Az ókori Róma és Kína civilizációi gyakran kereskedtek egymás közt luxuscikkekkel, amelyeket kockázatos tengeri vagy szárazföldi úton juttattak el a vevőkhöz.
Az ókori világba kelet felől érkező árucikkek közül messze a kínai selyem volt a legértékesebb. I. e. 500 körül jelent meg a Földközi-tenger keleti részén – ez volt az első olyan időszak, amikor a Kelet és a Nyugat között kereskedelmi kapcsolat jött létre. A Közép-Ázsia sivatagos vidékein át vezető útvonalaikat, amelyeken a tevekaravánok, lovak, öszvérek vagy ökrök elhozták Európa a csodálatos szövetet, együttesen csak selyemútnak nevezték.
Az útvonalak a Nagy Fal nyugati végénél lépték át a kínai határt, majd Közép-Ázsián és Perzsián át jutottak el Mezopotámiába és a földközi-tengeri kikötőkig. Az utat nem egyetlen kereskedő tette meg: a többségük csak egy-egy útszakaszt vállalt, és áruikat az útvonal mentén lévő oázisok piacain adtál el más kereskedőknek. Az útonállók állandó veszélyt jelentettek, de a közép-ázsiai éghajlattal sem volt könnyű megbirkózni – különösen a Tibettől északra és a Hindukus vonulatai közti, elhagyatott vidékeken. A selyemút itt kétfelé ágazott, hogy kikerülje a Takla-Makán sivatagot, amelyek a világ legszörnyűbb sivatagjának tartanak. Már a neve is elijesztette a kereskedőket, ugyanis a Takla-Makán azt jelenti: „Menj be, és nem fogsz kijönni.”
Selyem eladó
Kínában már legalább az i. e. III. évezred óta készítenek selymet, de mivel az első selyemhernyógubókat csak az i. sz. VI. században sikerült nyugatra csempészni, a rómaiak azt hitték, hogy a selyem fákon nő. A selyem viselése az i. sz. I. századtól kezdve vált a gazdaság jelképévé.
Nem a selyemút volt azonban az egyetlen összeköttetés Kelet és Nyugat között. Jóval fontosabb szerepet játszottak azok a tengeri útvonalak, amelyeken át Indiából és még távolabbról fűszerek érkeztek a vörös-tengeri kikötőkbe. Ezen a fajta kereskedelmen nagyot lendített az, amikor a nyugati hajósok i. e. 100 körül felfedezték, hogyan használhatják ki a monszunszeleket. Ily módon a Vörös-tenger bejáratától egyenes vonalban, állandó jó széllel hajózva alig 20 nap alatt megtehették az indiai partokhoz vezető több mint 3200 km-es utat.
A selyem mellett a rómaiak fűszerekre és drágakövekre vágytak, amelyekért hihetetlenül magas árat kérhettek a Földközi-tenger keleti részének kikötőiben, például Antiochiában vagy Alexandriában. A római kereskedőknek nem volt olyan árujuk, ami ezen árukhoz fogható értékű lett volna, ezért arannyal és ezüsttel fizettek.
A nagy mennyiségű nemesfém Indiába áramlása már Tiberius uralkodása (i. sz. 14-37) alatt is aggodalmakat okozott. Tacitus beszámol arról, hogy Tiberius i. sz. 22-ben azon töprengett, nem kellene-e korlátozni a gazdagok fényűző életmódját, és levelet írt a szenátusnak, amelyben panaszosan említi azt a „különcködést, hogy holmi ékkövek kedvéért idegen vagy ellenséges országokban áramlik a gazdaságunk”.
Róma Indiával és a Távol-Kelettel folytatott kereskedelmének az I. és a II. század volt a fénykora. A görög és római kereskedők hamarosan már nem érték be a tengerparti területek felderítésével, hanem egyre mélyebbre merészkedtek a szárazföld belsejébe, és olykor eljutottak a közép-ázsiai uralkodók udvarába is. Az uralkodók néha követeket küldtek Rómába, ahol a császár is fogadta őket.
