűvészről szól, aki a németországi Magdeburg városában adta elő ugyanezt a mutatványt. 1907 körül Maskelyne angol illuzionista és néhány társa évi 5000 fontot ajánlott fel annak, aki ezt a mutatványt meg tudja csinálni.
Úgy tudni, a gáláns díjat soha senki nem nyerte el. 1919. január 15-én a Daily Mail leközölte a yorkshire-i ezredben szolgálatot teljesítő F. W. Holmes hadnagy levelét, amelyben a hadnagy elmondja, hogy két évvel azelőtt látta ezt a mutatványt Indiában, a Púna melletti Kirkee-ben (a mai Kádkiban). Történetét még fényképekkel is alátámasztotta.
Vannak, akik úgy vélik, a fakír hipnotikus transzba ejti a közönséget azzal, hogy monoton, éneklő hangon hadarva részletesen elmondja az egész műveletet. A kötél visszahullik a kosárba, a közönség azonban úgy látja, hogy felfelé nyúlik. Egy másik elmélet szerint a fakír egy másik segédje, akit a nézők elől elrejtettek, egy vékony fonál segítségével emeli fel a kötele – ez a vékony fonál az esti lámpafénynél, sötét háttér előtt nem látható.
Hihetőbben hangzik Rupert T. Gould korvettkapitány magyarázata, amelyet 1944-ben a The Stargazer Talks (Megszólal a csillagász) című írásában közölt. Ő Maskelyne elmélete mellett teszi le a garast, miszerint a látszólag merev, megfeszült kötél egy sor egymásba illeszkedő, valószínűleg bambuszból készült láncszemből áll. Amikor ezek a láncszemgyűrűk a helyükre pattannak, merev rudat alkotnak, amely elbírja egy cingár fiúcska testsúlyát. Szétnyílt állapotban viszont laza kötél látszatát keltik, így teszik teljessé a bűvész kreálta illúziót.