Az ókori világba kelet felől érkező árucikkek közül messze a kínai selyem volt a legértékesebb. I. e. 500 körül jelent meg a Földközi-tenger keleti részén – ez volt az első olyan időszak, amikor a Kelet és a Nyugat között kereskedelmi kapcsolat jött létre. A Közép-Ázsia sivatagos vidékein át vezető útvonalaikat, amelyeken a tevekaravánok, lovak, öszvérek vagy ökrök elhozták Európa a csodálatos szövetet, együttesen csak selyemútnak nevezték.
 |
| XII. századi kínai nők vasalják a frissen készített selymet. A selyemkészítés a nők egyik legfontosabb feladata volt. A selyemhernyógubót a VI. században csempészték Nyugatra. |
Az útvonalak a Nagy Fal nyugati végénél lépték át a kínai határt, majd Közép-Ázsián és Perzsián át jutottak el Mezopotámiába és a földközi-tengeri kikötőkig. Az utat nem egyetlen kereskedő tette meg: a többségük csak egy-egy útszakaszt vállalt, és áruikat az útvonal mentén lévő oázisok piacain adtál el más kereskedőknek. Az útonállók állandó veszélyt jelentettek, de a közép-ázsiai éghajlattal sem volt könnyű megbirkózni – különösen a Tibettől északra és a Hindukus vonulatai közti, elhagyatott vidékeken. A selyemút itt kétfelé ágazott, hogy kikerülje a Takla-Makán sivatagot, amelyek a világ legszörnyűbb sivatagjának tartanak. Már a neve is elijesztette a kereskedőket, ugyanis a Takla-Makán azt jelenti: „Menj be, és nem fogsz kijönni.”
Selyem eladó
Kínában már legalább az i. e. III. évezred óta készítenek selymet, de mivel az első selyemhernyógubókat csak az i. sz. VI. században sikerült nyugatra csempészni, a rómaiak azt hitték, hogy a selyem fákon nő. A selyem viselése az i. sz. I. századtól kezdve vált a gazdaság jelképévé.
Nem a selyemút volt azonban az egyetlen összeköttetés Kelet és Nyugat között. Jóval fontosabb szerepet játszottak azok a tengeri útvonalak, amelyeken át Indiából és még távolabbról fűszerek érkeztek a vörös-tengeri kikötőkbe. Ezen a fajta kereskedelmen nagyot lendített az, amikor a nyugati hajósok i. e. 100 körül felfedezték, hogyan használhatják ki a monszunszeleket. Ily módon a Vörös-tenger bejáratától egyenes vonalban, állandó jó széllel hajózva alig 20 nap alatt megtehették az indiai partokhoz vezető több mint 3200 km-es utat.
 |
| A szárazföldön át vezető selyemutat kínai kereskedők taposták ki az i. e. II. században, és a reneszánszig az egyik legfontosabb összeköttetés maradt Európa és a kelet között. |
A nagy mennyiségű nemesfém Indiába áramlása már Tiberius uralkodása (i. sz. 14-37) alatt is aggodalmakat okozott. Tacitus beszámol arról, hogy Tiberius i. sz. 22-ben azon töprengett, nem kellene-e korlátozni a gazdagok fényűző életmódját, és levelet írt a szenátusnak, amelyben panaszosan említi azt a „különcködést, hogy holmi ékkövek kedvéért idegen vagy ellenséges országokban áramlik a gazdaságunk”.
Róma Indiával és a Távol-Kelettel folytatott kereskedelmének az I. és a II. század volt a fénykora. A görög és római kereskedők hamarosan már nem érték be a tengerparti területek felderítésével, hanem egyre mélyebbre merészkedtek a szárazföld belsejébe, és olykor eljutottak a közép-ázsiai uralkodók udvarába is. Az uralkodók néha követeket küldtek Rómába, ahol a császár is fogadta őket.